Advertisement

Csökkent a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia csoport 354 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett kedden a harmadik negyedévről, de a teljes átfogó jövedelme 463 millió forint nyereséget mutatott - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Csökkent a CIG Pannónia adózott eredménye

Az adózott eredmény 2018 első három negyedévéhez képest 1,915 milliárd forinttal esett vissza. A jelentés szerint ennek a hátterében két tényező áll: egyrészt az olasz határon átnyúló kezesi biztosítások miatt bekövetkezett veszteségek, amelyek a csoport eredményét 1,296 milliárd forinttal rontották. Másrészt a Konzum részvények bevonásán realizált 1,056 milliárd forint árfolyamveszteség, amely az egyéb átfogó eredményben részben ellentételeződött, így a tőkehatása kisebb, mínusz 725 millió forint.
   
A biztosítási díjbevétel a 2018-as harmadik negyedévéhez képest 10 százalékkal nőtt, így az összesített díjbevétel 20,110 milliárd forintot tett ki. Az élet biztosításban az új szerzés 3,201 milliárd forint, közel másfélszerese a 2018 első három negyedéves adatnak, amelyből 2,093 milliárd forint befektetési egységhez kötött életbiztosítás, 1,108 milliárd forint hagyományos és csoportos életbiztosítás. A nem-életbiztosítási területen 9 százalékos volt az új szerzés növekedése.
   
A jelentés kitér arra, hogy a tavaly novemberben alapított leányvállalat, a CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. (PPK) - amelyben a csoport részesedése 95 százalék -, függő ügynökként kezdte meg a biztosítási- és pénzügyi közvetítési tevékenységét az év elején. A közvetítő cég jelenleg 183 regisztrált biztosítási tanácsadóval rendelkezik, az első három negyedévben 309 millió forint állománydíjú biztosítást értékesített, majd a hitelközvetítői tevékenységét is megkezdte. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) május 23-án engedélyezte a PPK számára a pénzügyi szolgáltatás közvetítési tevékenységet, az engedély hatálya kiterjed jelzáloghitel-közvetítői tevékenység végzésére is.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
    

A sajtóközlemény szerint bevált a biztosítónak az értékesítési csatornák diverzifikálása is. Az idén eladott életbiztosítási szerződések esetében a biztosító saját hálózatának teljesítménye 20 százalékot, míg a független brókeri csatorna 28 százalékot, a banki csatorna 18 százalékot tett ki. Az idén indult pénzügyi közvetítő leányvállalat 10 százalékot értékesített, míg az egyéb üzlet-fejlesztés részaránya az új értékesítésben 24 százalék.
    

A CIG Pannónia részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a hétfői kereskedést 211 forinton zárta, kedd délelőtt 209 forintot ért. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 465, a legalacsonyabb 172,6 forint volt.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Így alakult a BÉT forgalma a héten

Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX történelmi csúcson, 45 760,15 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 1552,65 ponttal, 3,51 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2019. 12. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország 2022 után már nem a Gazpromtól veszi a földgázt

A PGNiG lengyel állami gázszolgáltató 2022 után már nem vesz földgázt a Gazprom orosz gázipari vállalattól, az energiahordozót Norvégiából, az euróövezetből, az Egyesült Államokból és Katarból szerzi majd be.
2019. 12. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3,7 milliárd forint körül alakul a BDO Magyarország idei árbevétele

A BDO Magyarország cégcsoport konszolidált árbevétele a tavalyi 3,37 milliárd után az idén 3,7 milliárd forint körül alakul majd. A BDO Global tagvállalatainak összesített díjbevétele elérte a 9,6 milliárd dollárt (8,5 milliárd eurót) a 2019. szeptember 30-án zárult pénzügyi évben, ez 10 százalékos bővülés a 2018-as pénzügyi évhez képest.
2019. 12. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rövidülhet a kereskedési idő a londoni értéktőzsdén

A londoni értéktőzsde (LSE) felmérést végez a kereskedésben részt vevők körében arról, hogy támogatnák-e a mostanihoz képest rövidebb kereskedési időt.
2019. 12. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot

A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot - mondta a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén.
2019. 12. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kifizette az E.ON Hungária az Elmű és az Émász részvényeit

Az E.ON Hungária Zrt. a kötelező nyilvános vételi ajánlat lezárása során az Elmű és az Émász valamennyi, az ajánlatot érvényesen elfogadó részvényesének kifizette az egyenként tízezer forint névértékű, névre szóló törzsrészvények ellenértékét csütörtökön - tették közzé a társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2019. 12. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős szereplővé vált a magyar tulajdonú WING a lengyel ingatlanpiacon

A WING csoport lett a többségi tulajdonosa a lengyel Echo Investment ingatlanfejlesztő cégnek, ezzel jelentős szereplővé vált a lengyel ingatlanpiacon - közölte a WING Zrt. pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tejfeldolgozó üzemet adtak át Petőfiszálláson

Átadták a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson a Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet tejfeldolgozó üzemét pénteken, a mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.
2019. 12. 14. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel indult a pénteki kereskedés New York-ban

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon, korrigálva az előző napi pozitív zárást.
2019. 12. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indexek versenye - mi történt Budapesten és a többi városban?

Akik vállalták a kockázatot és a német, az amerikai, valamint a feltörekvő piaci részvénypiacokon próbáltak szerencsét az idén, azok két számjegyű pluszt könyvelhettek el, pedig az év elején még másra lehetett számítani – derül ki a K&H Alapkezelő összefoglalójából. Frankfurtban és New Yorkban például több mint 20 százalékos többletet lehetett elérni, de Budapesten is bő 10 százalékos emelkedést mutattak az árfolyamok.
2019. 12. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Kitarthat a csütörtöki jó hangulat

Kitarthat a csütörtöki jó hangulat, így tovább folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2019. 12. 13. 08:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött az AutoWallis Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjének alapítójával

Magyarországi terjeszkedési céljainak megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá az AutoWallis és Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjének, az idén várhatóan 19,3 milliárd forintos forgalmat elérő Iniciál Csoportnak az alapítója. Az együttműködés fő célja, hogy közösen növeljék mobilitás szolgáltatási jelenlétüket a régióban új telephelyek és értékesítési pontok fejlesztésével. Ezzel az újabb lépéssel az AutoWallis tovább halad a tavasszal meghirdetett stratégia mentén, melyben 2024-ig árbevételének duplázását tervezi organikus és akvizíciós úton.
2019. 12. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacára

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára, a tőzsde december 16-tól felveszi az értékpapírlistára a DM-KER Zrt. 1 millió darab, egyenként 500 forint névértékű - 500 millió forint össznévértékű - törzsrészvényét.
2019. 12. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új csúcson a BUX és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 779,20 pontos, 1,75 százalékos emelkedéssel, 45 382,68 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
2019. 12. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a főbb európai részvénypiacok

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 12. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH engedélyezte a Netrisk és a Biztosítás.hu egyesülését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Kft. (Netrisk) irányításszerzése a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. (Biztosítás.hu) felett.
2019. 12. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Abu-Dzabiban alapít új légitársaságot a Wizz Air

A magyar kötődésű Wizz Air Abu-Dzabiban alapít új diszkont légitársaságot - jelentette be az Abu-Dzabi Fejlesztési Holding csütörtökön.
2019. 12. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Évtizedek óta nem látott méretű csőd!

Kínában a kötvényei átstrukturálása kényszerült egy állami tulajdonú nyersanyagkereskedő cég, miután nem tudta visszafizetni 1,25 milliárd dollárnyi kötelezettségét.
2019. 12. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fiat Chrysler megállapodott a szakszervezetekkel

Az autóipari szakszervezet és a Fiat Chrysler képviselői megállapodtak egy új, négy évre szóló kompenzációs csomagban.
2019. 12. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak a főbb európai tőzsdék

Enyhe emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton, ám a brit parlamenti választások és az újabb amerikai vámemelés közelgő határideje miatt óvatosság lesz jellemző a kereskedésre.
2019. 12. 12. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások: