Az amerikaiak többsége jónak találja Trump válságkezelő politikáját

Az amerikaiak többsége kedvezően ítéli meg Donald Trump elnök válságkezelő politikáját a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban - derült ki a The Washington Post című napilap és az ABC televízió pénteken nyilvánosságra hozott közvéleménykutatásából.

Az amerikaiak többsége jónak találja Trump válságkezelő politikáját

A felmérés szerint a megkérdezettek 51 százaléka helyesli az elnök válságkezelő politikáját és intézkedéseit, 36 százaléka pedig "nagyon erőteljesen" támogatja az elnököt.
   
A megkérdezettek 58 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott: a járvány kitörésekor Trump "túl lassan reagált a problémákra". Ezzel szemben 38 százalékuk mondta azt, hogy a Fehér Ház "a megfelelő ütemben és sebességgel" cselekedett.
   
A pénteki felmérés szerint Donald Trump általános tevékenységének támogatottsága 48 százalékos.
   
Más közvéleménykutatások is az elnök erős támogatottságát mutatják. A Fox televízió csütörtökön megjelentetett közvéleménykutatása Trump 51 százalékos támogatottságáról számolt be, a Politico című lap és a Morning Consult intézet közös felmérése pedig szerdán - az előző heti 43 százalékoshoz képest - az elnök 45 százalékos népszerűségét mutatta ki.
   
Trump pénteken több haragos Twitter-bejegyzést tett közzé. A General Motors autógyár ugyanis - mint írta - nem teljesíti a lélegeztetőgépek gyártására tett ígéretét. Az egyik mikroblog-bejegyzésben az elnök úgy fogalmazott: "a General Motorsszal, szokás szerint, mintha soha nem mennének rendben a dolgok.

Negyvenezer, rendkívül szükséges lélegeztetőgépet ígértek nekünk 'nagyon gyorsan'. Most pedig azt mondják, hogy csak 6000 lesz, április végére". Az elnök egy másik bejegyzésben úgy fogalmazott: "a General Motorsnak muszáj azonnal újranyitnia az ohiói Lordstownban buta módon bezárt üzemét, és meg kell kezdenie most a lélegeztetőgépek gyártását". Majd a Ford gyárat is a lélegeztetőgépek gyártásának megindítására sürgette.

ÉLŐ koronavírus térkép ITT - aktuálisan melyik országban mennyi beteg, halott és gyógyult koronavírusos van?
   
Az elnök a Twitteren egy republikánus képviselőnek a pártból való kizárására is felszólított. Thomas Massie kentuckyi képviselő ugyanis jelezte, hogy a washingtoni idő szerint péntek déli képviselőházi voksoláson nem szavazza meg a gazdaság megsegítését célzó - és a szenátus által csütörtökön már elfogadott - csomagtervet. Az amerikai elnök szerint Massie "csak publicitást" akar, és a csomagterv elfogadását ugyan megakadályozni nem tudja, de késleltetheti, és ez "veszélyes és költséges". "Dobják ki Massie-t- a Republikánus Pártból" - javasolta Trump.
    

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken - a szokásos napi sajtótájékoztatóján - újabb négyezer kórházi ágy, és tábori kórházak felállítását kérte az amerikai elnöktől. A kormányzó bejelentette, hogy New Yorkban péntek délelőtt 44 ezer 635 Covid-19-es esetet tartottak nyilván, és az új típusú koronavírus által kiváltott betegségbe az államban eddig 519 ember halt bele.
   
Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek délelőtti adatai szerint összesen több mint 86 ezer fertőzöttet tartottak nyilván. A fertőzések száma azonban egyes térségekben - például az északnyugati Washington államban, a keleti parti Massachusettsben vagy a déli Louisianában - rohamosan emelkedik. A louisianai New Orleans mellett kifejezetten romlik a helyzet Chicagóban és Detroitban is.

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: