Csökkent az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Az előző hónapokhoz hasonlóan csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben áprilisban havi összevetésben - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből.

Csökkent az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Az előzetes adatok szerint, szezonálisan kiigazítva az euróövezet 19 tagállamában 0,8 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,6 százalékkal esett vissza az építőipari termelés áprilisban az előző hónaphoz képest.
    

A tavaly áprilisival összevetve az euróövezetben 3,9 százalékkal, az unió egészében 4,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés.
    

Márciusban éves összevetésben az euróövezetben 5,8 százalékkal nőtt, az unióban pedig 6,2 százalékkal emelkedett, míg havi szinten 0,4 százalékkal, illetve 0,7 százalékkal esett vissza az építőipar termelése.
    

Elemzők arra számítottak, hogy az euróövezetben éves szinten 1,9 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 1,1 százalékkal nőtt a termelés áprilisban
    

Áprilisról a legnagyobb havi csökkenést Szlovéniából (-7,4 százalék), Magyarországról (-3,8 százalék) és Franciaországból (-2,3 százalék) jelentették. A legerősebb, 6,2 százalékos növekedést Romániában mérték, majd Belgium (+1,8 százalék) és Spanyolország (+1,6 százalék) következik.  
   
A legnagyobb növekedést 2018 áprilisához képest Magyarországon (+40,1 százalék), Romániában (+31,2 százalék) és Lengyelországban (+14,9 százalék) regisztrálták. Csökkenést mértek Szlovákiában (-3,9 százalék) és Franciaországban (-0,8 százalék) mérték.
    

A statisztika havi és éves bontásban is meglehetősen hiányos, ugyanis 12 országból nincs áprilisra vonatkozó adat, és közülük is 7 országra csak negyedéves adatot tesznek közzé.

Hozzászólások

Retró vagy kényszer? Egyre többen építkeznének ismerősök segítségével

Közel minden tizedik magyar szeretne építkezni a közeljövőben, a fiatalabbak körében az átlagosnál magasabb az építési kedv. Az építkezők közel 30 százaléka azonban nem kulcsrakészen venné át a házát, hanem maga fejezné be a kivitelezést. A szakmunkákhoz elsősorban ismeretségi körben keresnének kivitelezőt, esetleg rokonoktól vagy barátoktól kérnének segítséget annak reményében, hogy így lefaraghatnak a költségekből.
2019. 09. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napelem a tetőn, villanyautó a garázsban - az építőipar válaszai az új trendekre

A klímaváltozás elleni védekezés ma már minden iparágban érezteti a hatását – így nem meglepő módon az építőiparban is. Az ennek okán elfogadott építési előírások azonban sokszor adnak vitára okot és nem egy esetben állítják komoly kihívás elé a hazai ingatlanpiac szereplőit.
2019. 09. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak az amerikai építőipar kilátásai

Az amerikai lakásépítő cégek derűlátóbbak voltak szeptemberben, mint egy hónappal korábban.
2019. 09. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Robbanásszerűen nő a készházak építésének üteme

Több mint ötszörösére nőtt az újonnan felépített készházak száma az elmúlt években. A csok 2018-as bevezetése, illetve az építőipari kapacitáshiány miatt az építtetők egyre nagyobb számban választják a méretre gyártott, gyors és jól szigetelt könnyűszerkezetes, szerelt technológiás építési módot. Magyarországon jelenleg az épülő házak 15 százaléka rendkívül energiatakarékos készház, ez az arány a korábbi években csupán 3 százalék volt.
2019. 09. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar lakások nagy része elavult

A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány - közölték az MTI által megkérdezett építőipari szereplők.
2019. 09. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Év végéig 30 százalékkal bővülhet az építőipar teljesítménye

Az építőipar termelése 30 százalékot megközelítő ütemben növekedhet az idei év végéig - mondta Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös hétfő reggeli műsorfolyamában.
2019. 09. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változékonyan alakulhat az építőipar teljesítménye

A júliusban visszatért lendület ellenére a későbbiekben változékonyan alakulhat az építőipar teljesítménye, de a jelek szerint a harmadik negyedévben is az első félévihez hasonló, 1 százalékpont körüli mértékben járulhat hozzá a gazdaság (GDP) növekedéséhez - így értékelték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott adatait.
2019. 09. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

32,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése változatlan áron számolva 32,2 százalékkal, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 9,6 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 09. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bedugul a hőszigetelés piac?

Elindult a hőszigetelés szezon, rohamra lehet számítani. Az igény akkora, hogy nehéz szakembert találni, az ár sem számít.
2019. 09. 06. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A családi házak 15%-ára már nem éghető szigetelés kerül

Napjainkban minden 100 családi házból 15-öt kőzetgyapottal szigeteltettek tulajdonosaik, néhány éve még csak minden 10. házra került nem éghető hőszigetelő anyag. A Knauf Insulation szigetelőanyag-gyártó szakértői szerint a tendencia hátterében az áll, hogy az új építésű családi házak tűzbiztonságra törekvő építtetői, valamint a csok támogatással házukat felújítók közül egyre többen választják a nem éghető és jó páratechnikai tulajdonságokkal rendelkező kőzetgyapot hőszigetelést. Az építőipar felfutásával együtt tehát épületeink tűzbiztonsága is jelentősen javul, mutat rá a gyártó.
2019. 08. 27. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén javult az amerikai építőipar kilátása

Az amerikai lakásépítő cégek némileg derűlátóbbak voltak augusztusban, mint egy hónappal korábban.
2019. 08. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az építőipari termelés - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2019. 08. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékkal bővülhet az építőipar

Az építőipar termelése továbbra is dinamikusan nő, az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körül bővülhet - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentését az építőiparról.
2019. 08. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitalizálódik a mélyépítőipar

Jelentős fejlesztéseket tervez a HBM Soletanche Bachy. A piacvezető hazai mélyépítési vállalat a jövőben szeretne nagyobb teret adni a digitális megoldásoknak (proptech) a projektek megvalósítása során, amivel összhangban a közelmúltban egyebek mellett elkezdték egy új 3D-s tervező modell tesztelését. Az elképzelések szerint ennek segítségével látványosan prezentálhatóak lesznek a munkaterületeken zajló munkálatok kezdve a talajszerkezet térhatású vizualizációjától az alépítményre vonatkozó tervek bemutatójáig.
2019. 08. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

200 milliós befektetést kapott a FIX24

Újabb 200 millió forintos befektetést kapott aZ MFB CSOPORTHOZ TARTOZÓ Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a sajtóban csak „szakembertinderként” emlegetett magyar startup, a fix24.hu. Az online szakemberkereső a 2017-es, első körben kapott 150 milliós tőke segítségével eddig közel megháromszorozta szakemberbázisát, és már harmadik éve, folyamatosan megduplázta az előző évi árbevételét. A mostani tőkeinjekcióval a nemzetközi terjeszkedést készítik elő.
2019. 08. 01. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mapei Kft. első féléves forgalma meghaladta a 9 milliárd forintot

A Mapei Kft. árbevétele az első fél évben meghaladta a 9 milliárd forintot, ami 21,1 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, az építőipari segédanyagokat gyártó vállalat az egész évet tekintve 18 százalékos forgalombővülésre számít - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2019. 07. 28. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az építőipari termelés - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2019. 07. 27. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőipar a legdinamikusabban növekvő iparág

Jelenleg az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, a megrendelésállománya 2024-ig mintegy 25 ezer milliárd forint - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen, az épülő járműipari tesztpályán.
2019. 07. 27. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az időjárás fékezte le az építőipar növekedését

A májusi csapadékos hideg idő is közrejátszhatott abban, hogy a korábbi hónapoknál szerényebb növekedést mutatott az építőipari termelés májusban - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentését.
2019. 07. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a román építőipari termelés

Az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint 23 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2019. 07. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: