BÉT - A kispapírok jó teljesítménye ellensúlyozta a nagyok esését

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,56 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 39 140,44 ponton zárt kedden.

BÉT - A kispapírok jó teljesítménye ellensúlyozta a nagyok esését

A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
    

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta, jó hangulatban indult a kereskedés a részvénypiacokon. A várt felett teljesített a német gazdaság, kirobbanó, 8,6 százalékos növekedés volt Romániában, és a magyar 3,6 százalékos GDP-növekedés sem okozott csalódást, a vártnak megfelelő volt. A budapesti parkett több mint 1 százalékos plusszal kezdett. Tíz óra után azonban elromlott a hangulat, a magyar tőzsde 1,5 százalékot veszített nap közben értékéből. Hozzátette, Európa szerte esésnek indultak a részvényindexek, a német index is 0,2 százalékon fejezte be a napot.
   
A BÉT-en a vezető nagy papírok mind estek, a Mol volt a legnagyobb vesztes. Az esést az elmúlt időszakban jelentős forgalmat és jelentős árfolyamkilengést mutató kispapírok tudták balanszírozni. Az Appeninn és az Opus 15 százalékot, a Komzum pedig 8 százalékot emelkedett. Mindhárom részvény kis súllyal komponense a BUX indexnek, de ilyen mértékű emelkedés jelentősen tompítani tudta a nagy papírok esését - mondta Varjú Péter.
   
A Mol árfolyama 39 forinttal, 1,22 százalékkal 3152 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
    

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 100 forintra esett, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,63 százalékkal 473 forintra gyengült, forgalma 125,6 millió forint volt.
    

A Richter-papírok árfolyama 11 forinttal, 0,16 százalékkal 6910 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.
   
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3950,67 ponton zárt kedden, ez 207,20 pontos, 5,53 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Jelentős csökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Jelentős csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2018. 06. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

150 ezer vendéget várnak a VOLT Fesztiválra

Több mint 150 ezer vendéget várnak a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, amely kedden délelőtt nyitja meg kapuit a soproni Lővér kempingben.
2018. 06. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíj-kiegészítő támogatással segítik az előadóművészeket

Nyugdíj-kiegészítő támogatással segít a létminimum alatt élő előadóművészeken segít az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI).
2018. 06. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikai leállás lesz az MKB Banknál

Az MKB Bank új informatikai rendszer használatára áll át, amely a pénzintézet több napig tartó informatikai leállásával valósítható meg. Az informatikai leállás 2018. június 29. (péntek) 17:45 órától július 5. (csütörtök) reggel 8 óráig tart majd - ismertették a bank vezetői hétfőn Budapesten, sajtóbeszélgetésen.
2018. 06. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fogyatékos embereket segítő központ nyílt Csepelen

Értelmi fogyatékos emberek önálló életvitelét segítő központ nyílt hétfőn Csepelen, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) uniós projektjének első intézményeként.
2018. 06. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi görögdinnye terem hazánkban - egy ábrán

A görögdinnye termésmennyisége, 2000-2016
2018. 06. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A héten 219 településen folytatódik a szúnyogirtás

Ezen a héten az ország 219 településén, ezen belül hat fővárosi kerületben, összesen 75 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás - tájékoztatta a programot koordináló Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
2018. 06. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkáltatók 81 százalékánál találtak szabálytalanságot

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen, a legtöbb probléma az építőipart érintette és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.
2018. 06. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tarlós István elnézést kér a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt

Tarlós István elnézést kér a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt és bejelentette, amíg ő a főpolgármester, nem lesz többé ilyen verseny ilyen feltételekkel a belvárosban.
2018. 06. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi hamis terméket vásárolunk? - ábrán mutatjuk

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és a Tárki közös kutatása, 2017. október (százalék)
2018. 06. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a török líra árfolyama

Árfolyamemelkedéssel nyugtázta a török líra hétfőn a hét végén tartott elnök- és parlamenti választásnak a hivatalban lévő elnök mandátumát és a kormányzó párt pozícióját megerősítő eredményét.
2018. 06. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új egészségházat adtak át Szeged-Kiskundorozsmán

Átadták az új egészségházat hétfőn Szeged-Kiskundorozsmán, a több mint 280 millió forint uniós és önkormányzati forrásból kialakított intézményben csaknem húszezer ember ellátásáról gondoskodnak.
2018. 06. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább erősödött a lengyel-magyar barátság

Soltész Miklós szerint az elmúlt években egyházi, közösségi, civil területen és a legmagasabb politikai kapcsolatok szintjén is tovább erősödött a lengyelek és magyarok közötti barátság. A Miniszterelnökség államtitkára erről hétfő reggel, a Lengyelországba, a magyar pálosok által alapított czestochowai Mária-kegyhelyre induló Fekete Madonna zarándokvonat indulásakor beszélt a budapesti Keleti pályaudvaron.
2018. 06. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapestnél is drágább a Balaton

Egekbe szöktek az ingatlanárak a magyar tengernél,luxuscikké vált a balatoni nyaraló. A vásárlók ugyanakkor tudatosabbak és nem vásárolnak hirtelen felindulásból vízparti ingatlant, holott ez jellemző volt korábban.
2018. 06. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozdult a forint az euróval szemben

Az euróval szemben nem változott a forint árfolyama hétfőre virradóra a nemzetközi devizapiacon, dollárban és svájci frankban viszont gyengült.
2018. 06. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi csúcson a GKI konjunktúraindexe

Az üzleti várakozások megközelítették a februári csúcsot és a fogyasztói bizalmi index is rekord közeli, így júniusban ismét történelmi csúcsot döntött a GKI konjunktúraindexe - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel hétfőn.
2018. 06. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható a tőzsdéken az amerikai-európai kereskedelmi feszültség miatt

A fokozódó amerikai-európai kereskedelmi feszültség miatt lefelé korrigálhatják a pénteki nagy erősödést a hétfői nyitáskor a főbb európai tőzsdeindexek.
2018. 06. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tiltakozik a cafeteria átalakítása ellen a Liga Szakszervezetek

Tiltakozik a cafeteria átalakítása ellen a Liga Szakszervezetek, mivel a tervezet szerintük a csökkenti a jövedelmeket.
2018. 06. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Korlátozzák a forgalmat Budapesten a Szent István körúton

Jövő hétfőtől forgalomkorlátozás lép életbe Budapest XIII. kerületében, a Szent István körút forgalmi rendjét vízvezeték-felújítás miatt kell módosítani.
2018. 06. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány célkitűzése a zöldebb Magyarország

A kormány célkitűzése az élhetőbb, zöldebb Magyarország, az agrártárca ennek jegyében folytatja a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkát, amelyben az erdészek és egyesületük méltó partnerek - hangsúlyozta Bitay Márton, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlésén, Gyulán a tárca tájékoztatása szerint.
2018. 06. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás