Az SPB Befektetési Zrt.-nél folytatja az MKB Private Banking korábbi vezetője

A jövőben az SPB Befektetési Zrt. prémium banking igazgatójaként folytatja pályafutását Szabó Sándor (45 éves), aki idén februárig a hazai privátbanki szektor második legnagyobb szereplőjének számító MKB Bank private banking üzletágát irányította, azt megelőzően pedig, mintegy 8 éven keresztül a K&H Bank private banking igazgatójaként tevékenykedett. A szakember több mint 20 éves, hazai és nemzetközi bankszakmai pályafutása során széles körű tapasztalatokra tett szert mind a befektetési területen, mind vezetőként, emellett alapos jártassággal rendelkezik a kiemelt ügyfélkör vagyonkezelési elvárásait illetően is.

Az SPB Befektetési Zrt.-nél folytatja az MKB Private Banking korábbi vezetője

Szabó Sándor 1997-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, pénzügy szakirányon. Diplomája megszerzése után, 2006-ig a K&H Bank és a Citibank munkatársaként treasury és vállalati területeken dolgozott. 2006 júniusától 3 éven keresztül a KBC Csoport befektetői kapcsolattartójaként dolgozott Brüsszelben. Ezt követően, 2009 áprilisától a K&H Bank private banking igazgatójaként közel 8 éven át széles körű tapasztalatokat szerzett a privátbanki ügyfélkör igényeit illetően, így vezetésével az üzletág által kezelt vagyont 80 milliárd forintról 200 milliárdra sikerült növelni. Szabó Sándor 2017 júniusától idén februárig a hazai privátbanki szektor második legnagyobb szereplőjének számító MKB Bank private banking igazgatóságát irányította. Ebben a másfél évben az MKB Bank kiemelt ügyfelei számára kezelt vagyona a piaci átlagot meghaladó mértékben, 540 milliárd forintra bővült.

Az SPB Befektetési Zrt. Szabó Sándor csatlakozásával a másfél éve elindított, és jelenleg már több mint 4oo ügyfél közel 7 milliárdos vagyonát kezelő prémium banki üzletágnak kíván további lendületet adni. Az elmúlt években a jelentős mértékű gazdasági növekedésnek és a bérkiáramlásnak köszönhetően mind a teljes hazai megtakarítási piac, mind azon belül a mostanra nagyjából 25oo milliárd forintot kezelő prémium szegmens folyamatosan és lendületesen bővült. Az SPB célja az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is a piac felülteljesítése, és a prémium üzletág jelenlegi kezelt vagyonának 5 éven belül történő megduplázása. Az SPB a prémium ügyfelek esetében életkortól függő nyitólimitet határozott meg: a 35 éves kor alatti ügyfelek 5 millió, míg a 35 évesnél idősebbek 10 millió forinttal nyithatnak számlát. Az SPB ügyfeleinek egynegyede 35 év alatti, míg körülbelül 75 százaléka annál idősebb.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Az SPB Befektetési Zrt. egy alapvetően konzervatív szemlélettel rendelkező privátbanki szolgáltató, amely személyre szabott, elsősorban nemzetközi vállalati kötvényekből és befektetési alapokból álló portfóliókat épít ügyfelei számára. A hazai piacon jelenleg az SPB az egyetlen olyan private banking tanácsadó, amely valamennyi piaci szegmensben – így a kötvénypiacokon, a részvénypiacokon és a befektetési alapok piacán egyaránt – független módon ad tanácsot, azaz egyetlen partnerétől sem kap visszatérítést semmilyen formában. A SPB által a privát- és prémiumbanki szegmensben kezelt számlák száma összesen 1914-re emelkedett 2018 év végére, ami 15 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Ezzel párhuzamosan az SPB kezelt vagyona 68 milliárd forintra bővült a tavalyi év végére.

Hozzászólások

Amit az eladókról tudni kell az ingatlanpiacon

Az ingatlanpiacon a legtöbbször a vevői oldalt vizsgálják, de érdemes ránézni a másik félre és az őket motiváló okokra is, igaz, az eladói ügyfélprofil nem sokat változott az elmúlt egy évben Budapesten, derül ki a Duna House elemzéséből. Az ingatlaneladások közel felét, arányaiban túlnyomó többségét a nagyobb ingatlanba költözés motiválja, azaz a fővárosiak szeretnének egyre nagyobb lakásokba költözni. Az eladók kora sem mutat drasztikus eltérést az egy évvel ezelőtti értékekhez képest, jellemzően a 30-50 év közöttiek uralják ezt a szegmenst, de a legfiatalabbaktól eltekintve, akik jellemzően még vagy nem birtokolnak ingatlant, vagy nem akarják cserélni azt, minden korcsoport szép számban képviselteti magát. Az eladók társadalmi státusza vegyes, ám kiegyensúlyozott képet mutat, többnyire a beosztottak, nyugdíjasok és a vállalkozók vannak jelen eladóként az ingatlanpiacon.
2019. 08. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkra készülnek a British Airways pilótái

Sztrájkot jelentettek be pénteken a British Airways (BA) brit légitársaság pilótái szeptember 9-10-re és 27-re.
2019. 08. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az államháztartás hiánya

A gazdaság teljesítményének köszönhetően idén júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint lett - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárult a pénteki kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,87 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 39 519,58 ponton zárt pénteken.
2019. 08. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyomozás indult a Microsoft-ügyben

Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség a Microsoft-ügyben.
2019. 08. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 08. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tetőztek a albérleti díjak az egyetemi városokban

Budapesten és más egyetemi városokban (Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon) az albérletpiacon a bérleti árak elérték a felső határt: július vége és augusztus vége között nem emelkedett a kiadó lakások bérleti díja - közölte az Ingatlan.com pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tárgyaltak a magyar sertéshús thaiföldi exportjáról

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM csütörtökön az MTI-vel.
2019. 08. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködés Székesfehérvár városának fejlődéséért

Együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Prosperis Alba Kutatóközpont Kft. és az Óbudai Egyetem. A Felek közös célként határozták meg, a jövőbeni kutatások helyben történő megvalósulását, amelyek alapul szolgálhatnak a gazdasági szereplők, közfeladatokat ellátó és más szervezetek részére egyes fejlesztési irányaik meghatározásához.
2019. 08. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Négyszázmillió forint támogatást nyert el a Pannon Egyetem

Négyszázmillió forint támogatást nyert el az ipar digitalizációjához kapcsolódó fenntartható, regionális iparfejlesztést elősegítő kutatás-fejlesztési projektre a Pannon Egyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Tématerületi Kiválósági Programjában.
2019. 08. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad a kánikula

A hétvégén is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Marad a meleg is, 30 Celsius-fok körüli maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2019. 08. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bevezetik a rövidített munkaidőt a Schaeffler német üzemében

Rövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai üzemében az ágazat egészére jellemző hullámvölgy miatt - írta csütörtökön a Handelsblatt című üzleti lap.
2019. 08. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások

Az iskolakezdés segítésére már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások; az intézkedés 1,2 millió gyermekes családot érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 08. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hiventures-től érkezett az MFB új pénzügyi vezetője

Az új vezetők kinevezése során a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) törekszik arra, hogy a kiemelt tapasztalatot igénylő feladatokat az MFB Csoporton belül már bizonyított szakemberek lássák el. Ennek szellemében az MFB Pénzügyi Divíziójának vezetésével Kisgergely Kornélt bízta meg, aki ezt megelőzően az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. vezérigazgatói feladatait látta el. A kockázati tőkealap-kezelő új vezetője Katona Bence, a Társaság korábbi vezérigazgató-helyettese lett, míg a korábban az MFB-nél is dolgozó Mikesy Álmos a Hiventures vezérigazgató-helyetteseként dolgozik a továbbiakban.
2019. 08. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

11 százalékkal nőtt a belföldi turizmus a második negyedévben

11 százalékkal nőtt a turizmus a második negyedévben a Szallas.hu becslése szerint. Az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, a SZÉP-kártyások ennél 70 százalékkal többet fizettek. A közvetített forgalom közel 20 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb úti célok a főváros mellett Siófok, Eger és Szeged voltak. A foglalások kétharmada mobilról érkezett.
2019. 08. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a mai kereskedés a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,50 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 39 394,71 ponton zárt csütörtökön.
2019. 08. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia csoport 610 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett csütörtökön az első fél évről, de a teljes átfogó jövedelme 416 millió forint nyereséget mutatott - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. második negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2019. 08. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Alibaba elhalasztja részvénykibocsátását

Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba csoport elhalasztja Hongkongba tervezett részvénykibocsátását az ázsiai pénzügyi központot eluraló politikai feszültség növekedése miatt - értesült a Reuters hírügynökség bennfentes forrásokból.
2019. 08. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország 365 címmel hirdet országos fotópályázatot

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
2019. 08. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,5 milliárd forintból korszerűsítik a víziközmű-rendszereket

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából 1,5 milliárd forintot igényelhettek a víziközművek a fenntartható működés biztosítására és a hozzá kapcsolódó rendszerek műszaki állapotának fejlesztésére.
2019. 08. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: