A munkavállalók mellett a munkáltatók is szeretik a távmunkát

A munkavállalók 80 százaléka és a felsővezetők kétharmada is támogatja az otthoni munkavégzést – szűrhető le a Profession.hu legújabb felméréséből. A jelentős arányú pozitív hozzáállásban szerepet játszhat, hogy öt év alatt tetemesen nőtt az ezzel kapcsolatban tapasztalatot szerzők aránya. A válaszok szerint a cégeknél a távmunka lehetővé tétele számos területre jótékony hatással van, növeli például a munkavállalói elégedettséget és a lojalitást is, ami a jelenlegi munkaerőpiaci körülmények között hatalmas érték.

A munkavállalók mellett a munkáltatók is szeretik a távmunkát

A megkérdezett cégvezetők körében igen magas, 65% volt azok aránya, akik törekszenek arra, hogy biztosítsák a távmunka lehetőségét. Az eredmény annak fényében figyelemre méltó, hogy a Profession.hu 2014-es hasonló témájú kutatása szerint a cégvezetőknek csak valamivel több, mint fele értett egyet azzal, hogy munkatársai otthonról láthassák el a feladataikat. A munkavállalók öt éve és most is igényelnék ezt a lehetőséget, 78-ról 80 százalékra nőtt a támogatók aránya.

Ahol kipróbálják, ott be is válik

A vezetői oldal körében való pozitív változás arra is visszavezethető, hogy az eltelt időszak alatt körükben jelentősen megnőtt azok aránya, akik ezzel kapcsolatban tapasztalatokat szereztek. Öt éve azon felsővezetők aránya, akik már dolgoztak távmunkában csupán 27% volt, ami mostanra 61 százalékra emelkedett, míg a középvezetők esetében a korábbi 23 százalékos mutató ugrott 65 százalékra. Mindez azért érdekes, mert a friss kutatás adatai azt jelzik, hogy aki már dolgozott távmunkában az nagyobb eséllyel támogatja ezt a munkavégzési lehetőséget.


Ennek tükrében az akár meglepőnek is mondható, hogy a megkérdezett teljes munkavállalói körnek csupán 18 százaléka jelezte, hogy dolgozott már ilyen formában. Tapasztalatuk viszont egyértelműen pozitív, hiszen 93 százalékuk támogatná a távmunkát.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

Számos területen kedvező a hatása

A gyakorlati példák alacsony aránya azért is különös, mert a cégek képviselői szerint a távmunka elérhetővé tétele számos területen jótékony hatással van egy vállalat működésére és életére. Közel kétharmaduk úgy véli, ennek hatására például el tudnak térni a szokásos munkaidőhöz kapcsolódó időbeosztástól. Ezzel párhuzamosan csökken a munkavállalók körében a közlekedéssel töltött idő, és annak költsége is. A válaszadók mintegy fele szerint pedig alkalmazottaiknak, ezáltal könnyebb a munka és magánéleti teendők összehangolása is.  


Azon társaságok körében, ahol a távmunkát már bevezették további érdemi előnyöket is megneveztek. A válaszadók 42 százaléka szerint például az otthoni munkavégzés bevezetése óta javult a hatékonyság a vállalatnál.  A válaszadó céges képviselők közül tízből hatan úgy gondolják, az alkalmazottak motivációja és elkötelezettsége is fejlődött. Ezen felül egyharmaduk arról számolt be, hogy mindez a munkaadói megbecsülésre is jótékony hatással volt.

A munkáltatói kontroll azért csökkenhet

A kutatás által jelzett előnyök ellenére azért kifogásokat is megfogalmaztak témával kapcsolatban a vállalatok képviselői. Több mint felük szerint csökken például az alkalmazottak feletti kontroll. Ugyanilyen arányban jelezték az elszigeteltség negatív hatásait, sőt a felmérésben résztvevő vállalati képviselők úgy vélték ilyen esetben könnyen összemosódnak a munka és a magánélet határai.

Hiába a pozitív hozzáállás, nem lehet mindig kinyitni a kaput

Utóbbi kritikák ellenére azért mára a munkavállalói és a munkaadói oldal véleménye is pozitív a témában, ám vállalkozások korlátaival láthatóan kénytelenek szembenézni. Arra a felvetésre, hogy miért nem nyitott a távmunka lehetősége a vállalatuknál, mindkét oldal egyaránt azt helyezte az első helyre, hogy cég tevékenységéből adódóan erre nincs mód. Feltűnő ugyanakkor, hogy a vállalatok képviselőinek harmada, míg a megkérdezett alkalmazottak több mint fele nyilatkozott így. 


A felmérésből az is kirajzolódik, hogy milyen munkakörökre tartják leginkább kiterjeszthetőnek, alkalmazhatónak az otthoni munkavégzést. A válaszok alapján ezen a téren az újságírás mellett kiemelkednek az informatikai munkakörök, de marketing és PR feladatokat sem kell helyhez kötötten végezni, mint ahogy az értékesítési munkákat is el lehet látni a vállalat központjától vagy irodájától távol.


„A felmérés eredményeiből azt szűrhető le, hogy körültekintő munkaadói hozzáállással, és jól meghatározott szabályok mentén a távmunka számos területen előnyös lehet a cégek számára. Sőt úgy növekedhet egy-egy vállalat hatékonysága, és irányába a dolgozók megbecsülése, hogy ehhez nincs szükség egyébként roppant költséges infrastrukturális, eszközparkot érintő fejlesztésekre.”
 – mondta Tüzes Imre, a Profession.hu Üzletfejleszté

si vezetője.

Hozzászólások

Mennyit tankol a magyar? - ábrán mutatjuk!

A gépjármű-üzemanyag kiskereskedelmi forgalma
2020. 06. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb testkamerákat vásárol a MÁV-Start

A MÁV-Start az év végéig mintegy 70 új testkamerát vásárol, a beszerzésre kiírt pályázatra június 19-ig várják az ajánlatokat, eredményes eljárás esetén a szerződést az eszközbeszerzésről várhatóan július közepén kötik meg - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
2020. 06. 06. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezető irányítja az egykori Pénzügyminisztérium felújításának munkálatait

Halmai Zoltán váltja Borbély Pált a Pénzügyminisztérium budai várnegyedben található egykori épületének felújítását koordináló PM-TÉR6 Nonprofit Kft. vezérigazgatói posztján június 8-án - közölte a pénzügyi tárca az MTI-vel pénteken.
2020. 06. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen egy jó főnök a koronavírus idején?

Az elmúlt hónapok gyökeresen megváltoztatták életünket és munkánkat. A digitalizáció és a home office robbanásszerű terjedése, illetve a jelenlegi átmeneti helyzet új, eddig ismeretlen kihívásokat teremtett – és teremt folyamatosan. Ez a vezetők szerepét is a korábbitól eltérő megvilágításba helyezte: egészen mást jelent ma jó vezetőnek lenni, mint néhány hónappal ezelőtt. A Profession.hu szakértője bemutatja, hogyan változtatta meg az új helyzet a vezetői szerepeket.
2020. 06. 06. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílnak a szlovák és az osztrák határátkelők

Péntek estétől megnyílik az összes átkelő a szlovák-magyar és az osztrák-magyar határon - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2020. 06. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok

Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, a vissza nem térítendő támogatást az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és felújításokra lehet fordítani - közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
2020. 06. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kihirdették az Év Gyerekkönyve-díjasokat

Kihirdették az Év Gyerekkönyve-díjasokat; Zalka Csenge Virág, Huszti Gergely, Paulovkin Boglárka, Havasi Attila és Varró Dániel tevékenységét is elismerték.
2020. 06. 06. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban már kockázat nélkül lehet kilépni az utcára

A járványügyi szakértők szerint annyira lelassul a koronavírus terjedése Belgiumban, hogy már kockázat nélkül lehet kilépni az utcára - közölte pénteken a helyi sajtó.
2020. 06. 05. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump gazdasági fellendülést ígér 2021-ig

Donald Trump amerikai elnök pénteki sajtókonferenciáján gazdasági fellendülést ígért 2021-ig, miután májusban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellenére 2,5 millió új munkahely jött létre az országban.
2020. 06. 05. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

37%-os visszaesésről kezdődhet a magyar ipar talpra állása

Áprilisban – a korrigált számok szerint – közel 37 százalékos hanyatlást könyvelt el az ipar, a márciusi 10 százalékos mínusz után. A következő hónapokban javulhat a helyzet, de a felívelés nagyban függ a külpiacoktól és attól, hogy lesz-e újabb hulláma a járványnak.
2020. 06. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a hiteltörlesztési moratóriumot június elejéig - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t pénteken.
2020. 06. 05. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy az érdeklődés az Nhp hajrá iránt

Már az indulás utáni első hetekben jelentős érdeklődés mutatkozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá konstrukciója iránt, mely a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nyújt kedvező, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású, széles körben felhasználható forrást - közölte a jegybank pénteken a honlapján.
2020. 06. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Telekom kivételével pluszban zártak a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 725,60 pontos, 1,95 százalékos emelkedéssel, 37 985,66 ponton zárt pénteken.
2020. 06. 05. 17:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig terjed a számlabefogadó felelőssége?

Új kihívások elé állíthatja az adózókat és alapjaiban írhatja át az áfalevonási gyakorlatot az online számlaadatszolgáltatási kötelezettség bővítése.
2020. 06. 05. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban az amerikai tőzsdeindexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek pénteken a vártnál sokkal jobb májusi foglalkoztatottsági adatoknak köszönhetően.
2020. 06. 05. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest Airport: 2023 elejére állhat vissza a normális utasforgalom

Az utasforgalom 2022 végére, 2023 elejére érheti el a koronavírus-járvány előtti volument - mondta a Budapest Airport kommunikációs vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 06. 05. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hol vakációzunk idén? Melyik hazai városok lesznek a nyertesek?

Körvonalazódik, melyik városokban töltik a vakációt a magyarok. A népszerű helyszínek mellett hazánk rejtett turisztikai kincsei is feltörekvőben vannak, derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből, melyet a Magyar Turisztikai Ügynökség részére készített. De vajon utazunk még külföldre az idén?
2020. 06. 05. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megéri munkanélkülivé válni az USA-ban

A nagy gazdasági világválság óta nem látott mértékűre duzzadhatott májusra a munkanélküliek száma az USA-ban. A piaci várakozások szerint ez az adat 19,1 százalék lehet az előző havi 14,7 százalékot követően.
2020. 06. 05. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz 10 millió forinttal támogatja az SOS Gyermekfalvakat a járvány okozta nehézségeik enyhítésében

A COVID-19 járvány miatti intézkedések következtében Magyarország legmeghatározóbb gyermekvédelmi szervezetének helyzete jelentősen megnehezedett. Az SOS Gyermekfalvakban és a nevelőszülőknél élő gyermekek fizikai, tanulási és lelki fejlődését támogatandó, az Allianz adománya több száz gyermek alkalmazkodását segíti elő az „új normális élethez”.
2020. 06. 05. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Versenyhivatal ágazati vizsgálatot indít a műsorszolgáltatás és - terjesztés piacán

A GVH-hoz beérkezett jelezések szerint a televíziós műsorszolgáltatók a jelentősebb méretű műsorterjesztő vállalkozások számára kedvezőbb díjak mellett nyújtják szolgáltatásaikat, mint a kisebb műsorterjesztőknek. Így a kisebb műsorterjesztő szolgáltatóknak eleve magasabb költségeik keletkeznek, mely akár versenyhátrányt is jelenthet számukra, ami a verseny (kínálat) torzulását vagy korlátozását okozhatja. Ez végső soron oda vezethet, hogy a hazai fogyasztók választási lehetősége kevesebb számú szolgáltatóra, rosszabb ár-érték arányú programcsomagokra korlátozódik. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke ezért úgy döntött, hogy ágazati vizsgálatot indít e folyamatok feltárására és a szükséges beavatkozás azonosítására.
2020. 06. 05. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: