Advertisement

A munkaerőpiacon nem érzékelhető a gazdasági növekedés lassulása

A munkaerőpiaci adatokban semmi jele annak, hogy a gazdaság más területein már érzékelhetők a növekedés lassulásának első rezdülései, inkább a kicsit távolabbi jövő kérdése, vajon a nyugat-európai gazdaságok lefékeződése mennyiben hat Magyarországon - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH kedden kiadott legfrissebb foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait.

A munkaerőpiacon nem érzékelhető a gazdasági növekedés lassulása

A Központi Statisztikai Hivatal kedden kiadott jelentése szerint a július-szeptemberi időszakban, azaz a harmadik negyedévben, 4 millió 521 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal 70,3 százalékra emelkedett. A munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt.
   
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az elmúlt hónapok tendenciáit figyelve megállapítható, hogy a szezonális hatásoktól megtisztított munkanélküliség gyakorlatilag stagnál. A foglalkoztatottság eközben enyhe emelkedést mutat.
A legfrissebb KSH-adatok nem befolyásolják az eddig kialakult képet, miszerint a magyar munkaerőpiac elérhette a teljes foglalkoztatottsághoz közeli állapotot. Habár a lassulás első jelei már érzékelhetőek a gazdaság más területein és a felmérések is azt jelzik, hogy a vállalatok későbbi munkaerő iránti igénye mérséklődik, ebből a munkaerőpiaci adatokban még nem érzékelhető semmi. Az idei év hátralévő részében várhatóan a munkanélküliség már érdemben nem tud csökkenni és jövőre is stagnálásra számítanak az ING Bank elemzői.     
   
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője úgy látja, hogy a foglalkoztatottság tartósan magas szinten áll, a további emelése egyre nehezebb feladat. A szabad munkaerőt a munkába álláshoz egyre inkább képezni kell, illetve a szabad munkaerő nem feltétlenül ott áll rendelkezésre, ahol arra igény lenne. A munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mért minimális növekedése feltehetően szezonális hatásokkal magyarázható. A magas foglalkoztatási szint fenntartását hosszú távon az oktatás színvonalának növelése segítheti elő, tette hozzá.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
   
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában arra hívta fel a figyelmet hogy a 20-64 éves korosztály 75,4 százaléka dolgozott, ami érdemben meghaladja az Európai Unió 73,2 százalékos átlagos rátáját, de további erőfeszítésekre van szükség az egyik fő versenytárs, a cseh gazdaság 79,9 százalékos rátájának eléréséhez. A munkanélküliségi ráta a Takarékbank vezető elemzője szemében azt mutatja, hogy a közfoglalkoztatásból gyors ütemben kikerülő munkaerő egy részét továbbra sem tudja felszívni az elsődleges munkaerőpiac, ami vélhetően a képzettség hiányára vezethető vissza. A munkaerőpiac láthatóan egyre inkább beleütközik a foglalkoztatás további bővülésének korlátjába, habár a foglalkoztatási ráta még további hozzávetőlegesen 4 százalékponttal javítható lenne összehasonlítva a versenyképesebb uniós tagállamokkal.
   
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat kommentálva azt emelte ki, hogy egyre kisebb a tér a munkanélküliségi ráta csökkentésére, vagy a foglalkoztatás javulására. Az egyik lehetőség a munkaerőpiacra terelni a munkanélküliek mellett az alulfoglalkoztatottak, a dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem keresők táborát, az úgynevezett potenciális munkaerő-tartalékot. Ezek száma viszont csökkent: az első félévben már csak 301 ezren tartoztak ebbe a körbe, 20 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban.

A csökkenő munkaerő-tartalék pedig a KSH-adatok szerint egyenetlenül oszlik el az országban: a nyugat-dunántúli régióban 100 nem dolgozóra vetítve a tartalék 6 ember, míg az Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, illetve Dél-Dunántúlon 14-16-an is vannak. Viszonylag sokan vannak azok is, akik tartósan munkanélküliek: 34,1 százalékos az egy évnél régebben munkát kereső munkanélküliek aránya. Németh Dávid szerint ezért fontos lenne például a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka ösztönzése.
   
Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője hangsúlyozta: az aktivitási és a foglalkoztatottsági ráta magas szintje továbbra is feszes munkapiacot jelez, illetve azt, hogy továbbra is a teljes foglalkoztatottság állapotában van a magyar gazdaság.  
    

Az elkövetkező hónapok kérdése leginkább az, hogy az európai növekedés lassulásának esetleges begyűrűző hatásai érdemben csökkentik-e a magyar munkapiac feszességét. Az Erste Bank alap-előrejelzése stabil, 3,3-3,5 százalékos munkanélküliségi rátára számít, azonban a növekedési aggodalmak erősödése nyomán látnak kockázatokat arra, hogy az elkövetkező negyedévekben a munkanélküliségi ráta is némileg emelkedik.

Hozzászólások

Jónak lenni jó: Rekordösszeg gyűlt össze

Rekordösszeg, mintegy 220 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó javára, amelynek idei kedvezményezettje a koraszülöttek mentését és szállítását 30 éve végző Peter Cerny Alapítvány - mondta el Siklósi Beatrix projektvezető, az M5 kulturális csatorna igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorának közös interjújában.
2019. 12. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB tőkekedvezményt ad a zöld lakáscélú hitelt nyújtó bankoknak

A jegybank tőkekövetelmény-kedvezményt hirdet a magyarországi székhelyű hitelintézeteknek a 2020-2023 között kihelyezett zöld lakáscélú hitelei után a klímabarát pénzügyi termékek terjesztése és az ingatlanok energiahatékonysága javítása érdekében. Konzultáció indul a zöld jelzáloglevelek kibocsátásának elősegítéséről is - nyilatkozta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az MTI-nek hétfőn.
2019. 12. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenhet az államadósság 2022 végére

Folytatni kell az államadósság csökkentését, az elképzelések szerint 2022 végére az államadósság GDP-hez mért arányát 60 százalék alá akarja mérsékelni a kormány - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 12. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mindenki számára elérhető lesz a meddőségkezelés

A kormány minden döntésénél figyelembe veszi a családok érdekeit - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
2019. 12. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős évet zár az MFB csoport

Erős évet zár az MFB csoport, amely idén lezárta az elmúlt években folytatott portfólió-tisztítást, így kizárólag pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó, erős szinergiákat felmutató tagvállalatokból áll - mondta Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a csoport sajtótájékoztatóján, szerdán Budapesten.
2019. 12. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elnök a Magyar Gumiabroncs Szövetség élén

Tokaji Vilmost, a Continental Hungária Kft. értékesítési vezetőjét választotta elnökének a Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association, HTA) legutóbbi közgyűlésén. Az előző elnök, Hunyadi Szabolcs továbbra is az elnökség tagja maradt - közölte a szakmai szövetség szerdán az MTI-vel.
2019. 12. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A klímavédelmi célok atomerőmű nélkül nem teljesíthetők

A paksi atomerőmű nélkül nem teljesíthetők a klímavédelmi célok és nem biztosítható Magyarország biztonságos áramellátása - mondta Süli János, a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Budapesten, a Világgazdaság napilap Energiastratégia 2019 című szakmai konferenciáján. A miniszter kiemelte: a két új paksi blokk működése évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszi majd elkerülhetővé.
2019. 12. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érpatakon átadták a Magyar Falu Programban elsőként felújított szabolcsi bekötőutat

Érpatakon adták át a Magyar Falu Programban elsőként felújított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bekötő utat szombaton.
2019. 12. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Két szerencsés is eltalálta a hatos lottó számait

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 12. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik az enyhe idő

Folytatódik az évszakhoz képest meleg idő, a hét első felében 15 fok körüli maximumok is lehetnek, csak néhol lehetnek mínuszok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019. 12. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az orosz-magyar kereskedelmi forgalom

A magyar-orosz kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 12. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az új vasúti menetrend kedvező változást hoz az utasoknak

Az új vasúti menetrend számos kedvező változást hoz az utasok számára, bővül a választható vonatok száma, minősége, javul a szolgáltatási színvonal - mondta Mosóczi László vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 12. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma a héten

Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX történelmi csúcson, 45 760,15 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 1552,65 ponttal, 3,51 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2019. 12. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kékestetőn csaknem 20 centis hó van

Kékestetőn 19 centiméteres hóvastagságot mértek szombaton. Az országban máshol is van hó, de csak foltokban - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
2019. 12. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fejezetéhez érkezett a motorgyártás Szentgotthárdon

Új fejezetéhez érkezett a motorgyártás a szentgotthárdi Opel gyárban, 2020-ban megkezdik a PSA fejlesztésű három hengeres, benzines turbómotor gyártását - közölte a gyár szóvivője az MTI-vel.
2019. 12. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország 2022 után már nem a Gazpromtól veszi a földgázt

A PGNiG lengyel állami gázszolgáltató 2022 után már nem vesz földgázt a Gazprom orosz gázipari vállalattól, az energiahordozót Norvégiából, az euróövezetből, az Egyesült Államokból és Katarból szerzi majd be.
2019. 12. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Három új ősmaradványfajt tártak fel a Mecsekben

Mintegy 130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-t.
2019. 12. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági sütivásár indult az autizmussal élők megsegítésére

Jótékonysági sütivásárt tart Süti Shop néven az Együtt az Autistákért Alapítvány szombaton és vasárnap a Szent István-bazilika előtt.
2019. 12. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Online pályakövetési rendszerrel segíti a pályaválasztást az ITM

A köznevelés és a felsőoktatás közötti átmenetet, a pályaválasztást, valamint a pályaorientációt segíti a diplomantul.hu honlapon elérhető Diplomás Pályakövetési Rendszer, az online felület objektív, számszerű adatokat mutat arról, hogyan alakult a felsőoktatásban végzettek helyzete a munka világában - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 12. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Baleset miatt lezárták a Ferihegyi út egy részét

Baleset miatt lezárták a Ferihegyi út egy részét - közölte a rendőrség szombat este a honlapján.
2019. 12. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások: