Az USA után Európában is hódít a vezető magyar big data cég

Közel 25 százalékos árbevétel növekedést ért el 2019-ben a budapesti székhelyű Starschema Kft., amely ezzel megközelítette a 4 milliárd forintos éves bevételi határt. A főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkező megrendelések mellett ez az eredmény nagyrészt a cég új európai projektjeinek köszönhető.

Magyarország legnagyobb üzleti intelligencia és big data szolgáltatója ezzel tavaly is tartani tudta azt a 20-30 százalékos növekedési ütemet, amely árbevételének alakulását jellemezte az elmúlt években. A Starschema megrendeléseinek túlnyomó része a tengerentúlról, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik. A cég állandó ügyfelei között olyan nevek szerepelnek, mint a Facebook vagy a Disney, de ezen a listán található a világ vezető streaming szolgáltatója, a Netflix is.

Az USA-beli terjeszkedés támogatása érdekében a Starschema 2018 óta saját irodát üzemeltet Washingtonban. A főként amerikai alkalmazottakból álló csapat elsődleges feladatát a lokális marketing és értékesítési tevékenység ellátása képezi, a fejlesztőmunka továbbra is Magyarországon zajlik. Az washingtoni iroda által leszerződött megrendelések volumene tavaly nyár óta emelkedik meredeken, a legnagyobb fogások között a Sony Music nevét érdemes kiemelni.

Érdekesség, hogy bár a cég amerikai ügyfelektől befolyó bevétele az előző évben is nőtt, a tengerentúli megrendelések aránya a korábbi 70-ről 60 százalékra csökkent. Ennek oka, hogy a Starschema 2019-ben több jelentős európai projektet is sikerrel zárt, így a kontinensről származó árbevételének hányada a teljes volument nézve 5-ről 15 százalékra emelkedett. Példaként az ENSZ világélelmezési szervezete, a római székhelyű World Food Programme-mal több éve zajló, közös munkát lehet említeni.

Csillag Péter, a Starschema alapító-tulajdonosa szerint a tavalyi üzleti eredmények egy közelgő stratégiaváltást vetítenek elő. „2020-ban tovább folytatjuk tervezett növekedési programunkat, amiben azonban az eddigiekhez képest lesz némi hangsúlyeltolódás. Az egyik fő pillért változatlanul a tengerentúli tevékenységünk képezi, de az év második felétől az Európai Unió területén is intenzív terjeszkedésbe kezdünk. Ennek érdekében az eddigi opportunista, egy-egy ügyfélre fókuszáló piacszerző stratégiáról a komplett régiókat, piaci szegmenseket célzó, tudatosabb üzletfejlesztésre váltunk át” – foglalta össze a terveket Csillag Péter.

Földi Tamás, a Starschema másik alapítója-tulajdonosa, a cég műszaki igazgatója úgy véli, kilátásaikat javítja, hogy továbbra is töretlen a globális digitalizációs trend, és erősödik az igény az üzleti folyamatok során keletkező adatok elemzésére, hasznosítására. „A nagyvállalatok egyre nagyobb arányban helyezik át folyamataikat digitális platformokra és egyre több adatot generálnak, így a Starschema által nyújtott adatelemzési szolgáltatások és technológiák piaca is dinamikusan bővül. Az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye számunkra az, hogy nagyot léptünk előre az ügyfél és megrendelés állományunk differenciálása terén. Ez azt jelenti, hogy cégünk mind földrajzi, mind iparági bontásban egyre több szegmensben tud megjelenni szolgáltatásaival és technológiai megoldásaival” – értékelt Földi Tamás.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: