Az ABB technológiája védi New Orleanst a jövőbeni áradásoktól

A Katrina hurrikán 14 évvel ezelőtti pusztítása után New Orleans folytatja a megkezdett infrastruktúra-fejlesztési programját. A program részeként a város ABB gyártmányú villanymotorokat vásárolt, amelyeket nagyteljesítményű szivattyútelepeken üzemeltetnek.

Az ABB technológiája védi New Orleanst a jövőbeni áradásoktól

2005. augusztus 29-én az ötös erősségű Katrina hurrikán lecsapott az USA Mexikói-öböl menti partvidékére.  A hurrikán ellenállhatatlan erővel ostromolta a közel 2 méterrel a tengerszint alatt fekvő New Orleans védőgátjait is. A viharban a védőgátak átszakadtak, a nagyváros területének közel 80%-át három és fél hétig méteres víz és temérdek hordalékanyag borította el.   


„Olyan katasztrófa volt ez, amelyet az itt élők sohasem fognak elfelejteni”, – mondta Michael Yenni, New Orleans egyik legnagyobb elővárosának számító Jefferson Parish vezetője.   

A katasztrófa többszörös kihívás elé állította a kormányzati tisztviselőket: egyrészt újjá kellett építeni a várost, helyre kellett állítani a lakosok biztonságérzetét, és garantálni kellett, hogy ilyen katasztrófa nem ismétlődhet meg újra.  A katasztrófát követően hamar hozzáláttak a „New Orleans Permanent Canal Closures and Pumps” (PCCP) projekt végrehajtásához, amellyel azt kívánják biztosítani, hogy a jövőbeni viharok ne tudják túlduzzasztani a város három fő belvízelvezető csatornájának vízszintjét.  A projekt sikeréhez nagyban hozzájárult a motorok és hajtások terén piacvezető ABB által szállított technológia is.    

A 17. utca, az Orleans Avenue és a London Avenue csatornák torkolatánál felépített három hatalmas szivattyúállomás az ABB függőleges hajtóműmotorjaival (VGM) van felszerelve. Az ABB motorjai a Patterson Pump Co. nagyteljesítményű szivattyúit üzemeltetik. A szivattyúk vízszállítási kapacitása eléri a 11 millió gallon/percet, azaz ezekkel a szivattyúkkal egy olimpiai méretű úszómedence kevesebb mint 4 másodperc alatt leüríthető lenne.  Vihardagály kialakulásakor a szivattyúállomás a New Orleanst átszelő csatornahálózatot leüríti, a vizet gyorsan átemeli egy tóba.  


Az ABB a három szivattyúállomáson összesen 17 VGM-et (7x2500, 10x5000 LE) telepített. A VGM-ek ideálisan alkalmazhatók szivattyútelepeken, mivel kicsi a helyigényük, rendelkeznek az alacsonyabb pólusszámú motorok hatékonyságával és teljesítménytényezőjével, és nagyon üzembiztosak.   

Az ABB hét db ACS1000i és 10 db ACS5000i típusú, középfeszültségű, változtatható frekvenciájú hajtást is szállított a motorokhoz. A hajtások segítségével biztosítható a motorok hidegindítása, amely akkor szükséges, ha a szivattyúkat gyorsan kell üzembe helyezni.   


„Nagy örömünkre szolgál, hogy sikerült olyan kedvező megoldást kidolgoznunk, amely megfelel a helyigényre és a tömegre vonatkozó követelményeknek is”, – nyilatkozat Patrick Stanley, az ABB Motors and Generators  üzletág üzletfejlesztési menedzsere. „Büszkék vagyunk rá, hogy megbízható megoldásunkkal lehetővé tesszük, hogy a város megelőzhesse a jövőbeni árvizeket. Ebben az esetben az ABB nem egyszerűen csak egy megoldást kínált a város számára, de hatékony szerepet vállalt egy teljes közösség védelmében.”      

„Egy lapályos területen lakunk, ahol az élet csak úgy biztonságos, ha a vizet rendszeresen elvezetjük,” – mondja Yenni, Jefferson Parish elöljárója. A terület vízügyi szakemberei az ABB felügyeleti vezérlő és adatgyűjtő rendszerével (SCADA) prognosztizálják az egyes területeken várható csapadék mennyiségét, és számítják a szivattyúk vízemelési kapacitását. A rendszer alkalmazásával a hatóságok jobban megismerhetik a viharok lehetséges hatásait, és előre figyelmeztetni tudják a lakosságot a kidőlő fák és a leszakadó vezetékek veszélyeire.    


A Katrina hurrikán kiterjedt pusztítást végzett New Orleansban, azonban nem tudta megtörni a lakói életkedvét, akik eltökélték, hogy újjáépítik a katasztrófa sújtotta várost.  Az ABB technológiája abban nyújt nagy segítséget, hogy garantálni lehet az újjáépített város vízügyi biztonságát.  „New Orleans ma a legmodernebb árvízvédelmi rendszerrel büszkélkedhet.  Mindnyájunk számára megnyugtató érzés, hogy ma jóval többet tehetünk a saját biztonságunkért, mint 2005-ben”, – nyilatkozta Yenni.

Hozzászólások

Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 07. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélyhelyzet van Izraelben

Veszélyhelyzet van Izraelben a koronavírus-járvány erőteljes terjedése miatt - jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök kormányának ülésén a katonai rádió jelentése szerint.
2020. 07. 05. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindult a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program

Újraindult a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program, az első héten egy nőnél infarktust mutatott ki a vizsgálat - közölte a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
2020. 07. 05. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnában ismét kiugróan sok fertőzöttet regisztráltak

Ukrajnában ismét kiugróan sok, több mint 900 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napban, a halálos áldozatok száma 15-tel nőtt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket szombaton az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 07. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladta a 11 milliót a fertőzöttek száma

A világon 11 049 505 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 524 677, a gyógyultaké pedig 5 849 347 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
2020. 07. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét szigorítanak Olaszország egyik tartományában

Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
2020. 07. 04. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Olaszországban

Március 2. óta nem volt annyira alacsony a kórházban kezelt koronavírus-fertőzött betegek száma, mint csütörtökön. Az újonnan fertőzöttek száma azonban az utóbbi négy napban fokozatosan emelkedett.
2020. 07. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mérséklődött a fertőződés üteme Törökországban

Törökországban az előző napi 1192 után csütörtökön 1186-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 202 284-re nőtt.
2020. 07. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok csütörtöki közleményéből.
2020. 07. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még nyáron ideérhet a járvány újabb hulláma

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában.
2020. 07. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beindult az új maszkgyártó gép Budapesten

Új maszkgyártó gépet állított üzembe az állami tulajdonú Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Budapesten - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a társaság telephelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2020. 07. 02. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk - főleg a fiatalok

A fiatalabbak több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a paradicsom és az eper a kedvenc, tarol a csirkehús, növekszik a halfogyasztás – derült ki a Fény Utcai Piac 2200 fős, hazai gyümölcs-, zöldség-, tej-, hal- és húsfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből. A Piac júliusban nagyszabású jótékonysági kezdeményezést is indít.
2020. 07. 02. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem enyhül a járvány Romániában

Romániában naponta több mint háromszáz embert diagnosztizálnak koronavírus-fertőzéssel, ezért továbbra is zárva maradnak a beltéri vendéglátóhelyek, a kormány elhalasztotta a lazítások július elsejére várt negyedik szakaszát.
2020. 07. 01. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az internetes zaklatások ötöde a közösségi médiában történik – de vajon milyen jelei vannak?

A cyberbullying, azaz az internetes zaklatás az egyik legalattomosabb civilizációs jelenség: míg a támadók arctalanságba burkolózva okozhatnak életre szóló lelki sérüléseket, a fiatalkorú áldozatok mindössze tizede mer beszélni az őt ért sérelmekről. De vajon milyen jelei lehetnek annak, hogy a gyermeket online zaklatás érte, hogyan támogathatjuk a gyógyulásban és a védekezésben? Pszichológus szakértővel kerestük a válaszokat.
2020. 07. 01. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét tüntettek a kórházi dolgozók Franciaországban

Több ezer francia kórházi dolgozó vonult ismét utcára kedden a nagyvárosokban, miután keveslik a kormány által a közegészségügyi dolgozók fizetésének emelésére javasolt 6,3 milliárd eurót. A tüntetés célja, hogy a szakszervezetek nagyobb nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra a néhány nap múlva záruló egyeztetéseken.
2020. 07. 01. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztriában szigoríthatnak az óvintézkedéseken

Ha súlyosbodna a koronavírus-helyzet, szigorítani kell az óvintézkedéseket - mondta az osztrák kancellár kedden. Sebastian Kurz hangsúlyozta, hogy meg kell akadályozni a járvány ismételt nagyobb mértékű növekedését.
2020. 07. 01. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább mérséklődött a fertőződés üteme Törökországban

Törökországban az előző napi 1374 után kedden 1293-mal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal a regisztrált esetek száma 199 906-ra nőtt.
2020. 06. 30. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emberekre is veszélyes sertésinfluenza-vírust találtak Kínában

Új sertésinfluenza-vírust mutattak ki Kínában, amely embereket is képes megfertőzni - írta a BBC hírportálja.
2020. 06. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több amerikai érzi túlzásnak a járvány körüli felhajtást

Egyre több amerikai úgy érzi, hogy eltúlozzák a koronavírus-járvány jelentette fenyegetést - derült ki a Pew amerikai közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.
2020. 06. 30. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Előre megjósolható a járvány második hulláma

Egy-két héttel előre meg lehet jósolni a koronavírus-járvány esetleges második hullámát a szennyvíztisztítókból vett minták alapján - mondta Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vízhigiénés vezető szakértője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
2020. 06. 30. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: