Daganatos betegségek: 10 éven belül áttörést várnak a gyógyításban az innovatív gyógyszergyártók vezetői

Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kutatásának eredményeiből. A II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép alapján ugyanakkor a gyógyszerfejlesztéseket veszélyek is fenyegetik, amelyek közül legjobban a szellemi tulajdon védelmének csökkenésétől tartanak a megkérdezettek. Bár a gyógyszeripari innovációt támogató tényezők rendkívül szerteágazóak, a válaszadók szerint Magyarországon ezek között is kiemelt figyelmet érdemel a gyógyszerkassza növelése, a szakemberek itthon tartása, valamint a klinikai vizsgálatok ösztönzése.

Daganatos betegségek: 10 éven belül áttörést várnak a gyógyításban az innovatív gyógyszergyártók vezetői

A modern orvostudomány segítségével sok, korábban halálos betegséget tudunk már gyógyítani, és a jelenlegi innovatív gyógyszerfejlesztések is azt a célt szolgálják, hogy a ma még rettegett kóroktól mindörökre megszabadulhassunk. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép kutatása a gyógyszergyártás és az egészségügy jövőjét, valamint a legújabb technológiák hazai helyzetét vizsgálta. A felmérésben a magyar gyógyszerforgalom több mint 50 százalékát adó fejlesztésorientált vállalatok olyan topvezetőit kérdezték, akik a legújabb fejlesztésekre világviszonylatban is rálátnak. Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója a kutatás eredményeit értékelve elmondta, hogy az innovatív gyógyszeripar kulcsfontosságú a jövőnk szempontjából. A jelenleg folyamatban lévő gyógyszeripari kutatások sok betegségterület gyógyításában hozhatnak komoly áttörést a következő években, javítva ezzel a betegek életminőségén és kilátásain. A magyarok egészségének javítása mellett a gyógyszeripari innováció áttételesen a gazdasághoz, így a hazai GDP-hez is jelentős mértékben hozzájárul.

Betegségek gyógyítása: a legtöbb területen áttörés várható

A gyógyszergyártó vállalatok vezetői optimisták a legtöbb vizsgált betegség esetén: közepes vagy nagy valószínűséggel várnak komoly előrelépést gyógyításukban a következő 10 évben (a kutatásban a válaszadók 5 fokú skálán értékelték a különböző szempontokat). Leginkább a daganatos betegségek tekintetében optimisták, olyannyira, hogy itt sokan szinte biztosra (4,6) vehető változást jósolnak. A ritka betegségek (3,9) és a mentális betegségek (3,8) is azok közé tartoznak, amelyekkel kapcsolatban a leginkább számítanak áttörésre a gyógyszergyártók vezetői, míg a légzőszervi, emésztőszervi, valamint szív- és érrendszeri betegségek esetén is legalább közepes valószínűséggel számítanak változásra. A felmérés során a válaszadók olyan további betegségek kapcsán is áttörést várnak, mint a cukorbetegség, valamint az Alzheimer-kór.

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban? ITT kiszámolhatod!

Melyik betegségterületek gyógyításában milyen valószínűséggel várható jelentős áttörés a következő 10 évben?
(A skála értékei: 1-egyáltalán nem; 2-kis valószínűséggel; 3-közepes valószínűséggel; 4-nagy valószínűséggel; 5-szinte biztosan)

 


Innováció ösztönzése: a gyógyszerkassza mérete is meghatározó

A gyógyszeripari innovációt támogató tényezők rendkívül szerteágazóak, a megkérdezettek ezek között kiemelten fontos szempontként értékelték a gyógyszerkassza növelését (4,9), a szakemberek itthon tartását (4,5) valamint a klinikai kutatások ösztönzését is (4,4).

Milyen eszközökkel lehetne Magyarországon a jövőben
leghatékonyabban segíteni a gyógyszeripari innovációt?
(A skála értékei: 1-egyáltalán nem fontos; 2-kicsit fontos; 3-közepesen fontos; 4-eléggé fontos; 5-nagyon fontos.)



 
A gyógyszeripari innovációt ösztönző lépések mellett a kutatás kitért a veszélyekre is, amelyeket nemzetközi kontextusban vizsgált. A megkérdezettek leginkább a szellemi tulajdon védelmének csökkenésétől tartanak (4), és szintén „eléggé” fenyegetőnek ítélték a képzett munkaerő hiányát, valamint a gazdasági visszaesést (3,9). A közepesen fenyegető kategóriába esett a válaszok szerint a fake news (3,4), a környezeti változások-globális felmelegedés (3,3), valamint a személyes adatokkal történő visszaélések (2,9).

Jövőbeli technológiák: a személyre szabott orvoslás a legmeghatározóbb

A II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép azt is vizsgálta, hogy mely technológiák milyen mértékben befolyásolják az innovatív gyógyszeripar fejlesztéseit a következő 10 évben, illetve nemzetközi összehasonlításban melyek alkalmazásában rendelkezik jó eredményekkel Magyarország. Az eredmények alapján a személyre szabott orvoslás, célzott terápiák/gyógyszerformák (4,9), a big data orvosi döntésekbe történő becsatornázása (4,6), valamint a sejt- és szövetterápiák, génterápiák (4,5) végeztek az első három helyen, a válaszadók tehát ezeket tartják a legfontosabb, gyógyszeripari fejlesztéseket meghatározó jövőbeni technológiáknak. Szintén legalább 4 pontosra értékelték a válaszadók a mesterséges intelligencia (4,4), a fejlett terápiás területeken történő fejlesztések (4,2), valamint a 3D nyomtatás (4) szerepét is.

A technológiák hazai helyzetét nemzetközi összehasonlításban összességében kis elmaradással jellemezték a vállalatok vezetői (átlag: 1,8). Leginkább a robotika (1,5), a sejt- és szövetterápiák (1,6), valamint a nanomedicina (1,6) területéről gondolják úgy, hogy elmaradásban vagyunk. Legjobb eredményt a személyre szabott orvoslás ért el (2,1), de ez is mindössze a „kis elmaradásban vagyunk” értékelést haladta meg éppen, miközben a többi technológia hazai eredményeit még ennyire sem értékelték a válaszadók.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Egészségtelenné tehetik a szívet az ultrafeldolgozott élelmiszerek

Egészségtelenné teszik a szívet az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek - derült ki egy kutatásból, amelyet az Amerikai Szív Egyesület idei philadelphiai ülésén mutattak be.
2019. 11. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a vállalkozók nyilvántartási kötelezettsége az új növényegészségügyi szabályozás miatt

Novemberben jelenik meg az uniós rendelet, amely szerint bővül a nagy veszteséget okozó, idegenhonos károsítók terjesztésére képes, ezért vizsgálatköteles termékek köre; december 14-től a növényegészségügyi szabályozás alatt álló növényekkel, növényi termékekkel csak az a vállalkozó folytathat gazdasági tevékenységet, aki szerepel a hatóság nyilvántartásában - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2019. 11. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentheti az idősotthonok várólistáját a szociális törvény módosítása

Csökkentheti az idősotthonok várólistáját a szociális törvény parlament előtt fekvő módosítása, amely lehetővé teszi állami támogatás nélküli intézmények létrehozását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 11. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire gyakori a koraszülés hazánkban? - egy ábrán mutatjuk

A 2500 grammon aluli súllyal születettek (koraszülöttek) aránya
2019. 11. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szolgálati járműveket kapott a büntetés-végrehajtás

Új szolgálati járműveket kapott a büntetés-végrehajtás, a 18 új jármű értéke 2,4 milliárd forint - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel.
2019. 11. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 ezres bírságot kapott az RTL Klub

A médiatanács 100 ezer forintnyi bírságot szabott ki az RTL Klub, és 200 ezer forintnyit az M5 szolgáltatójára - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.
2019. 11. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szurkolók szerint világszínvonalú a Puskás Aréna

A szurkolók egyöntetű véleménye, hogy világszínvonalú lett a Puskás Aréna, melyet pénteken a Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzéssel avattak fel.
2019. 11. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőn egyeztet a Normafa ügyében a kerület és a főváros

Hétfőn egyeztet a Normafán áthelyezendő parkolóról és a fogaskerekű meghosszabbításáról Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a hegyvidéki önkormányzat szombaton az MTI-vel.
2019. 11. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 11. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a méz ára - egy ábrán

felvásárlási átlagár, Ft/kg; átlagár az állatpiacokon és -vásárokon, Ft/kg
2019. 11. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szén-monoxid-szivárgás miatt kiürítettek egy budapesti iskolát

Szén-monoxid-szivárgás miatt kiürítettek egy oktatási intézményt szombaton a XIV. kerületi Telepes utcában - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2019. 11. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma van A zene éjszakája

Ma van A zene éjszakája, amelyen 18 órától éjfélig Budapest nyolc frekventált szórakozóhelyén hallgathatnak komolyzenei koncerteket az érdeklődők. A belépés minden helyszínen ingyenes.
2019. 11. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A rezsiutalványok többségét már felhasználták a nyugdíjasok

A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok mintegy 60 százalékát váltották be a postákon eddig majdnem 14 milliárd forint összértékben - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.
2019. 11. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ország egyik legsikeresebb programsorozata lehet a Modern Gyárak Éjszakája

A Modern gyárak éjszakája programsorozat a kapcsolat lehetőségét teremti meg a korszerű magyarországi ipar, az erős magyar vállalkozások és a magyar emberek között - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. kecskeméti gyárában, a harmadik alkalommal megrendezett Modern gyárak éjszakája országos programsorozat megnyitóján.
2019. 11. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Emmi szerint nem kell bezárni a Waldorf iskolákat

Nem kell bezárni a Waldorf iskolákat, csupán az alternatív intézmények nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályozás módosul - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken közleményben.
2019. 11. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország Malajziával kötött gazdasági együttműködési megállapodást

Magyarország gazdasági együttműködési megállapodást kötött Malajziával, a dokumentumot pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Darell Leiking malajziai külkereskedelmi és ipari miniszter írta alá.
2019. 11. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Határon átívelő bortúrára invitálnak Bács-Kiskun borászai

Másodjára is nagy sikerrel zajlott le a Bács-Kiskun megyei bormustra, ahol a vidék legkiválóbb borászai, pincészetei kapnak lehetőséget, hogy bemutassák a Duna-Tiszta közének legjobb borait. Idén is kóstoló és közönségszavazás döntötte el, ezek közül melyik legyen a Bormustra bora. A Four Points by Sheraton Kecskemét hotelben, november 14-én megtartott rendezvényen egy jótékonysági borárverésre is sor került, amivel a licitálók a csángó gyerekek továbbtanulását támogatták.
2019. 11. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyire jók a magyarok a számolásban

Magyarország első alkalommal vett részt a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Programban (PIAAC), amelyben 39 országban 245 ezer ember szövegértési, számolási és problémamegoldó készségét mérték fel; a pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten ismertetett felmérésből kiderült, hogy a magyar felnőtt lakosság számolási készsége meghaladja az OECD országok átlagát.
2019. 11. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100 ezer bankszámla-tulajdonos nem azonosította magát

Mintegy 100-150 ezer ügyfél, vagyis az aktív bankszámlák tulajdonosainak körülbelül 1 százaléka nem azonosította magát az október 31-i határidőre - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
2019. 11. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az idei Pro Architectura díjakat

Építészek, irodák teljesítményét ismerték el a Pro Architectura díjak átadásán pénteken az Országházban a magyar építészeti kultúra népszerűsítése, a minőségi épített környezet létrehozása terén.
2019. 11. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: