Az időjárás fékezte le az építőipar növekedését

A májusi csapadékos hideg idő is közrejátszhatott abban, hogy a korábbi hónapoknál szerényebb növekedést mutatott az építőipari termelés májusban - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentését.

Az időjárás fékezte le az építőipar növekedését

A KSH adatai szerint májusban az építőipar termelése 26,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az áprilisi 40,1 százalékos növekedést és az első négyhavi 45,8 százalékot követően.
   
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a tavalyi magasabb májusi bázis és az igen kedvezőtlen, csapadékos időjárással magyarázta, hogy 26,3 százalékra lassult az építőipar termelési volumenének növekedése az előző havi 40,1 százalék után.  
  
Az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megállapította: az építőipar a tavalyi robosztus teljesítménye után kiugró lendülettel indította az idei évet, így 2019-ben is érdemben hozzájárul majd a növekedéshez és ebből következően a súlya is tovább nőhet a nemzetgazdasági ágazatok közt. A dinamikus évkezdet alapján Suppan Gergely az idén 30 százalékhoz közeli növekedésre számít az ágazatban. Az év egészében 25 ezer lakás átadását várja a Takarékbank elemzője, de hozzátette, hogy a budapesti irodapiacon is 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1-2 évben.
   
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője is a májusi rendkívül csapadékos és az átlagosnál hidegebb időjárással  magyarázta az építőipari termelésnek az előző hónapokban mérthez képest szerényebb májusi növekedését. Várakozása szerint az ágazat az idei évben 1 százalékpont körüli mértékben járulhat hozzá a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez, míg a szerződésállomány csökkenéséből ítélve jövőre a bővülés ennél már mérsékeltebb lehet.

Hozzászólások

32,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése változatlan áron számolva 32,2 százalékkal, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 9,6 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 09. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bedugul a hőszigetelés piac?

Elindult a hőszigetelés szezon, rohamra lehet számítani. Az igény akkora, hogy nehéz szakembert találni, az ár sem számít.
2019. 09. 06. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A családi házak 15%-ára már nem éghető szigetelés kerül

Napjainkban minden 100 családi házból 15-öt kőzetgyapottal szigeteltettek tulajdonosaik, néhány éve még csak minden 10. házra került nem éghető hőszigetelő anyag. A Knauf Insulation szigetelőanyag-gyártó szakértői szerint a tendencia hátterében az áll, hogy az új építésű családi házak tűzbiztonságra törekvő építtetői, valamint a csok támogatással házukat felújítók közül egyre többen választják a nem éghető és jó páratechnikai tulajdonságokkal rendelkező kőzetgyapot hőszigetelést. Az építőipar felfutásával együtt tehát épületeink tűzbiztonsága is jelentősen javul, mutat rá a gyártó.
2019. 08. 27. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén javult az amerikai építőipar kilátása

Az amerikai lakásépítő cégek némileg derűlátóbbak voltak augusztusban, mint egy hónappal korábban.
2019. 08. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az építőipari termelés - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2019. 08. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékkal bővülhet az építőipar

Az építőipar termelése továbbra is dinamikusan nő, az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körül bővülhet - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentését az építőiparról.
2019. 08. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitalizálódik a mélyépítőipar

Jelentős fejlesztéseket tervez a HBM Soletanche Bachy. A piacvezető hazai mélyépítési vállalat a jövőben szeretne nagyobb teret adni a digitális megoldásoknak (proptech) a projektek megvalósítása során, amivel összhangban a közelmúltban egyebek mellett elkezdték egy új 3D-s tervező modell tesztelését. Az elképzelések szerint ennek segítségével látványosan prezentálhatóak lesznek a munkaterületeken zajló munkálatok kezdve a talajszerkezet térhatású vizualizációjától az alépítményre vonatkozó tervek bemutatójáig.
2019. 08. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

200 milliós befektetést kapott a FIX24

Újabb 200 millió forintos befektetést kapott aZ MFB CSOPORTHOZ TARTOZÓ Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a sajtóban csak „szakembertinderként” emlegetett magyar startup, a fix24.hu. Az online szakemberkereső a 2017-es, első körben kapott 150 milliós tőke segítségével eddig közel megháromszorozta szakemberbázisát, és már harmadik éve, folyamatosan megduplázta az előző évi árbevételét. A mostani tőkeinjekcióval a nemzetközi terjeszkedést készítik elő.
2019. 08. 01. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mapei Kft. első féléves forgalma meghaladta a 9 milliárd forintot

A Mapei Kft. árbevétele az első fél évben meghaladta a 9 milliárd forintot, ami 21,1 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, az építőipari segédanyagokat gyártó vállalat az egész évet tekintve 18 százalékos forgalombővülésre számít - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2019. 07. 28. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az építőipari termelés - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2019. 07. 27. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőipar a legdinamikusabban növekvő iparág

Jelenleg az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, a megrendelésállománya 2024-ig mintegy 25 ezer milliárd forint - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen, az épülő járműipari tesztpályán.
2019. 07. 27. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a román építőipari termelés

Az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint 23 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2019. 07. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejleszti termékei energiahatékonyságát a Rockwool

Termékei energiahatékonyságának fejlesztését tervezi a Rockwool csoport, amely tapolcai gyárában száz százalékban újrahasznosítható kőzetgyapot szigetelőanyagokat állít elő.
2019. 07. 13. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bár az időjárás fékezte az építőipart, folytatta növekedését a Mapei

Az időjárásnak komoly fékező hatása volt az építőipar teljesítményére a második negyedévben, ennek ellenére a Mapei Kft. folytatni tudta növekedését. A vállalat féléves forgalma meghaladta a 9 milliárd forintot, ami 21%-os növekedés a tavalyi év azonos időszakához.
2019. 07. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez javíthatja az építőipar hatékonyságát

A BIM (Building Information Modeling) épületinformációs modellezés használata javítja az építőipar hatékonyságát, ezt ismerte fel a kormányzat is, amikor az idén elindított építésgazdasági stratégiában nagy hangsúlyt helyezett ennek a digitális megoldásnak a bemutatására, elterjesztésére - mondta az építész szoftvereket fejlesztő Graphisoft SE Magyarországért felelős igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 07. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több új lakás épül Budapesten

Az Otthon Centrum 2019. júniusi új lakáspiaci felmérése alapján Budapesten 471 projektben 33 370 lakás építése kezdődött meg, tavaly június óta 19 budapesti projekttel több van a megvalósítás különböző szakaszában, az épülő és tervezett lakások száma 10 százalékkal nőtt.
2019. 07. 09. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkavédelmi kampány indul az építőiparban

Az építőipari cégek, illetve az ágazatban dolgozók munkavédelmi tudatosságának fokozása érdekében két éves, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen - jelentette be a PM foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 07. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyon lassan újulnak meg a hazai családi házak

Magyarországon évente alig 20-25 ezer családi házat újítanak fel és szigetelnek tulajdonosaik. Ha ebben az ütemben haladunk, akkor több mint 80 évig tart majd, amíg az energiahatékonysági szempontból elavult 1,5-2 millió magyar családi ház hőszigetelése megtörténik. A szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation szakértői szerint az alacsony épületfelújítási és energiahatékonysági mutatókat azonban nagymértékben javíthatja, hogy a mostantól elérhető falusi csok épületfelújításra is igénybevehető.
2019. 07. 03. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért csúszik az új építésű lakások átadása

Egyre később adják át az új építésű lakásokat, a csúszás elsődleges oka pedig, hogy nincs elegendő szakmunkás az ütemtervek betartásához - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8 százalékkal nőtt a Velux Magyarország Kft. árbevétele

A Velux Magyarország Kft., 42,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el tavaly, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a cég az MTI-vel.
2019. 06. 29. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: