Cafeteria dömping várható a hazai kkv-knál

10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első helyen végző étkezési Erzsébet-utalvány ezzel épphogy lecsúszott a dobogóról.Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Cafeteria dömping várható a hazai kkv-knál

„Az előttünk álló egy évben a kkv-k több mint kétharmada, 67%-a kalkulál a cafeteria juttatások valamelyik formájával, míg egy évvel ezelőtt – az új törvény bevezetésekor – ez az arány mindössze 25% volt. Az erőteljes növekedés hátterében az állhat, hogy a cégek megbarátkoztak az új szabályokkal. A jelenlegi arányt is tovább növelheti, hogy idén az ún. egyes meghatározott juttatások esetében – mint a helyi bérlet, az Erzsébet-utalvány vagy az iskolakezdési támogatás – a munkaadói terhek 43,66 %-ról 40,71%-ra mérséklődtek. Ezzel a munkavállalók is jól járhatnak, hiszen az adott munkáltatói keretből így idén nagyobb összeg juthat a dolgozóknak” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


Átrendeződött a paletta

 

A különböző cafeteria elemek népszerűsége egyaránt nőtt, és jelentősen átrendeződött a korábban megszokott rangsor is. „Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, egy év alatt a harmadik helyről tornázta fel magát az élre, hiszen közel ötszörösére, 34%-ra nőtt az ebben gondolkodó cégek aránya. A dobogó második fokán a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz juttatás áll (27%), ami egy évvel ezelőtt még az első helyen szerepelt. Harmadik helyen jelenleg a 13. havi fizetés áll, minden ötödik vállalkozás kívánja ezzel kiegészíteni munkavállalói fizetését. Eközben pedig a sokáig élen álló étkezési Erzsébet-utalvány épphogy lecsúszott a dobogóról (19%)” – részletezte az eredményeket a szakember.

Számít, hol dolgozik

Nem mindegy azonban, milyen ágazatban és mekkora cégnél dolgozunk. A béren kívüli juttatások gyakorisága a cég méretével párhuzamosan nő: míg a mikrovállalkozások az átlagnál kisebb arányban gondolkodnak cafeteriában (62%), addig a kis- és középvállalkozásoknál ez az arány 72% és 76%. A különböző ágazatok közül a kereskedelemben 10-ből 6, az ipar és szolgáltató szektorban azonban már 10-ből 7 cég tervez a különböző juttatásokkal. Területileg a Dél-Dunántúlon és Pest megyében dolgozók számíthatnak a leginkább béren kívüli juttatásra a K&H kkv bizalmi index szerint.

 

Hozzászólások

Hol van a legnagyobb munkaerő-hiány?

Az iparban jelentkezik a legnagyobb munkaerő-hiány Magyarországon - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 10. 22. 04:03
Megosztás:
Hozzászólások:

Z-generáció: a sneakerek, a babzsákok és a virtuális valóság a jövő?

A Z-generáció szerint a következő tíz évben a virtuális valóság forradalmasítja majd a munkaerőpiacot. Hamarosan a három legtöbbet tanulmányozott generáció, az X, az Y és a Z egyszerre lesz jelen a munkahelyeken, a Generation seriesnevű kutatás eredményei szerint pedig az ideális munkaerő megszerzése és megtartása múlhat azon, hogy a munkáltató felismeri-e a különféle korosztályok teljesen eltérő igényeit – többek között erről is szó esik majd a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) saját TEDx konferenciáján.
2018. 10. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét rekordmagas a magyarok munkahelyük iránt érzett bizalma

Minden eddiginél magasabb, 71 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében, ami kétpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest. Emellett további bizakodásra ad okot, hogy folyamatosan emelkedik azok aránya, akik úgy vélik, hogy könnyen találnának maguknak új állást, ha azt elveszítenék, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös májusi munkaerőpiaci kutatásából.
2018. 10. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez vár a befektetőkre a negyedik negyedévben

A Saxo Bank, az online multieszköz-kereskedésre és -befektetésre specializálódott vezető fintech vállalat a mai napon publikálta a nemzetközi piacokra vonatkozó negyedik negyedéves kitekintését, amely tartalmazza a Saxo vezető elemzőinek véleményét a részvényekről, a devizapiacról, az árupiacról és a kötvényekről, és több olyan makrogazdasági témát is tárgyal, amelyek hatással lehetnek a befektetők portfólióira.
2018. 10. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord alacsony a vállalatfelvásárlási kedv, de jöhet a fellendülés

Négyéves mélyponton van a cégvezetők felvásárlási kedve – állapítja meg a 45 országban több mint 2600 döntéshozó körében végzett EY Tőkebizalmi Barométer. A visszaesés várhatóan csak ideiglenes, a jövő évtől visszatérhet a tranzakciós piac lendülete.
2018. 10. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntésre és kereseti adatokra számíthatunk a napokban

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank októberi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kereseti, építőipari statisztikák is megjelennek.
2018. 10. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai vállalkozásoknál a dolgozók 88 százaléka kap béren kívüli juttatást

A magyar vállalkozásoknál a dolgozók 88 százaléka részesül legalább egy fajta béren kívüli juttatásból 2018-ban, a megkérdezett munkaadók legnagyob része, több mint 55 százaléka a leggyakrabban adott cafeteria elemnek a helyi bérlet vagy más utazási támogatást, illetve az Erzsébet-utalványt nevezte - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 11. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bruttó 190 ezer forintos minimálbért javasol a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

Jelentős béremelést szeretne elérni a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), 2019. január 1-jétől a minimálbért bruttó 190 ezer forintra, a garantált bérminimumot pedig bruttó 247 ezer forintra javasolják emelni - mondta Földiák András, a SZEF elnöke szerdán Budapesten az Almássy téren tartott sajtótájékoztatón.
2018. 10. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen állások vannak veszélyben a pénzügyi szektorban, és miként védekezhetnek a munkavállalók?

A pénzügyi szektor digitalizációja nyomán jelentősen megváltoznak a benne dolgozókkal szemben támasztott igények, akár tízezrével csökkenhet egyes pozíciókban a foglalkoztatottak száma. Ugyanakkor, akiben megvan a hajlam és a felvértezettség a változásra, annak nem lesz félnivalója – így foglalhatók össze annak a meetupnak a tanulságai, melyet a Codecool Programozóiskola szervezett vezető pénzügyi szakemberek részvételével.
2018. 10. 09. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen az ideális munka a fiatalok szerint

A munkahely biztonságát és a fizetést tekintik a legfontosabbnak a pályaválasztás előtt álló hetedik osztályos fiatalok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) idei pályaorientációs kutatása alapján.
2018. 10. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét lehet pályázni az ABB női műszaki egyetemi hallgatók részére kiírt mentorprogramjára

Az ABB Kft. immáron a negyedik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A projekt során a vállalat öt végzős hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázatra 2018. október 8. és november 9. között lehet jelentkezni.
2018. 10. 08. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 10. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leváltják a gépek az ügyfélszolgálatosokat?

Egyre több ügyfélszolgálatnál jelennek meg a robotok, chatbotok és egyéb automatizálási technikák. Sokakat foglalkoztat, hogy a mesterséges intelligencia mennyire válthatja ki a humán erőforrásokat, ennek megfelelően október 17-19. között Tapolcán, a XIV. Országos Ügyfélszolgálati Konferencián a szakmai program fókuszában az ember és a gép ellentéte áll.
2018. 10. 08. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Takarékbank 4,1 százalékra emelte jövő évi növekedési prognózisát

A Takarékbank megerősítette a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó 4,6 százalékos prognózisát, alapvetően a beruházások fellendülésére alapozva. 2019-re a korábban jelzett 3,8 százaléknál magasabb, 4,1 százalékos GDP-bővülést várnak a kedvező áthúzódó hatások, a reálbérek további dinamikus emelkedése, és a fogyasztás ennek köszönhető markáns növekedése miatt, 2020-ra pedig 3,5 százalékot 0,2 százalékponttal többet a korábbinál - ismertette Suppan Gergely, a hitelintézet vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 10. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fiatalok jobban kiállnak az érdekeikért a munkaerőpiacon

Munkaerőhiány van, a fiatalok jobban kiállnak az érdekeikért a munkaerőpiacon és a fizetés mellett a fejlődési lehetőségek is fontosak a számukra - erről beszélt Paulovics Éva, a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 10. 07. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Inflációs, külkereskedelmi és idegenforgalmi adatokra számíthatunk a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a szeptemberi inflációs statisztika és az augusztusi külkereskedelmi forgalom, valamint a szálláshelyek forgalmának adata.
2018. 10. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta - egy ábrán

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta alakulása
2018. 10. 07. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a nők munkaerőpiaci jelenléte

Az elmúlt években jelentősen nőtt a nők munkaerőpiaci jelenléte, a közéleti jelenlétüket tekintve azonban Magyarország "még nincs a lista élén" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Szilvásváradon, egy szakmai fórumon. Novák Katalin megjegyezte: céljuk, hogy vonzóbbá tegyék a közéletet a nők számára.
2018. 10. 06. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Primus: Adhasson adómentes egészségügyi szolgáltatást a munkaadó!

A Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesülete a szakminisztériumokhoz eljuttatott levélben kéri, hogy a kormányzat teremtse meg annak a jogi kereteit, hogy a dolgozóknak nyújtott egyes egészségügyi szolgáltatásokat köztehermentesen finanszírozhassák a munkaadók. A Primus Egyesület rámutat: a kormányzat már 2016-ban foglalkozott ezzel a lehetőséggel, amikor jogszabálymódosítással tette volna lehetővé az ilyen konstrukciók kialakítását, de a javaslat az utolsó pillanatban kikerült az elfogadott törvénycsomagból. Az Egyesület szerint a munkáltatók által adómentesen adható prevenciós, egészségmegőrzési és járóbeteg-ellátási szolgáltatásokból minden érdekelt profitálhat. A munkaadók új finanszírozóként csökkentenék az alulfinanszírozott hazai egészségügyi ellátórendszer terheit, a vállalatok termelékenységét javítanák az egészségesebb és lojálisabb dolgozók, a munkavállalók pedig magas szintű egészségügyi szolgáltatásokból profitálhatnának.
2018. 10. 04. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár félmilliós bírságot is kaphat a munkáltató, ha nincs adminisztrálva az új munkavállaló tartozásigazolása

Egy cégbe felvett új munkavállalónak a munkaviszony létesítése előtt kötelessége nyilatkozatot tennie arról, hogy nincs függőben lévő tartozása, ellenkező esetben – tartozás esetén – akár 500 ezer forintig terjedő bírság megfizetésére is kötelezhetik a céget és az ügyvezetőt, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2018. 10. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás