A vártnál nagyobb bevételt ért el a Nike

A vártnál nagyobb bevételt ért el a Nike amerikai vállalat a február végével zárult pénzügyi negyedévében, miután az észak-amerikai és az európai kereslet erősödése, valamint az internetes kereskedés felfuttatása ellensúlyozta a kínai forgalom visszaesését.

A vártnál nagyobb bevételt ért el a Nike

A világ első számú edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártója a keddi tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentésében arról számolt be, hogy üzleti évének február 29-én véget ért harmadik negyedévében éves összevetésben 5 százalékkal, 10,14 milliárd dollárra emelkedtek bevételei. Elemzők kisebb értékre, 9,80 milliárd dollárra számítottak.
   
Az oregoni székhelyű cég adózott eredménye 23 százalékkal, 847 millió dollárra csökkent. Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 53 centre rúgott, szemben az egy évvel korábbi 68 centtel.
   
A Kínai Népköztársaságot, Makaót, Hongkongot és Tajvant magában foglaló térségben (Greater China) közel hat éve először csökkent a forgalom, éves összevetésben 5 százalékkal, ami az új koronavírus által okozott járvány gyors terjedésére vezethető vissza. A Nike és partnerei üzleteinek háromnegyedét kellett bezárni.
   
Észak-Amerikában viszont 4 százalékkal, Európában pedig 11 százalékkal emelkedett a Nike értékesítési árbevétele december-februárban.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A Nike internetes eladásai, amelyek az előző üzleti évben az összbevétel közel 10 százalékára rúgtak, éves szinten 36 százalékkal nőttek december-februárban. A Greater China régióban, ahol a Nike a tavalyi év végén indította el mobilapplikációját, több mint 30 százalékkal emelkedett az elektronikus és digitális kereskedelemből származó bevétel.
   
Kínában már ismét működik a fizikai boltok 80 százaléka, Európában és Észak-Amerikában viszont március közepén zárta be üzleteit a Nike a járvány súlypontjának áthelyeződése miatt. John Donahoe, a Nike vezérigazgatója arra számít, hogy az Egyesült Államok és Európa "a közeli jövőben" túljut a koronavírus-válság legrosszabbján.
   
A Nike árfolyama a gyorsjelentés közzététele után a New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében nagyjából 11 százalékkal ugrott meg. A Dow Jones ipari átlagot alkotó vállalatok közé tartozó Nike kedden a rendes kereskedési időt 15,18 százalékos pluszban zárta, szerdán pedig 10,3 százalékos nyereségben nyitott. Nagyjából a kereskedés félidejében 13,6 százalékos pluszban, 82,24 dolláron állt az árfolyama, ami az év eleji szinthez képest még így is 20 százalékkal kevesebb.

Hozzászólások

Visszatért Magyarországra az Andersen adó- és jogi tanácsadó

Visszatér Magyarországra az Andersen nemzetközi adó- és jogi tanácsadó cégcsoport az OrienTax Adótanácsadó Zrt. és a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda júliusi egyesülésével - közölte az Andersen Adótanácsadó Zrt. szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MVM Csoport megvásárolja Csehország vezető energiakereskedőjét

Az MVM Csoport megvásárolja Csehország első számú földgázkereskedőjét, az innogy Česká republika (iCR) társaság 100 százalékos tulajdoni részesedését - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 11. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

A csőd széléről menekülhet meg a Ganz

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a kormány a CG Electric Systems Hungary Zrt.-t, a nagy múltú Ganz Villamossági Művek jogutódját. A lépés célja a 415 munkavállalót foglalkoztató, magas hozzáadott értékű nehézipari termékeket gyártó, ugyanakkor külföldi tulajdonosa által elhanyagolt és nehéz gazdasági helyzetbe került üzem fennmaradásának biztosítása.
2020. 07. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban

Júniusban a várt emelkedés helyett csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) pénteki jelentése alapján.
2020. 07. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint a kínai-amerikai viszony súlyosan károsodott

Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.
2020. 07. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden ötmillió új munkahelyet teremtő gazdaságélénkítő tervet ígér az amerikaiaknak

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje szerdán ötmillió új munkahelyet teremtő gazdaságélénkítő tervet ígért egy pennsylvaniai látogatásán.
2020. 07. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyitottak az amerikai tőzsdék

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon a koronavírus-fertőzések számának váratlan mértékű növekedése miatt.
2020. 07. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Sberbank a világ top 30 bankja között

A Sberbank öt ponttal lépett feljebb és immár a 27. helyet foglalja el a The Banker brit magazin által jegyzett rangsorban. Ezzel az egyetlen olyan orosz bank lett, amely bekerült a világ harminc legnagyobb bankja közé. A Sberbank ugyancsak megtartotta vezető szerepét és az első helyen áll a közép-kelet-európai bankokat tekintve.
2020. 07. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csatát vesztett Trump

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság tegnapi döntése alapján a New York-i ügyészek számára elérhetővé kell tenni Donald Trumpnak a saját és vállalataival kapcsolatos adóbevallásait, viszont azok tartalmát sem a közvélemény, sem a Képviselőház nem ismerheti meg.
2020. 07. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a nagy tőzsdei emelkedésnek? A FED mérlegét elnézve...

Negyedik hete csökken a Fed mérlegfőösszege, és a 3,5 százalékos visszaesésének köszönhetően már 7.000 milliárd dollár alatt tartózkodik. (Persze korábban majdnem duplázott, hiszen 4.200 milliárdról 7.200 milliárdig emelkedett néhány hónap alatt!)
2020. 07. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas bírságot kapott az Alza.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabb közúti közlekedés a repülőtérre: elkészült az új turbókörforgalom

Elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető körforgalom. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése. A repülőtér közúti megközelítésének fejlesztését célzó projekt keretében számos egyéb fejlesztési elem is megvalósult, egyebek mellett a kerozinlefejtő állomás bővítése, a tűzivíz gépház felújítása és egy új transzformátor állomás létesítése. Folyamatban van egy kerékpárút kiépítése is, amely a Market Centráltól a 2. Terminálig biztosít összeköttetést, és várhatóan jövő év első felében készül el.
2020. 07. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyártás a Covid-19 időszakában

Bizonytalan időkben az emberek különböző teóriákhoz fordulnak. Megnyugvást, inspirációt és a közösség érzését várjuk, valamint tudni szeretnénk, hogy nem vagyunk egyedül tapasztalásainkban és szeretnénk megérteni, hogy mások hogyan küzdenek ebben a helyzetben. Ezt szem előtt tartva indítottuk el blogbejegyzés-sorozatunkat, hogy megoszthassuk a világ minden tájáról származó gyártóvállalatok történeteit, arról, hogy ők hogyan kezelik a Covid-19 világjárványt az alkalmazottak biztonságának és a vállalkozás életképességének megőrzése érdekében. Reméljük, hogy továbbra is – biztonságos távolságból – folytathatjuk az együttműködést annak érdekében, hogy gondoskodhassunk és tanulhassunk egymástól.
2020. 07. 10. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági tanácsadó céget vett a 4iG

Megvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét - tette közzé a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárta a Goodman Csoport portfóliójának akvizícióját a GLP – A Gazeley is felveszi a GLP nevet

A Gazeley ma bejelentette, hogy a 2017-es akvizíciót követően felveszi a GLP nevet. Ezzel egyidőben a globális befektetéskezelő GLP közölte, hogy lezárta a Goodman Csoport közép- és kelet-európai logisztikai ingatlanjainak akvizícióját is.
2020. 07. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bayer és a San Franciscó-i ügyész története

A Bayer és a mintegy 100.000 felperes közti 9,5 milliárd dolláros megállapodás része, hogy létrehoznak egy tudományos testületet, amely eldönti, hogy a glifozát rákkeltő-e.
2020. 07. 09. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Ericsson megtette az utolsó lépést is a Standalone 5G bevezetése felé

Az Ericsson piacra dobta új szoftverét, mely a 4G hálózatoktól függetlenül képes az 5G NR (New Radio) berendezéseket üzemeltetni, azaz mostantól elindíthatók a közepes- és alacsony frekvenciasávokra csatlakozó ún. standalone 5G hálózatok is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Ericsson által szerelt hálózatokon a távközlési szolgáltatók immár az 5G technológia minden képességét ki tudják használni.
2020. 07. 09. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Példa nélküli egyesítési folyamatot zárt le sikerrel a Takarék Csoport

Sikeresen befejezte a Takarék Csoport a 2013-ban megkezdett integrációt, az utolsó, június végi informatikai átállás után már a Takarékbank valamennyi területe egyetlen számlavezető rendszert használ, az ügyfelek az ország bármely Takarékbank-fiókjában teljeskörűen intézni tudják pénzügyeiket. A Takarék Csoport az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai pénzpiaci átalakítása során, hét év alatt, három ütemben egyesített 126 hitelintézetet, hatvanezer terméket, 9 számlavezető rendszert, 6 netbanki rendszert, egyetlen szervezetbe vont össze hétezer munkatársat, és több mint hárommillió gigabyte adatot mozgatott meg. Megszüntette a párhuzamosságokat, egységesítette a működési modelleket, a háttérfolyamatokat, szabályzatokat, úgy, hogy közben jelentősen változtak, szigorodtak a banki prudenciális szabályozások. Bár az átalakítási folyamat rendkívül komoly munkával és költségekkel járt, a Takarék Csoport megőrizte piaci pozícióját és 1,1 millió ügyfelét, sőt növelni tudta hitelállományát, felülmúlva saját, neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével kitűzött terveit is.
2020. 07. 09. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a volatilitás a Deutsche Banknak

A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a befektetési bank kereskedési üzletága kiválóan szerepelt az első félévben, a kiugró volatilitás jót tett az üzletmenetnek, azonban a második félévben már nem várható hasonlóan kimagasló eredmény - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2020. 07. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bukhat a Santander tőkemegfelelési célja

A Banco Santander célja, hogy 11 százalékról 12 százalékra emelje a tőkemegfelelését, bukhat az agresszív hitelezésén. Ugyanis a járvány kapcsán, az államilag támogatott hitelekből 32 milliárd eurónyit a bank helyezett ki, s ezzel a legaktívabb spanyol bank ezen a téren.
2020. 07. 09. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: