Bejelentette lemondását az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtja lemondását az államfőnek. A kormányfő után felszólaló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes újfent előrehozott választásokat sürgetett.

Bejelentette lemondását az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte este a szenátusból Sergio Mattarella államfőhöz ment, hogy benyújtsa lemondását.    

Az olasz parlament felsőházában korábban elmondott beszédében Giuseppe Conte súlyos és terhes következményekkel járó lépésnek nevezte a kormánypárti Liga bizalmatlansági indítványát, és hosszan bírálta Matteo Salvini belügyminiszteri és politikusi tevékenységét.         


"Aláásta a kormány cselekvőképességét a fennálló krízishelyzet, amelynek most már vége" - húzta alá Conte.        

"A (szenátusi) vitát követően a köztársasági elnökhöz fordulok, hogy hivatalosan is bejelentsem ennek a kormánynak a végét és benyújtsam lemondásomat" - fűzte hozzá.        

Egyórás felszólalásában Conte majdnem végig a Salvini vezette Liga döntését bírálta. Mint mondta, a Liga vezetője felelőtlenül viselkedett, amikor továbbgyűrűző politikai és pénzügyi bizonytalanság veszélyének tette ki az országot.
       
Hangsúlyozta, hogy Matteo Salvini az előrehozott választásokon való győzelmében reménykedve személyes és saját pártja érdekeit helyezte az olaszok nemzeti érdekei elé. A kormányfő emellett politikai opportunizmussal vádolta Salvinit, kijelentve, hogy hiányzik belőle a politikai intézmények iránti felelősség.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
       
Conte szerint a Liga "beszennyezte" az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) közös kormány tizennégy hónapon át tartó munkáját. Giuseppe Conte felrótta Salvininek, hogy nem tisztázta a Liga feltételezett orosz finanszírozásának ügyét, és nemtetszését fejezte ki azért is, hogy Salvini gyakran rózsafüzérrel a kezében politizál.        

Salvini a kormányfő beszédére reagálva színpadiasan elhagyta a kormánytagoknak fenntartott széksort, és a Liga szenátoraihoz csatlakozott.        

"Az olaszok szolgálatában állunk, és nem tartunk az új választásoktól" - hangoztatta a jobboldali Liga vezetője, amikor szót kapott.
   
"Köszönöm, és végre valahára! Mindent ugyanígy csinálnék" - mondta Salvini az előtte felszólaló Conténak címezve, akinek beszédét sértések sorozatának nevezte.        

Salvini szerint a pártoktól független Conte kormánya azért omlott össze, mert az Öt Csillag Mozgalom minduntalan akadályozta a Liga elképzeléseinek megvalósítását.        

"Hónapokon át türelemmel folytattam munkámat, mert megbíztam a koalíciós partner Öt Csillag Mozgalomban" - emelte ki Salvini.        

Ugyanakkor közölte: hajlandó a kormányzati együttműködés folytatására az M5S-sel, hogy elfogadhassák a 2020-as költségvetést, és a parlamenti reformot még az előrehozott választások előtt.        

"Csökkenteni akarjátok a parlamenti képviselők számát és aztán szavazni menni? Mi készek vagyunk erre. Aztán, ha bátor büdzsét terjesztenétek be, mi arra is készek lennénk" - jelentette ki.        

A jobboldali politikus szerint egy merész költségvetésnek a többi között adócsökkentéseket kell tartalmaznia. Mint mondta, politikai célja az Európai Unió monetáris politikájának megkérdőjelezése, mivel az szerinte az olasz gazdaságot gyengíti.         

 

Rómának 50 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot kellene elfogadnia - fűzte hozzá. Megjegyezte, ő szabad Olszországot akar, amely nem Brüsszel szolgája.        

Beszédében Salvini nem utolsó sorban kiemelte a Liga érdemeit az illegális bevándorlás megfékezése és a biztonság növelése terén.
   
Miután Conte bejelentette lemondását, a Liga visszavonta a bizalmatlansági indítványt.
    

A szenátusban a balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára és volt miniszterelnöke, Matteo Renzi kijelentette: a következő kormánynak vissza kell vezetnie az országot Európába. A PD főtitkára, Nicola Zingaretti kijelentette, hogy pártja nemet mond egy újabb Conte-kormányra.
   
Giuseppe Conte szenátusi viszonválaszában azt mondta, az általa vezetett kormány minden lépését magáénak érzi, így Róma eddigi migrációs politikáját is.
   
Salviniből hiányzott a bátorság, hogy vállalja a kormánybuktatás felelősségét, "helyette megteszem én" - hangoztatta.
   
Giuseppe Contét, amikor a szenátusból az elnöki palotához ment át, megtapsolták az utcán.  
    

Matteo Salvini újságíróknak  este közölte: egyértelművé vált, hogy az M5S és a PD már régóta egyezkedik.
    

"Ezért mondott mindenre nemet a Ligának az M5S" - jelentette ki.

Hozzászólások

Az MNB 108 millió forintra bírságolta az Uniqa biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 108 millió forintra bírságolta az Uniqa Biztosító Zrt.-t a nem megfelelő állománykezelés, a gyenge belső kontrollrendszer és egyéb hiányosságok miatt - közölte a jegybank az MTI-vel kedden, hozzátéve, hogy a hiányosságok alapvetően nem érintik a biztosító jövőbeni megbízható működését.
2019. 09. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen indították a napot a tőzsdék

Erősödéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden.
2019. 09. 24. 09:50
Megosztás:
Hozzászólások:

A Nagy-Britanniában élő cseh állampolgárok jogai a Brexit után is megmaradnak

Stephen Barclay, a brit kormány Brexit-ügyi minisztere hétfőn Prágában arról biztosította Csehországot, hogy a szigetországban élő cseh állampolgárok jogai azután is megmaradnak mai állapotukban, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból.
2019. 09. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csábítaná haza a kivándorlókat a szerb kormány

Több támogatással, egyebek mellett 70 százalékos adókedvezménnyel csábítaná haza a szerb kormány azokat, akik az utóbbi években külföldre vándoroltak.
2019. 09. 24. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízen pályázták meg az államelnöki tisztséget Romániában

Tízen pályázták meg az államelnöki tisztséget Romániában, ahol vasárnap éjfélkor zárult a jelöltállítási határidő. Hat jelölt egy-egy parlamenti frakció támogatását is élvezi, négy közéleti személyiség pedig parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok támogatásával vagy függetlenként indul.
2019. 09. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU főtárgyalója elégedetlen az új brit javaslatokkal

Elégedetlen a brit európai uniós (EU-) tagság megszüntetéséről (Brexit) zajló tárgyalások EU-s vezetője a kiválási szerződés módosítására tett új brit javaslatokkal, Michel Barnier erről hétfőn beszélt Berlinben.
2019. 09. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerűsített vízumigénylést vezetnek be a Szentpétervárra utazóknak

Az Orosz Föderáció kormánya egyszerűsített, elektronikus vízumigénylésseltámogatja az országba történő belépést azoknak, akik a szentpétervári Pulkovo repülőtéren keresztül érkeznek az Orosz Föderációba. Az új rendszer október 1-től váltja ki a korábbi hosszú és költséges vízumigénylést 53 ország, köztük Magyarország állampolgárainak. A Wizz Airrel Budapest és London Luton repülőteréről közvetlen járatokkal elérhető Szentpétervár.
2019. 09. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban fejezték be a hétfői kereskedést a tőzsdék

Csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék hétfőn, a vártnál gyengébb euróövezeti és német beszerzésimenedzser-indexek jelentősen rontották a kockázatvállalási kedvet.
2019. 09. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szinte teljesen leállt az euróövezeti magánszektor növekedése

Szinte teljesen leállt az euróövezeti magánszektor növekedése szeptemberben, a feldolgozóipar az utóbbi közel hét év leggyengébb hónapját tudhatja maga mögött - ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimedzser-indexeinek előzetes adataiból, amelyeket hétfőn tettek közzé.
2019. 09. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben hétfőn, délelőtt fél tíz után az eurót 335,39 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2019. 09. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

London kivételével csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn.
2019. 09. 23. 09:38
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalódottak a spanyol szavazók

A parlamenti választások megismétlése miatt csalódottságot és dühöt éreznek a spanyol szavazók - derült ki az El País című spanyol napilap által vasárnap ismertetett közvélemény-kutatásból.
2019. 09. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvetlen légi járat indult Budapest és Szöul között

A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot.
2019. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer hely maradt üresen a horvát egyetemeken

A 2019/2020-as tanév őszi beiratkozásai után több ezer hely maradt üresen a horvát egyetemeken, amihez az állami érettségin elért katasztrofális eredmény is hozzájárult - írta a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap vasárnap. A jelentkezők harmada bukott meg az érettségin Horvátországban.
2019. 09. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban élő britek tiltakoztak a Brexit ellen

Több mint száz Spanyolországban élő brit állampolgár vonult utcára tiltakozásul a közelgő Brexit ellen vasárnap Málaga városában.
2019. 09. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavonult egy legendás röplabdázó

Bejelentette visszavonulását Francesca Piccinini, az olaszok világ- és Európa-bajnok, hétszeres Bajnokok Ligája-győztes röplabdázója.
2019. 09. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Juncker szerint nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Az Európai Bizottság elnöke szerint nem nyitható újra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás, és katasztrofális következményei lennének, ha az Egyesült Királyság rendezetlen módon lépne ki az Európai Unióból.
2019. 09. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödik a V4-ek befolyása Európában

Erősödik a V4-ek befolyása Európában - többek között ezt állapította meg pénteken az MTI-hez eljuttatott elemzésében a Századvég.
2019. 09. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belső csatározásokkal kezdődik a brit Munkáspárt éves kongresszusa

A párton belüli, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében zajló csatározások közepette kezdődik a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt éves kongresszusa.
2019. 09. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Amilyen a gazda, olyan a kutyája

Gyakoribb a túlsúlyos kutya a kövér gazdiknál, mint a normál testsúlyú kutyatulajdonosoknál - derítette ki a Koppenhágai Egyetem állatorvosainak kutatása.
2019. 09. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások: