BÉT: Idegesek a befektetők

Csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

BÉT: Idegesek a befektetők

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a befektetők idegesek, ugyanis csütörtökön várható, hogy Donald Trump amerikai elnök és tanácsadói háttérbeszélgetésen döntenek a Kínából érkező termékekkel szemben alkalmazott védővámok emelésének mértékéről. Ugyanakkor az elemző arra is felhívta a figyelmet, elképzelhető, hogy csütörtökön még nem születik döntés az ügyben. Mindezek miatt az elemző enyhe negatív nyitásra számít a BÉT-en.
   
A további piacmozgató hírek közül kiemelte az Európai Központi Bank kamatdöntő ülését.  
   
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában felidézte, négy napja folyamatosan esik a BUX index, annak ellenére, hogy a nemzetközi részvénypiacokon alapvetően kedvező hangulat uralkodott.

 

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.

   
Ugyanakkor megjegyezte, a szerdai Fed kamatemelést követően az amerikai részvényindexek is negatív tartományban zártak, ezért csütörtökön nem számít pozitív kezdésre.
   
A vezető részvények várható mozgásáról közölte, az OTP hamarosan elérheti a 9500 forintnál található támaszát, míg a Mol-nál 2500 forint közelében húzódik hasonló erősségű támasz. A Richter és a Magyar Telekom viszonylag jól tarthatja magát, a gyógyszergyártó vállalat árfolyama az 5400-5600 forintos, míg a távközlési cég jegyzése a 415-430 forintos sávban mozoghat a következő napokban.
   
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 479,52 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 35 868,59 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 78 forinttal, 2,88 százalékkal 2632 forintra esett, 960,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,61 százalékkal 9800 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,59 százalékkal 421 forintra gyengült, forgalma 162,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,81 százalékkal 5505 forintra csökkent, forgalmuk 992,8 millió forintot ért el.

Hozzászólások

Az ország egyik legnagyobb családbarát fesztiválját tartják Tatán

Az ország egyik legnagyobb családbarát programját tartják a hétvégén Tatán. A Víz, Zene, Virág Fesztiválon rendezik meg a virágkötők magyar kupáját, de lesz vitorlásverseny, vízi karnevál, repülőshow és vidámpark is.
2018. 06. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új elektronikus parkolási fizetési rendszert vezettek be Debrecenben

Új elektronikus parkolási fizetési rendszert vezettek be Debrecenben - jelentette be a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón a város alpolgármestere.
2018. 06. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 30 százalékkal nőhet a SZÉP-kártyával elköltött összeg

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) előzetes várakozásai szerint 30 százalékkal is nőhet a turizmusban SZÉP-kártyával elköltött összeg jövőre az ideihez képest - mondta Könnyid László, a szervezet elnöke az MTI kérdésére csütörtökön, a 2019. évi adótörvényekben megfogalmazott változások kapcsán.
2018. 06. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest és London között indít járatot a LOT lengyel légitársaság

Budapest és London között nyit új járatot jövőre a LOT lengyel légitársaság - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.
2018. 06. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy István: a környezetvédelmi problémákat meg kell oldani

A környezetvédelmi kérdések, problémák mindig globális jellegűek, határon átívelők, ezért a megoldásnak is mindig közösnek kell lennie - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Budapesten, a visegrádi négyek (V4) környezetvédelmi találkozóján.
2018. 06. 22. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjemelésekről döntött a pécsi közgyűlés

A bölcsődei ellátás díjának, a helyi közösségi közlekedés jegy- és bérletárainak, valamint a közterületi parkolás díjainak emeléséről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön.
2018. 06. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli buszjáratokat indít a BKK

Az előző évekhez hasonlóan idén is rendkívüli buszjáratokat indít és több menetrend szerinti járatát is sűríti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton, a Múzeumok éjszakáján.
2018. 06. 22. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább folytatódik az adócsökkentés Magyarországon

Egyértelműen tovább folytatódik az adócsökkentés Magyarországon - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2018. 06. 22. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Bizalmatlanok vagyunk, de mégis használjuk az adalékanyagokat

A magyar fogyasztók többségében bizalmatlanságot kelt az egyes élelmiszerek címkéjéről ismerős adalékanyagok hivatalos neve, holott a hétköznapokban fenntartások nélkül használják azokat - egyebek mellett ez derült ki a Coca-Cola Magyarország megbízásából készített kutatásból.
2018. 06. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön.
2018. 06. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárták a napot az európai tőzsdék

Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, miközben nőtt a feszültség az olajpiacon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) miniszteri szintű értekezlete előtt. A Bécsben pénteken kezdődő kétnapos tanácskozáson az OPEC-tagállamok és kartellen kívüli nagy olajexportáló országok a kitermelés napi 300 ezertől 1,5 millió hordóig terjedő emeléséről dönthetnek.
2018. 06. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai tendenciákat követve csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,02 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 35 049,55 ponton zárt csütörtökön.
2018. 06. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Első Soproni Sörverseny – A Soproni keresi az ország legjobb sörfőzőit

Mi magyarok mindenhez is értünk, így természetesen a sörfőzéshez is. A Soproni most felkutatja a tehetségeket: versenyt hirdet, hogy megtalálja az ország legjobb otthoni sörfőzőjét és legkifinomultabb sörszakértőit. Az Első Soproni Sörverseny során a Soproni az ország legjobb porterét és otthoni sörfőzőjét szeretné fellelni, illetve azokat a sörbírákat is, akik a professzionális zsűriben a fogyasztókat képviselik.
2018. 06. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is együttműködik Uganda és Magyarország az agrárium területén

Az ugandai mezőgazdasági, állattenyésztési és halászati, valamint a földért, lakhatásért és városfejlesztésért felelős miniszterekkel tárgyalt a magyar agrárminiszter, Budapesten.
2018. 06. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen a hangulat a New York-i tőzsdén?

Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2018. 06. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült a Wáberer Sportcsarnok Sárospatakon

Az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészült a sárospataki református gimnázium új, 3183 négyzetméter alapterületű sportcsarnoka.
2018. 06. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön a lehűlés!

Mintegy 10 fokos lehűlés várható a hétvégén, néhol még napközben is csak 15 Celsius-fokig melegszik fel a levegő. Kezdetben sokfelé, majd helyenként várható csapadék, de a nap is kisüt majd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2018. 06. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közelednek a héják az MNB felé

Izgalmas hét volt a befektetők számára az elmúlt egy hét, hiszen számunkra mindhárom fontos jegybank, a Fed, az EKB és az MNB is kamatdöntő ülést tartott. A szigorítás irányába mutató jegybanki nyilatkozatok hatására a deviza- és kötvénypiacok is megmozdultak, és a folytatásban is kötvényhozam-emelkedésre lehet számítani, ezért érdemes óvatosan bánni a feltörekvő állampapírokkal – tanácsolja a K&H.
2018. 06. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét gyengül a forint - 326 felett jár az EURÓ!

Tegnap Jerome Powell portugáliai beszédében megerősítette, hogy tovább fogja folytatni az alapkamat fokozatos emelését a Fed, amit a gazdaság erős fundamentumai indokolnak. Igaz ebben semmi újdonság nem volt, de megerősíti a befektetőket abban, hogy itt még egy jó ideig divergencia lesz az európai és amerikai monetáris politika között. Így ha az európai makroadatok nem kezdenek el a közeljövőben érdemben javulni, elképzelhető, hogy elesik a fontos 1,15-ös technikai szint, ami további esést hozhat az EUR/USD kurzusban.
2018. 06. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsult a keresetek emelkedése áprilisban

Áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a keresetek emelkedése ismét gyorsult a februári 11,9 és a márciusi 11,3 százalékos emelkedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 06. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás