Az unióban a keringési rendszeri betegségekben halnak meg a legtöbben

Keringési rendszeri betegségekben, elsősorban szívrohamban vagy agyvérzésben hal meg a legtöbb ember az Európai Unióban, a második leggyakoribb halálok a különféle rákos megbetegedés - írta keddi értékelésében az EU statisztikai hivatala (Eurostat).

Az unióban a keringési rendszeri betegségekben halnak meg a legtöbben

A friss jelentés szerint 2016-ban 5,1 millió volt a halálozások száma az EU-ban, mintegy 80 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Közülük 1,7 millióan 75 év alattiak voltak, 1,5 millióan 75 és 85 év közöttiek, 1,9 millióan pedig 85 évnél idősebbek.
   
Valamivel több mint 1,8 millióan különböző keringési rendszeri betegségekben haltak meg, 1,3 millióan rákban. Előbbi a halálesetek 36 százalékát, utóbbi a 26 százalékát tette ki.
  
A keringési rendszeri betegségek jelentették a legfőbb haláloko24 EU-tagországban, míg Dániában, Franciaországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában ez a rák volt.

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?
    

A vezető halálokok tekintetében a harmadik helyen a légzőszervi megbetegedések álltak, amelyek következtében 422 ezer ember vesztette életét (8 százalék).
   
Balesetekben és egyéb külső okok miatt 237 ezren (5 százalék) haltak meg, emésztőrendszeri megbetegedésekben 222 ezren (4 százalék), mentális zavarokban - például demenciában - 220 ezren (4 százalék), idegrendszeri betegségekben - például Alzheimer-kórban - pedig 219 ezren (4 százalék).
   
Az Európai Unióban 100 ezer lakosra átlagosan 1002 halálozás jutott 2016-ban.
   
A legalacsonyabb halálozási arányt Spanyolországban (829), Franciaországban (838), Olaszországban (843), Máltán (882), Luxemburgban (905), valamint Svédországban (913) regisztrálták. A skála másik végén Bulgária (1602), Lettország és Románia (1476), Litvánia (1455) és Magyarország (1425) található.

Hozzászólások

Szigorítják a várandós külföldi állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba

Az amerikai kormányzat megszigorítja várandós külföldi állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba - erről adott ki közleményt az amerikai külügyminisztérium csütörtökön, bejelentve egyben a szigorítás szabályait is.
2020. 01. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: december 31. lesz az igazi választóvonal

Nem a jövő péntek, hanem december 31. lesz az igazi választóvonala Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésének - mondta Gálik Zoltán egyetemi docens az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
2020. 01. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eindult az ÉletMentő mobilalkalmazás

Elindult a mentők munkáját segítő ÉletMentő elnevezésű mobilapplikáció, amely gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a mentőhívást a segítségre szorulók számára - jelentették be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a fejlesztő cég közös csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. 01. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törvényerőre emelkedett a Brexit-törvény

Törvényerőre emelkedett csütörtökön a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás, miután a parlament által jóváhagyott egyezményt II. Erzsébet királynő jóváhagyta.
2020. 01. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Skóciában is felbukkanhatott az új koronavírus

Négy embert kezelnek skóciai kórházakban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel.
2020. 01. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárták a mai kereskedést a vezető tőzsdék

Csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 01. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 4 millió ember hagyta el Ukrajnát egy évtized alatt

Az ukrán kormány csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget és az ideiglenesen megszálltnak tekintett Donyec-medencei területeken élőket nem számítva Ukrajnában jelenleg tényegesen 37,289 millióan élnek, és tíz év alatt jelentősen, 3,8 millióval csökkent lakosság lélekszáma.
2020. 01. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EKB 50 milliárd forint hitelt ad a magyar oktatás fejlesztésére

Az Európai Beruházási Bank (EBB, angolul EIB) 50 milliárd forint (150 millió euró) hitelt nyújt Magyarországnak az oktatási infrastruktúra fejlesztésére, megújítására - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a hitelszerződés aláírását követően.
2020. 01. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehezen terjedhet emberről emberre az új koronavírus

Valószínűleg egyelőre nehezen terjed emberről emberre a Kínában megjelent új típusú koronavírus - mondta Szlávik János infektológus az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2020. 01. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ami Kínában van, az ott is marad?

Kína utazási stopot rendelt el Wuhanból, amely a járvány gócpontjának tekinthető.
2020. 01. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban kezdték a napot a tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2020. 01. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Konferenciát rendeznek Európa jövőjéről

A jövő Európájának politikai irányvonalait az állampolgárok határozzák meg - jelentette ki szerdán Brüsszelben Dubravka Suica, az Európai Bizottság alelnöke, aki ismertette az Európa jövőjéről szóló, májusban kezdődő konferencia előkészületeit.
2020. 01. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Animációs sorozat készül a brit uralkodócsaládról

Animációs tévésorozat készül a brit uralkodócsaládról. A produkció a hatéves György herceg nézőpontjából mutatja be a leghíresebb brit családot a hamarosan induló streamingszolgáltató, az HBO Max kínálatában - számolt be róla a BBC News.
2020. 01. 23. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan érintheti a 2020-as USA elnökválasztás az ország egészségügyi ágazatát?

Az egészségügy fontos kérdés lesz az USA 2020. novemberi elnökválasztása alkalmából az urnák elé járuló választók számára. 2019 februárja óta az ágazat két fő téma körül forog. Az első az egészségbiztosítási reform: az elnökválasztás hajrájában a két demokrata jelölt, Bernie Sanders és Elisabeth Warren a Medicare for All (állami egészségügyi ellátást mindenkinek) nevű tervvel kampányol. Ezzel az USA-ban lényegében megszűnnének a magánbiztosítók, bevezetésre kerülne az egybiztosítós rendszer, és végül az egész ágazat óriási árképzési nyomás alá kerülne. A közvélemény-kutatások szerint a terv enyhe többségi támogatottságot élvez – a kapcsolódó költségek becslések szerint tíz év alatt 28-32 ezer milliárd dollárra rúgnának.
2020. 01. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Klímavészhelyzeti nyilatkozatot fogadott el a spanyol kormány

A spanyol kormány klímavészhelyzeti nyilatkozatot fogadott el, amelyben a globális felmelegedés elleni sürgős cselekvés szükségességét ismeri el - jelentette a spanyol sajtó szerdán.
2020. 01. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult a Brexit-megállapodás tárgyalása

Lezárult szerda este a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénybe iktatását célzó tervezet tárgyalása a brit parlamentben. II. Erzsébet királynő formális hozzájárulásával - amely a jogszabály kihirdetésének felel meg - a törvény hamarosan életbe lép, és immár gyakorlatilag bizonyos, hogy az Egyesült Királyság jövő pénteken, a Brexit határnapján kilép az Európai Unióból.
2020. 01. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az összes felsőházi módosítást leszavazta a londoni alsóház

A várakozásoknak megfelelően leszavazta szerdán a londoni alsóház az összes olyan módosítást, amelyet a parlament felső kamarája, a Lordok Háza fűzött a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénytervezetéhez. Kikerült a tervezetből az a módosítás is, amely automatikus tartózkodási jogot biztosított volna az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgároknak.
2020. 01. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország megkezdte a kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását

Oroszország megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását, egyúttal az összes határátlépő pontján elrendelte a fokozott egészségügyi ellenőrzés bevezetését - jelentette be Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője újságíróknak nyilatkozva szerdán Moszkvában.
2020. 01. 23. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem hibátlan az EU kkv-programja

A kkv-k támogatását szolgáló uniós program eredményes és innovatív, de vannak problémái - olvasható az Európai Számvevőszék a kis és középvállalkozások támogatását célzó eszközről szóló szerdán közzétett különjelentésében.
2020. 01. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint nem célszerű áttérni a parlamenti kormányzásra

Oroszországban nem célszerű áttérni az elnöki rendszerről a kormányzás parlamenti formájára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán egy Lipeck megyei társadalmi fórumon.
2020. 01. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: