Alulteljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,55 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 44 482,40 ponton zárt szerdán.

Alulteljesített a magyar részvénypiac

A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
   
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta, hogy a hazai piac a pozitív nemzetközi befektetői hangulatban alulteljesítő volt. Ezt azzal magyarázta, hogy szerdán tovább gyengült a forint, az euró/forint árfolyam elérte a 340 forintos szintet, ami negatív hangulatot okozott a magyar piacon. Hozzátette, nem látnak fordulatra utaló jelzéseket a forint piacán.
    

A senior elemző kifejtette: az a kérdés, hogy a jegybank beavatkozik-e valamilyen formában - verbálisan vagy tevőlegesen -, hogy megállítsa a forintgyengülést, és ha igen, milyen árfolyamszinten teszi ezt. Ha ez nem történik meg, az euró/forint árfolyam nagy valószínűséggel a 340 forintos szintet is át fogja lépni a következő napokban - mondta.
   
A New York-i tőzsde irányadó indexei erősödéssel nyitottak, és a BÉT zárásakor 0,7 százalék feletti pluszban voltak. A befektetői hangulatot javította az a kínai bejelentés, hogy csökken az új koronavírus-fertőzések száma az ázsiai országban. Az európai tőzsdék is pluszban voltak zárás előtt, a brit index 0,4 százalék, a német 0,8 százalékos, a francia 0,7 százalékkal emelkedett.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
A Mol árfolyama 40 forinttal, 1,54 százalékkal 2560 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,08 százalékkal 14 660 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 452 forintra gyengült, forgalma 326,7 millió forint volt.
    

A Richter-papírok 170 forinttal, 2,47 százalékkal 7040 forintra erősödtek, forgalmuk 4,5 milliárd forintot ért el.
   
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3665,20 ponton zárt szerdán, ez 9,50 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Hivatalosan is Rigó Csaba Balázs a Gazdasági Versenyhivatal elnöke

Magyarország miniszterelnökének javaslata alapján a Köztársasági Elnök 2020. április 15-ei hatállyal Rigó Csaba Balázst nevezte ki hat éves időtartamra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé. Az eskü letétele után az új elnök átvette kinevezési okmányát a Sándor-palota Tükörtermében 2020. április 6-án.
2020. 04. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2020. 04. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszer használatos fóliakesztyűt biztosít vásárlóinak a SPAR

A húsvét miatt megváltozik a nyitvatartási rend a SPAR és INTERSPAR áruházakban országszerte, s további intézkedéseket is bevezetett a kiskereskedelmi vállalat, hogy fokozza a vásárlók és a dolgozók védelmét.
2020. 04. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőkeemelés jöhet a Lufthansánál

A Reuters információi szerint tőkeemelési terven dolgoznak a Lufthansánál.
2020. 04. 07. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy emelkedésben az arany - 1700 fölött is járt az árfolyam!

Az arany hatalmasat ugrott ma reggelre Ázsiában és az árfolyam elérte az 1.730 dollárt is.
2020. 04. 07. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öröm a tőzsdéken, markolják a részvényeket a bátor befektetők

Örülnek a piacok továbbra is. A csökkenő új esetszám sok európai országban arra készteti a döntéshozókat, hogy azon spekuláljanak, hogy mikor induljon újra az élet.
2020. 04. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mire számíthatnak ma a befektetők?

Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, így elemzői várakozás szerint emelkedéssel nyithat a hazai részvénypiac is kedden.
2020. 04. 07. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak az európai piacok

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 04. 07. 09:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodott a kormány és a főváros a színházak működési feltételeiről

A kormány és a fővárosi önkormányzat hétfőn megállapodást kötött a budapesti színházak működésének biztosítása érdekében. A megállapodás 2024. december 31-ig szól - olvasható Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester közös közleményében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.
2020. 04. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus következményei a kkv-kra: elbocsátások, a beruházások visszavágása

Alig három héttel a koronavírus hivatalos magyarországi megjelenése után a magyar kkv-k egyre borúsabban vélekednek vállalkozásuk idei kilátásairól – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből. Csökkenő árbevétel és profitvárakozások, már megvalósult és további tervezett elbocsátások, valamint visszafogott beruházási hajlandóság jelzi a járvány eddigi hatását.
2020. 04. 07. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A robogók csaknem felére nem kötnek felelősségbiztosítást

Becslések szerint több mint félmillió robogó üzemel Magyarországon, de a törvényi előírás ellenére csaknem felükre nem kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást üzembentartóik - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2020. 04. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karanténkommentátorokat keres az M2 Petőfi TV és az M4 Sport

Karanténkommentátor kerestetik címmel adott ki közös felhívást hétköznapi helyzetek kommentálására az M2 Petőfi TV és az M4 Sport: a közmédia két csatornája hétfőtől egyperces videókat vár a vállalkozó kedvű nézőktől a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás idején - közölte az MTVA Sajtó Osztály az MTI-vel.
2020. 04. 07. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödő szárazságra hívja fel a gazdák figyelmét a meteorológiai szolgálat

A következő napokban is marad a csapadékmentes idő, ami nem kedvez a növénykultúráknak, miután már a múlt héten a kritikus 40 százalék alá csökkent a felső 20 centiméteres talajréteg nedvességtartalma az ország túlnyomó részén -írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn honlapján.
2020. 04. 06. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem számíthatnak fel díjat a SZÉP-kártyák után a pénzforgalmi szolgáltatók

Megjelent az április 5-i Magyar Közlönyben a kormány rendelete a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) felhasználásának veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályairól.
2020. 04. 06. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megváltozhat a foglalkoztatás szerkezete

A koronavírus-járvány okozta válságot követően jelentősen megváltozik a foglalkoztatás szerkezete, felerősödnek az alternatív foglalkoztatási módok és a munkaerő-kölcsönzés, a home office pedig sokkal kidolgozottabbá és elfogadottabbá válik - erre számít a munkavállalók jelentős része egy felmérés szerint.
2020. 04. 06. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újragondolja üzleti tervét a BKK

A koronavírus-járvány miatt újragondolja idei üzleti tervét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2020. 04. 06. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint az euróval szemben

A forint az euróhoz képest erősödött, a frankkal és a dollárral szemben viszont gyengült a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
2020. 04. 06. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn a koronavírusos megbetegedések növekedésének a lassulásáról szóló adatokra.
2020. 04. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 592,83 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 32 858,75 ponton zárt hétfőn.
2020. 04. 06. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Madárinfluenza gyanúja merült fel Békés megyében

Madárinfluenza gyanúja merült fel egy Békés megyei, pusztaföldvári kacsaállományban, az állományt vasárnap felszámolták, a későbbi vizsgálati eredmények szerint azonban az állatok nem voltak fertőzöttek - közölte hétfőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI megkeresésére.
2020. 04. 06. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: