Chicago-Budapest járatot indít az American Airlines

A sikerrel üzemelő philadelphiai járat mellé 2020 májusától Chicago O’Hare nemzetközi repülőtérről is közvetlen járatot indít Budapestre az American Airlines. A járat heti négy alkalommal, modern Boeing 787 Dreamliner típussal üzemel majd.

Chicago-Budapest járatot indít az American Airlines

Az American Airlines a mai napon bejelentette, hogy jövőre szezonális járatot indít Chicagoból Budapestre. A 2020 májusától elérhető járatok minden héten kedden, szerdán, pénteken és szombaton közlekednek. A járat menetrendje a magyar utazók számára nagyon kényelmes: Budapestről délután 13:10-kor indul, visszafelé pedig délelőtt 11:10-es időpontokban érkezik a gép Chicagoból Budapestre.

Az Egyesült Államok és Magyarország közötti forgalom folyamatosan nőtt az elmúlt években, 2018-ban már 700 ezer utas fordult meg Budapest és az USA között. Ennek egyik motorja éppen a közvetlen légi kapcsolatok újraindítása volt, köztük az American Airlines Philadelphia-Budapest járata is, ami 2018 tavaszán száll fel először. Kiemelendő, hogy az utasok 65%-a amerikai származású, ami jól mutatja Közép-Kelet-Európán belül Budapest turisztikai vonzerejének töretlenségét.

Az American Airlines a Chicago-Budapest járatot a jelenleg egyik legmodernebb típussal, a Boeing 787 Dreamlinerrel teljesíti, amely három osztályos elrendezéssel (business: 20; premium economy: 28; economy: 186) összesen 234 utast tud szállítani. A járat a 2020-as nyári szezonban összesen 50 ezer ülőhelyet kínál ezen az útvonalon.

Hová utazzak legközelebb? ITT megtudhatod!

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója üdvözölte a járat elindítását: „A philadelphiai járat kiemelkedő népszerűsége miatt reméltük, hogy az American Airlines újabb várossal kapcsolja össze Budapestet. Ezért is szolgál nagy örömünkre a mai bejelentés, hogy 2020 májusától Chicago is elérhető lesz American Airlines járattal, amely a légitársaság legnagyobb átszálló csomópontja a Közép-Nyugat felé és egyben egy kiváló desztináció.

“Örömmel jelentjük be második közvetlen amerikai járatunkat Budapestről,” mondta Cristián Lizana, az American Airlines közép-kelet-európai regionális értékesítési igazgatója. “Chicago turisztikai és üzleti szempontból is rendkívül izgalmas város, ráadásul az American Airlines közép-nyugati csomópontjaként több száz átszállást kínál, lehetővé téve a Magyarországról érkező utasoknak, hogy az Egyesült Államok bármely pontjára, vagy akár kanadai, karib-tengeri, és latin-amerikai úti célokra utazzanak tovább.”

Hozzászólások

A gazdasági tranzakciók nagy részét érintheti a külföldi befektetésekre és ügyletekre vonatkozó új bejelentési kötelezettség

2020. május 26-án a Kormány elfogadta a 227/2020. (V.25.) sz. Kormányendeletet, ami 2020. december 31. napjáig új hatósági bejelentési kötelezettséget határozott meg az úgynevezett stratégiai társaságokban történő bizonyos részesedés és egyéb jogosultság szerzésére vonatkozó, illetve egyéb, külföldi vagy külföldi hátterű cégek által megvalósított tranzakciókkal kapcsolatban, hívja fel a figyelmet a Baker Mckenzie budapesti irodájának társasági jog és vállalatfelvásárlási csoportja.
2020. 05. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A készletek is lökést adtak a GDP-nek

A több mint 2 százalékos első negyedéves GDP-növekedésben a termelési oldalon a szolgáltatások játszották a főszerepet. A másik oldalon a fogyasztás és a készletek jelentős növekedése volt a bővülés motorja.
2020. 05. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Adásvétel a koronavírus idején - Egy ingatlanközvetítő története

Az élet lelassult, de természetesen nem állt meg az elmúlt hónapokban, az ingatlanpiacon sem. Sok okfejtést, latolgatást, véleményt olvashattunk az előző hetekben, de vajon hogy festett egy konkrétan megvalósult adásvétel ebben a rendkívüli időszakban? A belvárosi ingatlanok specialistájától, a Central Home irodától kértünk egy esettanulmányt egy aktuálisan lezajlott ügyletre.
2020. 05. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felpörgette a digitális bankolást a járványhelyzet

Felgyorsította a bankhasználat digitalizációját, átalakította a korábbi szokásokat a pandémiás helyzet. Az Erste Banknál megugrott a digitálisan aktív ügyfelek száma, a NetBankban és a MobilBankban a tranzakciók száma az egy évvel korábbi kétharmadával- illetve csaknem a háromszorosára nőtt, az elektronikusan befizetett csekkek száma pedig a korábbi többszörösére emelkedett. A járvány a költési szokásokat is átalakította, az Erste kártyaforgalmi adatai szerint azonban a korlátozások lazításával megindult a visszarendeződés.
2020. 05. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A COVID-19 alatt behajthatatlanná vált követelések áfa összegének visszaigénylése

A COVID-19 okozta gazdasági visszaesés következtében sok vállalkozás küzd likviditási problémákkal, ami a behajthatatlan követelések számának növekedését okozhatja. Az emiatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára ugyanakkor rendkívül fontos lehet, hogy az adóhatóságtól legalább a behajthatatlan követelések áfáját vissza tudják igényelni.
2020. 05. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pünkösdkor sincs kamionstop

A folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik a veszélyhelyzet ideje alatt hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon. A kamionstop a munkaszüneti napokon, így a pünkösdi hosszú hétvégén sincs érvényben - tájékoztatott csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2020. 05. 29. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beindult a magyarok üdülési kedve

Beindult az üdülési kedv, 8 nap alatt megduplázódott a pünkösdi hosszú hétvégére megtett foglalások száma a Szállás.hu adatai szerint. Siófok, Eger, Balatonfüred, Zalakaros és Gyula a legvonzóbb úti célok - közölte az online szállásfoglaló portál az MTI-vel csütörtökön.
2020. 05. 29. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5 százalékkal csökkent az amerikai GDP

Az előzetes becslésnél nagyobb mértékben, éves szinten 5 százalékkal csökkent az első negyedévben a bruttó hazai termék az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) csütörtökön publikált második becslése alapján.
2020. 05. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vírushelyzet enyhülésével visszatérnek a vevők a használtautó-piacra

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások lépcsőzetes feloldásával párhuzamosan újranyitottak az autókereskedések, ezzel párhuzamosan a vásárlók érdeklődése is fokozatosan visszatér a használtautó-piacon. A JóAutók.hu autós portálon a mélypontot jelentő március harmadik hetére 55 százalékra csökkent az érdeklődők száma február végéhez képest, a múlt héten viszont ez az arány már ismét 83 százalékon állt.
2020. 05. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH 150 millió forinttal segíti a gazdaság újraindítását

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 150 millió forint egyszeri megtakarítást, éves költségvetésének 6 százalékát utalja át a központi költségvetésbe, hogy hozzájáruljon a veszélyhelyzet gazdasági kárainak enyhítéséhez, és a magyar gazdaság újraindításához - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs, aki arról is beszélt, hogy a hivatal az idén a tavalyinál több feladatot vállalt, kevesebb pénzből, takarékosabb gazdálkodással.
2020. 05. 29. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe

Június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe, a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat, a változások a vonaton utazók nagyjából 4 százalékát érintik - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
2020. 05. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kigyógyult az újlakás-kereslet a járványból, berobbanhat a lakásépítés a rozsdaövezetekben

Újabb részleteket lehet megtudni a rozsdaövezeti lakásprogramról szóló törvénytervezetből, amely alapvető változást eredményezhet az új lakások piacán már a közeljövőben. Akár 1-2 éven belül piacra kerülhetnek a kedvezményes 5 százalékos áfával árult rozsdaövezeti lakások. Az még kérdés, hogy pontosan hol és hány rozsdaövezeti lakás épül és ezekből mennyit adnak el és hány százalékukból lesz bérlakás. Az ingatlan.com adatai szerint igény lenne az új lakásokra: idén májusban 15 százalékkal többen érdeklődtek irántuk, mint egy évvel korábban, a járvány előtti szinthez képest pedig 24 százalékos volt a növekedés.
2020. 05. 29. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A régió egyik legnagyobb social impact befektetését kapta a Green Fox Academy

450 millió forintos befektetést biztosít az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a Green Fox Academynek. Az Impact Ventures egy impact (társadalmi hasznosságú) befektetési alap, amely kifejezetten olyan szociális vállalkozásoknak nyújt kockázati tőkét, amelyek az üzleti eredmények mellett pozitív társadalmi hatást fejtenek ki. A mostani befektetés az egyik legnagyobb régiós dedikált impact befektetés.
2020. 05. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

265 millió forint adózott eredmény el a Duna House-csoport

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 265 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el az első negyedévben, 60 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 05. 28. 20:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma alulteljesítő volt a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,62 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 36 340,47 ponton zárt csütörtökön.
2020. 05. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kelet-Közép-Európa távközlési piacát kevésbé érintheti a válság

A koronavírus-járvány kezdete óta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen készít összefoglalókat a hírközlési piac alakulásáról, amelyekhez többek között nemzetközi elemzőcégek előrejelzéseit és távközlési vállalatok elemzéseit veszi alapul. A májusi összefoglalók kiemelt témái közé tartozik a távközlési cégek jövője és a mobiltelefon-értékesítés piacának jelenlegi helyzete.
2020. 05. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyitottak az amerikai tőzsdék

Három egymást követő nyereséges nap után vegyesen nyitottak csütörtökön az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 05. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elutasította a TEBÉSZ Delta elleni keresetkiegészítését a bíróság

Elutasította a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) a Delta Technologies Nyrt.-vel szemben beadott keresetkiegészítését a Fővárosi Törvényszék. A szervezet a járványhelyzet során hozott közgyűlési határozatokat támadta meg, amelyeket azonban a tőzsdei társaság szerint minden szempontból jogszerűen hoztak meg.
2020. 05. 28. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fizetések: a korábbi mutatóktól el kell búcsúzni

Az első negyedévben a bruttó és nettó átlagbérek is 9 százalékkal emelkedtek. Ebben az évben a járvány és az abból adódó munkanélküliség fékezi majd a bérdinamikát.
2020. 05. 28. 15:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a 3 és az 5 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 14,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 64,5 milliárd forintért értékesített 3 és 5 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2020. 05. 28. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: