BÉT: Így alakult a hét első kereskedési napja

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,49 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 34 620,25 ponton zárt hétfőn.

BÉT: Így alakult a hét első kereskedési napja

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy iránykeresés jellemezte a hét első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsdén, amely jelentősen alultelteljesített az európai és az amerikai tőzsdékhez képest is.  
   
A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom gyengébben szerepelt, míg a hétfőn jelentő Richter pluszban zárt. A Richter meghaladta az elemzői konszenzust, ugyanakkor negatívum az, hogy csökkentette eredményvárakozásait idénre. Szintén hétfőn publikálta a Mol a finomítói marzsokat, amelyek felülmúlták a várakozásokat, ennek köszönhetően erősödött a papír - tette hozzá.
    

A Mol 5 forinttal, 0,29 százalékkal 1722 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,25 százalékkal 10 260 forintra csökkent, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 367,50 forintra esett, forgalma 79,2 millió forint volt.
    

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,89 százalékkal 6835 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
   
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3401,97 ponton zárt hétfőn, ez 29,24 pontos, 0,85 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

A BKIK javaslatai a kormány és a főváros részére a budapesti taxisokat sújtó elhúzódó válsághelyzet enyhítésére

A taxis szakma számára levélben kért a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet hosszú távú enyhítését célzó intézkedéseket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Dr. Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől és Karácsony Gergely főpolgármestertől.
2020. 10. 01. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 250 sikercég a BÉT50 közösségben – megérkezett az ötödik kiadvány

Ötödik alkalommal publikálta a Budapesti Értéktőzsde a BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványát. Az évente 50 sikeres hazai középvállalatot bemutató publikáció az idén 30 éves BÉT tőzsdeaspiráns vállalatok támogatását célzó törekvésének egyik legjelentősebb eszköze, amely amellett, hogy megjelenési lehetőséget biztosít az érintett vállalatoknak, bemutatásuk útján a kkv-szektor és a lakosság számára is inspirálóan hathat.
2020. 10. 01. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10%-kal nőttek az átlagbérek Magyarországon

Bár az idén 10 százalékkal nőttek az átlagbérek, jövőre visszafogottabb növekedésre lehet számítani.
2020. 10. 01. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 2020-as cafeteria piacát is átírja a koronavírus-járvány: év végi buli helyett kapnak-e jutalmat a munkavállalók?

A koronavírus-járvány a cafeteria-juttatások piacán is rendkívüli helyzetet eredményezett. A hagyományos év végi céges bulik, vacsorák idén valószínűleg elmaradnak. Helyettük, ha a cégek helyzete lehetővé teszi, akár béren kívüli juttatást is kaphatnak a munkavállalók. A cafeteria-piacon rendkívül mozgalmas év 2020: az Erzsébet-utalvány megszűnt, de Nemzeti Utalvány néven új szereplő is érkezett, míg a jogszabályváltozásoknak köszönhetően kedvezőbbé vált a SZÉP kártya adózása – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből.
2020. 10. 01. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit költ a magyar ember egészségügyi termékekre?

Magyarországon havonta átlagosan 15 ezer forintot költöttek az emberek az egészséggel kapcsolatos termékek vásárlására, legnagyobbrészt gyógyszerekre - derül ki az augusztusi Cofidis Hitel Monitorból.
2020. 10. 01. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a számokat húzták ki a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 30-án megtartott 40. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 30. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős eredményjavulást ért el a Opus Global

Az Opus Global 2020. első fél évében konszolidált szinten 2,945 milliárd forint teljes átfogó eredményt ért el a tavalyi év ugyanezen időszakának proforma 1,288 milliárdos veszteségével szemben, ez 4,233 milliárd forint eredményjavulást jelent - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 09. 30. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte bevételét a Duna House Holding

A Duna House Holding az első fél évben 4,41 milliárd forint bevételt ért el a tavaly első fél évi 3,9 milliárd forint után - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésében.
2020. 09. 30. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 7 milliárd forintos árbevétellel zárta az első félévet az OTT-ONE Nyrt.

Működésének eddigi legmagasabb árbevételét, közel 7 milliárd forintot ért el az idei első félévben az OTT-ONE Nyrt., amely közel 5,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának értékét – áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsdén közzétett üzleti jelentésben. A társaság a félév során eredményesen alkalmazkodott a megváltozott piaci körülményekhez, továbbá nagymértékű profiltisztítást hajtott végre, amely elősegíti a társaság core tevékenységeinek előtérbe helyezését és a hosszú távon eredményes működés biztosítását.
2020. 09. 30. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerdán.
2020. 09. 30. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek

Csökkenéssel zártak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a globális piacok negatívan reagáltak a két amerikai elnökjelölt ádáz televíziós vitájára.
2020. 09. 30. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a Mol a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,81 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 32 923,53 ponton zárt szerdán.
2020. 09. 30. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészült a posta és a NAV a karácsonyi nemzetközi forgalomra

Felkészült a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a karácsonyi nemzetközi forgalom miatti többletfeladatokra, a külföldről interneten vásárolt ajándékokat érdemes minél előbb megrendelni - hívta fel a figyelmet a Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. 09. 30. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indult a kereskedés New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán. A vártnál kedvezőbb adatok erősítették a gazdaság fellendülésébe vetett reményeket, ám a befektetők óvatosak, mert a két elnökjelölt első televíziós vitája kemény küzdelmet vetít előre.
2020. 09. 30. 16:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Év végéig fennmarad a 10 százalék körüli béremelkedési ütem

Az idei év végéig fennmarad a 10 százalék körüli béremelkedési ütem, amit az összetételhatás is segít, azzal hogy a statisztikából kikerülő, részmunkaidőbe, vagy tartalékállományba átirányított munkavállalók az alacsonyabb keresetűek közé tartoztak korábban. A növekedés ütemét kötelező és a megállapodásokból eredő béremelések stabilan fenntartják, de jövőre a vállalatok már óvatosabban fognak ilyen kötelezettségeket vállalni - kommentálták a KSH legfrisseb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2020. 09. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A keresleti aggodalmak miatt esik az olaj ára

A WTI 39 dollárig süllyedt ma reggelre, mivel a befektetők továbbra is aggódnak a csökkenő olajkereslet miatt.
2020. 09. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új logisztikai központot épít a Marso Kft.

Új logisztikai központot épít a gumiabroncs nagykereskedelmi Marso Kft. Dunaharasztiban, a magyar tulajdonban lévő cég 4,6 milliárd forintos beruházása 50 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2020. 09. 30. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázhatják az orvosok bérét?

Az Origo internetes lap információi szerint a kormány szerdán az orvosi kamara javaslatairól tárgyal; a testület a hálapénz büntetőjogi betiltását és jelentős orvosi béremelést javasol.
2020. 09. 30. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi a magyar átlagkereset?

Júliusban a bruttó átlagkereset 401 ezer 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,9 százalékos emelkedéssel 413 ezer 360 forintra nőtt. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 09. 30. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tarolt a magyar márka a világ legrangosabb ételkóstoló versenyén

A Grapoila olajsajtoló mind a hat nevezett terméke csillagot kapott a világ elsőrangú, legnagyobb elismeréssel járó londoni székhelyű gasztronómiai világversenyén, a Great Taste Awards-on. A cég olajai és lisztjei túlzás nélkül levették a lábukról a zsűritagokat, akik a hagyományhoz hűen ezúttal is vakon kóstoltak, hogy semmi ne befolyásolja az ítéletüket. A győzelem kizárólag a minőségi alapanyagokon, a szakértelmen és a technológián múlt ebben az évben is, a Grapoila pedig minden túlzás nélkül az idei kiírás egyik legnagyobb nyertese lett.
2020. 09. 30. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: