Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele

Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele, 2020-ban az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című legfrissebb kiadványából.

Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele

Ezen belül a legnagyobb, 54 százalékos részaránnyal rendelkező mobilinternet bevétele 11 százalékkal emelkedett. Az árbevétel szintén jelentősen, 20 százalékkal bővült az
optikai kategóriában és 2,2 százalékkal a kábeltévéhez kapcsolódó internet-előfizetéseknél, ezzel szemben az xDSL-előfizetésekből származó árbevétel 7,8 százalékkal csökkent.
   
Magyarországon évek óta magas koncentráció jellemzi az internetszolgáltatók piacát: 2020-ban a 15 vezető (10 ezer feletti előfizetéssel rendelkező) szolgáltató cég a 10 millió előfizető 97 százalékát tudta magáénak. A középméretű (az 1-10 ezer közötti előfizetéssel rendelkező) vállalkozásokhoz az előfizetések 2,0, míg a legkisebb, az ezer előfizetésnél kevesebbel rendelkező szolgáltatókhoz 0,6 százaléka tartozott.
   
Tavaly az internet-előfizetések száma meghaladta a 10 milliót, 1,6 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A bővülést az optikai csoport 16 százalékos, a vezeték nélküli 1,0 és a kábeltelevízió 1,8 százalékos növekedése határozta meg.
   
Mint írták, a digitális fejlődés a gazdaság és a társadalom minden területén érezteti hatását. Tavaly szinte minden hazai vállalkozásnak volt internetkapcsolata (94 százalék), 63 százalékuk rendelkezett saját honlappal. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint a nyilvántartott telefonszolgáltatási jogosultságok száma 2020-ban kismértékben nőtt, ellenben az internetszolgáltatási és műsorelosztási jogosultságoké csökkent egy év alatt. A mobilszolgáltatási jogosultságok száma a telefon- és internetszolgáltatóknál is emelkedett az előző évhez képest.
   
A mobiltelefon- és/vagy mobilinternet-szolgáltatás elérését lehetővé tevő SIM-kártyák száma nem változott jelentősen az utóbbi években. Az aktív SIM-kártyák száma az előzetes adatok
szerint 2020 végére az egy évvel korábbihoz képest 1,3 százalékkal, 12,7 millióra nőtt. Az előfizetések száma tartalmazza a több mint 1,3 millió M2M-kártyát is, amely az emberi beavatkozás nélküli kommunikációt jelenti.
   
A mobilhálózat adatforgalma a kombinált szolgáltatáscsomagok és a havidíjas előfizetések térnyerése miatt egy év alatt több mint másfélszeresére bővült. Az adatforgalom
nagymértékű növekedéséhez hozzájárult az okostelefonok használata és az adatátviteli sebesség technológiai fejlesztése is. Az összes adatforgalom 94 százaléka 4G/LTE-rendszeren, 3,0 százaléka 3G/UMTS-hálózaton keresztül zajlott.
   
A hazai vállalkozások összes árbevételének 23 százaléka származott elektronikus értékesítésből tavaly, ez 2019-ben is magasabb volt, mint az uniós átlag. A tagállamok rangsorában ezzel a felső harmadba tartozik az ország.
   
A vezetékestelefon-fővonalak száma az elmúlt években nem változott jelentősen. 2020 végén az előzetes adatok szerint 3 millió 85 ezer vezetékestelefon fővonal működött, 3,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A vezetékestelefon szolgáltatás területén rendkívül magas a koncentráció, 2020-ban három szolgáltatóhoz tartozott a vonalak 94 százaléka. A vezetékes telefonról indított hívások száma és időtartama is csökkent az elmúlt években. Ez alól kivétel a 2020. év, ekkor a beszélgetések száma kisebb mértékben, de tovább csökkent, míg a hívások ideje 7,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Mindez a járvány miatt megváltozott kapcsolattartási szokásokkal függ össze - közölte a KSH.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: