A vártnál jobban kapcsolt vissza a Fed

Kevés volt az óvatos Fed az üdvösséghez tegnap az amerikai részvénypiacokon, miután Donald Trump szigorúbb hangnemet ütött meg Kínával szemben.

A vártnál jobban kapcsolt vissza a Fed

Az elnök azt mondta, hogy a büntetővámok még egy jó ideig érvényben maradhatnak, amíg az USA megbizonyosodik arról, hogy a kínai fél valóban betartja a jövőben kötendő kereskedelmi megállapodást. Így összességében vegyesen zárt a részvénypiac, a kereskedelmi tárgyalások bonyolódása miatt a Dow teljesített a leggyengébben 0,6%-os eséssel. Az S&P500 0,3%-kal esett, míg a Nasdaq 0,1%-kal emelkedett.

A vártnak megfelelően nem változtatott tegnap a 2,5%-os alapkamaton az amerikai jegybank. A jegybankárok a 2019-re vonatkozó kamatemelési várakozásaikat nagy többséggel 0-ra csökkentették a decemberi 2-ről, 2020-ra pedig további egy emelést jeleznek előre. Ennek indoklása részben a gazdasági előrejelzések változásából is kiszűrhető, ugyanis idei GDP-növekedési várakozását a korábbi 2,3%-ról 2,1%-ra, a jövő évit pedig 2%-ról 1,9%-ra rontotta le a Fed. Ezzel párhuzamosan inflációs várakozásait is lejjebb rontotta a 2019-2021-ig terjedő időszakra, rendre 0,1 százalékponttal (2019: 1,8%, 2020 és 2021: 2%).

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A közleményben a jegybank arra tért ki, hogy a friss makroadatok a lakossági fogyasztás és a beruházások növekedési ütemének lassulásának irányába mutatnak, ehhez pedig hozzájön a februári gyenge munkaerőpiaci adat. Emellett a jegybank bejelentette, hogy milyen változtatásokat eszközöl mérlegleépítési programjában. Idén májustól az eddigi havi 30 milliárd dollárral szemben már csak legfeljebb 15 milliárd dollár értékben hagy állampapírokat kifutni, majd szeptember végétől ismét minden lejáró állampapírt újra befektet. A jelzáloglevelek esetében továbbra is a megszokott mértékben, azaz legfeljebb havi 20 milliárd dollár értékben hagy kifutni értékpapírokat a jegybank. Október elejétől azonban a lejáró jelzáloglevelekért kapott tőkét állampapírokba fekteti, így gyakorlatilag attól kezdve fog leállni a Fed mérlegszűkítése.

Mind a mérlegszűkítés leállítása (többletlikviditás a piacoknak), mind a kamatemelésekkel való kivárás jó hír a részvénypiac számára (kivétel lehet ez alól a bankszektor), míg a dollárra nézve egyértelműen negatív. Ez a piaci reakciókon is meglátszott, az EUR/USD 1,135-ről 1,14 fölé ugrott, míg a vezető részvényindexek valamennyit ledolgoztak a napközbeni mínuszokból.

(forrás: ERSTE)

Hozzászólások

Észak-Amerikában terjeszkedik a Mazars

A Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó csoport örömmel jelenti be, hogy megalakult a Mazars North America Alliance.
2019. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az UniCredit Bank Hungary nem teljesítő hitelportfóliót adott el az EOS Faktor Zrt.-nek

Az olasz UniCredit leánybankján, az UniCredit Bank Hungary Zrt.-n keresztül lakossági jelzáloghitelekből, fedezetlen hitelekből és számlakövetelésekből álló portfólió eladásáról kötött megállapodást az EOS Faktor Zrt.-vel - az adós nem teljesítéséért való szavatosság (pro-soluto) kizárásával.
2019. 07. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB megtiltotta a Novis Biztosító több termékének értékesítését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megtiltotta a Novis Biztosító öt élet- és nyugdíjbiztosítási termékének magyarországi terjesztését a jogszerű állapot helyreállításáig, mert az ügyféltájékoztató dokumentumai nem tartalmazzák egyértelműen, hogy a biztosító vállal-e tőke-, illetve hozamgaranciát - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
2019. 07. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP-kötvényeket vásárol az EBRD

OTP-kötvényeket vásárol az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2019. 07. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a készpénz-befizető ATM-k népszerűsége

A K&H Banknál egyre népszerűbbek a készpénz-befizető automaták (ATM-ek) és az automatizált készpénzforgalmú fiókok, az első fél évben 36 százalékkal, 752 ezerre nőtt a befizetések száma az előző évhez képest, a teljes befizetett összeg pedig 35 százalékkal 236 milliárd forintra emelkedett - mondta Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 07. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól hasított a Bank of America

A többi nagybankhoz hasonlóan felülmúlta az egy részvényre jutó profitvárakozásokat a Bank of America a második negyedévben, miután a mutató 0,74 dollár lett a várt 0,71 dollárral szemben.
2019. 07. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán.
2019. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2 milliárd forint értékű megbízás és nyilvános kibocsátás jön az OTT-ONE-nál

Az OTT-ONE megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben. A szerződés értelmében egy magyarországi megrendelő számára hajt végre innovatív informatikai és információbiztonság-technológia fejlesztéseket a vállalat. Ugyancsak a mai napon a tőzsdei társaság menedzsmentje arról határozott, hogy a megnövekedett piaci és befektetői érdeklődésre való tekintettel a vállalat 5 millió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén.
2019. 07. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felszökhet az arany ára

Az év elejétől szűk sávban mozgott a sárga nemesfém árfolyama, jelenleg unciája 1415 dollárt ér, de a következő hónapokban az arany egészen 1600 dollárig drágulhat - közölte a fizikai nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel. (1 uncia = 31,1035 gramm.)
2019. 07. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenéssel fordulhat meg a szerdai nyitáskor az előző napi árfolyamemelkedés az európai tőzsdéken.
2019. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is szárnyal a kártyás fizetés a Balatonnál

A Mastercard legfrissebb adatai szerint tovább növekedett a kártyás fizetési tranzakciók száma a balatoni hajókon és jegypénztárakban. A kártyabirtokosok nem csak gyakrabban használják a bankkártyájukat, de a kedvezményeknek köszönhetően többet is költenek a BAHART járatain. A Mastercard és a hajózási társaság idén is számos kedvezményes szolgáltatással várja a pihenni vágyókat.
2019. 07. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína ellenségesen viselkedik az Egyesült Államokkal

Az Egyesült Államok számos területen ellenséges magatartást tapasztal Kína részéről - jelentette ki John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó kedden egy washingtoni konferencián.
2019. 07. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump nem akar rendszerváltozást Iránban

Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságírók előtt azt állította, hogy nem akar rendszerváltozást Iránban.
2019. 07. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhantak az indexek New York-ban

Gyenge kezdés után némi ingadozással ugyan, de többnyire negatív tartományban tartózkodtak az amerikai árfolyamindexek a keddi kereskedés során.
2019. 07. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2019. 07. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőteljes pozitív zárás a tőzsdéken

Kedvező negyedéves vállalati eredményeket nyugtázva vegyes kezdésből erőteljes pozitív zárásig erősödtek kedden a főbb európai tőzsdeindexek.
2019. 07. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a Mol teljesített a legjobban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,38 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 40 878,78 ponton zárt kedden.
2019. 07. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már nem megy annyira a bankok-szekere az USA-ban

Inkább rosszabb, mintsem jobb híreket szolgáltatott a Citigroup tegnap az amerikai bankszektornak a most kezdődött gyorsjelentési szezon előfutáraként.
2019. 07. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a tőzsdén?

Enyhe emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), és nem várható jelentős elmozdulás a nap folyamán sem az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2019. 07. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közbeszerzést nyert a 4iG

A 4iG nyerte el a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal távoktatási licenszek beszerzésére kiírt közel 1,9 milliárd forintos közbeszerzést - közölte a 4iG Nyrt. hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2019. 07. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: