Augusztusban is lényegesen gyengébb volt a szokásosnál az ingatlanpiaci forgalom

Augusztusban is lényegesen gyengébb volt a szokásosnál az ingatlanpiaci forgalom, amely következtében az elmúlt négy év leggyengébb nyári időszakát zárta a piac. Az erős évkezdetnek köszönhetően azonban nem mutat nagy lemaradást az első nyolc hónap az előző évek azonos időszakához képest.

Augusztusban is lényegesen gyengébb volt a szokásosnál az ingatlanpiaci forgalom

Budán az ingatlanpiaci tranzakciók 26 százaléka 900 ezer forint feletti négyzetméteráron zajlott, amely 19 százalékpontos növekedés tavaly augusztushoz képest. Pesten ennek aránya 14 százalék volt idén, amely előző évhez képest 10 százalékpontos emelkedést jelent. Budán emellé 24 százaléknyi 70 millió forint feletti ingatlanpiaci tranzakció társult.

Vidéken 300-350 ezer forint közötti négyzetméterárra lehet vásárláskor számítani, ingatlan típusától függően. Budapesten ezzel szemben a legtöbb esetben bőven fél millió forint feletti négyzetméterár jellemző, a frekventált környékeken már a milliót közelítette az átlag.

Az értékesítési időben nem látható kiemelkedő változás, a legtöbb esetben minimális csökkenésről beszélhetünk, de a növekedés is csak néhány nap volt a nyugati megyékben és a pesti kerületekben panellakások esetében.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Hozzászólások

money.hu - Rekordtávra hajlandóak eladósodni a lakáshitelesek

A lakáshitelek állománya megközelítette a 3500 milliárd forintot 2019 első félévében, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A lakáshitel-szerződések száma azonban csak 1,1 százalékkal nőtt, 655 ezerre. A lakáshitelek átlagos futamideje 15,8 évre nőtt, szemben az elmúlt évekre jellemző 13,3-15,3 évvel. Október közepén a legolcsóbb - végig fix törlesztésű - 10 és 20 éves futamidejű lakáshitelek havi terhe 70, illetve 100 ezer forintot tett ki. A money.hu szerint az új lakáshitelek összege a jövőben is emelkedhet részben a lakások iránti kereslet, a lakásfelújítások népszerűsége mellett az állami támogatások, valamint a növekvő reálbérek és az alacsony kamatok miatt.
2019. 10. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megéri felújítani a lakást eladás előtt?

Az újHÁZ Centrum szakértői szerint nemcsak akkor éri meg felújítani az ingatlanunkat, ha azzal relevánsan növelhetjük az értékét, hanem akkor is, ha gyorsan szeretnénk megválni tőle. Különösen igaz ez a fővárosban, ahol akár 15-20 százalékkal is magasabb áron adhatjuk el felújított otthonunkat.
2019. 10. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz százalékkal bővül idén a LogMeIn Magyarországon

Az idei évtől kezdődően több globális funkciót is Budapestről lát el, ezért tíz százalékos bővülést tervez és várhatóan a jövő év elejére átlépi a félezres munkavállalói létszámot Magyarországon a LogMeIn. Amellett, hogy továbbra is itthon fejleszti legfontosabb távoli elérést, webes kommunikációt és jelszókezelést segítő szoftvereit, ide került a belső pénzügyi folyamatokat menedzselő ágazat és a felhőalapú telefonszolgáltatást nyújtó Jive termék ügyfélszolgálati feladataira is külön csapat épült.
2019. 10. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon

Szeptemberben 1 százalékkal, 60 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a Bamosz-tagok együttesen 6230 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) az MTI-vel kedden.
2019. 10. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adatvédelemnek is árazási szempontnak kell lennie egy cégfelvásárlásnál

Az adatvédelmi és adatbiztonsági megfelelőséget is árazási tényezőként kell figyelembe venni a cégfelvásárlási tranzakciók során, mivel utólag sokba kerülhet a vevőnek, ha nem vizsgálja meg a személyes adatok védelmével kapcsolatos eljárásokat a céltársaságnál.
2019. 10. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az anesztézia világnapja alkalmából engednek bepillantást a kulisszák mögé Pécsen

Az anesztézia világnapja alkalmából engednek bepillantást a kulisszák mögé a Pécsi Tudományegyetem (PTE) altatóorvosai a baranyai megyeszékhelyen vasárnap - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem az MTI-t.
2019. 10. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a Life Televízió

Friss arculattal, saját gyártású műsorokkal, pozitív életérzés közvetítésével és az igényes szórakoztatás műfajával újul meg a Life Televízió - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Mészárosné Kelemen Beatrix, a tévécsatornát működtető Media Vivantis Zrt. elnöke.
2019. 10. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet a katasztrófavédelem

A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a hivatalos fűtési szezon kezdetén.
2019. 10. 16. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Javított a magyar GDP-növekedési előrejelzésén az IMF

Jelentős mértékben, egy százalékponttal javította idei és 0,6 százalékponttal jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett őszi World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában.
2019. 10. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhat a hazai gyógyszeripar fejlődése

Folytatódhat a gyógyszeripar fejlesztése, így az a magyar gazdaság egyik húzóágazata marad a következő években is - jelentette ki a pénzügyminiszter kedden, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) budapesti konferenciáján.
2019. 10. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elveszettnek hitt adóforintjaikat is visszakaphatják a cégek egy jogszabályváltozásnak köszönhetően

Egészen idáig a magyar jogszabályok nem ismerték el a behajthatatlan követelésekre eső adóalap csökkentését. Az eladóknak ezért olyan termékek vagy szolgáltatások után is be kell fizetniük az áfát, amit a vevőjük soha nem térített meg. A helyzet több uniós országban is hasonló volt, amire az Európai Bíróság (EUB) először az úgynevezett Enzo Di Maura ügy[1] során adott egyértelmű állásfoglalást: a tagállamoknak vissza kell adniuk az áfát, ha egy teljesített ügylet ellenértéke véglegesen behajthatatlanná válik. A cégeknek azonban számos feltételnek meg kell felelniük, ha élni akarnak az új lehetőséggel – hívták fel rá a figyelmet az EY szakemberei a cég legutóbbi, adójogi konferenciáján.
2019. 10. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Esett a vezető részvények többsége a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,52 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 40 578,18 ponton zárt kedden.
2019. 10. 15. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Módosult a Vodafone hivatalos cégneve

Módosult a Vodafone Magyarország hosszú cégneve, a mobil szó eltörlésével a vállalat új neve hivatalosan Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2019. 10. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

November 6-án kezdi meg a működését a Takarékbank Zrt.

A Takarékbank Zrt. október 31-én jön majd létre tizenegy takarékszövetkezet és két bank - a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. - egyesülésével, a Takarék Csoport egyetlen univerzális bankja a szükséges informatikai átállás miatt azonban csak november 6-án, várhatóan a délelőtt folyamán kezdi meg a működését - közölte a Takarék Csoport kedden az MTI-vel.
2019. 10. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén nagyobb csomagforgalomra számít a Magyar Posta

A Posta előrejelzése szerint 14 százalékkal emelkedhet a csomagok és csomagjellegű küldemények száma idén az előző évhez képest, a forgalmat elsősorban a nemzetközi online rendelések növelik - tájékoztatta a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közös közleményében az MTI-t.
2019. 10. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a háromnapos országos közlekedésbiztonsági akció

Háromnapos országos közlekedésbiztonsági akció indult kedden, a személyszállító gépjárműveket ellenőrzik, különös tekintettel a menetíró készülékekre, a tachométerekre vonatkozó előírások betartására az Európai Útellenőrzési Együttműködés ellenőrzéssorozatának részeként - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 10. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon több mint 4500 vállalkozás értékesít online piactéren

Magyarországon több mint 4500, jellemzően kis- és közepes vállalkozás (kkv) vesz részt az internetes kereskedelemben online piactereken keresztül, és 2018-ban már közel 12 milliárd forintos nettó forgalmat realizáltak ezeken a felületeken, ami a teljes belföldi online kiskereskedelmi forgalom 2-3 százaléka - közölte a GKI Digital kedden az MTI-vel.
2019. 10. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó utószezonra számíthatnak az utazási irodák

Jó utószezonra számíthatnak az utazási irodák az eddigi foglalások szerint - mondta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége marketing és kommunikációs bizottságának tagja kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János: a vízválság mára valósággá vált

Mindaz, amiről hat éve, az első Budapesti Víz Világtalálkozón fenyegető jövőképként beszéltek, mára valósággá vált, a világ sok régiójában vízválsággal kell szembesülni - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten.
2019. 10. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2019. 10. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: