A piaci verseny továbbra is visszafogja a lakásbiztosítási díjakat

A Netrisk.hu forgalmi adatai szerint az idei első félévben gyakorlatilag változatlan átlagdíjak jellemezték az online lakásbiztosítási piacot. 2018 első hat hónapjában az ügyfelek átlagosan 25 800 forintos díjat fizettek szerződésenként, szemben a 2017-ben tapasztalt 26 000 forintos átlaggal. A legnagyobb online biztosításközvetítő portál szerint a biztosítók közti verseny nem engedi elszabadulni a lakásbiztosítási díjakat annak ellenére sem, hogy gyorsan emelkednek az ingatlanok újjáépítési költségei.

A piaci verseny továbbra is visszafogja a lakásbiztosítási díjakat

„A következő egy-másfél év során is érdemes lesz figyelni  az átlagdíjak alakulását, hiszen a biztosítók teljes mértékben nem hagyhatják majd figyelmen kívül sem az építőipari költségek alakulását, sem pedig a kárkifizetések összegének változását. Éves szinten 15-20 százalékkal nő a bérköltség az építőiparban is, miközben az építőanyagok ára iparági adatok szerint idén is a tavalyi 8 százalékos mértékben drágultak – magyarázza Cseh Anett, a Netrisk.hu üzlet- és termékfejlesztési vezetője. - A fogyasztók erősödő tudatossága miatti versenyhelyzetben azonban az emelkedés mértéke a következő időszakban  nagy valószínűséggel elmarad majd a fenti költségektől.”
 
Az átlagdíj alakulása szempontjából fontos körülmény az is, hogy az ügyfelek egyre több kiegészítő fedezetet választanak a biztosításaik mellé, amelyek költsége szintén a díjakban jelenik meg.


 
Növekvő ügyféltudatosság

Az erősödő ügyféltudatosságot mutatja, hogy évről évre egyre több ügyfél vizsgálja felül az évforduló előtt lakásbiztosítási szerződését. Ez örvendetes fejlemény, amit egyrészt a lakásokban bekövetkező változások (felújítás, átalakítás, bővítés, értékes ingóságok beszerzése, stb.) indokolnak, másrészt az a tény, hogy a piacon egyre korszerűbb lakásbiztosítások jelennek meg, amelyek sokszor ugyanazért a biztosítási díjért képesek szélesebb körű vagy nagyobb összegű fedezetet is nyújtani.


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

 
Ez a fajta ügyféltudatosság a számokban is megmutatkozik: míg 2013-ban az év során megkötött összes lakásbiztosítási szerződésnek csupán a tíz százalékát tették ki az évfordulós kötések (ilyenkor az ügyfél egy már meglévő biztosítását cserélte le), addig tavaly ez az arány már elérte a 39 százalékos szintet.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Újítás az ügyfelek javára

A közelmúltban jelentős újítást hajtott végre a lakásbiztosítások hazai piacának egyik vezető biztosítója, amely a díjkalkulációhoz nem feltétlenül kér az ügyféltől becsült újjáépítési költséget, hanem minimális plusz díj mellett annak megadása nélkül is vállalja a helyreállítás vagy az újraépítés költségeit, valamint az ingóságok pótlási értékének kifizetését. Így az ingatlan sem alul-, sem túlbiztosított nem lesz, a biztosítás megkötésénél ezzel leveszik az ügyfél válláról a várható kárköltségek becslésének kockázatát.
 
Ezek idén a legnépszerűbb kiegészítők

A Netrisk.hu tapasztalatai szerint folyamatosan nő az alap kockázatok mellé választható kiegészítő biztosítások népszerűsége: a megkötött lakásbiztosításoknak idén már 37 százalékához igényeltek külön egy vagy több kiegészítő biztosítást. A leggyakrabban választott kiegészítő szolgáltatás a családi balesetbiztosítás volt, ezt követték az elfolyt víz költségét fedező, valamint a tetőhézag-beázásból, a besurranó tolvajlásból, illetve a bővített, illetve különleges üvegtörésekből fakadó károkat térítő kiegészítő szolgáltatások.
 
Vidéken negyedével olcsóbb

 

A díjak szintje – követve az eltérő költségeket és kockázatokat – mind település-, mind ingatlantípusonként jelentős eltérést mutat: a legdrágábban a fővárosban köthetünk lakásbiztosítást, és átlagban a családi házak biztosítása kerül a legtöbb pénzbe, miközben a társasházak esetében kell a legkevésbé mélyen nyúlni a zsebünkbe. Igaz, a társasházak esetében gyakran csak kiegészítő biztosítást kell kötnie az ügyfeleknek, mivel az épület már eleve rendelkezik valamilyen biztosítással. Ezzel kapcsolatban azonban sosem árt utánajárni annak, hogy vajon a lakásra vonatkozóan megfelelő fedezetet tartalmaz-e.

Hozzászólások

A kétkerekű járműveknél a jégen csúszás szinte kivédhetetlenül eséshez vezet

A tél eddig kegyes volt a két keréken közlekedőkkel, a hétvégétől azonban jobb, ha otthon hagyjuk ezeket a járműveket. A fanatikus motorosok, robogósok és kerékpárosok azonban valószínűleg egész télen használják majd járművüket. A Groupama Biztosító számukra gyűjtött össze néhány hasznos tanácsot a Groupama Tanpálya motoros vezetéstechnikai instruktorainak segítségével, hogy baleset nélkül vészelhessék át a telet.
2018. 12. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok háromnegyede elkésett nyugdíjcélú tervei megvalósításában

A még nem nyugdíjas korban lévők 76%-a bevallotta, hogy le van maradva nyugdíjtervei megvalósításában. A megoldást a nyugdíjas munkavállalásban, vagy abban látják, hogy a közeljövőben magasabb bejelentett fizetéssel járó állásra váltanak – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző nyugdíjstratégiákat vizsgáló kutatásából.
2018. 12. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nagyobb arányú visszatérítést kapnak idén a támogatott agrárbiztosítást kötő gazdák

2018-ban az előző évhez hasonlóan mintegy 13,3 milliárd forintnyi növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók, ebből több mint 9,8 milliárd forint után igényelhető díjtámogatás. Mivel idén nyáron 4 milliárdról 5 milliárd forintra emelték az agrárbiztosítások díjtámogatási keretét, a gazdák ebben az évben jelentősen kedvezőbb mértékű visszatérítésre számíthatnak. A december 15-től kezdődő kifizetések felosztását, illetve a rendszerrel kapcsolatos idei tapasztalatokat mutatja be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi elemzése.
2018. 12. 07. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi bevételre tesznek szert a biztosítók -egy ábrán

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2018. 12. 04. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Legjobban a tűztől félünk, de a víz sokkal pusztítóbb

Idén is a tűzesetektől féltik legtöbben az otthonukat az Aegon idei Nagy Lakástesztjének kitöltői közül, miközben a csőtörés okoz leggyakrabban kárt. A válaszadók közel fele nem tudja, mire is terjed ki konkrétan a lakásbiztosítása, ám egyre többen védik az otthonukat biztosítással.
2018. 11. 30. 20:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Utolsó hetébe fordult az idei kgfb-kampány

Az eddigi alkuszi tapasztalatok alapján az idei kgfb-kampány kissé rácáfolni látszik az előzetes várakozásokra: bár az ügyfelek a biztosítóiktól már jó ideje megkapták a díjmódosításról szóló értesítéseket, kedvezőbb díjú szerződésre az első három hét során mindössze az érintett autósok 5-6 százaléka váltott. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) azonban a korábbi évek adatai alapján az utolsó hétre várja az év végi szerződésváltások mintegy 40 százalékát, melynek nyomán a kampányban biztosítót váltók száma – a flották szerződései nélkül – várhatóan 80 ezer körül alakul majd.
2018. 11. 26. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Generali 2021: Gyorsuló növekedés az erősségekre építve

A nemzetközi Generali Csoport jóváhagyta a vállalat új, hároméves stratégiai tervét.
2018. 11. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,561 milliárd forint adózott nyereség a CIG Pannóniánál a harmadik negyedévben

17 milliárd forintot meghaladó díjbevétel mellett az egy részvényre eső nyereség 19 forint – áll a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.
2018. 11. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdöbbentő kutatás: nem tudunk segíteni balesetnél

Mit tenne Ön, ha egy közúti baleset kapcsán segítséget kellene nyújtania egy sérült részére? Persze, ha súlyos sérülésről van szó, azonnal hívjuk a mentőket, de addig is amíg kiérkeznek, mi magunk is elkezdhetjük a sebesülések ellátását, hiszen a jogosítvány megszerzéséhez el kellett végeznünk elsősegély tanfolyamot, és az autónkban található egészségügyi doboz is. Tehát elvileg tudjuk, mi baleset esetén a teendő. Vagy mégsem?
2018. 11. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sírkő, akvárium, kutyabajok, meteorzápor: 10 dolog, amit egy lakásbiztosítás fizet helyettünk

Aligha van olyan biztosítás, amelyikre a magyarok többsége ne sajnálná a pénzt, mégis van olyan, amelyikre a nagy részünk hajlandó áldozni. A lakásbiztosítás például kétségkívül ilyen, legalábbis a statisztikák szerint: a nagyjából 4,4 millió hazai lakóingatlannak ugyanis mintegy háromnegyede van biztosítva. Ráadásul nem kevés pénzt költünk el otthonunk védelmére, ugyanis egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 30 ezer forint körül alakul. Ennek dacára a tapasztalatok szerint kevesen tudják, hogy pontosan mire is fizethet egy lakásbiztosítás, így baj esetén sokan akkor sem igényelnek kártérítést, ha egyébként jogosultak lennének rá. Merthogy nem csak csőtörésre, beázásra, az időjárás vagy a betörő által okozott károkra járhat pénz a biztosítótól - derül ki az UNION Biztosító blogján megjelent, „10 dolog amit a lakásbiztosításod fizet helyetted” című cikkből.
2018. 11. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar netezők háromnegyede óvja tudatosan bankkártya adatait

Az internetlefedettség és a digitalizáció terjedése miatt fénykorát éli a cyberbűnözés, az online visszaélések, melyek egyre nagyobb fenyegetést jelentenek nemcsak a cégek, hanem a magánszemélyek számára is. Ezzel párhuzamosan azonban úgy tűnik, a tudatosság is egyre inkább előtérbe kerül, hiszen a magyar netezők háromnegyede tesz valamilyen óvintézkedést bankkártya adatai védelme érdekében, a felhasználók közel kétharmada pedig készít biztonsági mentést digitalizált adatairól – derül ki a Generali Biztosító biztonságtudatosságot felmérő, reprezentatív online kutatásából.
2018. 11. 08. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyibe kerül egy urnás temetés? És a hagyományos koporsós?

A temetkezési kellékek költségei tükrözik a végső nyughely-árak alakulását. Itthon a sírhely megváltása akár 600 ezer forintba is kerülhet a fővárosban, míg urnafülke már 3900 forintért is váltható vidéken. Ezzel összhangban a koporsó-árak is jóval az urna-árak felett járnak. A temetési kellékek esetében nem a főváros bizonyul a legdrágábbnak – derül ki a CIG Pannónia Biztosító megbízásából végzett országos kutatásból.
2018. 11. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Legfrissebb sajtóanyag! Megjelentek a kötelező díjak!

Ma hajnalban 13 biztosító tette közzé január 1-re szóló kötelező biztosítási díjait. Sajnos a 13-as szám most sem hoz szerencsét az érintett egymillió gépjármű-tulajdonosnak, akik újabb 15%-os átlagos drágulással számolhatnak. A díjak emelkedése miatt idén is mindenkinek érdemes ellenőriznie a számára ajánlott díjakat – áll a Biztosítás.HU összehasonlító portál közleményében.
2018. 11. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál kisebb díjnövekedést hozhat az év végi kötelezőkampány

A csütörtök éjféli határidőig mind a 13 érintett biztosító meghirdette új kgfb-tarifáit az év végi kampányidőszakra, amelyben a forgalomban lévő gépjárművek több mint negyede érintett. A Netrisk.hu által elvégzett előzetes díjszámítások szerint tavalyhoz képest mintegy 8-10 százalékos díjemelkedés várható komoly szórással: egyes szegmensekben a tavalyihoz hasonló díjak várhatók, másutt akár 30 százalékot is meghaladó lesz a növekedés. A január elsejétől érvényes tarifák már péntek déltől elérhetők a piacvezető online biztosításközvetítő oldalán.
2018. 11. 02. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több mint 1400-an választották a CHERRISK-et!

Egyetlen hónap után megszületett a CHERRISK 1000. biztosítása – közölte a platform üzemeltetője. Az UNIQA új biztosítási platformja – korábbi ígéretéhez híven – komoly sikereket ért el kárügyintézés terén is: átlagosan 3 óra alatt rendeznek egy kárt. A rendszer megnyerte az E-Banking Summit Insurtech of the Year díját is.
2018. 11. 01. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Napi három forintba kerül a biztonság - életet menthet a szén-monoxid érzékelő

Évente átlagosan 10 embert öl és 300-400 ember mérgez meg otthonában a fűtés, mert nem veszi észre idejében a szén-monoxid mérgezés veszélyét. Tünetek alapján ugyanis szinte lehetetlen felismerni a mérgezést, de a baj könnyen megelőzhető némi odafigyeléssel és szén-monoxid-mérő készülékkel. A mérgezés elkerüléséhez azonban legalább ennyire kulcsfontosságú, hogy jó készüléket válasszunk és azt a megfelelő helyre szereljük fel. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a MediaMarkt összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, amire érdemes figyelni a fűtésszezonban, hogy biztonságban legyünk az otthonunkban.
2018. 10. 29. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi lesz az éves kgfb-díj

Átlagosan 28 ezer forint lesz a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) éves díja - mondta Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 10. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kritikusak vagyunk szüleink nyugdíjstratégiájával

A szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra – derül ki a meglepő tény a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából. Az már kevésbé meglepő, hogy a gyerekek túlnyomó többsége talál olyat, amit szerintük a szülők jobban csinálhattak volna a nyugdíjas éveikre való felkészülés során. A reprezentatív felmérés azt is felszínre hozta, hogy a 18-59 éves korú lakosság negyede anyagilag támogatja szüleit, és hasonló arányban vannak azok, akik szeretnék ugyan támogatni szüleiket, de nincs rá pénzük. Mindeközben a gyerek jövőjéről való gondoskodás minden második embernél még az öngondoskodási vágyat is felülírja.
2018. 10. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokan kötünk utasbiztosítást a hosszúhétvégék előtt

Közeledik az újabb a hosszúhétvége, sokan tervezik már a programokat az aktív kikapcsolódáshoz, külföldi városnéző körutakhoz, amelyekhez most szép őszi idő is ígérkezik. Az Allianz statisztikái szerint az ügyfelek a néhány napos utazások esetén is egyre gyakrabban választják a legmagasabb védelmet nyújtó platina csomagokat. Ezek az utasbiztosítási csomagok számos váratlan helyzetre védelmet nyújtanak, így garantálják, hogy a pihenés gondtalanul teljen.
2018. 10. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugdíjfogásokat szüleinktől másoljuk

A szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra – derül ki a meglepő tény a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából. Az már kevésbé meglepő, hogy a gyerekek túlnyomó többsége talál olyat, amit szerintük a szülők jobban csinálhattak volna a nyugdíjas éveikre való felkészülés során. A reprezentatív felmérés azt is felszínre hozta, hogy a 18-59 éves korú lakosság negyede anyagilag támogatja szüleit, és hasonló arányban vannak azok, akik szeretnék ugyan támogatni szüleiket, de nincs rá pénzük. Mindeközben a gyerek jövőjéről való gondoskodás minden második embernél még az öngondoskodási vágyat is felülírja.
2018. 10. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás