Április 18-ig jelentkezhetnek a fiatalok a Vidék Kaland Programra

Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra, amelyre városi, nem mezőgazdász, ám az agrárium iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várják - jelentették be csütörtökön az Agrárminisztérium (AM) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) közös sajtótájékoztatóján Budapesten.

Április 18-ig jelentkezhetnek a fiatalok a Vidék Kaland Programra

Farkas Sándor, az AM parlamenti államtitkára üdvözölte az AGRYA által januárban indított Vidék élet, fiatalok vidéken címmel indított programcsomagot. Míg a Vesd bele magad! kezdeményezéssel a gyerekek a kertészkedéssel ismerkedhettek meg, addig a most megjelent felhívás által a fiatalok bepillantást nyerhetnek egy működő gazdaság mindennapjaiba, és megismerkedhetnek a vidékkel.    

Az államtitkár hangsúlyozta a generációváltás szükségességét a mezőgazdaságban. Úgy vélte, hogy e programok vonzóvá tehetik az agráriumot a fiatalok számára.
   
Kesjár Kamilla, az AGRYA társelnöke elmondta, hogy a Vidék Kaland Programra 18-35 év közötti fiatalok jelentkezését várják. A pályázaton kiválasztottak egy hetet tölthetnek el fiatal gazdák által irányított gazdaságokban.
   
Jelentkezni a www.videki-fiatal.hu/videk-kaland weboldalon elérhető űrlap kitöltésével lehet, ugyanitt érhető el a pályázat részletes leírása is - tette hozzá.    

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A városi fiatalokat fiatal gazdák fogadják. Azok a gazdák, aki csatlakoznának a programhoz, szintén április 18-ig tehetik meg az AGRYA weboldalán - jegyezte meg.    

Kitért arra is, hogy a Vesd bele magad! programban ezer csomag vetőmag kiosztását tervezte az AGRYA, ami az előzetes elképzelések szerint Fejér és Csongrád megyére korlátozódott volna, de a más megyékből érkező érdeklődés miatt országossá vált.
   

Tyúkudvar kvíz - Teszteld tudásod ITT!


A felhívásra közel 1300 család jelentkezett, közülük 944 család teljesítette a pályázat minden feltételét - tette hozzá.    

Gémes László, a Vesd bele magad! program Csongrád megyei koordinátora szerint a kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a megyében 27 település, 121 családjához érkeztek vetőmagok, a legtöbbet, 40-et Szegedre küldték.

Hozzászólások

Ezért nem fordulat elő Pakson a csernobilihez hasonló baleset

Pakson nem fordulhat elő a csernobilihez hasonló baleset, mert a két blokktípus tervezése teljesen más - mondta Kovács Antal kommunikációs igazgató a paksi atomerőműben tartott sajtóbejáráson.
2019. 06. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap a vonatokat és a vasútállomásokat ellenőrzi a rendőrség

Fokozott ellenőrzésbe kezd a rendőrség a vonatokon és a vasútállomásokon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a police.hu oldalon.
2019. 06. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasabb inflációt vár, de egyelőre nem lép az MNB

Ezúttal sem változtak a monetáris kondíciók. A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatszinteket, az alapkamat 0,90, a jegybanki betéti ráta -0,05 százalékon maradt.
2019. 06. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nemzetközi hangulat befolyásolta a hazai kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 413,14 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 40 061,95 ponton zárt kedden.
2019. 06. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen áron lehet albérlethez jutni?

Tavaly októberben egy magánszemélytől bérelt lakás átlagosan havi 80 ezer forintba került, a budapesti bérleti díjak megközelítették az országos átlag másfélszeresét, a megyeszékhelyeken átlagosan 70 ezer forintos, a városokban 51 ezer, a községekben pedig 45 ezer forintos lakbérrel kellett havonta számolni - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából.
2019. 06. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

KKV: Folyamatosan napirenden a digitalizáció

A naprakész informatikai háttér olyan piaci környezetben teszi ütőképessebbé a kkv-kat, amelyben létfontosságú a gyors és eredményes reagálás az üzleti változásokra. Az ellenállóság mellett az ügyfelek elégedettségén is rengeteget javítanak az innovatív eszközök és megoldások – ezek a legfontosabb megállapításai a Hello Biznisz vidéki vállalkozóknak tartott meetupjainak.
2019. 06. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden eddiginél több gyermek táborozhat az Erzsébet-táborokban

Tizenegy turnusban minden eddiginél több, heti 2500 - összesen mintegy harmincezer - gyermek táborozhat idén nyáron a Balatonnál a zánkai Erzsébet-táborban.
2019. 06. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelenleg is tart az állam által támogatott panelprogram

Jelenleg is tart az állam által támogatott panelprogram, amely a panelos épületek energiatakarékosságra törekvő felújítását - szigetelés, nyílászárók, homlokzatok - jelenti - közölte a főpolgármester kedden az MTI-vel.
2019. 06. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 31-ig egyeztethetők az adatok a bankokkal

Az Országgyűlés négy hónappal meghosszabbítva október 31-ig tolta ki a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással.
2019. 06. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban

Mintegy 300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban - mondta Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) főtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek

Az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára a méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2019. 06. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülő kínálat és új megoldás érkezett a falusi csok rajtjára

Több mint 15 ezer lakóingatlan vár gazdára a falusi csoknak megfelelő településeken, ez egy hónap alatt 2,5 százalékos kínálatbővülést jelent. A több mint 2 ezer településen elérhető falusi csokos ingatlanok árának középértéke 9 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 8 millió forinttal. A falusi csok átalakítja a piacot: a lakásvásárlók a nagyvárosoktól 40-50 kilométerrel távolabb is merészkedhetnek. A nagy érdeklődés miatt az ingatlan.com külön oldalt indított. A falusicsok.ingatlan.com oldalon a falusi csokban érintett települések kínálatában lehet keresni.
2019. 06. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Prémium kategóriába kerültek az AutoWallis részvényei

Kevesebb mint öt hónappal új részvényeinek tőzsdei bevezetése után már a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában forognak az AutoWallis papírjai. A tőzsde autós vállalata tavasz óta szerepel a BUX és BUMIX indexekben, valamint az FTSE egyes indexeiben is. A kategóriaváltással tovább halad az AutoWallis májusban meghirdetett stratégiájának megvalósítása, melynek köszönhetően a vállalat organikus és akvizíciós úton robosztus növekedést érhet el a következő tíz évben azzal a céllal, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen.
2019. 06. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több száz millió forintos kárt okoztak a hétvégi viharok

Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt - közölték a biztosítótársaságok az MTI-vel.
2019. 06. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi lakáshitelt vesznek fel a magyarok - ábrán mutatjuk

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2019. 06. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 8 százalékkal nőtt az infokommunikációs ágazat árbevétele

Az információ, kommunikáció ágazat vállalkozásai 776 milliárd forint árbevételt értek el idén az első negyedévben, 7,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetesi adatok alapján.
2019. 06. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimizmus a magyar piacon, hatalmas különbségek Európában

Európai viszonylatban is kiemelkedő a magyar cégek optimizmusa, derült ki az Intrum 29 országra kiterjedő kutatásából. Az idei EPR (European Payment Report) felmérésből az is látszik, hogy az európai országokban óriási különbségek vannak a gazdaság megítélését illetően: van, ahol a vállalkozók 87 százaléka úgy érzi, már elindult a recesszió, míg máshol az emberek többsége elképzelhetetlennek tart egy újabb válságot.
2019. 06. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz magyar vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz

Újabb tíz magyar vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz (kepp), amelyben már kilenc vállalat vesz részt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
2019. 06. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Autóipari K+F központot épít Érden az AVL

A motor- és hajtáslánc-fejlesztéssel foglalkozó osztrák tulajdonú AVL Hungary Kft. tovább bővíti magyarországi tevékenységét, és Érden beruházással felépíti a vállalat új magyarországi központját és kutató-fejlesztő részlegét. A vállalat tulajdonosai és menedzsmentje a magyar kormány és Érd város vezetősége a mai napon közösen letették a beruházás alapkövét.
2019. 06. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Június az év legcsapadékosabb hónapja

Június jellemzően az év legcsapadékosabb hónapja, ilyenkor átlagosan 70 milliméter eső hullik - mondta az M1 aktuális csatorna esti Híradójában a meteorológus.
2019. 06. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: