Drasztikusan visszaesett az új szociális szövetkezetek száma

Drasztikusan visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a megszűnések száma pedig majdnem megduplázódott az elmúlt két évben; 2019 végén 2682 szociális szövetkezet működött, míg 2017-ben még 3183 - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

A 2006-ban életre hívott vállalkozási forma célja a hagyományos profitszerzésen felül a szövetkezeti tagok által kitűzött oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási és egyéb közösségi igények  kielégítése, működésük középpontjában elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok - inaktívak, romák, fogyatékkal élők stb. - segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll - ismerteti közleményében az Opten.
    

A céginformációs szolgáltató adatai szerint 2015-2016-ban még évente közel 500 új szociális szövetkezetet jegyeztek be, 2017-ben azonban már csak 304-et, 2018-ban 53-at, 2019-ben pedig mindössze 29-et. Ezzel párhuzamosan drasztikusan megugrott a megszűnések száma: míg 2016-ban 129, 2017-ben pedig 222 szociális szövetkezet "húzta le a rolót", 2018-ban 328, tavaly pedig ennek majdnem a duplája, 608.
    

A szociális szövetkezetek összesített árbevétele ugyanakkor évről évre egyenletesen nő, 2017-ben már 27,5 milliárd forint, 2018-ban pedig 31 milliárd forint felett járt a nettó árbevételük. Tavaly ugyan csak 9,4 milliárd forint volt a nettó árbevétel, a csökkenésben azonban az Opten szerint szerepe lehet annak, hogy - a cégek mellett - valószínűleg a szociális szövetkezetek is nagy számban éltek a pénzügyi beszámoló elkészítési határidejének szeptemberre halasztásával.
   

A tavaly 23,75 százalékos cégfluktuációs index (ez az adott időszak alatt megszűnt és az újonnan alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) azt mutatja, hogy 2019-ben különösen nagy volt a turbulencia, aminek hátterében egyértelműen a megszűnések számának drasztikus emelkedése és a szövetkezetalapítások csökkenése állt.
    

Az Opten kitér arra, hogy a szociális szövetkezetek árbevételének mindig jelentős részét tették ki az uniós pályázati források, mivel a kevés tőkével és zömmel hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó szövetkezeti tagokkal működő szociális szövetkezetek csak ilyen forrásokból tudták a gazdasági tevékenységük beindításához szükséges infrastrukturális és eszközpark beruházásaikat megfinanszírozni. Az elmúlt három évben azonban a szociális szövetkezetek egyre kevesebb uniós forráshoz jutottak: míg 2017-ben 97 projektre 4,3 milliárd forint támogatást nyertek el, addig tavalyra mind a projektek száma, mind a támogatási összeg majdnem megfeleződött: 53 projektre 2,3 milliárd forintot kaptak.

Hozzászólások

Így alakul az infláció Magyarországon - ábrán mutatjuk

árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
2020. 08. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott az érdeklődés a kiadó nyaralók iránt

Megugrott az érdeklődés a kiadó nyaralók iránt - mondta az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
2020. 08. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az agrár kkv-k hatékonysága

Az aszályos időjárás és a termelési költségek növekedése miatt csökkent az agrár kkv-k hatékonysága, romlottak várakozásaik, a gazdák ugyanakkor továbbra is elkötelezettek a beruházások mellett - derül ki a Budapest Bank Agrárgazdasági index elnevezésű felméréséből.
2020. 08. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc ország személyesen, hat ország online vesz részt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

Idén koronavírus-helyzet nyomán hibrid üzemmódban zajlik majd a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) Nagykanizsán: nyolc ország diákjai személyesen, további hat csapat pedig az interneten keresztül kapcsolódik be az augusztus 23. és 29. között zajló programozás versenybe. A CEOI nemzetközi szinten is nagyon rangos megmérettetésnek számít: az ezen jó eredményt elérő diákok általában a további nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményt érnek el.
2020. 08. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Legvonzóbb munkahelyek- hova vágynak a magyar pályakezdő fiatalok? Kutatási eredmények 2020

Melyik munkahely mozgatja meg legjobban a fiatalok fantáziáját? Hova vágyik leginkább egy mérnök és melyik cégekről álmodoznak a bölcsészek? A Zyntern.com 2020-as kutatásából ez is kiderül!
2020. 08. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is stagnálás várható az ingatlanpiacon

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon, a szegmenst érintő hatások kioltják egymást, ezért még stagnálás várható - közölte a GDN Ingatlanhálózat pénteken az MTI-vel.
2020. 08. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Június volt a legjobb hónap az építőiparban

Idén eddig a június volt a legjobb hónap az építőiparban, ekkor volt a legtöbb munka - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan hatott a koronavírus-járvány a munkahelyi étkezésre?

A koronavírus-járvány kitörése, és a home office széles körű bevezetése jelentős hatással volt a hazai munkavállalók étkezési szokásaira is – derül ki a Profession.hu nyári reprezentatív felmérésének eredményeiből. Jelenleg tízből 7 munkavállaló otthonról viszi magával az ebédet, ugyanis egyrészt az étkezési lehetőségek jelentősen szűkültek a munkahelyek környékén, másrészt mert ezt a megoldást tartják a dolgozók a legbiztonságosabbnak a járvány szempontjából.
2020. 08. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A második hullám aligha küldené padlóra az ingatlanpiacot

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a szegmenst érintő hatások összessége kioltja egymást, ezért a következő időszakban még stagnálás várható. Amennyiben hazánkat is eléri ősszel a járvány második hulláma, annak kevésbé érzékelhető hatásai lehetnek, ugyanis ebben az időszakban tendenciaszerűen egyébként is egy minimális megtorpanás szokott érzékelhető lenni az ágazatban.
2020. 08. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak a cégvezetők várakozásai júliusban

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves konjunktúramutatója júliusban mínusz 6 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi mínusz 18-ról, ami azt mutatja, hogy a tavaszi mélyponthoz viszonyítva javultak júliusban a cégvezetők várakozásai - közölte az MKIK GVI az MTI-vel csütörtökön.
2020. 08. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zala megyében termett a legtöbb búza

Az aszályos idő ellenére Zala megyében kiemelkedően magas volt a búza termésátlaga - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2020. 08. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A katások harmadát érintheti a szigorodó szabályozás

Szigorodnak a kata szabályai, így 2021. január 1-jétől 40 százalékos adót kell fizetnie a megbízó cégnek, ha egy kisadózó számára 3 millió forintnál több pénzt fizet ki. A törvénymódosítás miatt kérdésessé válhat, hogy a kata szerint adózóknak mennyire lesz érdemes továbbra is ezt a formát választani. A K&H szakértői szerint a katások harmada lehet érintett, aki pedig adózási forma váltáson gondolkodik, annak az elszámolható költségeket, illetve a vállalkozókat érintő kedvezményeket is érdemes figyelembe vennie.
2020. 08. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kell Magyarországon adózni? Digitális nomádok és szlovák lakcímkártyások a fókuszban

„Szlovák lakcímkártyám van, ezért Magyarországon nem kell adót fizetnem…” „Csak arra kell figyelnem, hogy 183 napnál ne töltsek itthon többet!”. „Digitális nomád vagyok, sehol sem adózom.” Nagyon sok hasonló tévhit kering Magyarországon az adóilletőség szabályai és joggyakorlata kapcsán. Az adószabályozásoknak ennél azonban egyszerűen sokkal „több az esze”. A hamis illúziókban élő érintettek pedig sok esetben akár büntetőjogi kockázatnak is ki lehetnek téve. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segít tisztázni a félreértéseket.
2020. 08. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülírta a diákok nyári terveit a koronavírus-járvány

Az idei nyárra eredetileg tervezett külföldi nyaralások és belföldi fesztiválok helyett elsősorban barátaikkal találkoznak vagy otthon ütik el az időt a hazai egyetemisták és főiskolások – derül ki az Erste Bank felméréséből. A döntő többség maga akarta finanszírozni a nyári szabadidő eltöltését, a koronavírus-válság miatt azonban végül munkát is csak kevesebben tudtak vállalni. A jövő nyári tervek megvalósítását az Erste most egy kedvező diákszámla konstrukcióval segíti.
2020. 08. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön Magyarország legkeményebb bringás kihívása, a Hungarian Divide

Augusztus 20-án rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot. A főként terepen, földes utakon tervezett 1200 km-es távon a résztvevők csaknem két és fél Himalájányi szintemelkedést gyűjtenek majd össze, a legmagasabb hazai hegycsúcsunkat is érintve. Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.
2020. 08. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esősre fordul az időjárás

Csapadékosra fordul a következő napokban az időjárás. Pénteken és szombaton országszerte, vasárnap szórványosan várhatók záporok, zivatarok. Nagy lehűlésre azonban nem kell készülni, többfelé továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2020. 08. 14. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Összeköti szolgáltatásait az Apple

Kedvezményes áron nyújtaná bizonyos szolgáltatásait az Apple, amennyiben az iPhone-tulajdonosok több szolgáltatásra is előfizetnének.
2020. 08. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Iránykeresés zajlott a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,46 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 36 756,82 ponton zárt csütörtökön.
2020. 08. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

250 új munkahelyet hoz létre Magyarországon az Aldi

Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon - közölték az áruházlánc pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2020. 08. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vonul ki a gyártás Kínából

Már 30%-ra növelte Kínán kívüli gyártókapacitásait az Apple legnagyobb beszállítója, a Hon Hai Precision Industry, más nevén a Foxconn.
2020. 08. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: