Alulteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,52 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 40 404,66 ponton zárt szerdán.

Alulteljesített a magyar részvénypiac

A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
   
Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek azt mondta, a magyar piac alulteljesítő volt Európában. A szakértő szerint az európai piacok nagy része azért emelkedett, mert pozitív híreket várnak a Brexittel kapcsolatban. Sőt, ez már olyan szinten önmagát gerjesztő folyamat lett, hogy a DAX index éves csúcsra emelkedett a többnyire negatív német makrohírek ellenére - mondta.
   
A magyar piacról azt mondta, hogy az elmúlt napokban nagyon sokat emelkedő OTP a nagy forgalom ellenére szerdán nem tudta áttörni 13 250 forintos történelmi csúcsát, a közel 7 milliárd forintos vételi erő nem volt ehhez elég. Baráth Tibor úgy vélte, pár napon belül ez nem is fog sikerülni, ahhoz nagyobb felhajtóerő kell.
   
A vezető üzletkötő szerint nagyon szembetűnő volt, hogy a Molt a nap végére szépen "visszapofozták", majdnem abszolut napi mélypontján - 2804 forint volt az alja - zárt, miközben kedden 2900 forint is volt a nap elején. Megjegyezte, annak ellenére, hogy világszerte csökkennek az olajárak, az OMW elmúlt két hónapos sávjának mégis inkább a tetején van, a Shell pedig a sáv közepe felett egy picit, míg a Mol egyértelműen az alján, ami nem indokolt.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
Kitért arra is, hogy a "Mészáros-papírok" a hétvégi önkormányzati választások után jelentősen veszítettek vonzerejükből. Az Opus árfolyama nap közben 300 forint alá esett, végül valamivel felette zárt. Az Opus utoljára 2017-ben volt 300 alatt - tette hozzá. A 4iG-nek 783 volt az alja, de jobban visszajött, 828-on fejezte be a napot.
   
A devizapiacon a forint az euróval szemben permanensen gyengült, 332,50 körül kezdte a napot, napon belül volt 333,50 is. Úgy vélte, a gyengülésben szerepe volt annak, hogy Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke azt mondta, tartósan fel kell készülni az alacsony kamatokra.
   
A Mol 36 forinttal, 1,26 százalékkal 2810 forintra gyengült, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,23 százalékkal 13 120 forintra esett, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 446 forintra erősödött, forgalma 244,8 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 38 forinttal, 0,77 százalékkal 4970 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot ért el.
   
A BUMIX 3911,50 ponton zárt szerdán, ez 71,53 pontos, 1,80 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Járványhelyzetben is fehéredik a magyar gazdaság

A magyarok 30 százaléka szerint a koronavírus-járvány közepette is folytatódott a magyar gazdaság fehéredése - derül ki a Nézőpont Intézet „Hófehér Gazdaság felé 2020” kutatásából, melyet egy online konferencia keretében mutattak be szerda délelőtt. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára a rendezvényen kiemelte, hogy a gazdaság további fehéredése további adócsökkentéseket tehet lehetővé. A Nézőpont Intézet a Hanns Seidel Stiftunggal együttműködésben immár hagyományosan megrendezte a magyar gazdaság fehéredését vizsgáló konferenciáját – a résztvevők biztonságának érdekében ezúttal az online térben
2020. 09. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggelre.
2020. 09. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszok az ázsiai piacokon

Gyengüléssel fejezték be a napot a már bezárt ázsiai tőzsdék, és a még nyitva tartó piacok indexei is mind a veszteséget jelző pirosban álltak.
2020. 09. 24. 08:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Eldőlt: magyar cipőket vesz a vasutasoknak a MÁV

Összesen mintegy 411 millió forint értékben, 33-35 ezer pár lábbelire írt ki nyílt közbeszerzést a MÁV Zrt. A nemrégiben lezárult tendert az egyetlen ma is működő, munkavédelmi cipőket gyártó hazai vállalat, az Ipoly Cipőgyár Kft. nyerte.
2020. 09. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5,5 ezer köbméternyi hulladék terheli a Pilisi Parkerdőt

Az idén több mint 5,5 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladékot találtak a Pilisi Parkerdőben az erdészek - közölte a nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából a Pilisi Parkerdő az MTI-vel szerdán.
2020. 09. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pár éven belül kihalhat az ingatlanközvetítő szakma

Míg 2014-ben az ingatlanközvetítők által eladott ingatlanok aránya 60 százalék feletti volt a magyar piacon, addig 2018-ban már 35 százalék alatti, és ha az irodák nem növelik nagy léptekben és gyorsan a közvetítés hozzáadott értékét és szakmai színvonalát a fejlett piacokon már működő standardok alkalmazásával, akkor 5 éven belül az arány akár 10 százalék alá is eshet, amivel gyakorlatilag megszűnik az ingatlanközvetítés mint szolgáltatás jelen formájában, mert nem lesz rá szükség.
2020. 09. 24. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit spóroltunk a hitelmoratórummal!

A 2021. június 30-ig meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően jövőre 400-450 milliárd forint maradhat a családoknál és a vállalkozásoknál - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a kormány Facebook-oldalán. A családtagokat is figyelembe véve több mint egymillió embert segít a lehetőség.
2020. 09. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenöt új csuklós autóbusz áll forgalomba Székesfehérváron

Tíz, majd hamarosan további öt új csuklós autóbusz áll forgalomba Székesfehérváron, a Mercedes-Benz Conecto G típusú járműveket szerdán adta át a Volánbusz az önkormányzatnak.
2020. 09. 24. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv-lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 23-án megtartott 39. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Figyelmeztető sztrájkot tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Figyelmeztető sztrájkot tartanak csütörtök délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épületében azok a dolgozók, akik egyetértenek a sztrájk eszközével és céljaival - közölte az intézmény sztrájkbizottsága szerdán az MTI-vel.
2020. 09. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv-lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 23-án megtartott 39. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséggel zártak az európai tőzsdék

ozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdék.
2020. 09. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,65 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 32 515,39 ponton zárt szerdán.
2020. 09. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrűbben indított járatokkal készül az Európai Szuperkupára a BKK

A biztonságos közlekedés érdekében sűrűbben indított járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a csütörtökön a Puskás Arénában megrendezendő Európai Szuperkupa labdarúgó-mérkőzésre - tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t.
2020. 09. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a házirend az iskolai menzákon

Az iskolai menzák gyakorlata is változik a koronavírus-járvány miatt: az ajánlások betartása érdekében már több intézmény változtatott házirendjén, hosszabb ebédidőt biztosítva a tanulóknak - közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke szerdán az MTI-vel.
2020. 09. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két marketingcéget vizsgál a GVH

Versenykorlátozás gyanúja miatt vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Star Network MCN Szolgáltató Kft.-t és a 4KIDS Meseportál Kft.-t - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2020. 09. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szárazság nehezíti az őszi vetést

Kettős hatása van az elmúlt hetek száraz időjárásának, a betakarítási munkálatok csapadék hiányában jól haladnak, viszont a magágy-előkészítést és a vetést nagyban nehezítette, nehezíti a száraz talaj - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az MTI érdeklődésére.
2020. 09. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott az MKB Bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 4 millió forint bírságot szabott ki az MKB Bankkal szemben az új Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásának és felhasználásának szabályaira vonatkozó rendelkezések megsértése miatt, a vizsgált időszakban száz ügyfél főkártyája esetében nem, vagy a lejáratot követően késedelmesen bocsátotta rendelkezésre az új SZÉP-kártyát - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
2020. 09. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időseket megtévesztő csalókat kaptak el

Elfogott a rendőrség egy budapesti nőt és egy budapesti férfit, aki mintegy ötmillió forint értékben ékszereket és pénzt csalt ki idősektől úgy, hogy a sértettek rokonának adták ki magukat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.
2020. 09. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az online értékesítések repítették a Nike-t

Komoly pozitív meglepetést okozott a Nike most zárult gazdasági első negyedévében.
2020. 09. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások: