Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken.

Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,03 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,12 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,25 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
   
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is veszteséges a kereskedés. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,16 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,20 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,06 százalékos mínuszban állt. Madridban 0,80 százalékos, Milánóban pedig 1,34 százalékos veszteségben állt az irányadó tőzsdemutató.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1765 dollárt adtak, 0,25 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,15 százalékkal drágult a dollár, 110,94 jenen forgott.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,30 százalékos nyereségben, 79,54 dolláron, míg a júniusi WTI 0,04 százalékos pluszban, 71,52 dolláron forgott.
   
Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,03 százalékkal, 1289,00 dollárra csökkent.
    

Csütörtökön enyhe mínuszban zártak a New York-i indexek: a Dow Jones 0,22 százalékkal, 24 713,98 pontra, az S&P 500-as mutató 0,09 százalékkal, 2720,13 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,21 százalékkal, 7382,47 pontra csúszott le.

Hozzászólások

Trump: A közösségi hálók diszkriminálják a republikánus/konzervatív hangokat

Donald Trump amerikai elnök szombaton több Twitter-bejegyzésben is a közösségi média szerinte diszkriminatív, a jobboldalt hátrányosan megkülönböztető gyakorlatát bírálta.
2018. 08. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így ünneplik az amerikai magyarok Szent István napját

Clevelandben és Chicagóban szentmisével, fesztivállal, műsoros rendezvényekkel ünneplik a magyarok Szent István napját, a magyar államalapítást.
2018. 08. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Ilyen volt a részvénypiac heti forgalma

Emelkedő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 36 436,96 ponton zárt pénteken, az előző heti záróértékénél 265,70 ponttal, 0,73 százalékkal magasabban.
2018. 08. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál szerényebben nőtt az amerikai ipari termelés

Az Egyesült Államokban a vártnál szerényebben nőtt az ipari termelés júliusban, elsősorban a bányaipari és a közüzemi termelés csökkenése miatt.
2018. 08. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt a Deere friss gyorsjelentése

özzétette harmadik gazdasági negyedéves gyorsjelentését a mezőgazdasági gépeket gyártó Deere, amiben nem sok jóval kecsegtetett a vállalat.
2018. 08. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyük a Richtert a közelgő fontos bejelentés előtt

Jól teljesített az augusztus elején nyitott Richter vételi ötletünk. Az árfolyam időközben körülbelül 7%-ot emelkedett és nemrégiben a csökkenő trendcsatornából is sikerült kitörnie az árfolyamnak. Így technikai oldalról minden adott a további emelkedéshez.
2018. 08. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már száz éve figyelmeztettek a globális felmelegedésre

A Föld felmelegedésének veszélyére figyelmeztetett egy 106 éve megjelent új-zélandi újságcikk, amely a világ szénfelhasználásáról írt.
2018. 08. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire káros a szénhidrát az egészségre?

A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint.
2018. 08. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész héten erősödött a forint

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is erősödéssel fejezte be.
2018. 08. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,03 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 36 436,96 ponton zárt pénteken.
2018. 08. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Közel egy éve a legalacsonyabbra csökkent augusztusban a Michigan egyetem és a Thomson Reuters üzleti hírszolgálat fogyasztói hangulatindexe.
2018. 08. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségesen zártak az európai tőzsdék

Csekély, de pozitív kezdés után többségükben veszteségbe fordultak pénteken a főbb európai tőzsdeindexek.
2018. 08. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy rovarölőszer növelheti az autizmus kockázatát

Nagyobb valószínűséggel születik autista gyereke azoknak a nőknek, akiknek a terhesség ideje alatt magas DDT-szintet (erős rovarméreg) mérnek a vérében - derült ki egy új tanulmányból, amely több mint egymillió finn kismamától vett vérminták elemzésére épült.
2018. 08. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minimális pluszban indult a kereskedés az európai tőzsdéken

Minimális pluszban indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában.
2018. 08. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó börzék többsége is pluszban állt.
2018. 08. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mi várható ma a tőzsdén?

Iránykeresésre vagy enyhe emelkedésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértő.
2018. 08. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szakértő szerint Trump intézkedései sérthetik az információszabadságot

Az amerikai közvélemény jelentős része az információszabadság alkonyaként éli meg Donald Trump egyes intézkedéseit - jelentette ki Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2018. 08. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Iránnal foglalkozó külön csoportot hozott létre az amerikai külügyminisztérium

Az amerikai külügyminisztérium iráni akciócsoportot hozott létre és Iránnal foglalkozó különmegbízottat nevezett ki - jelentette be helyi idő szerint csütörtöki sajtóértekezletén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
2018. 08. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mozgássérült gyermekek számára nyílt magyar iskola Washington közelében

Konduktív pedagógiai módszerekkel dolgozó magyar iskola kezdte meg működését a Washington közelében lévő Falls Churchben.
2018. 08. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az új kínai tulajdonos kivezeti a Gorenje részvényeit a tőzsdéről

A Gorenje szlovén cég új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat bejelentette a Gorenje részvényeinek kivezetését a tőzsdéről - közölte a helyi sajtó csütörtökön. A döntést a kisrészvényesek közgyűlésén, szeptember 17-én hozzák meg.
2018. 08. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás