Beleharaptak a babák a lakáshitelpiaci tortába

• Miközben a személyi kölcsönök piacán folytatódott a bővülés, 26 százalékkal nőtt az új szerződések összege kilenc hónap alatt. • A lakáshiteleknél viszont csökkenés volt szeptemberben, így a kilenchavi növekedés 5 százalékra lassult. • A lakáshiteleknél látható megtorpanásban szerepe van a gyermekvállalást ösztönző babaváró kölcsönöknek, amelyekből a júliusi indulás óta 277 milliárd forint értékben született szerződés.

Beleharaptak a babák a lakáshitelpiaci tortába

Első látásra csalóka lehet a lakossági hitelpiac legutóbbi mérlege. Új személyi kölcsönökre szeptember végéig 431 milliárd forint értékben köttettek szerződéseket, ami 26 százalékos emelkedésnek felel meg. Azonban a lakáshiteleknél szeptemberben csökkent az új szerződések összege, 3 százalékkal 76 milliárd forintra. Így szeptember végén 677 milliárd forintnál tartott a lakáshitelpiac. Utóbbi összeg növekedést jelent, 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, de elmarad az elmúlt években látott sokszor két számjegyű növekedéstől - áll a money.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló összefoglalójában. 

Mi hiányzik a piacról?

Trencsán Erika, a money.hu vezető szakértője elmondta, az új szerződéseknél látott minimális szeptemberi visszaesés azzal magyarázható, hogy sok hiteligénylő a gyermekvállalást ösztönző, államilag támogatott nagyon kedvezményes feltételekkel felvehető babaváró kölcsönt kért a bankjától, lakáshitel helyett. 

„A babaváró kölcsönök a júliusi indulás óta több mint 277 milliárd forintos összeget hoztak össze. Tehát ennek az összegnek egy része hiányzik a lakáshitelpiacról, mivel sokan olyan kamatmentes kölcsönként tekintenek a babaváró hitelre, aminek a visszafizetését részben vagy egészben kiválthatják a születendő gyermekek. Összességében azonban a lakáshitelek iránt továbbra is erős a kereslet.” - tette hozzá a szakember.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Mennyibe kerülnek?

A money.hu szakembere szerint szerencsére egyre több hiteligénylő méri fel a kínálatot akár személyi kölcsönről, akár lakáshitelről van szó. Mindkét esetben a legjobb és legdrágább ajánlatok között jelentős, havonta több ezres, akár tízezres eltérések lehetnek, a teljes visszafizetendő összegben pedig milliós differenciára is van példa.

Fontos azonban Trencsán Erika szerint, hogy a hiteligénylők a legjobb ajánlatoknál a konkrét feltételeket is alaposan vegyék szemügyre. A kedvezmények ugyanis a legtöbb esetben csak akkor érvényesek, ha a feltételeket a teljes futamidő alatt teljesíti az ügyfél. Azaz például a jövedelem-átutalást nem csak a hitelfelvételkor egyszer kell megtenni, hanem éveken át, ameddig tart a hitel.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Így alakul a külkereskedelmi termékforgalom Magyarországon

Külkereskedelmi forgalom: export, import, egyenleg; milliárd forint; folyó áron
2020. 08. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kézműves sör készítéséhez nyert támogatást a kiskunhalasi Trínium Alfa Kft.

Kézműves sör készítésére alkalmas technológiára nyert több mint százmillió forint támogatást a kiskunhalasi Trínium Alfa Fejlesztő, Kivitelező és Szolgáltató Kft. - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
2020. 08. 09. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad a meleg a jövőhéten is

A jövő héten is maradnak a 30 Celsius-fok körüli maximumok. Sok lesz a napsütés, de többször lehetnek záporok, erős, viharos széllel kísért zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2020. 08. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 08. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a Mezőzombor-Nyíregyháza között a vasútvonal

Megújult Mezőzombor és Nyíregyháza között a Budapest-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza vasútvonal - közölte a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) szombaton az MTI-vel.
2020. 08. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest turizmusa szenvedi meg leginkább a külföldi turisták elmaradását

Budapest szenvedi meg leginkább a koronavírus-járvány miatti visszaesést a turizmusban, a Balaton mellett és más vidéki üdülőközpontokban a külföldi vendégek elmaradását némileg ellensúlyozza a belföldi kereslet - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
2020. 08. 09. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A legmelegebb nap eddig a mai - ennyit mértek!

Az idei nyár eddigi legmagasabb hőmérsékletét, 36,7 Celsius-fokot mérték szombaton Budakalászon, a szakemberek szerint valószínűleg ez lesz az idei hőmérsékleti csúcs.
2020. 08. 09. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

700 millió forintos alapot hoztak létre a fesztiválszektor részére

A kormány 700 millió forintos alapot hozott létre, hogy a fesztiválszektor újraindulhasson, és 2021-ben is legyenek fesztiválok - mondta Lobenwein Norbert fesztiválszervező, a Music Hungary Szövetség alelnöke a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán pénteken.
2020. 08. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Inflációs és GDP adatok érkeznek a napokban

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP).
2020. 08. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedő forgalom mellett erősödött a BUX

Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 35 952,53 ponton zárt pénteken, 1260,79 ponttal, 3,63 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2020. 08. 09. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása

Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása: augusztustól szállítja az utasokat az a 29 új, magas komfortfokozatú, Neoplan Tourliner típusú autóbusz, amelyek vásárlásáról még februárban kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel - közölte a Volánbusz Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
2020. 08. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

13 ezer Start Ausztria menetjegyet adtak el egy hónap alatt

Egy hónappal a júliusi bevezetését követően már több mint 12 600 Start Ausztria menetjegyet értékesített a MÁV-START - közölték az MTI-vel csütörtökön.
2020. 08. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi változott a magyar fitnesztermekben a koronavírus után?

Sokat hallottunk róla, hogyan élték meg a vendéglátósok a koronavírust. De mi a helyzet az edzőtermekkel, amelyek hivatalosan ugyan nyitva tarthattak, mégsem volt igazi forgalmuk a karantén alatt?
2020. 08. 09. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Átalakul a Kika, nevet is vált

Megkezdődött a hat hazai Kika bútoráruház átalakítása, októbertől új tulajdonosa, az XXXLutz nevét veszik fel a lánc magyarországi áruházai.
2020. 08. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csatlakozott a HUNPartnerhez a Biztosítások.hu

Csatlakozott a Biztositasok.hu a HUNPartner Biztosítási Alkusz és Pénzügyi Tanácsadó Kft.-hez - közölte a HUNPartner csütörtökön.
2020. 08. 09. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

50 milliárd forintból lesznek fejlesztések és programok Veszprémben

Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is - jelentette be csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.
2020. 08. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

18 darab 4 találatos volt az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 08. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos vállalkozót vettek őrizetbe a NAV nyomozói

Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben - tájékoztatta a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense, Simon Béla pénteken az MTI-t.
2020. 08. 08. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-től a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel

Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
2020. 08. 08. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén online rendezik meg a Formula Student versenyt

A koronavírus-járvány miatt idén először online formában rendezik a Formula Student konstrukciós versenyt a győri Széchenyi István Egyetem főszervezésében, amelyen 15 ország 45 csapatának mérnökhallgatói vesznek részt - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken a szombati döntőt ismertető sajtótájékoztatón.
2020. 08. 08. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: