A szakszervezetek béremelésről és a létszámleépítés visszavonásáról állapodtak meg a Dunaferrel

A kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek megállapodtak a bér- és szociális juttatások idei emeléséről az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével, amely visszavonta a 2019 októberében bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát - közölte a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Molnár László elmondta, hogy a Vasas és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet a munkáltatóval péntekig rögzíti a megállapodást, amely minden esetben a kollektív szerződés részét képezi.
   
Az MTI a cégvezetést is szerette volna a megállapodás részleteiről megkérdezni, de ez eddig nem járt sikerrel.
    

A szakszervezeti vezető úgy vélte, hogy korrekt, mindkét fél szempontjából előnyös megállapodás született. A megegyezés eredményeként a szakszervezeteknek a Budapestre, az orosz nagykövetség elé tervezett demonstrációja is elmarad - tette hozzá.
   
Mint elmondta, az alapbérfejlesztés két részletben történik: május 1-jétől alanyi jogon 3,4 százalékos, majd július 1-jétől újabb 6,8 százalékos béremelés lesz, utóbbiból 3,4 százalék szintén alanyi jogon jár majd, valamint a béren kívüli juttatások az éves átlagos bérfejlesztés mértékével fognak nőni. Hozzátette: a Dunaferr nehéz helyzetét figyelembe véve a cég alapanyag-vásárlását azzal segítették, hogy nem január elsejétől visszamenőleg lesz béremelés, illetve a szabadságos bér, amelyet június 10-ig kellene megkapniuk a munkavállalóknak - ez egy hónapot csúszni fog.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
   
Molnár László szerint a megállapodás legnagyobb eredménye a csoportos létszámcsökkentési szándék visszavonása, amely esetében a munkáltató vállalta azt is, hogy december 31-ig nem jelent be újabbat.
   
Az ISD Dunaferr Zrt. tavaly október 30-án jelentett be háromszázötven dolgozót érintő létszámcsökkentést az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzetére, a világgazdaság lassulására, a csökkenő keresletre és késztermék árakra, valamint a hatóságok és az uniós szabályozók által előírt kötelező környezetvédelmi beruházások terheire hivatkozva.

Hozzászólások

Duna House: Egy szakma, ahol a kor nem számít

Melyik szakma a trendi a fiatalok között és miben jó az idősebb korosztály? Érdemes különbséget tenni, vagy van, ahol mindenki megtalálhatja a számítását? A Duna House 1000 értékesítő adatai alapján vizsgálta meg korosztály, végzettség és nem alapján, hogy mi jellemző az ingatlanközvetítői szakmára. A hölgyek még mindig előnyben vannak, de törnek föl a fiatal férfiak.
2020. 02. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán.
2020. 02. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszamenőleges nyugdíjemelést javasol a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy az idei költségvetésben elfogadott 2,8 százalék helyett összességében négy százalékkal emeljék meg a nyugdíjakat. Az emelést visszamenőlegesen, január 1-től kellene kifizetni.
2020. 02. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő tendencia az ásványvizes piacon

A hazai ásványvízgyártás egyik legfontosabb szereplője, a lajosmizsei Magyarvíz Kft. a 2019-es csökkenő piac ellenére ismét növelni tudta eladott palackjainak számát, árbevétele 7 százalékkal nőtt 2018-hoz képest, így elérte a 9,5 milliárd forintot. A vállalat egy év alatt összesen 257 millió palack vizet értékesített, ez összesen 378 millió liter. A Mizse – a család vize – továbbra is a vállalat legkedveltebb terméke, 115 millió darab fogyott belőle, a vállalat további márkatermékei a Primavera és a Zafír.
2020. 02. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karbonsemlegesség 2050-re - Na de hol vannak a magyar szélerőművek?

Reális a klíma- és természetvédelmi akciótervben kitűzött azon cél, hogy a megtermelt energia 90 százaléka 2030-ra karbonsemleges legyen - mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa kedden, az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyakoribbá válhat a részmunkaidős foglalkoztatás - mutatjuk miért!

Több munkaügyi kérdésben is reagálniuk kell a hazai cégeknek a január 1-től érvényes törvénymódosításokra. A gyermeket nevelőknél módosultak a részmunkaidős foglalkoztatás körülményei, míg a rehabilitációs hozzájárulás emelkedése a 25 főnél nagyobb vállalkozásokat kivétel nélkül érinti. A változások követéséhez elengedhetetlen a munkaszerződések, cégszabályzatok felülvizsgálata, illetve a munkavállalói kapacitás tervezése.
2020. 02. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új orvosi ügyeleti központ és rendelő épül Szekszárdon

Orvosi ügyeleti központ és háziorvosi rendelő építése kezdődik el Szekszárdon, a több mint 300 millió forintos beruházás munkaterületét szerdán adták át a kivitelezőknek - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
2020. 02. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliustól megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását

Július 1-jétől életbe lép a klíma- és természetvédelmi akcióterv első pontja, megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az utak melletti árkokat, a vasútvonalak környékét is kötelező lesz megtisztítani, összegyűjtik az erdők, szántóföldek, települések szélére kihordott hulladékkupacokat is - hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán.
2020. 02. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ellátási lánc igazgató a Praktikernél

Csorba Lászlót nevezték ki a 20 áruházzal rendelkező áruházlánc ellátási lánc igazgatójának. A szakember 23 éve van a logisztikai pályán. A Praktikerhez azért érkezett, hogy a dinamikusan fejlődő vállalat ellátási folyamatait optimalizálja, továbbfejlessze.
2020. 02. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

14 százalékkal nő a szociális szférában dolgozók fizetése

Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. 02. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Befektetési alap…mindenkinek!

A köztudatban a befektetési alapok egy komplex, kollektív, magas szakértelmet igénylő befektetési formaként élnek. Egy idén januártól hatályba lépett törvénymódosítás azonban befektetési alapok és alapkezelőik létrehozatalát egy lényegesen nagyobb kör számára lehetővé teszi. Márpedig ezek az alapok akár akvizíciós célokra, akár magánvagyonok tartására nagyon kedvező lehetőséget biztosíthatnak.
2020. 02. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emeli munkavállalói béreit a Tesco

Két lépésben emeli az idén is munkavállalói bérét a Tesco-Global Áruházak Zrt., a vállalat 3,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésére a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodás értelmében.
2020. 02. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 19-én megtartott 8. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 02. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A piaci átlag fölött növelte teljesítményét a CIB Lízing

Jelentősen bővült a lízingpiac 2019-ben, összesen hét százalékkal növekedett a lízingkonstrukciókkal finanszírozott vagyonelemek összértéke. A Magyar Lízingszövetség* számai szerint a CIB Lízing növekedése lényegesen meghaladja a piaci átlagot: 2018-hoz képest közel 43 százalékkal növelte a finanszírozás volumenét. Továbbra is a mezőgazdasági gépek, az ipari berendezések és a járműflották beszerzése a növekedés fő hajtóereje.
2020. 02. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump kiállt a GE mellett

Tegnap Donald Trump a General Electric mellett állt ki Twitteren.
2020. 02. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel mellett csökkent a Rába nyeresége

A Rába Járműipari Holding Nyrt. éves összevetésben 2,4 százalékos növekedéssel 49,798 milliárd forint árbevételt ért el, konszolidált adózott eredménye ugyanakkor 52,2 százalékkal 572 millió forintra csökkent - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este közzétett gyorsjelentésből.
2020. 02. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

85%-ot esett az Adidas Kínában

A holdújév óta eltelt hetekben 85%-kal esett vissza a tavalyi évhez képest az Adidas üzleti aktivitása Kínában.
2020. 02. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Telekom kivételével erősödtek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 634,94 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 46 182,09 ponton zárt szerdán.
2020. 02. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

249 elektromos autót kapnak a kórházak

A magyar kormány támogatásával 249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hazai kórházak számára és folyamatban van a működtetésükhöz szükséges 135 állomásból álló töltőhálózat fejlesztése is - közölte a központ főigazgatója a nyíregyházi kórháznak vásárolt kilenc jármű szerdai átadásán.
2020. 02. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázná mérlegfőösszegét a Nartex Pénzügyi Zrt.

A Nartex Pénzügyi Zrt. 2019-ben megháromszorozta mérlegfőösszegét, az idén pedig a tevei szerint megduplázza azt, elérve az 1,1 milliárd forintot - közölte a társaság az MTI-vel.
2020. 02. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: