Az MNB meghirdette a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kialakította a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) rendszerét, a minősítés elnyerésére 2020 január 10-től pályázhatnak a biztosítók - mondta Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Az MNB meghirdette a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást

Jelezte: az első fogyasztóbarát biztosítási termékek leghamarabb 2020 első negyedévétől lesznek elérhetőek az ügyfelek számára, jövő év tavaszától az MNB összehasonlító weboldalt is indít a termékekről, amely a fogyasztók eligazodását segíti.
   
Emlékeztetett rá, hogy az MNB már 2016-ban megalkotta az etikus életbiztosítás koncepcióját, 2017-ben bevezette a minősített fogyasztóbarát lakáshitel minősítést, ezek a lépések mind az átlátható temékpaletta kialakítását segítik a banki és a biztosítási piacon.
    

Kandrács Csaba elmondta: a fogyasztóbarát otthonbiztosítás címet azok a biztosítási termékek nyerhetik el, amelyek egy kötelező biztosítási alapcsomagot tartalmaznak, de ezek mellé az ügyfelek további kiegészítő elemeket választhatnak. Jelentős változás, hogy az ilyen otthonbiztosításokat már negyedévente is fel lehetne mondani, nemcsak az éves szerződési fordulónapon - jelezte az MNB alelnöke.
   
A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (mfo-k) bevezetésével a MNB azt is el akarja érni, hogy a lakásbiztosítók közötti, jelenleg gyenge verseny erősödjön - mutatott rá Kandrács Csaba, hozzátéve, a tizenkét lakásbiztosítassal foglalkozó cég között nagy a koncentráció, a négy legnagyobb társaság a 2018-ban kötött lakasbiztosításokból származó díjbevétel 85 százalékát mondhatta magáénak.
   
Közölte: a fogyasztóbarát minősítési rendszer iránti már meglévő bizalmat jelzi, hogy a 2017 szeptemberében bevezetett minősített fogyasztóbarát lakáshitelek szerződésszáma idén novemberre közel 60 ezerre nőtt, tízből hat új lakáshitel már ilyen.
   
Az alelnök jelezte: az mfo termékek megjelenésének elsődleges célja, hogy az ügyfelek a pénzükért magas színvonalú szolgáltatást kapjanak. Ezt a díj és a szolgáltatás egyensúlyával, a biztosítási összeg meghatározása során az értékelvűséggel, a konstrukció érthetőségével (szerződéskötéstől a kárrendezésig), a kárrendezés élethelyzethez igazodó és gyors folyamatával kell elérni - mondta.
   
Hozzáfűzte: a családbarát, a "zöld" és a digitális szempontok is fontos feltételek a termékek megalkotásánál. A jegybank az mfo-knál a káresemények pontos meghatározását, a mentesüléseket és kizárásokat illetően is egységes feltételrendszerű, széleskörű biztosítási védelmet határozott meg. Az alelnök rámutatott: a piacon megszokotthoz képest az mfo egy bővített alapcsomagot tartalmaz, mely kiterjed valamennyi a háztartást egzisztenciálisan fenyegető kockázatra, miközben más piaci termékekhez képest minimális kizárásokat enged meg.
   
Nagy Koppány, az MNB igazgatója kifejtette: az mfo-termékeknél az alapcsomagnak tartalmaznia kell a piacon szokásos valamennyi környezeti csapás és külső okra visszavezethető 15 alapkockázatot (például a tűz, vihar, villámcsapás okozta kár esetét) és ezen túl 5 olyan kockázatot, melyek általában csak kiegészítőként érhetők el, de gyakori káresemények, mint például a vízkár (elfolyt víz is), a betöréses lopás, rongálás, vagy az üvegtörés.
  
Nagy Koppány közölte: az alapcsomag mellé az ügyfelek - igényeik szerint - sztenderdizált, illetve esetlegesen további kiegészítő fedezeteket is választhatnak, ezzel elkerülik, hogy számukra lényegtelen biztosítási elemekre is díjat fizessenek.
   
Az elhúzódó kárrendezések elkerülése érdekében az mfo biztosítások feltételrendszere megszabja, hogy káresemény esetén az ügyfélbejelentés után a biztosítónak két munkanapon belül fel kell vennie a kapcsolatot az ügyféllel. A kárszemlére ezután legkésőbb öt munkanappal sort kell keríteni. A kárkifizetést a kárszemlét vagy az utolsó szükséges dokumentum beérkezését követő öt munkanapon belül el kell kezdeni - mondta az MNB igazgatója.
   
Nagy Koppány jelezte: az mfo-termékek esetében a kárrendezés során az ügyfél számára tételesen be kell mutatni, hogy a biztosító mi alapján határozta meg a kártérítés összegét. A kárkifizetés elutasítása vagy az alacsonyabb összegű kifizetés esetén a biztosítónak az ügyfél részére írásban tájékoztatást kell adnia - fűzte hozzá az MNB szakembere.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

A Sberbank a világ top 30 bankja között

A Sberbank öt ponttal lépett feljebb és immár a 27. helyet foglalja el a The Banker brit magazin által jegyzett rangsorban. Ezzel az egyetlen olyan orosz bank lett, amely bekerült a világ harminc legnagyobb bankja közé. A Sberbank ugyancsak megtartotta vezető szerepét és az első helyen áll a közép-kelet-európai bankokat tekintve.
2020. 07. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Maradhat a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél

A jegybank azt javasolja, hogy maradjon meg a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
2020. 07. 10. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fitch: Közép-Európa erős helyzetben van

A Fitch Ratings közölte csütörtökön, hogy az általa osztályzattal ellátott feltörekvő térségi bankok többségének besorolásaira már negatív kilátás van érvényben a koronavírus-járvány okozta globális recesszió hatásai miatt, a közép-európai bankrendszerek alapvető mérőszámai ugyanakkor erőteljesek.
2020. 07. 10. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Példa nélküli egyesítési folyamatot zárt le sikerrel a Takarék Csoport

Sikeresen befejezte a Takarék Csoport a 2013-ban megkezdett integrációt, az utolsó, június végi informatikai átállás után már a Takarékbank valamennyi területe egyetlen számlavezető rendszert használ, az ügyfelek az ország bármely Takarékbank-fiókjában teljeskörűen intézni tudják pénzügyeiket. A Takarék Csoport az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai pénzpiaci átalakítása során, hét év alatt, három ütemben egyesített 126 hitelintézetet, hatvanezer terméket, 9 számlavezető rendszert, 6 netbanki rendszert, egyetlen szervezetbe vont össze hétezer munkatársat, és több mint hárommillió gigabyte adatot mozgatott meg. Megszüntette a párhuzamosságokat, egységesítette a működési modelleket, a háttérfolyamatokat, szabályzatokat, úgy, hogy közben jelentősen változtak, szigorodtak a banki prudenciális szabályozások. Bár az átalakítási folyamat rendkívül komoly munkával és költségekkel járt, a Takarék Csoport megőrizte piaci pozícióját és 1,1 millió ügyfelét, sőt növelni tudta hitelállományát, felülmúlva saját, neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével kitűzött terveit is.
2020. 07. 09. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a volatilitás a Deutsche Banknak

A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a befektetési bank kereskedési üzletága kiválóan szerepelt az első félévben, a kiugró volatilitás jót tett az üzletmenetnek, azonban a második félévben már nem várható hasonlóan kimagasló eredmény - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2020. 07. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatókat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatók működését, és szükség esetén teszteli az általuk kínált alkalmazásokat, üzleti modelleket - közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.
2020. 07. 08. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1 milliárd tokent bocsátott ki a Visa Token Szolgáltatás

A Visa Inc. (NYSE: V) ma bejelentette, hogy mostanra világszerte több mint 1 milliárd tokent bocsátott ki a Visa Token Szolgáltatás (VTS) révén, jelentős mérföldkövet elérve saját vállalásában, miszerint a társaság elősegíti az e-kereskedelem innovációjának felgyorsítását és a kifizetések biztonságosabbá tételét. A Visa Token Szolgáltatás helyettesíti a kártyatulajdonos 16 számjegyű Visa számlaszámát egy biztonságos tokennel, amely megvédi az adott kártya számát a csalóktól.
2020. 07. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

29 milliós bírság a CIB-nek és a Raiffeisennek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 29 millió forint bírságot szabott ki a CIB és a Raiffeisen Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt.
2020. 07. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz 2020-as Globális Biztosítási Jelentése: Európa még jobban lemarad, Magyarország egyelőre ellenállónak bizonyult

Az Allianz július 1-én tette közzé Globális Biztosítási Jelentését, amelyben az elmúlt év teljesítményét számba véve és a jövőbeli fejlődést felmérve ad képet a világ biztosítási piacainak helyzetéről.[1]
2020. 07. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak az NHP Hajrá feltételei

Tovább javítja, bővíti a Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá feltételeit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - jelentette be Patai Mihály, az MNB alelnöke csütörtökön, az Nhp hajrá díjátadási ünnepségén, melyet online közvetítettek az MNB weboldalán.
2020. 07. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Benyújtotta lemondását az ukrán jegybank elnöke

Benyújtotta lemondását Jakov Szmolij, az ukrán jegybank elnöke, Volodimir Zelenszkij államfő a jegybankelnök távozásáról szóló előterjesztést csütörtökön már be is nyújtotta a parlamentnek - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
2020. 07. 02. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB elfogadta a CIG EMABIT helyreállítási tervét

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elfogadta a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (CIG EMABIT) szavatolótőke-helyzetének rendezésére benyújtott helyreállítási tervét, a biztosítónak a jelenlegihez képest további 500 millió forint többlettőkét kell biztosítania működéséhez - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.
2020. 07. 01. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy éves a babaváró hitel - mi történt eddig?

Egy éve igényelhetik a fiatal házaspárok a babaváró hitelt, mely a Családvédelmi akcióterv részeként indult el tavaly júliusban. Az évforduló alkalmából a Bank360.hu sorra vette a legfontosabb eredményeket és tapasztalatokat. Kiderül többek között, hogy érezhető-e már a babaváró hitel hatása, illetve hogy az igénylők hány százaléka élt a szüneteltetés és a tartozás elengedés lehetőségével.
2020. 07. 01. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem tárgyalják a Commerzbank költségcsökkentését

A Commerzbank felügyelőbizottsága ez eredeti tervekkel ellentétben mégsem tárgyalja holnap a költségcsökkentést célzó intézkedéseket, mivel a dolgozók érdekképviselete szerint nem kaptak meg minden fontos dokumentumot, így kérték az ülés elhalasztását.
2020. 06. 30. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alaptőkét emel a CIG Pannónia Életbiztosító

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlési felhatalmazás alapján 6 milliárd 326 millió 693 ezer 420 forinttal emeli alaptőkéjét, aminek eredményeképpen a társaság alaptőkéje 9 milliárd 442 millió 826 ezer forintra növekszik - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2020. 06. 30. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordösszeget fizetnek a biztosítók a júniusi viharkárokra

Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt az idei júniusi, a biztosítók által már kifizetett összegek, illetve a kártartalékok elérhetik az ötmilliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.
2020. 06. 30. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős bizonytalanság jellemzi az agráriumot

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt - közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői sajtó-háttérbeszélgetésén hétfőn, Budapesten.
2020. 06. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a Magyar Bankholding Zrt.

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának cégnyilvántartási bejegyezésével létrejött a Magyar Bankholding Zrt. - közölték a társaságot létrehozó pénzintézetek hétfőn.
2020. 06. 30. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 33 milliárd forintnyi összeget helyezett ki a K&H Bank az NHP Hajrá keretében

A gazdaság újraindulása pozitív változásokat hozhat a cégek életében. Addig is azok számára, akik a koronavírus-járvány következtében likviditási nehézségekkel küzdenek, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá konstrukció hatékony megoldást nyújthat. A K&H Banknál a gazdaság mielőbbi helyreállítása érdekében eddig 33 milliárd forint értékű szerződéskötés történt, amelyeknél a forgóeszköz finanszírozás és refinanszírozás a legnépszerűbb hitelcél.
2020. 06. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új mobilfizetési fejlesztést vezetett be az OTP Mobil és az OTP Bank

Az azonnali fizetésre épülő új mobilfizetési fejlesztést vezetett be az OTP Mobil és az OTP Bank: az internetbankon keresztül is használható lesz az azonnali fizetés QR-kód olvasása, vagyis a QR-kód lefotózásával is lehet fizetni - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója a pénzintézet online háttérbeszélgetésén hétfőn Budapesten.
2020. 06. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: