Csúcsra kúszó USA részvényindexek - mi van a háttérben?

Kínai-amerikai feszültség vagy költségvetési élénkítés körüli huzavona ide vagy oda, a piacok továbbra is emelkedő állapotban vannak. Az S&P500 alig több mint egy százalékpontra van a történelmi csúcsától, amit a jó vállalati eredmények és a sok pénz is fűt.

Csúcsra kúszó USA részvényindexek - mi van a háttérben?

Ráadásul Fauci ugyan aggályoskodik, és szerinte annak az esélye, hogy decemberig meglegyen a védőoltás „csak” 98 százalék, s ezért a szociális távolságtartás intézményére továbbra is nagy szükség van, de azért ennek a piac mégis örül. Hiszen a 98 százalék elég nagy szám.

Persze az is igaz, hogy ezzel nem fogjuk elűzni a betegséget, de kordában fogjuk tartani, mint pl. az influenzát. Ez pedig elég a befektetőknek, hiszen ez a normális, vagy közel normális életet jelenti.

Az S&P500 index - robog, mintha misem történt volna



Közben persze annak is örülnek, hogy továbbra is lakmározhatnak a munkanélküliek az állam emlőin, hiszen a szombati elnöki rendelet kapcsán továbbra is jöhet az állami csekk. Igaz nem már 600, hanem 400 dollárról hetente, ami még mindig szép apanázs. Ugyan továbbra sincs egyezség a demokraták és a republikánusok között, de eléggé népszerűtlen dolog lenne blokkolni az elnök ezen intézkedését a képviselő ház részéről a választások előtt. Így a piac ennek a várható pénzáramnak is örül. (forrás: ERSTE)

Hozzászólások

Egy kaliforniai bíró felfüggesztette az amerikai kormány döntését a WeChat betiltásáról

Egy kaliforniai bíró felfüggesztette az amerikai kormány döntését a WeChat betiltásáról.
2020. 09. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a maszkhasználatot a tömegközlekedési eszközökön

A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-vel.
2020. 09. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint jövő év áprilisára lesz meg a vakcina

Az új típusú koronavírus elleni vakcina jövő év áprilisára minden amerikai számára elérhető lesz - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján péntek délután.
2020. 09. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a Conference Board amerikai makrogazdasági indexének a növekedése

Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult a Conference Board gazdaságkutató intézet amerikai makrogazdasági folyamatokat 3-6 hónapra előre jelző indexének a növekedése augusztusban.
2020. 09. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a fertőzésvédelmi előírásokat a Bundestagban

Szigorítják a fertőzésvédelmi előírásokat a német szövetségi parlamentben (Bundestag), miután megfertőződött egy képviselő az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) - jelentette pénteken a hírportálján a Der Spiegel című hírmagazin.
2020. 09. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott a BUX csökkenése

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 295,28 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel, 33 591,51 ponton zárt pénteken.
2020. 09. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben pénteken késő délután a reggeli szintekhez képest.
2020. 09. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak az európai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2020. 09. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre reálisabb hogy a TikTok az USA-ban marad

Az ügyhöz közel álló források szerint a ByteDance beleegyezett abba, hogy TikTok Global néven egy új entitást jegyezzen be az USA-ban a következő egy évben, ami a TikTok nemzetközi piacait foglalja magában.
2020. 09. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indították a pénteket az amerikai tőzsdék

Vegyesen indítottak a New York-i tőzsde irányadó mutatói pénteken.
2020. 09. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Twitter szigorítja politikusok és újságírók fiókjainak biztonságát

A Twitter az amerikai elnökválasztás előtt szigorítani fogja a politikusok és az újságírók fiókjainak biztonságát - jelentette be csütörtökön a közösségi média.
2020. 09. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Figyeljünk ma a tőzsdezárás körül - nagy mozgások jöhetnek!

A mai napon számos index átsúlyozására kerül sor. Az FTSE, a BUX, a BUMIX, a CETOP és a CECE indexek kerülnek átsúlyozásra.
2020. 09. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromszázötven forint lesz az euró, ha semmi nem jön közbe

Az augusztusi inflációs adat fényében változtatni kényszerülhet eddigi politikáján az MNB. Ez a drágább euró vagy a magasabb hitelkamatok révén a vállalkozók zsebét is érinti.
2020. 09. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon. Az euróval szemben kissé gyengült, a dollárral és a svájci frankkal szemben pedig csekély nyereségre tett szert a forint.
2020. 09. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A veszteséges zárások után ma korrekció várható a tőzsdéken

Pozitív kezdés várható pénteken az európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai indexek csekély, 0,1 százalék körüli emelkedéssel kezdhetik a pénteki kereskedést.
2020. 09. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 millió forintot kaphatsz kamatmentesen - mutatjuk hogyan

Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. BABAVÁRÓ HITEL, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért is éri meg Neked mielőbb Babaváró Hitelt igényelned! Cikkünkben nagyon lényegretörően mutatjuk be a Babaváró Hitelt, így minden részletre nem térünk ki most. Ha valami nem világos, ne izgulj: a cikk végén van egy zöld gomb, ha azt megnyomod, mindent elmagyarázunk még érthetőbben. :)
2020. 09. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen teljesített a forint

Csütörtök délutánra a forint az euróhoz képest gyengült, a dollárral és a frankkal szemben viszont erősödött reggel óta a bankközi piacon.
2020. 09. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta le a piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,80 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 33 886,79 ponton zárt csütörtökön.
2020. 09. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 09. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Mínuszban indítottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 09. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: