Áprilisi mélypont után kapaszkodik az ingatlanpiac

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 áprilisában, országosan 5971 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 74,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott

Áprilisi mélypont után kapaszkodik az ingatlanpiac

Áprilisban elérhette mélypontját a hazai lakóingatlanpiac. A társadalmi korlátozó intézkedések és a gazdasági bizonytalanság miatt jelentősen, az előző évhez képest 58%-kal esett vissza az ingatlanpiaci forgalom a Duna House áprilisi hónapra becsült adatai alapján. Heti bontásban vizsgálva a tranzakciók eloszlását látszódik, hogy a tényleges mélypont április első két hetében a 15. és 16. héten volt 67%-os visszaeséssel, amely után fokozatosan kezdett magára találni az ingatlanpiac. Az áprilisi és májusi hónap közös hetében (w18) a folyamatos erősödés miatt már csak 53%-os mínusz mutatkozott az adásvételek számában.

A Duna House adatai alapján az ingatlanpiaci kereslet hétről-hétre emelkedik, amely idővel a tranzakciókban is megmutatkozik majd, így továbbra is emelkedő tranzakciószám várható, amennyiben a járványhelyzet nem súlyosbodik és nem okoz további nehézségeket.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Hozzászólások

Továbbra is pörög a vízparti ingatlanok piaca

Továbbra is pörög a vízparti ingatlanok piaca a Balatonon kívüli területeken az OTP Ingatlanpont adatai szerint: a Duna-parton, valamint a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tónál egyaránt élénk az érdeklődés, az árakat pedig a járvány sem vetette vissza.
2020. 07. 02. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszazárt az ingatlanpiac - Duna House tranzakciószám becslés

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 júniusában, országosan 11 186 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 60-65 milliárd forint közötti szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2020. 07. 01. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindul egy más világba az albérletpiac?

Újra középpontba kerültek az albérletárak, részben a lakáshotelekre vonatkozó esetleges szabályozás belengetése, a járvány eredményeként visszaeső turizmus miatt. Valamint a közeledik a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése, amely fontos időszak a piacon. Az airbnb-hatás koronavírus miatti szünetelése a belvárosi bérleti díjakat és az eladó lakások kínálati árát is csökkentette. A rövid távú lakáskiadásra vonatkozó lehetséges korlátozások ezt a folyamatot tovább erősíthetik. A kiadó budapesti lakások átlagos bérleti díja a februárhoz képest 10 százalékkal 150 ezer forintra mérséklődött, és ezen a szinten stabilizálódott. Jelentősebb, 15-20 százalékos csökkenés történt az I., az V. és a VI. kerületben. A vidéki egyetemvárosok közül Győrben 8 százalékkal mérséklődtek, Pécsen, Szegeden és Miskolcon stagnáltak a bérleti díjak, Debrecenben viszont nőttek a februári szintekhez képest.
2020. 07. 01. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem okosban, hanem okosan kell megoldani az irodák belső kiépítését

A járvány még inkább kiemelte, hogy nem csak a bérleti díj, hanem az irodák belső kialakítása is főszerepet játszik egy irodát bérlő cég döntésében. Külső műszaki szakértő és projektmenedzser nélkül nagyon elszállhatnak a költségek, a bérbeadók hozzájárulása pedig nagyon eltérő lehet – emelte ki az irodabérlők fit-outtal kapcsolatos lehetőségeit legfrissebb tanulmányában a VLK Cresa ingatlan tanácsadó cég.
2020. 07. 01. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus sem tántorította el az ügyfeleket az ingatlanvásárlástól

Inkább a kivárást, a halasztást választotta, de nem mondott le ingatlanvásárlási, felújítási, bővítési tervei megvalósításáról a járvány miatt az ügyfelek többsége az OTP Bank friss kutatása szerint. A felmérésből az is kiderült, hogy az év végéig meghirdetett törlesztési moratórium lehetőségével az adósok kevesebb mint a fele élt, és a többség továbbra is megszakítás nélkül törleszti a hiteleit.
2020. 07. 01. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobban alakultak a lakásértékesítések az Egyesült Államokban

Jelentősen, a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a folyamatban lévő használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban májusban havi összevetésben.
2020. 06. 30. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyenek a budapesti bérleti díjak az európai árakhoz képest? Meglepő eredmények!

Bár Budapesten egész Európában az egyik legnagyobb mértékben nőttek az ingatlanok bérleti díjai tavaly, a magyar fővárosban, nemzetközi összehasonlításban, még mindig viszonylag alacsonyak a díjak; a jó állapotú, jól felszerelt lakásokat tekintve Budapest közvetlenül Bécs mögött szerepel az európai nagyvárosokat nézve - közölte az Eurostat elemzése alapján a Duna House az MTI-vel.
2020. 06. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsan feléledt az ingatlanpiac

Gyorsan feléledt a lakóingatlanok piaca, már májusban felülmúlta a lakást keresők száma az egy évvel korábbit, és még a kínálati árak is nőttek - közölte az Otthontérkép az MTI-vel pénteken.
2020. 06. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlan bérleti szerződés – így kell jól csinálni!

Egy felelőtlenül aláírt vagy rosszul megfogalmazott bérleti szerződés sok bajt okozhat, bérlőnek és bérbeadónak egyaránt. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa minden bérlőnek azt tanácsolja, hogy a dokumentum aláírása előtt kérjen egy szemle típusú tulajdoni lapot az ingatlanról, így biztos lehet abban, hogy olyantól veszi bérbe, aki kiadhatja a lakást vagy házat. A szakértő hozzátette azt is, mindkét félnek érdeke, hogy határozott idejű legyen a szerződés.
2020. 06. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén csökken az ingatlanpiaci aktivitás Közép-Európában

A Deloitte tanácsadó cég legfrissebb kutatása szerint tíz válaszadó közül csaknem kilenc számít arra, hogy 2020-ban csökken az ingatlanpiaci aktivitás Közép-Európában.
2020. 06. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

lyen hatással van a világjárvány Közép-Európa ingatlanpiacára

A Deloitte legfrissebb kutatása szerint tíz válaszadó közül csaknem kilenc számít arra, hogy 2020-ban csökken az ingatlanpiaci aktivitás. Idén január és április között radikálisan változott a szektor szereplőinek vélekedése. A válaszadók több mint fele ugyan csak rövid távú gazdasági hatásra számít, de 90 százalékuk fogalmazott meg pesszimista véleményt a gazdaság egészéről. A legnagyobb kihívásokkal a kiskereskedelmi szektor néz szembe, befektetési és fejlesztői szempontból egyaránt, míg a nyertes a logisztikai ágazat lehet.
2020. 06. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vásárlók egyre tudatosabban keresik az energiatakarékos ingatlanokat

A jövő évtől csak azok az épületek kaphatják meg Magyarországon a használatbavételi engedélyt, amelyek megfelelnek az Európai Unió energiahatékonysági követelményeinek. Az OTP Ingatlanpont szakértője úgy látja, hogy a szigorítást a vásárlók kedvezően fogadták. Tapasztalatai szerint a klímaváltozás miatti aggodalom és a környezettudatosság erősödése átalakította a keresletet az utóbbi években. Folyamatosan növekszik az igény a zöld megoldásokra az ingatlanpiacon, még akkor is, ha ezért magasabb vételárat kell fizetni.
2020. 06. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar tulajdonba került a GTC 61,49 százaléka

Lezárult a közép-európai régió legnagyobb idei ingatlanüzlete, amelynek keretében az MNB Alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. érdekeltsége megvásárolta a Globe Trade Centre (GTC) S.A. többségi tulajdonrészét - közölte az Optima kedden az MTI-vel.
2020. 06. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnőtt az érdeklődés az új családi házak iránt az Egyesült Államokban

Jelentősen emelkedett az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban májusban, jelezve, hogy az ingatlanpiac élénkülni kezdett, miután az előző pár hónapban a gazdaság egészével együtt zuhanórepülésre váltott az új koronavírus-járvány következtében.
2020. 06. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Cordia a veszélyhelyzetet követően az elsők között indít új lakópark-projektet Lengyelországban

A Cordia – a varsói tőzsdén jegyzett Polnord közel 93%-os részvénycsomagjának megvásárlását követően – a járványhelyzet enyhülése után az elsők között indít el új projektet Lengyelországban: megkezdte az első gdanski projektjében épülő, több mint 200 lakás előértékesítését. Magyarország vezető lakásfejlesztője Poznanban is aktív, ott egy nagyszabású városnegyed-rehabilitációval eddigi legnagyobb lengyel lakóingatlan-beruházását készíti elő. A vállalat számára a lengyel piac azért kiemelten fontos, mert a 2008-2009-es globális válság éveiben is stabilnak bizonyult.
2020. 06. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy budapesti garázsban nem csak az autója, hanem a pénze is jó helyen parkol

A járvány idején országszerte jelentősen csökkent az autós forgalom, a díjmentessé tett parkolás is visszafogta a garázsok iránti keresletet. Az ingyenességnek azonban hamarosan vége, a dugók már a veszélyhelyzet elrendelése előtti időszakot idézik, ráadásul egyre többen ismerik fel, hogy garázskiadásból tisztes és biztos hozamot is el lehet érni. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a közelmúlt kormányzati intézkedései is élénkíthetik a garázspiacot, ezért ezen a területen nem számít az árak visszaesésére.
2020. 06. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több lakóközösséget is felújításra sarkallt a kijárási korlátozás

Bár az élet több területén is bizonytalanságot hozott az idei tavasz, az OTP Business Társasházi Pályázatának eredményei alapján a kijárási korlátozás több lakóközösség figyelmét is ráirányította a közösségi terek és a lakók mindegyike által használt berendezések fejlesztésére, vagy felújítására. A tavalyihoz képest több mint 10 százalékkal emelkedett a benyújtott pályázatok száma, 96 településről összesen 860 társasház és lakásszövetkezet pályázott a vissza nem térítendő támogatásra.
2020. 06. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem hezitálhat sokáig, aki új lakásba költözne

2020 áprilisában az építőipari termelés volumene a KSH nyers adatai szerint 2,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. Az épületek esetében 1,4%-kos csökkenés történt, ám az épületek építésére kötött szerződések volumene 4,7%-kal emelkedett.
2020. 06. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil maradt Kínában az ingatlanpiac

Stabil maradt Kínában az ingatlanpiac májusban, a hetven legnagyobb városban mérsékelten emelkedtek az árak.
2020. 06. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent a járványhatás a lakáshitelpiacon - meglepetés a támogatott lakáshiteleknél

A járványhatás a lakáshitelek piacán is megjelent: a bankok több mint 69 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket áprilisban, ez pedig 18 százalékos csökkenésnek felel meg éves szinten. Erre a visszaesésre számítani lehetett a járványhoz köthető korlátozások, a bizonytalanabbá váló gazdasági környezet miatt. A támogatott lakáshitelek azonban a trenddel ellentétes irányba mentek: áprilisban ugyanis 61 százalékos növekedést könyveltek el. Az év első négy hónapjában az áprilisi visszaesés ellenére pluszban maradtak az új lakáshitelek, a 307 milliárdos összeg ugyanis 7 százalékos emelkedést jelent éves szinten.
2020. 06. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: