Cafetéria 2018: a minimálbér 30 százalékáig adható kockázati biztosítás

A tavalyi évhez képest idén nem változik jelentősen a cafetéria-rendszer, ugyanakkor bizonyos pontokon bővül az igényelhető szolgáltatások köre. Egy friss kutatás szerint a biztosítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fix juttatások között. Kockázati biztosítást ebben az évben is havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat a munkáltató dolgozóinak.

Cafetéria 2018: a minimálbér 30 százalékáig adható kockázati biztosítás

A MABISZ novemberi kutatása szerint a biztosítás egyre népszerűbb a fix juttatások között: míg 2015-ben a válaszadók csupán 13 százaléka kínált biztosítást a választható juttatási rendszerében, ez az arány 2016-ban 18 százalékos volt, 2017-ben pedig már 27 százalékra ugrott. A fix és a választható juttatások között is előforduló elemek sorában az egészségbiztosítás a negyedik helyet foglalja el a SZÉP Kártyát, az Erzsébet utalványt és az iskolakezdési támogatást követve.

2018-ban az eho 22 százalékról 19,5 százalékra csökken, ezért az adóköteles juttatások adóterhe alacsonyabb adót eredményez: 43,66 százalékról 40,71 százalékra módosul. Ennyi lehet többek között az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, a vállalati üdültetés, az iskolarendszerű képzés, az önkéntes nyugdíjpénztári és az egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás, a személybiztosítási díj, illetve a keretösszegen felüli béren kívüli juttatás adóterhe is.

Az egészségbiztosítást egyre több vállalat vezeti be juttatási rendszerébe. 2018-ban kockázati biztosítást havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat adómentesen a munkáltató bármely dolgozójának; ez idén már több mint negyvenezer forintos felső határt jelent.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaerő megszerzése és megtartása érdekében a vállalati juttatásoknál a legfontosabb szempont a rendszer költséghatékonysága, kiszámíthatósága és a dolgozói elégedettség növelése. Éppen ezért évről évre egyre népszerűbb forma a biztosítás a fix juttatások között, hiszen mind a munkavállaló, mind pedig a munkáltató számára kézzelfogható előnyökkel jár” - mondta Fekete Zsuzsanna, a CIG Pannónia marketing és kommunikációs igazgatója.

2018-ban kedvezőbb feltételekkel lehet majd adni mobilitási célú lakhatási támogatást: tovább nő ugyanis a munkáltató által 5 évig adómentesen nyújtható támogatás mértéke. Figyelembe véve a minimálbér-növekedést, a 2017-es legfeljebb 51.000 forint helyett idén 82.800 forint is lehet az adómentes munkáltatói támogatás mértéke. Idén is adómentesen adható kulturális vagy sportrendezvényre belépő, lakáshitel-támogatás, bölcsőde, óvoda költségének térítése, kockázati biztosítások a törvényben meghatározott mértékig.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Hozzászólások

Szívesen választanánk a cafeteriában az egészségbiztosítást

A következő napokban kell dönteniük a munkavállalóknak a munkáltatójuk által ajánlott idei cafeteria-csomagjukról, az Union Biztosító 1300 fős, reprezentatív felmérése szerint a 25-55 év közötti korosztályból jelenleg a lakosság mindössze 12 százaléka kap a cafeteriában egészségbiztosítást, noha 46 százalékuk élne ezzel a lehetőséggel.
2018. 01. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok kényelmetlenségtől mentesíthet a cafeteriában választott egészségbiztosítás

Az UNION Biztosító 1300 fős, reprezentatív felmérése szerint a 25-55 év közötti korosztályból jelenleg a lakosság mindössze 12 százaléka kap cafeteria-juttatásként egészségbiztosítást, noha 46 százalékuk élne ezzel a lehetőséggel. Akinek a munkáltatója a cafeteriában egészségbiztosítást is kínál, annak az idei juttatások most esedékes kiválasztása során célszerű ezzel a juttatással is számolnia: a havi keretből mindössze három-ötezer forint körüli összeget kell áldozni a várakozási idő nélküli, színvonalas ellátást nyújtó magánegészségügyi szolgáltatásokra.
2018. 01. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óránként 6 káreset történt itthon az ünnepek alatt

December 24. és január 1. között közel 1400 kárt jelentettek a Generali Biztosítónál összesen közel 250 millió forint értékben, ami naponta átlagosan 155, illetve óránként 6 káresetet jelent. A háztartásokban a legtöbb kárt a vezetékes víz és a tűz okozták.
2018. 01. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok a síbaleset és a sok a fejsérülés

Elindult az idei síszezon. A mintegy félmillió hazai síelő elsősorban a környező külföldi síterepeket keresi fel, jellemzően autóval. A veszélyek ellenére csak az utazók fele köt biztosítást, pedig minden századik síelőt baleset ér a pályákon. Ez mintegy százezer síbalesetet és köztük körülbelül tízezer fejsérülést jelent évente.
2018. 01. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nők foglalkoztatását segítő program indul Tatán

A tatai önkormányzat és a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete hároméves rendezvénysorozatot indít, amellyel a térségben élő nők foglalkoztatását szeretnék elősegíteni - ismertette keddi sajtótájékoztatóján a projekt menedzsere.
2018. 01. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a munkanélküliségi ráta az OECD-tagállamokban

Stagnált a munkanélküliségi ráta novemberben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban, miután az előző hónapban először a 2008-ban kirobbant pénzügyi világválság előtti szintre csökkent.
2018. 01. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi a munkanélküli nő hazánkban

Foglalkoztatott nők száma; munkanélküli nők száma; A munkanélküliségi ráta alakulása
2018. 01. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

63 százalékkal több segéd- és betanított munkást kerestek a vállalatok az év utolsó negyedében

2017 utolsó hónapjaiban 17,4 százalékkal több új hirdetést adtak fel a cégek Magyarország vezető állásportálján, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban - derül ki a Profession.hu legfrissebb, Q4-es adatokat összefoglaló riportjából. Nem szűnik a szakmunkások és betanított munkások iránti igény, továbbra is ez a két kategória vezeti a hirdetői ranglistát.
2018. 01. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cafeteria: a céges autó értékes juttatási forma, de átláthatóan kell kommunikálni a dolgozók felé, és használatát szabályozni kell mindkét fél érdekében

A céges autó egyre népszerűbb béren kívüli juttatási forma, hiszen a legtöbb esetben a gépjárművet magáncélra éppúgy használhatja a dolgozó, mint vállalati ügyek intézésére. Éppen ezért a flottás autó fontos szerepet kap a munkavállalók elégedettségének növelésében, de ehhez elengedhetetlen, hogy a cégautó szabályzat vállalatra szabott, mindkét fél számára biztonságot nyújtó feltételeket tartalmazzon. Az Arval szakértői a szabályzat megléte mellett azonban hangsúlyozzák: akkor lehet népszerű ösztönző az autó, ha annak értékét, illetve a kapcsolódó szabályzatot átlátható módon kommunikálja a vállalat a munkatársai felé.
2018. 01. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így válhat rémálommá a téli pihenés

Év elején a síelésre és egyéb téli sportra vágyók a hófödte csúcsok felé veszik az irányt, hogy ott pihenjék ki az elmúlt esztendő fáradalmait. A legnépszerűbb úti célnak még mindig Ausztria számít, Franciaországban és Olaszországban általában a hosszabb és költségesebb síelést választók töltik szabadságukat. Habár egyre tudatosabban tervezzük az utazásokat, az OVB Magyarország felmérése szerint még mindig sokan biztosítás nélkül indulnak útnak, pedig korábbi statisztikák alapján a káresemények több mint fele síbalesetből ered.
2018. 01. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ünnepek után áll fenn a valódi tűzveszély

A lakástüzek jellemzően a karácsonyi időszak során válnak a hírműsorok visszatérő rémképeivé, nem volt ez másként tavaly sem. A lángok szinte mindig gondatlanság miatt csaptak fel, s olyan ártatlannak tűnő ünnepi kiegészítők okozták őket, mint az őrizetlenül hagyott gyertyák, koszorúk, helytelenül gyújtott csillagszórók vagy zárlatos karácsonyi égősorok. De vajon tényleg akkora kockázatot jelent a karácsony, mint ahogy azt a hírekből gondoljuk?
2018. 01. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 kilométerre közel 8 gyorshajtás jut

A 30-59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabálytalankodások, 74 százalék szerint pedig az ittas vezetés a felelős a rossz baleseti statisztikáért - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A K&H Biztosító telematikai adatai szerint a vezetési hibák között utcahosszal a gyorshajtás áll az élen 47 százalékos aránnyal. Azaz 100 kilométerre 7,9 gyorshajtás jut. Bár a baleseti statisztika javítását célzó telematikai megoldások még nem ismertek széles körben, a K&H biztos jövő indexe szerint a megkérdezettek 59 százaléka nyitott a használatukra, 28 százalékuk pedig örülne, ha a telematikai eredmények alapján kedvezményt kapna a biztosítás díjából.
2018. 01. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora a biztosítók bevétele Magyarországon?

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2018. 01. 08. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos a bérfelzárkóztatás a kkv szektorban is

Fontos a bérfelzárkóztatás a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban is - hangsúlyozta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 01. 07. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon tovább javultak a foglalkoztatási mutatók

Magyarországon tovább javultak a foglalkoztatási mutatók, az alacsony munkanélküliségi ráta pedig történelmi mélypontnak tekinthető az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 01. 07. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az új technológiák felforgatják a munkaerőpiaci igényeket Európában is

Az új technológiák rohamos terjedése jelentősen megváltoztatja a cégek munkavállalókkal kapcsolatos elvárásait az európai középvállalatok nagy részénél. A munkáltatók az egyébként is szűkös munkaerőpiacon azzal szembesülnek, hogy a jelöltek képzettsége és képességei a kívánatoshoz képest hiányosak, ahogy ezt az EBA friss felmérése mutatja.
2018. 01. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot produkált a magyar munkaerőpiac, de vannak feladatok

Korábban soha nem látott szintre, 3,8 százalékra süllyedt a magyar munkanélküliségi ráta. Most már nem a mutató további csökkentése a fontos, hanem a munkaerőpiac átalakítása. Az állami szférából, a közfoglalkoztatásból kell az elsődleges piacra terelni az dolgozókat.
2018. 01. 05. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a Mabisz

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) nevében próbáltak ismeretlenek telefonon pénzt szerezni, ezért a szövetség elővigyázatosságra kéri az ügyfeleket a szokatlan hívószámok fogadásakor.
2018. 01. 04. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak a foglalkoztatási mutatók hazánkban

Magyarországon tovább javultak a foglalkoztatási mutatók, az alacsony munkanélküliségi ráta pedig történelmi mélypontnak tekinthető az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 01. 04. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

19,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó

A 2016. novemberében aláírt hatéves bérmegállapodás eredményeként január 1-től a munkabérekre rakodó adóteher, a szociális hozzájárulási adó, az idei 22 százalékról, 19,5 százalékra csökken, ami újabb 200 milliárd forintot hagy a munkaadóknál, ezt az összeget pedig technikai fejlesztésekre és béremelésre fordíthatják - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
2017. 12. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás