Augusztusban váratlanul nagyot fékezett az építőipar

Augusztusban váratlanul nagyot fékezett az építőipar, aminek a szűk kapacitások, és a tavaly második félévi magas bázis mellett az is oka lehetett, hogy a növekvő jövedelemmel rendelkező dolgozók a szabadságot is kikényszerítették a munkáltatóktól - vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Augusztusban váratlanul nagyot fékezett az építőipar

A  Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületek építése 14,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent. Az előző hónaphoz mérve az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 10,5 százalékkal csökkent, a júliusi 9,5 százalékos emelkedés után, ami tavaly április óta a legnagyobb volt.
   
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője felvetette: lehetséges, hogy az építőiparban is megjelent az iparban már szokásos nyári leállás fogalma, azaz az ágazat munkavállalói jövedelmük növekedésével kikényszerítik maguknak a nyári szabadságot. Véleménye szerint ez is közrejátszhatott abban, hogy augusztusban az elmúlt időszakban megszokottól eltérően csak egyszámjegyű bővülést mutatott az építőipar, és az előző hónaphoz képest csökkent az ágazat teljesítménye. Megjegyezte: ilyen esetben mindig kérdés, hogy a hatás tartós vagy átmeneti. Az ágazat szerződésállománya ugyan csökken, de még mindig jelentős, vagyis lenne elvégzendő feladat - mutatott rá. Hozzáfűzte, hogy az új lakások építésére érvényes kedvezményes áfakulcs tartóssá tétele segíthetné az építőipar magas szintű teljesítményének fenntartását.
    

Földi Tibor, a lakásépítő Cordia vezérigazgatója szerint is érdemes lenne megfontolni az  5 százalékos kedvezményes áfakulcs megtartását, hiszen az építőipari szektorban "otthagyott" adóteher ötszörös multiplikátor-hatással bír, vagyis egy forinttal kisebb áfateher öt forint értékű beruházást generál. Már lehet látni azokat a jeleket, amelyek a lakásépítési szektor zsugorodását vetítik előre: a megkötött új szerződések számának apadása mellett tavaly óta csökken az építési engedélyek száma is. A Cordia vezérigazgatója szerint 2020 második felétől, 2021-től válik érezhetővé az újlakásépítések csökkenése az építőipari termelésben.
   
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzőjének  az MTI-hez eljutatott kommentárja szerint egyre hektikusabban és kiszámíthatatlanabbul alakulnak az építőipar számai. A nyár végén most éppen lassított az építőipar és úgy tűnik hónapról hónapra ez a tendencia látszik állandósulni. A sokat emlegetett szakemberhiány a lakó- és irodaépületek esetében kifejezetten komoly problémákat és csúszásokat okoz. A visszaemelkedő áfa és egyéb bizonytalanságok is visszafoghatják a kibocsátást a következő időszakban - fejtette ki.
    
Az állami, infrastrukturális és egyéb ipari beruházások viszont továbbra is motorjai lesznek az iparágnak és fenntarthatják a kiemelkedő lendületet. A kivitelezési kapacitások korlátai és a szakemberhiány azonban átmenetileg itt is komolyan fékezheti a kibocsátást - vélekedett.
    

2019-ben 30 százalék körüli növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői az építőiparban, 2020-ban pedig 8 százalék körüli növekedést várnak,  egyelőre felfele mutató kockázatokkal.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Budapest osztályzati kilátását is javította a Moody's

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Budapest adósosztályzati besorolásának kilátását a Moody's Investors Service. A cég egyben megerősítette a magyar főváros deviza- és forintkötelezettségeinek Baa3 szintű, befektetési ajánlású osztályzatát.
2020. 09. 30. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezően változott a járvány dinamikája Magyarországon

Kedvezően változott a járvány dinamikája, lassul a betegszám emelkedése - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
2020. 09. 30. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkásszállásokat épít a Master Good Kft.

Munkásszállókat épít dolgozóinak a baromfifeldolgozással foglalkozó, kisvárdai székhelyű Master Good Kft., az 584 millió forint értékű beruházás támogatói okiratát kedden adták át a cég képviselőinek Nyíregyházán.
2020. 09. 29. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Saját gyártóüzemet indít Magyarországon a Lenovo

A Lenovo bejelentette, hogy 2021 tavaszán saját gyártóüzemet indít Magyarországon. Az üllői üzemben a márka termékportfóliójából elsősorban az asztali számítógépekre, grafikus munkaállomásokra és adatközponti termékek gyártására helyezik majd a hangsúlyt. A Lenovo beruházása jelentős gazdasági potenciált jelent a hazai magán és állami szektor számára egyaránt, megnövekedett termelési kapacitással, még több együttműködési lehetőséggel a helyi beszállítók számára és lokálisan új munkahelyek teremtésével.
2020. 09. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent az MNB 50 pontos javaslatcsomagja

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent a jegybank 50 pontos javaslatcsomagja, amellyel a kormány válságkezelő és gazdaságélénkítő munkáját kívánja támogatni a koronavírus-járvány második hulláma által okozott rendkívüli helyzetben.
2020. 09. 29. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közösen fejleszthetnek vasúti vezetéstámogató rendszereket a BME kutatói és a Knorr-Bremse mérnökei

Közös kutatási és ösztöndíjprogramok elindításában állapodott meg a Knorr-Bremse Budapest és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara. A világ vezető vasúti fékrendszerfejlesztője és -gyártója 25 millió forintos támogatási keretet biztosít a karnak, amelynek hallgatói és kutatói a jövőben részt vesznek a nemzetközi nagyvállalat kutatás-fejlesztési projektjeiben. A vállalat a biztonságkritikus beágyazott rendszerek, valamint a fejlett vasúti vezetéstámogató rendszerek fejlesztésében számít leginkább az egyetem hallgatóinak és kutatóinak közreműködésére.
2020. 09. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kettészakadt a munkaerőpiac: egyes állásokra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés

Kettészakadni látszik a magyar munkaerőpiac: bizonyos pozíciókra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés, míg IT-szakemberből, műszaki végzettségűekből vagy mérnökből továbbra is nagy hiány van. Megfelelő jelöltet viszont a mostani helyzetben is nehezen találnak a cégek. Ebben jelenthet hatalmas segítséget a mesterséges intelligencia, hiszen például egy HR feladatokra specializált chatbottal akár a toborzásra fordított költségek 45 százaléka is megspórolható – hívta fel a figyelmet Baltay Kristóf, a HR-tech megoldásokat fejlesztő ChatBoss Team ügyvezetője.
2020. 09. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesítő volt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 472,54 pontos, 1,43 százalékos csökkenéssel, 32 677,72 ponton zárt kedden.
2020. 09. 29. 17:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga-Hering Zsuzsanna irányítja a Telenor újonnan alakult, digitális csatornákért felelős igazgatóságát

A koronavírus járvány alatt az ügyfelek teljeskörű digitális kiszolgálása különösen nagy hangsúlyt kapott számos iparágban. A felgyorsult piaci trendeket kiszolgáló szerepkör a Telenornál a digitális csatornák és online értékesítési területének igazgatósággá alakulását jelentette, melyet Varga-Hering Zsuzsanna irányít a jövőben. Zsuzsanna 2016 szeptemberében csatlakozott a Telenorhoz a terület osztályvezetőjeként, korábban nemzetközi és hazai kreatív kommunikációs ügynökségeknél szerzett tapasztalatot.
2020. 09. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar bankok osztályzati kilátását javította pozitívra a Moody's

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról több magyar bank osztályzati kilátását kedden a Moody's Investors Service. A döntés közvetlen előzménye az indoklás szerint az, hogy a nemzetközi hitelminősítő a minap pozitívra javította a magyar államadós-besorolás kilátását is.
2020. 09. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az airbnb-sek az ingatlanbiztosítással is pórul járhatnak

A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben káresemény esetén előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2020. 09. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta június-augusztusban

A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt. Augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 32 ezerrel 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 09. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Folytatódhat az emelkedés?

A hétfőinél jóval mérsékeltebb ütemben, de a keddi nyitásban is folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2020. 09. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ökoturisztikai látogatóközpont épült Lábatlanon

Lábatlanon 290 millió forintos beruházással elkészült a település és környéke ipartörténetét és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai látogatóközpont - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2020. 09. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb adóügyi könnyítésekrpl döntött a Gazdaságvédelmi operatív törzs

A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött Gazdaságvédelmi operatív törzs - jelentette be a testület hétfői ülését követően a pénzügyminiszter.
2020. 09. 29. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az élet eredetét kutatják magyar tudósok

Magyar kutatók munkájáról jelent meg összefoglaló cikk a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Review Chemistryben, amelyben a tudósok arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként keletkezett az élet.
2020. 09. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Készül az okos közvilágítási rendszer kialakítása Békéscsabán

Csaknem 1,8 milliárd forintból, a Modern városok programban elkezdődött az okos közvilágítási rendszer kialakítása Békéscsabán.
2020. 09. 28. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új villamosipari üzemcsarnokot avattak Nemesvámoson

Új üzemcsarnokot adtak át hétfőn a villamosipari termékeket gyártó, nemesvámosi Csatári Plast Kft.-nél.
2020. 09. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gumibitumen-gyárat épít a Mol

Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
2020. 09. 28. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1217 pontos, 3,81 százalékos emelkedéssel, 33 150,26 ponton zárt hétfőn.
2020. 09. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: