Eddig már 2 százalékkal csökkent a brit GDP

Több mint negyven éve nem mért ütemben, 2,2 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány első közvetlen reálgazdasági hatásaként - közölte kedden a brit statisztikai hivatal (ONS).

Eddig már 2 százalékkal csökkent a brit GDP

A kimutatás szerint ez a legnagyobb mértékű negyedéves visszaesés a brit gazdaságban 1979 harmadik negyedéve óta. A statisztikai hivatal ráadásul rontotta is a növekedési számokat: a múlt hónapban közölt, részleges adatokra alapuló első becslésében még 2 százalékos negyedéves összevetésű GDP-csökkenést jelzett 2020 első negyedévére.
   
Az idei első negyedéven belül márciusban 6,9 százalékkal - az első becslésnél 1,1 százalékponttal nagyobb ütemben - zuhant a brit GDP-érték az előző hónaphoz viszonyítva.
   
A brit kormány március utolsó hetében léptette életbe a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedéseket.  A statisztikai hivatal hangsúlyozta a keddi végleges GDP-adatismertetéshez fűzött kommentárjában, hogy az első negyedéves számok már tükrözik az új koronavírus okozta Covid-19-járványból és a kormány járványellenes korlátozó intézkedéseiből eredő első közvetlen gazdasági hatásokat.  
   
Az ONS számításai szerint az idei első negyedévben 1,7 százalékkal - az első becslésnél 0,1 százalékponttal nagyobb mértékben - csökkent a brit hazai össztermék a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
A háztartási fogyasztás értéke 2,9 százalékkal zuhant az idei első három hónapban a tavalyi utolsó negyedévhez mérve. Ezt az adatot a statisztikai hivatal 1,2 százalékponttal módosította lefelé. A brit hazai össztermék 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor kibocsátási értéke rekordütemben, 2,3 százalékkal zuhant az első negyedévben. Az ONS egyenes utalást tett a keddi beszámolóban arra, hogy valószínűleg rontani fogja a brit gazdaság áprilisi teljesítményére adott, június 12-én ismertetett első becslését is.
  
A statisztikai hivatal akkori ismertetése szerint áprilisban példátlan ütemben, havi összevetésben 20,4 százalékkal, a február és április közötti három hónapban az eggyel korábbi, januárral zárult mozgó három havi időszakhoz viszonyítva 10,4 százalékkal zuhant a brit GDP-érték.
   
Keddi ismertetésében ugyanakkor az ONS közölte, hogy ezek a számok már nem összeegyeztethetők az egyaránt jelentősen lefelé módosított első negyedéves és márciusi havi GDP-adatokkal. Az ezekre az időszakokra vonatkozó, a mostani negatív korrekcióval összhangba hozott becsléseket a statisztikai hivatal a jövő hónapban ismerteti.
  
Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics a GDP-adatok keddi ismertetése után összeállított gyorselemzésében közölte: jelenleg érvényes előrejelzése a brit hazai össztermék 23 százalékos zuhanását valószínűsíti az idei második negyedévre, a legutóbbi aktivitási felmérések azonban az általa korábban vártnál gyorsabb kilábalásra vallanak. A ház szerint így a 23 százalékos második negyedévi GDP-zuhanásról szóló prognózisára egyértelműen felfelé mutató kockázatok hatnak.
  
A Capital Economics londoni elemzői hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy várakozásuk szerint ezzel együtt is eltart 2022-ig, mire a brit gazdaság ismét eléri a koronavírus-válság előtti teljesítményét.
   
A minap a Bank of England is jelezte, hogy most már derűlátóbban ítéli meg a brit gazdaság második negyedévi teljesítményét.
    

A brit jegybank májusban kiadott legutóbbi negyedéves pénzügypolitikai jelentésében közölte: várakozása szerint a brit GDP-érték az idei második negyedévben az előző negyedévhez mérve 25 százalékkal, 2020 egészében éves összevetésben 14 százalékkal zuhan.
   
Mindez az 1700-as évek óta nem tapasztalt mélységű recessziót jelentene a brit gazdaságban. A Bank of England monetáris tanácsa azonban a júniusi kamatdöntő ülésről kiadott elemzésében közölte: az azóta észlelhető aktivitási jelek arra vallanak, hogy a gazdasági visszaesés mégsem lesz olyan súlyos, mint amilyet a májusi pénzügypolitikai jelentés előrevetített.

Hozzászólások

Olaszországot szegényebbé tette a járvány

Olaszországban növelte a bizonytalanságot, a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget, de erősítette a családi összetartást a koronavírus-járvány az Istat statisztikai hivatal pénteken közölt felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy az olaszok olvasási kedve is nőtt a karantén hónapjaiban.
2020. 07. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan magához tér az euróövezeti gazdaság

A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet szerint. Az MTI-hez pénteken eljuttatott prognózis úgy ítéli meg, hogy a járványvédelmi korlátozások 8,1 százalékos GDP-csökkenést okoznak az idén az euróövezetben.
2020. 07. 03. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Visszaesett a koronavírus-járvány miatt az új személyautók eladása az első fél évben Csehországban. Június végéig 95 029 személykocsit adtak el, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első hat hónapjában - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
2020. 07. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a fogyasztói árak növekedése az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban májusban 0,7 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme az áprilisi 0,9 százalékról; márciusban 1,7 százalékos, februárban 2,3 százalékos volt az infláció.
2020. 07. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormányfő elkerülhetetlennek látja az adóreformot

Elkerülhetetlen az adóreform a gazdaság helyreállítása érdekében a koronavírus-járványt követően - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a La Sexta országos kereskedelmi televíziónak adott interjúban csütörtökön.
2020. 07. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók

Rendszeres szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók, akik szerint a módszerrel akár 10 nappal korábban ki lehet mutatni a koronavírus jelenlétét egy közösségben, mint az egészségügyi tesztekkel.
2020. 07. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még nem tudod, hol nyaralj? Irány Szlovénia!

Szlovénia büszke arra, hogy nemzetközi viszonylatban is rendkívül sikeresen és gyorsan kezelte a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetet - mondta Borut Pahor szlovén köztársasági elnök csütörtökön Budapesten. Hozzátette: Szlovénia biztonságos és gyönyörű ország, és várja a magyar turistákat.
2020. 07. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fekete-tenger georgiai felségvizei felé terjeszkedik az OMV Petrom

Az OMV Petrom vállalat a Fekete-tenger georgiai felségvizei alatt is szénhidrogént termelne ki, miután megnyert egy újabb fekete-tengeri szénhidrogén-lelőhely kitermelésére vonatkozó versenytárgyalást Georgiában - adta hírül csütörtökön a román Agerpres hírügynökség.
2020. 07. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliség az EU-tagállamokban - ábrán mutatjuk

Munkanélküliség az EU-tagállamokban (2020. május)
2020. 07. 03. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Olaszországban

Március 2. óta nem volt annyira alacsony a kórházban kezelt koronavírus-fertőzött betegek száma, mint csütörtökön. Az újonnan fertőzöttek száma azonban az utóbbi négy napban fokozatosan emelkedett.
2020. 07. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pótköltségvetést fogadott el a német parlament

Újabb pótköltségvetést fogadott el a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt, a csütörtökön megszavazott büdzsé az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós (76,3 ezer milliárd forint) hiánnyal számol.
2020. 07. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mérséklődött a fertőződés üteme Törökországban

Törökországban az előző napi 1192 után csütörtökön 1186-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 202 284-re nőtt.
2020. 07. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok csütörtöki közleményéből.
2020. 07. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétéves lesz az átmeneti időszak a KAP-ban - Nagyobb biztonságban a termelők és a bankok

Brüsszeli hírek szerint az Európai Parlament és a tagállamokat képviselő Tanács június 30-án szakértői szinten megegyezett abban, hogy – az Európai Bizottság ellenkezése ellenére – a korábbi egy évvel szemben kétéves lesz az átmeneti időszak a Közös Agrárpolitikában. A Bizottságnak még lehet esélye megakadályozni, de amennyiben a döntés véglegessé válik, ez, a Takarékbank szakértői szerint nagyobb biztonságot jelent a termelők és a finanszírozó bankok számára egyaránt.
2020. 07. 02. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Benyújtotta lemondását az ukrán jegybank elnöke

Benyújtotta lemondását Jakov Szmolij, az ukrán jegybank elnöke, Volodimir Zelenszkij államfő a jegybankelnök távozásáról szóló előterjesztést csütörtökön már be is nyújtotta a parlamentnek - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
2020. 07. 02. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent Oroszország olaj- és gáztermelése

Csökkent Oroszország olaj- és gáztermelése, illetve olajexportja az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
2020. 07. 02. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassacskán erőre kap a német autóipar

Lassacskán erőre kap a német autóipar az ifo gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált jelentése alapján. Megrendelésállományuk alakulását több mint egy év elteltével első alkalommal ítélték meg pozitívan az autóipari cégek.
2020. 07. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5 zázalékra felett a román munkanélküliségi ráta

Májusban 5,2 százalékra nőtt a román munkanélküliségi ráta, amely legutóbb három évvel ezelőtt volt ilyen magas - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
2020. 07. 02. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatérhet a digitális oktatás Szerbiában

Ha a koronavírus aktív marad Szerbiában, ősztől ismét virtuális oktatást vezetnének be, de csak minden második héten, vagyis a diákok felváltva egyik héten iskolába járnának, a másik héten pedig otthon, online órákon vennének részt - közölte a Mladen Sarcevic szerb oktatási miniszter a Blic című napilap csütörtöki számában.
2020. 07. 02. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások: