A rideg piacon sem fázott meg az OTP Egészségpénztár

A tavalyi év folyamán kifizetődtek az OTP Egészségpénztár erőfeszítései a fejlesztések, valamint az új szolgáltatások bevezetése terén, hiszen a pénztár történetének egyik legsikeresebb időszaka volt 2019. A befizetések összege még a munkáltatói befizetések visszaesése ellenére is 2,6 százalékkal növekedett, míg a kifizetések összege több mint 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi összeget. A kifizetések növekedésében egyre nagyobb szerepet játszanak az egészségügyi ellátások és szűrések, a lakáshitel támogatása valamint gyermek születéséhez és neveléséhez kötődő ellátások is. Vagyis az OTP Egészségpénztár valóban egészséges.

A rideg piacon sem fázott meg az OTP Egészségpénztár

Az OTP Egészségpénztár 2019-ben, még a rekordévnek számító 2018-nál is jobb évet zárt, ha a pénztárhoz érkező befizetések összegét nézzük. Amíg két évvel ezelőtt 10,9 milliárd forintot tettek félre a pénztártagok és munkáltatóik az egészségükkel kapcsolatos költségekre, addig a tavalyi év folyamán ez az összeg 11,81 milliárd forintra emelkedett. A bővülés elsősorban az egyéni befizetéseknek köszönhető. Az elmúlt 12 hónap során a pénztár tagjai több mint 9 milliárd forintot fordítottak egészségügyi öngondoskodásra, ami 28 százalékos bővülés az egy évvel korábbi eredményekhez képest.  A munkáltatói befizetések, elsősorban a kedvezőtlen Cafeteria jogszabályi változások következtében 45 százalékkal csökkentek. A hazai munkáltatók összesen 2,1 milliárd forinttal járultak hozzá dolgozóik egészségügyi öngondoskodásához.
 
Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója az eredmények kapcsán a pénztár erőfeszítéseit emelte ki:

„Jó évet zártunk, de ezért meg is kellett dolgoznunk. Célunk, hogy pénzt tagjaink számára teljeskörű partnerek lehessünk, az egészséges, kiegyensúlyozott életmód megteremtésében és fenntartásában. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat, és bővítjük az elfogadóhelyi szolgáltatásainkat. A tavalyi év folyamán többek között megújítottuk az online felületeinket, valamint bevezettük a Hello Egészség egészégbiztosítási csomagot is. Éppen ezért nagy büszkeség számunkra, hogy alig egy év alatt 28 százalékkal bővült a pénztárunkhoz érkező egyéni befizetések összege. A célzott támogatások fejlesztésével, valamint az újabb biztosítási csomagok elérhetővé tételével azonban szeretnénk tovább ösztönözni a munkáltatói befizetéseket is. Úgy látjuk, hogy a munkáltatók által nyújtható célzott támogatások 2019-ben már kiforrtak és idén már bizonyíthatnak a piacon a kedvező adózásukkal.”

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
 
Az OTP Egészségpénztár több mint 260 000 tagja a tavalyi év folyamán összesen több mint 10,3 milliárd forintot használt fel megtakarításaiból. Ez 5,7 százalékos bővülés a 2018-as eredményekhez képest. A legnagyobb összeget továbbra is a gyógyszervásárlásra, magánegészségügyi költségekre, illetve gyógyászati segédeszközökre fordították a pénztártagok, ugyanakkor egy év alatt 37%-al bővült az úgynevezett önsegélyező szolgáltatások, többek között a születési támogatás, vagy éppen a lakáshiteltörlesztés igénybevétele is.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: