Átlag felett bővült a Borsodi Sörgyár értékesítése

A Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik - mondta Vuleta Zsolt ügyvezető igazgató a vállalat pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén. A kft. tavaly 36 milliárd forint árbevételt ért el.

Átlag felett bővült a Borsodi Sörgyár értékesítése

Az ügyvezető igazgató szerint a sörpiacon kedvező tendenciákat látni, a kiskereskedelmi sörforgalom idén eddig 3 százalékkal emelkedett. A Borsodi Sörgyár forgalma a piaci átlagnál magasabb mértékben bővült, így piaci részesedése nőtt. A sörpiac nemcsak mennyiségben, hanem értékben is bővült, ami azt jelzi, hogy a fogyasztók nyitottabbá váltak a magasabb minőségű sörök iránt - mutatott rá.
   
Vuleta Zsolt kiemelte, hogy a cég idén eddigi legnagyobb, 12 millió euró (mintegy 3,7 milliárd forint) invesztíciójú beruházását kezdte meg a bőcsi üzemben: 4 millió eurós fejlesztéssel megújul a palackozó gépsor, továbbá 8 millió eurós beruházással megkezdődtek a doboztöltő gépsor bővítésének és korszerűsítésének előkészítői munkái is. A fejlesztések eredményeként az üzem kapacitása várhatóan mintegy 700 ezer hektoliterrel, 2,5 millió hektoliterre bővül.

Mennyi alkoholt ihatok egy nap? - kalkulátor


Hozzátette, a gyártósorok fejlesztése lehetővé teszi, hogy Bőcs legyen a Molson Coors vállalat egyik regionális központja, onnan látják majd el a horvát és a cseh piacot egyes márkák dobozos változataival. Magyarországon a dobozos sörök részaránya a kiskereskedelmi forgalomban stabilan 75 százalék. A cseh és a horvát részarány alacsonyabb, de gyorsan emelkedik - mondta az ügyvezető igazgató.

Hozzászólások

Nagy fejlődésen ment keresztül a magyar gasztronómia

Elképesztő fejlődésen ment keresztül a magyaroszági vendéglátás az elmúlt tizenöt évben, Budapest pedig a régió egyik gasztronómiai központjává vált - mondta el az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.
2019. 09. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezt a kínai kávésbögrét NE használja!

Magas formaldehid kioldódást mért kínai, bambuszrostot tartalmazó, melamin anyagú kávésbögréből a lengyel hatóság. A termékből Magyarországra is szállítottak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt kéri, hogy aki vásárolt a bögréből, ne használja.
2019. 09. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fiatal magyar szakértőket vár a FAO

Több mint 130 projekt Európa és Közép-Ázsia számos országában olyan témákban, mint a élelmiszerbiztonság, az agrárkereskedelem, a határokon átterjedő állatbetegségek, a haszonnövények genetikai sokféleségének megőrzése, fenntartható erdőgazdálkodás vagy épp az élelmiszerpazarlás – röviden így lehetne összefoglalni az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) budapesti székhelyű regionális központjának mindennapjait.
2019. 09. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugat-európai és romániai termékek 23 százalékánál találtak eltérést

A román fogyasztóvédelmi hatóság a nyugat-európai és romániai élelmiszerek 23 százalékánál talált eltérést a termékek összetételét illetően - jelentette ki kedden Paul Anghel, a hatóság vezérigazgatója.
2019. 09. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti találkozó hozhat közelebb a helytelen táplálkozásra adott globális megoldáshoz

Miután a térség teljes lakosságának alig 2%-át érinti a súlyos alultápláltság, szemben a 9% körüli világátlaggal, kijelenthető, hogy Európa és Közép-Ázsia országai jól állnak az élelmezésbiztonság terén. A táplálkozási problémák egyéb formái azonban nagyon is jelen vannak: milliók szenvednek mikrotápanyag-hiánybetegségekben, különösen vérszegénységben, és mintegy 200 millióan – a felnőtt lakosság negyede – elhízott.
2019. 09. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi szinten is versenyképes a magyar élelmiszeripar

A magyar élelmiszergazdaság az idén az első hét hónapban 10 százalékkal növelte termelési értékét, meghaladva ezzel a 2000 milliárd forintot, vagyis kifejezetten versenyképes - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Zalaegerszegen.
2019. 09. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti kapacitását az Art Water Kft.

Több mint 840 millió forintos beruházással, 380 millió forint európai uniós és hazai támogatás felhasználás mellett bővíti termelési kapacitását az ásványvíz palackozással foglalkozó Art Water Kft. a Vas megyei Horvátzsidányban - közölte az MTI-vel a társaság ügyvezetője.
2019. 09. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Robbanásszerűen bővült az alkoholmentes radlerek forgalma az elmúlt öt évben

Jelentősen bővült az alkoholmentes sörök és radlerek forgalma a HEINEKEN Hungáriánál az elmúlt öt évben. A Heineken 0.0 alkoholmentes sör egy év alatt megduplázta a forgalmát, míg az alkoholmentes radlerek értékesítése 2014 óta 130 százalékkal nőtt – közölte a piacvezető HEINEKEN Hungária. A vállalat ezért 0.0% Zóna elnevezéssel egységes kereskedelmi megjelenést biztosít az alkoholmentes termékeinek, és továbbra is támogatja az ittas vezetés visszaszorítását célzó aktivitásokat.
2019. 09. 13. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a zsemléket ne egye, mert műanyag lehet benne!

A Lidl visszahívja a szeptember 11-én gyártott 55 grammos vizes zsemlét és 45 grammos tejes kiflit, miután nem kizárt, hogy kék színű, kemény műanyagdarabok kerültek a termékekbe - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
2019. 09. 12. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tejfeldolgozó üzem épült a Baranya megyei Mágocson

Mintegy 483 millió forintos uniós forrás és több mint félmilliárd forintos saját erő segítségével létesült tejfeldolgozó üzem a Baranya megyei Mágocson - közölte a beruházó Makrom Kft. ügyvezető igazgatója a létesítmény szerdai átadását követően az MTI-vel.
2019. 09. 12. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fordulat a húságazatban?

Minőségi fordulatot hozhat a húshasznú tenyészbika támogatási program a húságazatban, lehetővé téve, hogy minél több itthon vágott hús jusson el a fogyasztókhoz - jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
2019. 09. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Illegális pálinkafőzőt találtak Baranyában

Több száz liter párlatra és több ezer liter cefrére, emellett nagy űrtartalmú pálinkafőző berendezésekre bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy családi ház melléképületében Baranyában.
2019. 09. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi sört fogyaszt a magyar - egy ábrán

egy főre jutó sörfogyasztás; Magyarország; fő/liter/év
2019. 09. 07. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a sörök címkéje!

Önkéntesen kötelezettséget vállalt az Európai Sörfőzők Szövetsége, ezen belül 25 ország sörszövetsége, köztük a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) is, hogy 2022-ig megjelölik a sörök csomagolásán az italok összetevőit és tápértékeit - közölte az MSSZ pénteken az MTI-vel.
2019. 09. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsony élelmiszerárakkal búcsúzott a nyár

Mérséklődtek a globális élelmiszerárak augusztusban az alapvető gabonafélék és a cukor árának zuhanása miatt – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2019. 09. 05. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés: mutatjuk az eredményeket!

Vegyes tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés: 4307 létesítmény ellenőrzése, csaknem 12 ezer termék vizsgálata nyomán több mint 34 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból, és mintegy 22 millió forint bírságot szabtak ki a szakemberek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán a honlapján.
2019. 09. 05. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjed az afrikai sertéspestis Magyarországon

Tovább bővült az afrikai sertéspestis (ASP) miatti fertőzött terület Magyarországon, az intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
2019. 09. 04. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

12 ezer kalóriás hamburgert kínál egy brit kocsma

Tízemeletes, 12 ezer kalóriás hamburgert kínál az angliai Durham grófság egyik kocsmája - adta hírül a The Guardian című brit napilap szerdán.
2019. 08. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vigyázat, fémdarab lehet ebben a párizsiban!

Fémdarab lehet a Kaiser márkájú Arany Pulyka párizsiban - hívja fel a figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.
2019. 08. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rangos nemzetközi díjat nyert a magyar pálinka manufaktúra

Aranyérmet szerzett a 4 éve alapított ZSOLDOS Pálinka Manufaktúra Irsai Olivér szőlő pálinkájával az International Wine and Spirit Competition versenyen, ahol évről évre egyre több világszínvonalú bor és párlat mérkőzik meg egymással.
2019. 08. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások: