EST Media elemzés



EST Media elemzés
Kína húzott egy réteg homokot a kereskedelmi csata bárdjára és egy évet hagyott pár amerikai termék védővámjának emelésére. Ez a hír segítheti ma a BUX menetelését, amelyben az EST Media papírjai is részt vehetnek. Technikailag az árfolyam mindaddig biztonságban van, amíg a 108-as támasz kitart.

Hozzászólások

Megháromszorozta árbevételét a 4iG

A 4iG Nyrt. 2019-ben 41,13 milliárd forint konszolidált árbevételt és közel 2,83 milliárd forint adózott eredményt ért el a nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) szerint, az előző évhez képest a csoport árbevétele csaknem háromszorosára növekedett, nyeresége pedig huszonnyolcszorosára ugrott - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
2020. 02. 28. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az iráni állampolgárok egészségügyi ellenőrzése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A Budapest Airport hatósági döntés alapján megkezdte a Magyarország schengeni határánál belépésre jelentkező iráni állampolgárok egészségügyi szűrését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az új koronavírus kapcsán hozott hatósági intézkedések értelmében jelenleg a Kínából, Észak-Olaszországból és Dél-Koreából közvetlen járattal érkező, illetve a magyar schengeni határt átlépő iráni állampolgárok testhőmérséklet-mérését végzik a repülőtéren.
2020. 02. 28. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor viszik el a zöldhulladékot Budapesten?

Hétfőn megkezdi Budapesten a kerti zöldhulladék elszállítását az FKF Nonprofit Zrt., a társaság csak a biológiailag lebomló, FKF-logós zsákokat szállítja el.
2020. 02. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökország 6 százalékos éves GDP-növekedést ért el

A várakozásokat meghaladó mértékben, 6,0 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben Törökország bruttó hazai terméke a török nemzeti statisztikai hivatal pénteki negyedik negyedéves jelentése alapján.
2020. 02. 28. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kell gyanakodni koronavírusra?

Önmagukban a betegség tünetei vagy a beteg utazási előzményei nem elegendők a koronavírus-fertőzöttség gyanújához, mindkettő szükséges ahhoz, hogy egy esetet gyanúsnak minősítsenek - mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
2020. 02. 28. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi mélypontra gyengült a forint

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben pénteken a bankközi devizapiacon.
2020. 02. 28. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma is nagy veszteséggel indult a tőzsdéken a kereskedés

Nagy indexveszteséggel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 02. 28. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

5 dolog amit át kell gondolnod, mielőtt felmondanál hogy vállalkozásba kezdj

Te is régóta kacsintgatsz a vállalkozói életforma felé? Tudjuk, nem könnyű hátrahagyni az alkalmazotti létet, és belevetni magunkat egy kockázatokkal teli kihívásba. Kétségtelen, hogy egy ilyen döntést alaposan meg kell fontolni! Ebben most az Üzlet és Utazás rendezvény előadói lesznek segítségedre, akik sikerrel vették ezt az akadályt.
2020. 02. 28. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén a kereskedelemnek mehet a legjobban

Jó pénzügyi év elé néznek a kkv-k, átlagosan 8,3 százalékos árbevétel és 5,2 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi kutatásából. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve egyértelműen a középvállalkozások a legoptimistábbak, a szektorok közül pedig a kereskedelmi cégek számítanak igen erős évre.
2020. 02. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökszentmiklóstól a világpiacra - Rangos elismeréssel díjazták a CLAAS Hungária hevederes vágóasztalát

Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. fejlesztése nyerte el a megtisztelő „Év Magyar Mezőgépe 2019” díjat. Az elismerésre nem lehet pályázni, a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya által kijelölt szakmai zsűri döntése, hogy melyik hazai fejlesztésű és egyben gyártású terméknek ítéli oda a kitüntetést.
2020. 02. 28. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program

Jó ütemben halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program végrehajtása - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Kecskeméten, ahol kihelyezett ülést tartott az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága.
2020. 02. 28. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 5 millió eurós adózott nyereséget ért el a Graphisoft Park SE

A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) 4,94 millió euró adózott nyereséget ért el tavaly a pro forma (korábbi gyakorlattal készült) adatok szerint, ez 491 ezer euróval magasabb 2018-hoz képest - közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentésében.
2020. 02. 28. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fiatal munkavállalók többsége társadalmilag felelős munkahelyen dolgozna

A 18-25 év közötti munkavállalók számára különösen fontos, hogy munkahelyük kiálljon a számukra is fontos ügyek mellett – derül ki a Process Solutions számviteli és bérszámfejtési szolgáltató felméréséből. A legfontosabb témák számukra a betegek, a hajléktalanok és az éhezők megsegítése, a környezetvédelem, valamint az állatok védelme.
2020. 02. 28. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már régóta létezik a koronavírus ellenszere, csak meg kell találni

Már létező, kipróbált gyógyszerek lehetnek az új koronavírus kezelésének kulcsai egy európai kutatócsoport szerint.
2020. 02. 28. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új, multinacionális vállalat választotta Magyarországot

A Gi Grouphoz tartozó, toborzással, kiválasztással, valamint tanácsadással foglalkozó Wyser belépett a magyarországi piacra. A nemzetközi cég kifejezetten a hazai közép- és felsővezetőkre fókuszál. A cégcsoport tavaly előtt a Grafton Recruitment felvásárlásával tett komoly lépést a magyar terjeszkedés felé.
2020. 02. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2 millió eurós befektetésből lép nemzetközi piacra a különleges magyar éttermi brand

A Makery a világ első DIY (Do it Yourself, vagyis csináld magad!) étterme, ahol a vendégek maguknak főznek! Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures, valamint a Solus Capital befektetéséből a Makery most franchise hálózatként hódítja meg a világot!
2020. 02. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tatabányán épített raktárbázist és irodaházat épített a Rotavill

A villamossági anyagok kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Rotavill Kft. Tatabányán átadta közel hétezer négyzetméteres raktárbázisát és irodaházát, melyet a korábbi vágóhíd leromlott épületeinek felújításával alakítottak ki - mondta el csütörtökön az MTI-nek a társaság egyik ügyvezetője.
2020. 02. 28. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyilvánosságra hozták az ötös lottó főnyeremény összegét - Segítünk a számok kiválasztásában!

Minden eddigi rekordot megdöntött, 5,252 milliárd forint az ötös lottó várható főnyereménye, amely szinte a teljes felnőtt lakosság kedvét meghozta a lottózáshoz - közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2020. 02. 28. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Opus elemzés

2020. 02. 28. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Est Media elemzés

2020. 02. 28. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások: