Csehország segélyt küld Kínába

Csehország humanitárius segélyt küld Kínába, hogy segítse a koronavírus elleni küzdelmet. A mintegy héttonnányi egészségügyi felszerelést több cseh állami hivatal, régió, város és cég adományaiból állították össze, s a kormány hétfői döntése alapján a hadsereg különgépe viszi majd Kínába - jelentette be Jan Hamácek cseh kormányfőhelyettes, belügyminiszter a kabinet hétfői ülése után.

Csehország segélyt küld Kínába

A cseh külügyminisztérium közleménye szerint várható, hogy a szállítmány értéke meghaladja az ötmillió koronát (több mint 66 millió forint). A kormányzati különgép február végén vagy március elején indul útnak Bécsből a járvány sújtotta Vuhanba. Andrej Babis kormányfő szerint a különgép kínai útját úgy időzítik, hogy haza tudja szállítani azokat a cseheket, akik a járvány miatt el kívánják hagyni Kínát. A külügyminisztérium közölte, hogy jelenleg nem tudnak ilyen cseh állampolgárokról.
   
A cseh állam hivatalos humanitárius segélyét, amely mintegy 4,5 tonna egészségügyi felszerelést tartalmaz, még a héten szintén egy különgép viszi Bécsből Vuhanba. A különgépet, amely a cseh segély mellett a hivatalos osztrák, magyar és szlovén segélyszállítmányt is Kínába viszi, nagyrészt az Európai Unió finanszírozza - derül ki a cseh közlésekből.
   
A cseh kormány már korábban hatmillió (79,2 millió forint) koronát küldött az Egészségügyi Világszervezet által meghirdetett, koronavírussal kapcsolatos segélyprogramba.

Hozzászólások

Kinek és miért jó a pilátesz?

A pilátesz gyakorlása jelentősen javítja a fiatal, elhízott nők szív- és érrendszeri egészségét egy új kutatás szerint.
2020. 04. 05. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár 8 méterre is repülnek köhögéskor vagy tüsszögéskor a cseppek

- Akár 8 méterre is repülnek köhögéskor vagy tüsszögéskor a cseppek - állapította meg a Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatása.
2020. 04. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína lélegeztetőgépeket adományoz New York államnak

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány szombaton érkezik meg a Kennedy repülőtérre - jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.
2020. 04. 05. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: Megvan a lehetséges ellenszer?

Megvan az új típusú koronavírus kezelésének lehetséges ellenszere - állította Jakob Glanville, egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója és elnök-vezérigazgatója a Fox televíziónak adott interjújában.
2020. 04. 04. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország a szükségállapot újabb meghosszabbítását tervezi

A spanyol kormány a három hete tartó szükségállapot újabb kéthetes meghosszabbítását kezdeményezi a parlamentnél - jelentette be a spanyol miniszterelnök madridi online sajtótájékoztatóján szombaton.
2020. 04. 04. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen hatással van a járvány az európai autóiparra - ábrán mutatjuk

érintett országok, érintett munkavállalók (legalább), fő
2020. 04. 04. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Recesszió jöhet Franciaországban, Németországban, és az Egyesült Államokban

Megerősítette az amerikai, a francia és a német államadós-besorolásokat a Standard & Poor's. A nemzetközi hitelminősítő közölte, hogy az idén mindhárom gazdaságban recessziót vár az új koronavírus okozta járvány átszűrődő hatásai miatt, jövőre ugyanakkor fellendülésre számít.
2020. 04. 04. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sir Keir Starmer lett a brit Munkáspárt vezetője

A várakozásoknak megfelelően Sir Keir Starmert választották a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt új vezetőjévé.
2020. 04. 04. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrán orvoscsoport utazik Olaszországba

Ukrán orvosok egy csoportja utazik szombaton Olaszországba, hogy segítsen a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, egyúttal tapasztalatokat cseréljen olasz kollégáival - olvasható az ukrán elnök hivatalos honlapján megjelentett közleményben.
2020. 04. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB felfüggeszti az EU-n kívüli országokból importált orvosi felszerelések áfáját és vámját

Az Európai Bizottság (EB), eleget téve a tagállamok és az Egyesült Királyság kérésének, felfüggeszti az Európai Unión kívüli országokból importált orvosi felszerelések és védőeszközök utáni áfa- (általános forgalmi adó) és vámfizetési kötelezettséget - olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.
2020. 04. 04. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia 400 millió euró hitelt vett fel a Világbanktól

Románia 400 millió euró hitelt kapott a Világbanktól a koronavírus-járvány megfékezésére azon rendkívüli hitelprogram keretében, amelyet a tagországok 48 órán belül igénybe vehetnek egészségügyi és természeti katasztrófahelyzetek esetében - közölte pénteken a Világbank.
2020. 04. 04. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: reménykeltőek a németországi adatok

Reménykeltőek az új típusú koronavírussal fertőzöttek németországi számának alakulásáról szóló adatok, de a járvány lassítására bevezetett intézkedéseket még legalább április 19-ig nem lehet lazítani, és a húsvéti ünnepnapok alatt is be kell tartani a szabályokat - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár péntek esti videóüzenetében.
2020. 04. 04. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország orvosokat és egészségügyi felszerelést küld Szerbiába

Az orosz légierő repülőgépei 11 járattal szakembereket és felszerelést szállítanak Szerbiába a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A Rosszija 24 hírtelevízió közlése szerint az első gépet már útnak is indították.
2020. 04. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a járvány

Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a koronavírus-járvány - mondta el pénteken a lengyel közszolgálati rádiónak az egészségügyi miniszterhelyettes, Waldemar Kraska, miután előző nap több mint 60 százalékkal ugrott meg az újonnan azonosított fertőzések száma.
2020. 04. 04. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hír! (úgyse olvassa senki) - A kínai szolgáltatószektorban is javulás látható

Márciusban a kínai Caixin szolgáltatóipari beszerzési menedzser index is látványosan emelkedett.
2020. 04. 03. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Ford még legalább egy hónapig szünetelteti gyártási tevékenységét Európában

A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként - közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.
2020. 04. 03. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna tovább szigorít

Tovább szigorított az Ukrajnában bevezetett korlátozó intézkedéseken az ukrán kormány, kötelezővé téve jövő hétfőtől egyebek mellett az arcmaszk viseletét közterületen - közölte Denisz Smihal kormányfő pénteken a Telegram üzenetküldő csatornán.
2020. 04. 03. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

14 biztosítási tévhit a koronavírus kapcsán

Koronavírus. Az év eleje óta szépen lassan begyűrűzött az életünkbe, mindennapjainkba, a róla szóló hírekkel kelünk és fekszünk, jócskán átírta mindennapjainkat. Ahogy minden iparágat, a biztosítási szektort is érinti a vírus, és sajnos számos tévhittel találkozhatunk. Az alábbiakban a Generali összeszedte a leggyakoribb biztosításokat érintő tévhiteket, amelyeknek nem szabad bedőlni. #maradjotthonisbiztonságban
2020. 04. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztriában drasztikusan csökkent a megfertőződések száma

Ausztriában jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter csütörtökön egy bécsi sajtótájékoztatón.
2020. 04. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban

Csaknem 85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban a koronavírus-járvány miatt a polgári légiirányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) csütörtöki adatai szerint.
2020. 04. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: