DHL Express: Visszarendeződés a koronavírus után

2020. eddig egy igazán izgalmas és kihívásokkal teli év volt, ugyanakkor fel kell készülni a további, akár hirtelen történő változásokra is. A világméretű koronavírusjárvány az emberi erőfeszítések határait súrolta és sajnos még mindig nem ért véget. A megpróbáltatások viszont nem csak rosszat hoztak, hanem olyan, eddig nem gyakorolt viselkedésformákat és intézkedéseket is eredményeztek, melyek révén minden vállalat felmérhette rugalmasságát egy krízishelyzetben.

DHL Express: Visszarendeződés a koronavírus után

A DHL Express Magyarország, a DPDHL csoport tagjaként, nemcsak az ügyfeleknek, de a munkavállalóknak és az anyavállalatnak is bebizonyította, hogy a legszélsőségesebb helyzetekben is képes helytállni.  A vírus kitörése hatalmas összpontosítást, fegyelmet és tervezést igényelt a vállalat és a cégcsoport vezetésétől, melynek az Infrastuktúra az egyik fő mozgatórugója. A felállított krízis csoport mellett, az infrastruktúráért felelős kollégák egyik legfőbb feladata a dolgozók védelme és a biztonságos munkakörnyezet megteremtése.
 
„A megelőzés kulcsfontosságú, rengeteg útmutatóval, belső kommunikációval és képekkel hívtuk fel a dolgozók figyelmét az előírásokkal kapcsolatban. Maszkok, kézfertőtlenítők, kesztyűk és plexi védőfalak kiosztása és kihelyezése volt az elsődleges feladatunk” – mondta Magyar Dénes, a DHL Express Magyarország Infrastruktúráért felelős munkatársa. 

„Csomagküldő szolgálatként a ’home office’ nem kivitelezhető minden alkalmazott számára, ezért a vállalat kiemelt figyelmet fordított azokra, akik az operációban dolgoznak és dacolva a nehézségekkel, a frontvonalban teljesítették a napi teendőket.

Azon a kollégáinkat, akiknél megoldható az otthonról való munkavégzés, igyekszünk továbbra is otthon tartani, amíg biztosra nem vehetjük a járvány enyhülését, vagy annak megszűnését. Csoportokra osztottuk az irodai visszaállást, így a lehető legminimálisabbra csökkentve az esetleges kockázatokat.”
 
Figyelembe véve a hatályos előírásokat, a DHL Express további intézkedéseket vezetett be a telephelyen, így a maszk állandó viselése mellett, a vállalat teljes területén kötelező a biztonságos távolságtartás, kézfertőtlenítés, valamint a közös légtérben tartózkodók közt plexi védőfalakat helyeztek ki. A közlekedő folyosók is fel lettek osztva, ahol mindenki csak a jobb oldalon haladhat előre, ezzel is csökkentve az érintkezést.

A raktári környezetben is számos változás lett bevezetve, például egy csomag kezelésekor csak egy ember foghatja, adhatja át az adott küldeményt. Ez rengeteg odafigyelést és türelmet igényelt mindenkitől, de a közös munka meghozta gyümölcsét, egyetlen fertőzött dolgozót sem regisztráltak az elmúlt időszakban. Ezeket a szigorú szabályokat mind a vezetők, mind a dolgozók ellenőrzik és szükség esetén felhívják a kollégák figyelmét, vagy jelzik a területi vezetőknek.
 
A negatív tényezők mellett, sikerült pár fontos alapelvet követni, amivel időt, pénzt és energiát spórolt a vállalat. Így például kevesebb papírt használtak fel az elmúlt hónapokban, ezzel is a cégcsoport GoGreen, környezettudatos stratégiáját erősítve. A legfontosabb törekvés továbbra is a munkvállalók védelmének biztosítása, amit nehezíthet a nyári szabadságolási időszak, illetve a lokáció, hogy hol töltik a kollégák ezt az időt. A hatályos törvényi szabályok betartása mellett, minden kollégának jelentenie kell, ha külföldre utazik, és szükség esetén gyors tesztet is biztosíthat a vállalat, amennyiben a fertőzöttség gyanúja felmerül.

Hozzászólások

Lassulhat az infláció októberben

Szeptemberben még nem számít inflációs fordulatra Magyarországon, októbertől viszont már a fogyasztói árak emelkedésének látványos lassulását várja az Amundi Alapkezelő Zrt.
2020. 09. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Negyven százalékkal nő a Graboplast forgalma

Mintegy negyven százalékkal nő a padlóburkolatokat gyártó Graboplast Zrt. forgalma a harmadik negyedévben a másodikhoz képest - közölte a győri székhelyű vállalat pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100 milliárd forintnyi NHP-s lízingszerződést kötöttek a vállalkozások

Idén több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a magyar vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók, az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá keretében - közölte a Magyar Lízingszövetség pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult Az év felelős foglalkoztatója pályázat

Az ötödik alkalommal meghirdetett Az év felelős foglalkoztatója pályázaton azokat a munkáltatókat ismerik el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, erőfeszítéseket tesznek megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében. Az idei kiírásra szeptember végéig lehet jelentkezni - közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2020. 09. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kísérleti projektek megvalósítását támogatja a Magyar Közút

Kísérleti út- és hídépítési programjának elindítása óta 23 pályázatot fogadott be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a szakmai zsűri; a program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon.
2020. 09. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A törlesztési moratórium után nincs magasabb törlesztőrészlet

A törlesztési moratórium után jövő januártól nem emelkedik az ügyfelek törlesztőrészlete, és nem lesz az eredeti feltételekhez képest magasabb az érintettek összes terhe sem - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében
2020. 09. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Most nagyobb a nyomás a kórházakon, mint tavasszal

A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint a koronavírus-járvány második hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett, és az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi intézményekre, mint tavasszal.
2020. 09. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronaszégyen: az eltitkolt betegség jelenti az új kihívást a munkáltatóknak

Háromszor többen keresnek rá a táppénz, karantén, koronavírus szókapcsolatokra Magyarországon most, mint a nyár közepén. Vagyis ahogy nő a hivatalos esetszám, úgy érdekli egyre jobban az embereket az is, hogy számíthatnak-e pénzbeli ellátásra egy esetleges hatósági intézkedés esetén – derül ki az employer brandinggel és digitális megoldásokkal is foglalkozó Avantgarde Group kommunikációs tanácsadó cég elemzéséből. A tünetek, vagy bizonyítottan koronavírusos beteggel való érintkezés eltitkolását nemcsak a jövedelem esetleges elvesztése miatti szorongás gerjeszti, hanem a ragályos betegségektől való ősi félelem, és az arra adott kirekesztő reakció is táplálja.
2020. 09. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Áfa-nindzsák előnyben – nem egyszerű a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszaigénylése

Óhatatlanul is a jól ismert akadálypályás tévéműsor juthat az eszünkbe, ha az új, 2020-as szabályok alapján kérjük vissza az áfát a behajthatatlan követeléseinkre. Az első konkrét tapasztalatok mutatják, hogy sok nehézséggel kell megküzdenie annak, aki vissza akarja kapni az áfát. De a vállalkozás semmiképpen sem lehetetlen. Dr. Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnerének véleménycikke.
2020. 09. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a 40 éves Dreher Sörmúzeum

Az idei Turisztikai Világnapra időzítve újra megnyitja kapuit a megújult Dreher Sörmúzeum Kőbányán, amely szeptember 23-tól az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteményével várja a látogatókat. Az érdeklődők többek között izgalmas tárlatvezetésen és sörkóstolón vehetnek részt.
2020. 09. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiborg-jövőnk: a magyarok akár a technológia segítségével is tökéletesítenék a testüket

A Kaspersky kutatása szerint szinte minden magyar változtatna magán valamit, ha tehetné. Sokan azonban attól tartanak, hogy az embertökéletesítés csak a gazdagok kiváltsága lesz, vagy hogy a testünk kiberbűnözők célpontjává válhat.
2020. 09. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

7 magyar cég került a KPMG ingatlanpiaci innovációs összesítésébe

A KPMG hét magyar céget válogatott be a legkiválóbb ingatlanpiaci innovációkat tartalmazó idei globális összesítésébe - közölte a tanácsadó cég az MTI-vel csütörtökön.
2020. 09. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta le a piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,80 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 33 886,79 ponton zárt csütörtökön.
2020. 09. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új stratégiai és transzformációs igazgató az UNIQA-nál

Az UNIQA Biztosító üzletfejlesztési terveiben évek óta komoly fókuszt kap a transzformáció és a belső folyamatok optimalizálása, ennek érdekében nyáron dedikált igazgatót neveztek ki a terület élére Julianna Dinsdale személyében. A szakember felel a vállalati stratégiák kialakításáért és a digitális transzformáció cégszintű implementálásáért.
2020. 09. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az idei második béremelés jön a kaposvári Kométánál

A fizetésemelés a Kométánál a járvány időszakában sem maradt el. Idén áprilisban átlagosan 3,4%-kal növekedtek a bérek, amit október 1-től megdupláznak. A fizikai területen dolgozók átlagosan 5, a szellemi munkát végzők pedig átlagosan 3%-kal keresnek majd többet jövő hónaptól. A Kométa célja, hogy fejlesztéseivel még meghatározóbb húsipari szereplő legyen Európában. Mindehhez – a beruházásokon túl – szükség van elkötelezett munkavállalókra és további szakemberekre is. A következő években 4-500 új munkahely teremtését tervezik Kaposváron.
2020. 09. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól vizsgáznak a biztosítási tanácsadók: erősödik az online ügyintézés, de a személyes kapcsolat pótolhatatlan

Változásokat hozott a járványhelyzet a magyar biztosítási piacon: új termékek jelentek meg a koronavírus kapcsán, miközben korábban népszerű szolgáltatások váltak mellőzötté, és felértékelődött a tanácsadás szerepe. A Generali friss felmérése éppen arra mutat rá, hogy bár az emberek közel 60 százaléka már rendszeresen intézi biztosítási ügyeit online, a személyes kapcsolatokat, a megbízható tanácsadókat továbbra is mindennél többre értékelik a jelenlegi helyzetben.
2020. 09. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős volt a koronavírus hatása a hitelpiacon is

A magyarországi hitelpiacon is domináns volt a koronavírus-járvány hatása a második negyedévben: a kereslet csökkent, a banki kínálati feltételek szigorodtak, az állami hitelprogramok egy része pedig még nem fejtette ki teljesen a hatását, főleg a vállalati hiteleknél - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzője csütörtökön online sajtótájékoztatón.
2020. 09. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Icelandair lett az easyJet legújabb partnere

Az easyJet az elmúlt években kiterjedt hálózatot alakított ki más, tengerentúlra is repülő légitársaságokkal, hogy megkönnyítse az átszállásokat a saját gépeiről a hosszútávú járatokra. Az utasok nem csak az easyJet saját hálózatán belül, hanem más társaságok - mostantól az Icelandair légitársaság - járataira is foglalhatnak repülőjegyet és szállhatnak át zökkenőmentesen a Worldwide by easyJet szolgáltatásnak köszönhetően.
2020. 09. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz az építőiparral 2021-ben?

Ha tovább csökkennek az építőipari megrendelések, az komolyan kihathat 2021-re is - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2020. 09. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyáron újabb fokozatba kapcsolt az online számlázás

A nyáron újabb fokozatba kapcsolt az online számlázás, így már a százmilliomodik online számla is beérkezett az adóhatósághoz - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
2020. 09. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: