Budapesti ingatlanpiaci körkép - mi merre, miért?

Az idei évben rengeteget változott a hazai ingatlanpiac, amelynek egyik fő mozgatórugója a fővárosi lakáspiac volt. A Duna House ingatlanközvetítői számos érdekességgel találkoztak 2019-ben, amelyből kiválogattuk a legjobbakat. Melyik kerület volt a legnépszerűbb, mennyiért cserélt tulajdonos a legolcsóbb és legdrágább lakás? Olvassa el a Duna House év végi összeállítását.

Budapesti ingatlanpiaci körkép - mi merre, miért?

A lakáspiaci best of válogatást a legolcsóbb és legdrágább ingatlanokkal kezdjük. 2018-ban még 6 millió forintért is lehetett lakást találni, idén a fővárosban már minimum 7-7,5 millió forintot kellett fizetni a legolcsóbb ingatlanokért, igaz ennyiért már a 20., 21. a 4. és a 7., 8.  kerületben is volt tranzakció. A legtöbb esetben felújításra szoruló kis lakásokat, vagy régebbi házat lehetett ezért az árért kapni, amire nagy valószínűséggel bőven kellett még költenie az új tulajdonosnak. A skála másik oldalán is van miből válogatni, jónéhány 300 millió forint körüli adás-vétel zajlott 2019-ben, de a legdrágább ház a budai oldalon több mint 600 millió forintért cserélt tulajdonos.
 
A szélsőségek mellett érdemes megnézni a teljes piacot, amiből kiderül, hogy a fővárosban az átlagos négyzetméterár 576 ezer forint volt, amihez 41 millió forintos lakásár kapcsolódott. „Budapesten a legtöbben még mindig Angyalföldön keresik új otthonunkat, az ingatlankeresők közel 18%-a ebben a kerületben szeretne ingatlant vásárolni, amelyet kis lemaradással Zugló követ.

A dobogó harmadik fokára a legnépszerűbb budai lokációk a 2. és a 11. kerület ért oda 2019-ben.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „A népszerűségi lista ugyan nem változott sokat, a fővárosi kereslet volumene azonban jelentősen, közel 20 százalékkal csökkent az idei évben.  A csökkenés ellenére az árakban még nem volt jelentős változás és összességében még mindig aktív budapesti ingatlanpiacról beszélhetünk.” 


Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Nem a méret a lényeg

A adás-vételek 1%-át tették ki a 25 nm alatti minigarzonok, amelyek közül egy 12. kerületi nyerte el idén a legkisebb budapesti lakás címet a mindössze 10 négyzetméterével. A rendkívül jó elhelyezkedésének köszönhetően azonban ezért a lakásért is több mint 12 millió forintot fizetett az új tulajdonosa. A családi házak közül a legnagyobbat a 16. kerületben vették meg, a 9 szobás villaépület nagysága több mint 600 négyzetméter, 3 konyhával és 4 fürdőszobával rendelkezik és közel 300 millió forintért cserélt tulajdonost.

Hozzászólások

Szja-mentes lesz a méhészeti termékek értékesítése

A méhészek támogatását a klímavédelmi intézkedések fontos alappillérének nevezte az agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy a méhészeti termékek értékesítéséből származó bevételek személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd.
2020. 02. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították a rezsiutalványok felhasználási határidejét

A kormány két hónappal, május 31-ig meghosszabbította a rezsiutalványok felhasználási határidejét - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala szerdán az MTI-vel.
2020. 02. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte egyre többen veszik át az irányítást nyugdíjas éveik felett

Egyre többen tesznek egyre többet az anyagi gondoktól mentes nyugdíjas évekért az OTP Nyugdíjpénztár 2019-es eredményei alapján. Az ország egyik legnagyobb nyugdíjpénztárához ugyanis tavaly minden korábbinál magasabb összegű egyéni befizetés érkezett, a taglétszám pedig meghaladta a 231 000 főt. Ezzel az OTP Nyugdíjpénztár a piacon az egyetlen, aki immáron hatodik éve tudta növelni tagjainak számát.
2020. 02. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Itthon a legkisebb gyanú is elég a kórházi karantén elrendeléséhez

Magyarországon a koronavírus-fertőzés legkisebb gyanúja esetén is elrendelik a kórházi karantént - emelte ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa az M1 aktuális csatornán szerdán.
2020. 02. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Első helyezett lett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a Daimler nemzetközi környezetvédelmi pályázatán

20 éves az Environmental Leadership Award: a kiemelkedő vállalati környezetvédelmi projektek és kezdeményezőik ismét a figyelem középpontjába kerültek. A Mercedes-Benz magyar gyárát Stuttgartban, február 13-án tüntették ki a Daimler Environmental Leadership Award (ELA) nyerteseként.
2020. 02. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Duna House: Egy szakma, ahol a kor nem számít

Melyik szakma a trendi a fiatalok között és miben jó az idősebb korosztály? Érdemes különbséget tenni, vagy van, ahol mindenki megtalálhatja a számítását? A Duna House 1000 értékesítő adatai alapján vizsgálta meg korosztály, végzettség és nem alapján, hogy mi jellemző az ingatlanközvetítői szakmára. A hölgyek még mindig előnyben vannak, de törnek föl a fiatal férfiak.
2020. 02. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán.
2020. 02. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszamenőleges nyugdíjemelést javasol a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy az idei költségvetésben elfogadott 2,8 százalék helyett összességében négy százalékkal emeljék meg a nyugdíjakat. Az emelést visszamenőlegesen, január 1-től kellene kifizetni.
2020. 02. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő tendencia az ásványvizes piacon

A hazai ásványvízgyártás egyik legfontosabb szereplője, a lajosmizsei Magyarvíz Kft. a 2019-es csökkenő piac ellenére ismét növelni tudta eladott palackjainak számát, árbevétele 7 százalékkal nőtt 2018-hoz képest, így elérte a 9,5 milliárd forintot. A vállalat egy év alatt összesen 257 millió palack vizet értékesített, ez összesen 378 millió liter. A Mizse – a család vize – továbbra is a vállalat legkedveltebb terméke, 115 millió darab fogyott belőle, a vállalat további márkatermékei a Primavera és a Zafír.
2020. 02. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karbonsemlegesség 2050-re - Na de hol vannak a magyar szélerőművek?

Reális a klíma- és természetvédelmi akciótervben kitűzött azon cél, hogy a megtermelt energia 90 százaléka 2030-ra karbonsemleges legyen - mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa kedden, az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyakoribbá válhat a részmunkaidős foglalkoztatás - mutatjuk miért!

Több munkaügyi kérdésben is reagálniuk kell a hazai cégeknek a január 1-től érvényes törvénymódosításokra. A gyermeket nevelőknél módosultak a részmunkaidős foglalkoztatás körülményei, míg a rehabilitációs hozzájárulás emelkedése a 25 főnél nagyobb vállalkozásokat kivétel nélkül érinti. A változások követéséhez elengedhetetlen a munkaszerződések, cégszabályzatok felülvizsgálata, illetve a munkavállalói kapacitás tervezése.
2020. 02. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új orvosi ügyeleti központ és rendelő épül Szekszárdon

Orvosi ügyeleti központ és háziorvosi rendelő építése kezdődik el Szekszárdon, a több mint 300 millió forintos beruházás munkaterületét szerdán adták át a kivitelezőknek - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
2020. 02. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Júliustól megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását

Július 1-jétől életbe lép a klíma- és természetvédelmi akcióterv első pontja, megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az utak melletti árkokat, a vasútvonalak környékét is kötelező lesz megtisztítani, összegyűjtik az erdők, szántóföldek, települések szélére kihordott hulladékkupacokat is - hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán.
2020. 02. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ellátási lánc igazgató a Praktikernél

Csorba Lászlót nevezték ki a 20 áruházzal rendelkező áruházlánc ellátási lánc igazgatójának. A szakember 23 éve van a logisztikai pályán. A Praktikerhez azért érkezett, hogy a dinamikusan fejlődő vállalat ellátási folyamatait optimalizálja, továbbfejlessze.
2020. 02. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

14 százalékkal nő a szociális szférában dolgozók fizetése

Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. 02. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Befektetési alap…mindenkinek!

A köztudatban a befektetési alapok egy komplex, kollektív, magas szakértelmet igénylő befektetési formaként élnek. Egy idén januártól hatályba lépett törvénymódosítás azonban befektetési alapok és alapkezelőik létrehozatalát egy lényegesen nagyobb kör számára lehetővé teszi. Márpedig ezek az alapok akár akvizíciós célokra, akár magánvagyonok tartására nagyon kedvező lehetőséget biztosíthatnak.
2020. 02. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 19-én megtartott 8. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 02. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Telekom kivételével erősödtek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 634,94 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 46 182,09 ponton zárt szerdán.
2020. 02. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

249 elektromos autót kapnak a kórházak

A magyar kormány támogatásával 249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hazai kórházak számára és folyamatban van a működtetésükhöz szükséges 135 állomásból álló töltőhálózat fejlesztése is - közölte a központ főigazgatója a nyíregyházi kórháznak vásárolt kilenc jármű szerdai átadásán.
2020. 02. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fémipari képzőközpont létesül Békéscsabán

Fémipari képzőközpontot alakítanak ki Békéscsabán csaknem 2,2 milliárd forintos beruházással - közölte a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár szerdán a békési megyeszékhelyen.
2020. 02. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: