A világ gazdaságai közül Kína elsőként tért vissza a növekedési pályára

A vártnál nagyobb mértékben növekedett a kínai gazdaság a második negyedévben, a világ gazdaságai közül elsőként visszatérve a növekedési pályára, miután az első negyedévben a koronavírus-járvány következtében jelentős zsugorodást regisztráltak.

A világ gazdaságai közül Kína elsőként tért vissza a növekedési pályára

A kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Elemzők enyhébb, 2,5 százalékos növekedésre számítottak annak tükrében, hogy a kínai GDP az idei év első három hónapjában 6,8 százalékkal csökkent. A kínai GDP az idei eső negyedévben először zsugorodott az óta, hogy 1992-ben elkezdték közzé tenni a hivatalos GDP adatokat. A járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva a kínai parlament idén nem jelölt ki GDP növekedési célszámokat.
   
Negyedéves összevetésben a kínai GDP 11,5 százalékkal emelkedett április-júniusban az év első három hónapjához képest. Elemzők mérsékeltebb, 9,6 százalékos bővülést jósoltak.
   
Az ipari termelés júniusban tovább javult, és az idei év eddigi legnagyobb mértékű - 4,8 százalékos - növekedését produkálta éves összehasonlításban. Elemzők 4,7 százalékos bővülésre számítottak a májusi 4,4 százalékos emelkedést követően. Havi összevetésben 1,3 százalékos bővülés történt májusról júniusra. Az év első felét tekintve az ipari termelés 1,3 százalékkal zsugorodott a tavalyi év azonos időszakához képest, ami további javulást jelent az év első öt hónapjában mért 2,8 százalékos visszaesés után.
   
A termelés növekedése júniusban a víz- és energiaszektorban volt a legmarkánsabb, ahol 5,5 százalékos bővülést mértek éves bázison a múlt hónapban. Ez az ágazat ezzel maga mögött hagyta a feldolgozóipart, amely az elmúlt hónapokban végig élen járt a termelés növekedését illetően, ám júniusban a termelés növekedése 5,1 százalékra gyengült a májusi 5,2 százalékról. A csúcstechnológiával foglalkozó feldolgozóipari vállalatok esetében a termelés azonban 10, 0 százalékkal bővült júniusban.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
A tulajdonosi összetétel alapján a legnagyobb - 5,0 százalékos - növekedést a részvénytársaságok esetében mérték júniusban, míg az állami vállalatoknál a termelés 4,9 százalékkal, a magánszektorban 4,8 százalékkal, a külföldi finanszírozású vállalatok esetében pedig 4,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben.
   
A kiskereskedelmi forgalom éves bázison 1,8 százalékkal csökkent júniusban, ami az idei évet tekintve eddig a legkedvezőbb adatnak számít. Elemzők mindazonáltal a forgalom lendületesebb javulásával számoltak, 0,3 százalékos zsugorodást előre jelezve a májusi 2,8 százalékos visszaesést követően. Az év első hat hónapját tekintve a kiskereskedelmi forgalom 11,4 százalékkal maradt alul a tavalyi év azonos időszakában mért eredményhez képest. A legsúlyosabb mértékű csökkenést továbbra is a vendéglátóiparban mérték: a kiskereskedelmi forgalom ezen a területen 15,2 százalékkal zsugorodott éves összehasonlításban júniusban, és 32,8 százalékkal az első félévet tekintve.
   
Az állóeszköz-beruházások 3,1 százalékkal csökkentek az év első hat hónapjában éves összevetésben, ami a visszaesés további mérséklődését jelenti az első öt hónapban mért 6,3 százalékos zsugorodás után, és az elemzők által várt 3,3 százalékos csökkenést is felülmúlja. A beruházások több mint felét kitevő magánberuházások 7,3 százalékkal estek vissza a január-júniusi időszakban éves összevetésben, szemben az év első öt hónapjában mért 9,6 százalékos szűküléssel.
   
A statisztikai hivatal felmérése alapján a munkanélküliségi ráta 5,7 százalékra mérséklődött júniusban a májusi 5,9 százalékról. Minthogy azonban a számítás alapját képező felmérés nem teljes körű, így ez az adat nem feltétlenül képes hű képet adni a valós helyzetről. A kínai kormányzat az idei évre azt tűzte ki célul, hogy 6 százalék körül tartja a munkanélküliségi rátát, miközben 9 millió új, városi munkahelyet teremt.

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát.
2021. 07. 26. 11:00
Megosztás:

1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában

Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
2021. 07. 25. 06:00
Megosztás:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:

Rontotta a fejlődő ázsiai országok idei növekedési előrejelzését az ADB

Enyhén rontotta a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), mivel a koronavírus-járvány újabb hulláma lassította néhány országban a fellendülést.
2021. 07. 21. 09:00
Megosztás: