Autóalkatrészeket gyártó japán vállalat érezik Magyarországra

Északkelet-Magyarországra érkezik egy autóalkatrészeket gyártó fontos japán vállalat - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában Tokióból, ahol szerdán írta alá az erről szóló megállapodást.

Autóalkatrészeket gyártó japán vállalat érezik Magyarországra

A 13 milliárd forintos autóipari beruházással a cég mintegy 300 új munkahelyet hoz létre Magyarország északkeleti részén - mondta a miniszter, hozzátéve: a beruházás részleteiről az elkövetkező hetekben közölnek részleteket.
  
Japán a legnagyobb ázsiai beruházó Magyarországon, egyúttal pedig az ország harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere Ázsiában. Az ország világszinten a legnagyobb felvevő piaca a magyar élelmiszeripari termékeknek, elsősorban a sertés- és baromfihúsnak. Az elmúlt időszakban azonban részben a madárinfluenza, illetve a sertéspestisjárvány miatt komoly importkorlátozásokat vezettek be Japánban - közölte.
   
Ezek a globális problémák a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart is rendkívül hátrányosan érintették - tette hozzá.
   
Szijjártó Péter az Etoh Taku japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterrel folytatott találkozóról elmondta: részben a regionalizáció elvét alkalmazva, részben pedig elismerve azt, hogy Magyarországon az afrikai sertéspestis eddig csupán vaddisznók esetében jelentkezett, hamarosan megoldást találhatnak arra, hogy a magyar sertéshús visszatérhessen a japán piacra.
   
A magyar külgazdasági és külügyminiszter találkozott Hagiuda Koicsi oktatási, kulturális, sport, tudományos és technológiai miniszterrel is.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

Hozzászólások

Mutatjuk a Home Depot friss számait!

Több egymást követő gyenge gyorsjelentést követően pozitív meglepetést okozott a Home Depot a negyedik negyedévben.
2020. 02. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Esett a vezető részvények ára

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1306,25 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 43 075,07 ponton zárt kedden.
2020. 02. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Accor és a Visa globális partneri megállapodást kötött

Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja és a Visa (V: NYSE) globális partnerségre lépett, hogy új fizetési megoldásokat nyújtsanak az ALL-Accor Live Limitless hűségprogram tagjainak. Ennek keretében az Accor hűségprogramja és a Visa globális fizetési megoldásai ötvözésével megalkották az ALL Visa-kártyát.
2020. 02. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb magyar került kórházi karanténba

Újabb magyar kerül kórházi karanténba Budapesten koronavírus esetleges gyanúja miatt kedden.
2020. 02. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor lép az MNB és mi lehet az?

A helyén maradt az alapkamat, ez egybevág a piaci várakozásokkal, a Magyar Nemzeti Bank márciusban teríti a lapjait.
2020. 02. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hónap száma: 89, váratlan helyzetre gyűjt az ország

A magyarok 89 százaléka gyűjt váratlan helyzetre, ám csak negyedüknek kell valóban szembenéznie ilyen szituációval egy év alatt – derül ki az OTP Öngondoskodási Index kutatás adataiból. A készpénzüket otthon tartók nemcsak a hozamoktól esnek el, hanem az infláció hatásait sem tudják enyhíteni, pedig megfelelő befektetésekkel már rövidtávon is mérsékelhető a pénzromlás.
2020. 02. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízéves rekordot hozott az év végi hajrá lakásépítésben

2019. negyedik negyedévében 10.825 lakás kapott használatbavételi engedélyt országosan. Utoljára kereken tíz évvel korábban volt ennél magasabb az újonnan megépült volumen – mutatott rá az OTP Ingatlanpont, a KSH ma megjelent statisztikáit elemezve.
2020. 02. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is a részmunkaidős foglalkoztatási modellt alkalmazza az Aldi

Továbbra is a részmunkaidős foglalkoztatási modellt alkalmazza az Aldi Magyarország, mert tapasztalataik szerint ez a legjobb megoldás a megfelelő létszámú munkaerő biztosítására - mondta Kulcsár Dénes, a társaság ügyvezető igazgatója a cég keddi budapesti sajtóbeszélgetésén.
2020. 02. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tilos gyereket vásárlásra buzdítani a reklámokban

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a napokban közzétett tájékoztatója alapján a Hivatal mostantól fokozottabban figyel arra, ha a reklámokban gyerekeket közvetlenül a reklámozott áru megvételére buzdítják. Ebben az esetben ugyanis a felelős reklámozó, illetve reklám-és médiaügynökség milliós bírságra számíthat - hívja fel erre a figyelmet a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda.
2020. 02. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

7 milliós bírságot kapott az egyik népszerű bioszolárium

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 7 millió forint bírságot szabott ki a KiwiSun bioszolárium franchise hálózatot működtető Fox Consulting Kft.-re, amely reklámjaival megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
2020. 02. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar autómegosztó támadja be Prágát

Tavaly ősz óta tesztelték a rendszert és úgy tűnik, a csehek rákaptak: február 20-tól Prágában is élesben indul a GreenGo autómegosztó szolgáltatása. Itthon már jól ismert a kizárólag elektromos autókból álló carsharing szolgáltató, akik mostanra már Budapesten 300 járműből álló flottát kínálnak az ügyfeleknek. Csehországban az első hónapokban már 200 autóval kezdenek.
2020. 02. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aleksandra Banovic az Arval Magyarország új kereskedelmi igazgatója

Január 15-től új vezető tölti be az Arval Magyarország kereskedelmi és marketing igazgatói pozícióját. Aleksandra Banovic hazánk egyik legnagyobb állásportáljának éléről érkezett a flottakezelőhöz, ahol a vállalat piaci pozíciójának további erősítéséért és a kereskedelmi- valamint marketing aktivitásokért felel.
2020. 02. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elnököt választott az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete

Dr. Kókai-Nagy Ákos személyében február közepétől új elnök képviseli az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületét. A Biogen gyógyszeripari vállalat több éves külföldi vezetői tapasztalattal rendelkező magyarországi ügyvezetőjének megválasztására azt követően került sor, hogy lejárt Dr. Vereckei Péter kétéves elnöki mandátuma.
2020. 02. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme 5 olcsó, mégis piacképes OKJ tanfolyam

Bár iskolarendszerű képzéseken ingyenesen lehet OKJ-s végzettséget szerezni, azoknak, akik rugalmas munkarendben, esetleg hétvégenként szeretnének tanfolyamra járni, csak fizetős felnőttképzések közt tudnak válogatni. A legtöbb felnőttképző kínálatában az átlag tanfolyam ár vizsgadíj nélkül 200-250 ezer forint körül mozog. Szerencsére azonban vannak rövidebb és olcsóbb képzések is, melyekkel piacképes szakmát lehet szerezni.
2020. 02. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét a Stand fine dining lett az év étterme

Ismét a Széll Tamás és Szulló Szabina által vezetett Stand fine dining étterem kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett gálán.
2020. 02. 25. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul Magyarország borkereskedelme - egy ábrán

Borbehozatal; borkivitel (hektoliter)
2020. 02. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szakemberek a Dreher kőbányai gyárának vezetésében

A Dreher Sörgyárak Zrt. három új szakemberrel erősítette termelési csapatát, illetve a kőbányai gyárának vezetését. Tomáš Kosmák termelési igazgatóként és Igazgatótanács tagként, Kovács Tibor műszaki főmérnökként, Kertész Dániel pedig WCM vezetőként érkezik a céghez. Mindhárom vezető sokéves tapasztalattal rendelkezik az FMCG területén.
2020. 02. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Keretszerződést kötött az EB és az MFB

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is részt vesz az alternatív üzemanyagok felhasználását és az európai vasúti forgalomirányítási rendszer telepítését támogató, összesen 198 millió eurós pályázat lebonyolításában az Európai Bizottsággal kötött keretszerződés értelmében.
2020. 02. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar tőzsde is esik a koronavírus miatt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1400,03 pontos, 3,06 százalékos csökkenéssel, 44 381,32 ponton zárt hétfőn.
2020. 02. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

13 ezer hektár földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium

Több mint 13 ezer, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején, a meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés elektronikus úton zajlik.
2020. 02. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: