Donald Trump zároltatta a venezuelai kormány vagyonát

Donald Trump amerikai elnök rendelettel hétfőn este zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát.

Donald Trump zároltatta a venezuelai kormány vagyonát

"Úgy döntöttem, hogy mivel Nicolás Maduro törvénytelen rezsimje továbbra is visszaél a hatalmával, Venezuela kormányának minden vagyonát zároltatom" - írta Trump a közleményben, amelyet levél kíséretében megküldött a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak is.

Az elnöki rendelet értelmében a venezuelai kormányzat javait, értékpapírjait - egyszóval vagyonát - nem lehet az országból "átutalni, kivinni, visszahívni vagy bármiféle módon manipulálni".        

Közleményében Donald Trump azzal vádolta a Maduro-kormányt, hogy "emberi jogi visszaéléseket követ el, önkényesen tartóztat le és vet börtönbe venezuelai állampolgárokat, korlátozza a sajtószabadságot, és folyamatosan megkísérli aláásni Juan Guaidó ideiglenes elnököt és a demokratikusan megválasztott venezuelai nemzetgyűlést".    

Guaidó az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke, és januárban Venezuela ideiglenes vezetőjévé kiáltotta ki magát. Az Egyesült Államok mellett több ország őt ismeri el a dél-amerikai állam átmeneti vezetőjeként.
   
John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn egy limai konferencián Iránhoz, Szíriához és Észak-Koreához  hasonló "latorállamnak" minősítette Venezuelát, és  felszólította  Oroszországot, hogy  ne támogassa  Madurót.
   
Bolton úgy vélte: Maduro rendszere a végét járja, és a venezuelai elnök csupán azért bocsátkozik tárgyalásokba az ellenzékkel, hogy időt nyerjen. Leszögezte, hogy Trump hétfőn aláírt elnöki rendeletével az amerikai kormányzat - mivel nemcsak zárolta a caracasi kormány minden vagyonát, hanem megtiltotta külföldi állampolgároknak is, hogy bárminemű pénzügyi tranzakciót hajtsanak végre Caracassal - "biztosítja, hogy Maduro rendszere kifogyjon a fenntartásához szükséges pénzügyi forrásokból".
    
Hozzáfűzte: Washington meghozta a megfelelő intézkedéseket annak érdekében is, hogy a venezuelai nép továbbra is hozzáférhessen a segélyekhez.

Hozzászólások

Romlott a Titanic állapota

Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.
2019. 08. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump visszavág Kínának

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Twitteren bejelentette, hogy megemeli a kínai importra kivetett vámokat.
2019. 08. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína újabb amerikai importcikkekre vezet be büntetővámokat

A kínai árucikkekre kivetett legutóbbi amerikai büntetővámok miatti ellenlépésként Kína mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai importcikkekre vet ki pótvámot - közölte a kínai kormány vám- és adóügyekért felelős bizottsága pénteken.
2019. 08. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős eséssel nyitottak a New York-i indexek

Jelentős eséssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken
2019. 08. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adatfüggőséget erősítette a Fed

A tegnap megjelent Fed jegyzőkönyv szerint a júliusi ülésen 2 jegybankár szavazott a kamatok tartására, a megfogalmazás szerint néhányan pedig az 50 bázispontos csökkentés mellett voksoltak, vagyis meglehetősen megosztottak voltak a jegybankárok.
2019. 08. 23. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

250 millió dolláros magánsziget nyitott Amerikában

Egy amerikai hajótársaság úgy döntött, hogy egy különleges luxusparadicsomot hoz létre a Bahamákon. A Coco Cay névre keresztelt földdarabka a világ egyik legextrémebb kalandparkjának ad otthont, többek között Észak-Amerika legnagyobb vízicsúszdájával. Egy ilyen nyaralás pedig a hajós körutaknak köszönhetően már a magyar turisták számára sem elérhetetlen álom.
2019. 08. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miután a kiskereskedelmi áruházláncok vártnál jobb gyorsjelentései erősítették a fogyasztói kereslet erejébe vetett bizalmat, a szokásos heti munkanélküliségi adatok pedig a munkaerőpiac stabilitásáról tanúskodtak.
2019. 08. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál nagyobb lehet az amerikai költségvetés hiánya

A vártnál nagyobb lehet az amerikai költségvetés idei hiánya, és a deficit az eddig becsültnél két évvel korábban, már jövőre elérheti az ezer milliárd dollárt.
2019. 08. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többoldalú stimulust szeretne Trump

Donald Trump további agresszív kamatvágást vár a Fed-től, szerinte legalább 100 bázispontos vágásra lenne szükség, ráadásul rövid időn belül. Mostanra nagyjából hasonló álláspontra rendezkedett be a piac is, hiszen szeptemberre, októberre és decemberre is 25-25 bázispontos kamatvágást áraznak.
2019. 08. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hangnemet válthat a Fed

Magyar idő szerint este nyolckor jelenik, meg a Fed legutóbbi ülésének a jegyzőkönyve.
2019. 08. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva szerint Washington élezi a katonai feszültséget

A katonai feszültség fokozásával, valamint a szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú rakéták betiltásáról szóló orosz-amerikai INF-szerződés tudatos megsértésével vádolta meg Washingtont kedden Moszkva, miután az Egyesült Államok kísérletet hajtott végre egy közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgéppel.
2019. 08. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington napi több mint 2,7 millió hordó iráni nyersolajat zár ki a világpiacról

Az Egyesült Államok a szankciók révén napi több mint 2,7 millió hordó iráni nyersolajat zár ki a világpiacról - jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden az MSNBC televíziónak adott interjúban.
2019. 08. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kikapcsolják a világ legöregebb működő webkameráját

Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját, amely 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán.
2019. 08. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú hagyományos rakétával

Az Egyesült Államok vasárnap kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú hagyományos rakétával - jelentette be helyi idő szerint hétfő délután az amerikai védelmi minisztérium.
2019. 08. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump 2020-ban Pence alelnökkel együtt indul a választáson

Donald Trump Mike Pence jelenlegi alelnökkel együtt indul a 2020-ban tartandó választáson - ezt az amerikai elnök maga erősítette meg vasárnap New Jersey-ben újságíróknak.
2019. 08. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott az árfolyamemelkedés New York-ban

Folytatódott a pénteken megindult árfolyamemelkedés, hétfőn egy százalékot meghaladó mértékben emelkedtek az amerikai indexek a kereskedés kezdetén.
2019. 08. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint a The New York Times egy ördögi propagandagépezet

Ördögi propagandagépezetnek minősítette a The New York Times című lapot Donald Trump amerikai elnök az egyik vasárnapi Twitter-bejegyzésében.
2019. 08. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak

Külföldi diplomaták Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök ismételt győzelmére számítanak a 2020-as választásokon - összegezte tapasztalatait vasárnap közölt riportjában a Politico című lap.
2019. 08. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva kész tárgyalni Washingtonnal

Oroszország továbbra is kész tárgyalni az Egyesült Államokkal a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközökről, azt követően, hogy Washington kilépett a fegyverek ezen kategóriáját betiltó INF-szerződésből - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Rosszija 24 hírtelevíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban.
2019. 08. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fegyverkezési hullám kezdődik

Új fegyverkezési hullám kezdődik, a hadászati támadóeszközök fejlesztése mellett a légvédelmi rendszereket is modernizálni kell - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019. 08. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: