Andrej Babis mozgalma tartja vezető pozícióját Csehországban

Az Andrej Babis kormányfő vezette ANO mozgalom továbbra is a legnépszerűbb politikai tömörülés Csehországban.

Amennyiben vasárnap parlamenti választásokat tartottak volna Csehországban, az ANO mozgalomra szavazott volna a megkérdezettek 32 százaléka. A második helyen az ellenzéki Cseh Kalózpárt végzett volna 18 százalékkal, míg a harmadik helyen a szintén ellenzéki Polgári Demokratikus Párt 13 százalékos támogatottsággal - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Kantar CZ ügynökség készített a közszolgálati cseh televízió számára.
    

A további hat parlamenti párt támogatottsága - jelentette vasárnap a cseh televízió - az ötszázalékos képviselőházi bejutási küszöb környékén mozog.
    

A Polgármesterek és Függetlenek Párt (STAN) támogatottsága hat százalékos, míg három pártra - kommunisták (KSCM), TOP 09, Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) - egyaránt 5,5 százalék szavazott volna. A kisebbik kormánykoalíciós tömörülés, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) öt százalékos támogatottságot élvez, míg a kereszténydemokraták (KDU-CSL) 4,5 százalékkal nem jutottak volna be a parlamenti alsóházba.
    

A Kantar CZ értékelése szerint a felmérés azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány némileg kedvezett a nagyobbik kormánypártnak (ANO), míg a kisebbik párt (CSSD) tovább veszített népszerűségéből. Az ellenzéki pártok közül a járvány a Cseh Kalózpártnak hozott pontokat, míg a kommunisták, a kereszténydemokraták és az SPD veszítettek.
   

A felmérést június második felében, országos mintán, a járvány miatti korlátozások feloldása után készítették.

Hozzászólások

Horvát kezekbe kerülhet a Bugatti

Tárgyalások kezdődtek a Bugatti luxus sportautó brandjének eladásáról, a The Wall Street Journal jól értesült forrásra hivatkozva kedden azt írta, hogy a Volkswagen német cégcsoport erről a Rimac Automobili horvát járműgyártóval folytat megbeszélést.
2020. 09. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszországban engedélyezték a harmadik vakcina tesztelését

Engedélyezte az orosz egészségügyi minisztérium annak a koronavírus-fertőzés elleni vakcinának a klinikai tesztelését, amelyet a moszkvai Mihail Csumakov Immunbiológiai Készítmények Kutatásának és Kidolgozásának Szövetségi Tudományos Központja fejlesztett ki - jelentették szerdán orosz hírügynökségek.
2020. 09. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indítják a napot az európai piacok

Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2020. 09. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mutatjuk, melyik országban a legdrágább az áram!

A német fogyasztók fizetik a legmagasabb áramdíjat a világon, több mint a dupláját a globális átlagnak a Verivox összehasonlító portál és a Global Petrol Prices energiaipari adatszolgáltató felmérése alapján.
2020. 09. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött az új fertőzöttek száma Hollandiában

Meghaladta a kétezret, és ezzel új rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában - közölték a helyi hatóságok hétfőn.
2020. 09. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Összefog a spanyol kormány és a madridi vezetés a járvány ellen

A koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére közös járványvédelmi munkacsoportot hozott létre hétfőn a spanyol kormány és a madridi autonóm tartományi vezetés, mivel a fővárost is magában foglaló térség az ország többi régiójához képest kiugró esetszámokat mutat hetek óta.
2020. 09. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelik a készenléti szintet Nagy-Britanniában

Az eddigi közepesről magas szintre emelte hétfőn a brit kormány a koronavírus-járvány intenzitását jelző készenléti fokozatot.
2020. 09. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, gyenge zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után nagy indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai piacok.
2020. 09. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött az új fertőzöttek száma Hollandiában

Meghaladta a kétezret, és ezzel új rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában - közölték a helyi hatóságok hétfőn.
2020. 09. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Előléptették a bukaresti értéktőzsdét!

A londoni székhelyű FTSE Russell piaci adatszolgáltató fejlődő piaccá minősítette fel a bukaresti értéktőzsdét (BVB), amely hivatalosan hétfőtől lépett a magasabb besorolású kategóriába.
2020. 09. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsuló ütemben terjed a járvány Romániában

Romániában átmenetileg csökkent hétfőn a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de immár második hete egyre gyorsuló ütemben terjed a járvány.
2020. 09. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új járvány-stratégiát dolgoznak ki Németországban

Új stratégiát dolgoznak ki Németországban a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésre - jelentette be a szövetségi egészségügyi miniszter hétfői interjúkban.
2020. 09. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Távozik a cseh egészségügyi miniszter

Távozik tisztségéből Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter.
2020. 09. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aggasztó a járványhelyzet Montenegróban

Szakértők szerint aggasztó a járványhelyzet Montenegróban, ahol 3208 aktív esetet tartanak nyilván, ami azt jelenti, hogy százezer lakosra 509 fertőzött jut.
2020. 09. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly csökkenéssel indítottak az európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó gyengüléssel kezdték a főbb európai értékpapírpiacok a kereskedést hétfőn.
2020. 09. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdi őszi ülésszakát az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma kezdi meg őszi ülésszakát. A képviselők összesen két órában tehetnek fel azonnali kérdéseket a kormány tagjainak.
2020. 09. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz komolyabb változás az olasz belpolitikában

Nem vár komolyabb változást az olasz belpolitikában a hét tartományban vasárnap megkezdődött helyhatósági választásokat és a parlamenti létszámcsökkentésről szóló népszavazást követően Szomráky Béla Olaszország-szakértő.
2020. 09. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített az autópiac az EU-ban - ábrán mutatjuk!

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
2020. 09. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tüntetésekkel tiltakoznak a korlátozások ellen Spanyolországban

Tüntetésekkel tiltakozott a lakosság a madridi autonóm tartomány több zónájában is vasárnap az éjfélkor életbe lépő korlátozások ellen, amelyeket a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében rendelt el a térség vezetése.
2020. 09. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lassul a járvány Ukrajnában

Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csaknem háromezer új beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában, így az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 175 ezret, a napi halálesetek számát tekintve pedig Ukrajna már második az európai országok között - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 09. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: