BÉT - Mi várható?

Enyhe csökkenésre, illetve alacsony forgalmú kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI által megkérdezett piaci szakértők.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a hosszú hétvége előtt vélhetően negatív hangulatú profitrealizálásra lehet számítani az európai részvénypiacokon.
    

Hozzátette: a makroadatok közül érdemes lehet figyelni az amerikai banki jelentésekre, amelyek az amerikai piac nyitás előtt érkeznek. A vezető részvényeknél enyhe csökkenést vár, kivéve a Molt, ahol még kérdéses, hogy a papír ki tud-e törni a jelenlegi sávjából.
    

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: semleges nyitásra és alacsony forgalom melletti kereskedésre számít csütörtökön a magyar piacon. Négynapos hétvége következik, ugyanis a húsvéti ünnepek alatt a cseh, lengyel és magyar piac is zárva tart.
    

A vezető részvények közül az elemző szerint a Mol részvényei emelkedhetnek, mert a Goldman Sachs a korábbi 26 830 forintról 27 150 forintra emelte a papír célárfolyamát.
    

Hozzátette: Európában nagypénteken és húsvéthétfőn zárva tartanak a részvénypiacok, az Egyesült Államokban azonban húsvéthétfőn lesz kereskedés.

 

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,79 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 32 409,94 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt. A Mol 40 forinttal, 0,19 százalékkal, 20 905 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 4 forinttal, 0,05 százalékkal, 8104 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal, 489 forintra csökkent, forgalma 924,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 162 forinttal, 2,46 százalékkal, 6750 forintra emelkedett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

 

Egy profi tőzsdei szakembert keresel? Megtaláltad!

Hozzászólások

Így alakult a forint szerda estére

Vegyesen alakult a forintárfolyam szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2017. 11. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Főként az OTP-nek köszönhetően jól teljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 577,32 pontos, 1,46 százalékos emelkedéssel, 40 131,37 ponton zárt szerdán.
2017. 11. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyes eredménnyel fejezték be szerdán a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2017. 11. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt az MNB bejelentés!

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésen két új eszközt jelentett be. 2018. január 1-től bevezetnek egy feltétel nélküli, 5 és 10 éves futamidejű kamatcsere-eszközt (IRS), melyhez az első negyedévre vonatkozóan 300 milliárd forintos keretösszeget rendeltek. Ennek segítségével a kereskedelmi bankok a jelenlegi alacsony szinten tudják stabilizálni forrásköltségeiket, mely ösztönzőleg hathat a hosszabb lejáratú állampapírok vásárlására, hiszen egy későbbi hozamemelkedés nem okoz veszteséget. A másik eszköz egy célzott program lesz, melynek keretén belül 3 éves vagy annál hosszabb futamidejű jelzálogleveleket vásárol az MNB, ezzel is plusz likviditást biztosít a kereskedelmi bankok részére, illetve csökkenti a bankok kockázatát. Mindkét eszköz segíti a fix kamatozású hitelek arányának növekedését, melyet a jegybank a korábbi jelzései alapján a jelenlegi 35-40%-ról 80%-ra szeretne emelni. A programok operatív részleteire vonatkozó döntést az MNB decemberben hozza meg.
2017. 11. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az árfolyamok elemelkedésére számítanak a BÉT-en

Az árfolyamok elemelkedésére számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2017. 11. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mozdult a forint

Kedd este óta a forint minimálisan, alig néhány fillérrel mozdult el az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest szerda kora reggelig a bankközi piacon.
2017. 11. 22. 08:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedden.
2017. 11. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is lendületben a CIG Pannónia: 2,268 milliárd forint összesített nyereséget jelentett 2017 harmadik negyedévének végén

41 százalékkal - 18,59 milliárd forintra - emelkedett a CIG Pannónia biztosítási díjbevétele az előző év első három negyedévéhez képest – áll a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentésében.
2017. 11. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban indítottak a nyugati-európai tőzsdék

Gyengüléssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden.
2017. 11. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült kicsit a forint

Minimálisan, néhány fillérrel csökkent a forint árfolyama kedden kora reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2017. 11. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a dollár és az olaj vásárlása

A legfrissebb COT-riport alapján (amely a november 8. és november 14. közti időszakot fogja át), a hét hete tartó folyamatos vásárlás alaposan lecsökkentette a dollár nettó short állományát. A dollár vásárlásának egyik legfőbb mozgatója továbbra is a jen eladása volt, míg a svájci frank négy hete tartó eladásai a második leginkább shortolt devizává tették a CHF-et, amelynek nettó short állománya így négy és féléves csúcsot ért el.
2017. 11. 21. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb akvizíció a félvezető szektorban

Folytatódik a felvásárlási hullám az amerikai félvezető szektorban, noha ezúttal „csupán” egy 6 milliárd dollár értékű tranzakcióra kerülhet sor.
2017. 11. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen mozgott a forint

A forint a svájci frankkal szemben erősödött, a többi vezető devizával szemben ugyanakkor gyengült a bankközi piacon hétfő kora estére a reggeli értékekhez képest.
2017. 11. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a nyugat-európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 11. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen teljesítettek a vezető részvények a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,53 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 39 359,28 ponton zárt hétfőn.
2017. 11. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2017. 11. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint ma reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a nemzetközi devizapiacon.
2017. 11. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható a magyar tőzsdén

Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2017. 11. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalomban mérséklődött a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 39 279,75 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 155,49 ponttal, 0,39 százalékkal alacsonyabb.
2017. 11. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britannia keményen küzd az Európai Unióval

Egyelőre nem világos, mennyibe fog kerülni Nagy-Britanniának a Brexit, amely jelenleg vitákat szül az ország és az Európai Unió között. Egyik fél sem számít arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a konkrét összegről, így úgy néz ki, hogy patthelyzet alakult ki. A brit miniszterelnöknő sürgeti az Európai Uniót, hogy vegye figyelembe azon politikai kockázatokat is, amellyel szembesülhetnek.
2017. 11. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás