E-kárbejelentő: QR kódot kapnak az Allianz ügyfelei

Elindult a „kék-sárga” baleseti bejelentő egységes digitális verziója, amelynek segítségével mostantól az Allianz ügyfelei gyorsan, egyszerűen online, okostelefonról is intézhetik kötelező-gépjármű felelősségbiztosításukhoz (kgfb) kapcsolódó kárbejelentésüket. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által üzemeltetett applikáció fejlesztésében több biztosító vett részt, az Allianz Hungária szakemberei azonban kiemelkedő részt vállaltak a szektor szinten is példaértékű együttműködésben.

E-kárbejelentő: QR kódot kapnak az Allianz ügyfelei

Jelentős mérföldkövet jelent a kárrendezési folyamat digitalizálásában az új E-kárbejelentő alkalmazás, amely a hagyományos „kék-sárga” nyomtatvánnyal egyenértékű, azonban pontosabb, szakszerűbb, gyorsabb és teljesen papírmentes kárrendezési folyamatot tesz lehetővé a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelek számára.
 

 

Az applikáció online, illetve okostelefonról Android és iOS operációs rendszereken is elérhető.

Gépjárműbalesetet követően sok múlik a kék-sárga színű baleseti bejelentő pontos kitöltésén, mivel a biztosítók többek között az ott megadott adatok, leírás és vázlatrajz alapján döntik el, hogy ki volt a felelős a balesetért. Azon ügyfeleinknek, akik a papíralapú baleseti bejelentő helyett az E-kárbejelentőt használják, a káreseményt követően nem kell jelentkezniük a biztosítójuknál, hiszen az adatok kitöltése, és a felek aláírása után a bejelentés automatikusan jut el a MABISZ-hoz majd utána a károkozó biztosítójához, így az Allianzhoz is.

„Az utóbbi éveket tekintve jelentős mértékben megnőtt azon ügyfeleink száma, akik az online lehetőségeket kihasználva, a digitális csatornákat részesítik előnyben. Bízom benne, hogy elégedettek lesznek, hogy néhány érintéssel még a korábbinál is gyorsabban és egyszerűbben intézhetik kárbejelentésüket okos eszközeikről.” – mondta Kisbenedek Péter az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint a MABISZ digitalizációs projektjének szakmai szponzora. „A gyorsabb kgfb kárbejelentés és kárügyintézés előnyeit sokan megtapasztalhatják az E-kárbejelentő applikáció segítségével, hiszen mind díjbevétel, mind szerződésszám tekintetében piacvezetők vagyunk a hazai biztosítási piacon, így az Allianz ügyfelei fogják legnagyobb számban használni az új kgfb kárbejelentési csatornát. Ügyfélállományunk és piaci részesedésünk dinamikusan bővül, a kgfb-ből számazó díjbevételünk 2017-ben meghaladta a 36 milliárd forintot, és így a teljes piac közel 25 százalékát tudhattuk magunkénak.” – tette hozzá Kisbenedek Péter. 

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„A fejlesztés szoros együttműködést igényelt a tagbiztosítóktól, a projektben több mint száz biztosítási szakember dolgozott termék, kárrendezési, jogi és IT területekről. A fejlesztési folyamat során a MABISZ, valamint a munkában kiemelkedő részt vállaló szakembereink az ügyfelek érdekeit maximálisan szem előtt tartották.„– mondta Nikovics Éva, az Allianz Hungária Zrt. HR és Digitalizációért felelős igazgatója, az E-kárbejelentő projekt operatív vezetője. – „Az alkalmazásba mindent beépítettük, ami a gyorsabb, pontosabb és egyszerűbb kgfb kárbejelentést és ügyintézést szolgálja. Meg lehet többek közt adni például a kárszakértés földrajzi helyét is, ahol a kárszakértő szükség szerint személyesen elvégzi a gépjármű kárfelmérését. További előnyök közé tartozik az is, hogy a digitálisan beérkező kárbejelentéseket az Allianz Call Centere kiemelten kezeli.” – tette hozzá Nikovics Éva, akit a MABISZ az év végén szakmai díjjal is kitüntetett a projekt megvalósulásában vállalt szerepéért.


Az Allianz kgfb szerződéssel rendelkező ügyfelei a következő hetekben elektronikusan kapják meg a biztosított gépjármű adatait tartalmazó egyedi QR kódjukat, amelyet beolvasva az E-kárbejelentő alkalmazásba, digitálisan előtölthetik az ügyféladataikat, ezzel is egyszerűsítve a kárbejelentést.

E-kárbejelentő letöltése:
Web: e-kar.hu

Hozzászólások

Az elmúlt évben megduplázta magyarországi utasforgalmát a FlixBus

2018-ban megduplázta utasforgalmát Magyarországon a FlixBus, Győrben és Szegeden is többszörösére nőtt az utasok száma. A FlixBus a világ legnagyobb buszszolgáltatója lett a hálózat kiterjedése alapján.
2019. 01. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezető a Trenkwalder élén

G.Nagy Balázs lett a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A több mint másfél évtizedes menedzsment és üzletfejlesztési tapasztalattal rendelkező új cégvezető 2017 júliusa óta a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöki tisztét is betölti. Új pozíciójában kiemelt feladatának a Trenkwalder komplex személyzeti szolgáltatói profiljának további erősítését, valamint a digitális HR megoldások széles körű alkalmazását tekinti.
2019. 01. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Engedély nélkül vásárolt követeléseket az Imokredit

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki a győri Imokredit Szolgáltató Kft.-re engedély nélküli követelésvásárlás miatt, és megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását.
2019. 01. 21. 13:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kisebb profitwarningot közölt a luxusékszereiről ismert Tiffany

Kisebb profitwarningot közölt a luxusékszereiről ismert Tiffany, miután a várakozásaik alatt teljesítettek a tavaly évvégi ünnepi vásárlási szezonban.
2019. 01. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitja első magyar Pop-Up üzletét a Huawei

Szombaton 11 órától 120 féle termékkel, a vállalat csúcskészülékeivel és modern dizájnnal várja a vásárlókat Magyarország első Huawei Pop-Up Store-ja az Aréna Plázában. A 25m2-es üzletben a gyártó legnépszerűbb okostelefonjai mellett az érdeklődők megtalálhatják a Huawei táblagépeit, notebookjait és közel száz kiegészítő közül is válogathatnak.
2019. 01. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Létszámleépítés jön a Tesla-nál

7%-kal csökkenti alkalmazottainak létszámát a Tesla, ezzel több, mint 3 ezer embertől válik meg. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy tavaly még 30%-kal növelte alkalmazottainak létszámát a cég.
2019. 01. 19. 10:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump miatt lemondta külföldi útját az amerikai házelnök

Nancy Pelosi amerikai házelnök pénteken lemondta a Brüsszelbe, Egyiptomba és Afganisztánba tervezett útját, miután előző nap Donald Trump elnök levélben közölte, hogy ő és a delegáció nem veheti igénybe a Pentagon (védelmi minisztérium) katonai külön repülőgépét.
2019. 01. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlagosan 820 forint idén a síbiztosítás napidíja

A Netrisk.hu adatai szerint a külföldre induló síelők naponta átlagosan 820 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon eddigi időszakában. Ez az összeg mintegy 8 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél. A sízők többsége hosszú hétvégére utazik, 72 százalékban osztrák, 11 százalékban szlovákiai úti céllal.
2019. 01. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Profitfigyelmeztetést adott ki a Ryanair

Profitfigyelmeztetést adott ki pénteken a Ryanair, Európa legnagyobb diszkont légitársasága a korábban jelzettnél alacsonyabb adózott nyereséget vár a március 31-ével záruló pénzügyi év végére.
2019. 01. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezdik elhagyni a felhasználók a Facebookot

Leadok öt kilót, eljárok rendesen edzeni, kevesebb műanyagot használok, egészségesebben étkezem – ilyen, és ehhez hasonló fogadalmakat sokan tesznek az új évre, de vajon vannak-e olyanok, akik az adataik tudatosabb védelmét, a social média biztonságosabb használatát tűzik ki célként? Fontos lenne pedig erre is gondolni, hiszen a Groupama Biztosító friss kutatása megmutatta, hogy minden ötödik felhasználó személyes adatával éltek már vissza valamilyen formában, így a többségnek már megfordult a fejében az is, hogy törli profilját. Hogy ne ez legyen a megoldás, a biztosítótársaság szakértő segítségével olyan tanácsokat gyűjtött össze, amelyekkel biztonságosabbá tehetjük a közösségi felületek használatát.
2019. 01. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Februártól árat változtat a Magyar Posta

Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta, ami leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél rendkívül szűk, inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
2019. 01. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is sok pénzt égethet el a Netflix

A vártnak megfelelő 4,2 milliárd dolláros árbevételen 0,3 dolláros egy részvényre jutó tisztított eredményt ért el a Netflix a tavalyi negyedik negyedévben, ami felülmúlta a 0,24 dolláros elemzői konszenzust.
2019. 01. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyibe kerül a síbiztosítás

A külföldre induló síelők átlagosan napi 820 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon eddigi időszakában - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel a saját adatai alapján.
2019. 01. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezet

Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek délelőttre az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), miután a csütörtöki sztrájkbizottsági értekezleten egyhangúan elutasították az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát - közölte honlapján csütörtök este az érdekképviselet.
2019. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Inoutic mostantól Deceuninck

Az ablakprofilok és építési megoldások vezető gyártója, a Deceuninck Csoport a mai nappal bejelenti stratégiai döntését az Inoutic és a Deceuninck márkáinak egyesítéséről, melyek a továbbiakban a Deceuninck globális márkanéven lesznek elérhetők. A döntés egy újramárkázási folyamat kezdete, mely mind a 16, a Deceuninck közép-kelet-európai régiójához tartozó országot érinti, ahol az Inoutic márkanév jelen van. Ez a folyamat a mai napon veszi kezdetét, és a 2020-as Fensterbau Frontale kereskedelmi vásárra fejeződik be teljesen.
2019. 01. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szakemberrel erősít a Dreher marketingcsapata

Januártól Hruska Rita felel a Dreher nemzetközi márkáiért. A szakember a szintén nagy múltú Zwack Unicum Nyrt. szenior márka menedzseri pozíciójából érkezett a sörgyártóhoz. Korábbi tapasztalatait a Tchibonál és a British American Tobaccónál szerezte.
2019. 01. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is ontja a pénzt a Godman Sachs

4,83 dolláros egy részvényre jutó tisztított profittal felülmúlta a 4,53 dolláros elemzői konszenzust a Goldman Sachs a 2018-as negyedik negyedévben.
2019. 01. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezető a Pappas Auto Magyarország Kft.-nél

Az év elejétől Pais József mellett Benedikt Margreiter látja el a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezetői igazgatói pozícióját.
2019. 01. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emelné dolgozói bérét az Audi Hungaria

Két év alatt húsz százalékkal növelné minden munkavállalója bérét az Audi Hungaria Zrt. - közölte a vállalat kommunikációs osztálya szerdán az MTI érdeklődére.
2019. 01. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősítette együttműködési szándékát a Ford és a Volkswagen

A detroiti autóshown bejelentette a Ford, hogy a Volkswagennel közös fejlesztésbe és gyártásba fog haszongépjárművek esetében.
2019. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás