Egy százalékos emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék szerdán, miközben szintén több mint egy százalékkal drágult a Brent olajfajta.

Egy százalékos emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 1,17 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,30 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,70 százalékos pluszban zárt.
   
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,21 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,15 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,31 százalékkal emelkedett.
    

A New York-i tőzsdén is derűs volt a befektetői hangulat. Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,03 százalékos, az S&P 500-as index 0,88 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutató pedig 1,07 százalékos pluszban állt.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egyaránt emelkedett.
   
A Brent hordónként 0,67 centtel (1,12 százalékkal) 60,70 dollárra drágult, a WTI ára pedig 14 centtel (0,25 százalékkal) 56,27 dollárra emelkedett.
   
Az arany unciánkénti ára 0,12 százalékkal (1,85 dollárral) 1513,85 dollárra csökkent.
   
Egy euróért 1,1098 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon a reggeli 1,1094 dollár után.

Hozzászólások

Boris Johnson az EB elnökével fog tárgyalni

Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal hétfőn Luxemburgban Boris Johnson brit miniszterelnök.
2019. 09. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban

Augusztusban csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.
2019. 09. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa meggyengült

Meggyengült Európa az elmúlt öt évben Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a tevékenysége alatt - mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szombat este az M1 aktuális csatornán.
2019. 09. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Kreml negatívan értékeli az ukrán elnök szankciófelhívását

A Kreml negatívan értékeli, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Oroszország elleni szankciók fenntartását követelte - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
2019. 09. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

David Cameron véleménye a Brexitről

David Cameron volt brit miniszterelnök szerint vannak, akik soha nem fogják megbocsájtani neki a brit EU-tagságról szóló népszavazás kiírását.
2019. 09. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszautasította a honkongi tőzsde vételi ajánlatát a Londoni Értéktőzsde

Visszautasította pénteken a Londoni Értéktőzsde (LSE) igazgatósága a hongkongi tőzsdét üzemeltető cég vételi ajánlatát.
2019. 09. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington több száz milliós katonai segélyt ad Ukrajnának

Washington engedélyezte csaknem 400 millió dollár katonai segély folyósítását Ukrajnának - erősítette meg Kijev washingtoni nagykövetsége a hírügynökségekben megjelent információkat.
2019. 09. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető európai tőzsdék pénteken, miután az Európai Központi Bank agresszív gazdaságélénkítő csomagot fogadott el az euróövezet gyengélkedő gazdaságának fellendítésére. Javította a kockázatvállalási kedvet az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek enyhülése is.
2019. 09. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem tart markáns recesszió felé a német gazdaság

A német nemzetgazdaság, Európa legnagyobb gazdasága nem tart markáns recesszió felé a második negyedévi 0,1 százalékos GDP-csökkenés ellenére sem, ámbár nem észlelhetők még egy kedvező fordulatra utaló makrogazdasági jelek sem a berlini szövetségi gazdasági minisztérium pénteken kiadott havi jelentése szerint.
2019. 09. 13. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével pluszban nyitottak a tőzsdék

London kivételével indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 09. 13. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a G20-ak gazdasági növekedése

Lassult a gazdaság növekedése a második negyedévben az első negyedévvel összevetve a 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoportban.
2019. 09. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU ismét meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciók hatályát

Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel, 2020. március 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat - közölte csütörtökön az Európai Unió Tanácsa.
2019. 09. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukránok javarészt elégedettek az elnök munkájával

Rekordot döntött a május végén hivatalba lépett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök támogatottsága, amely július óta csaknem másfélszeresére növekedett, meghaladva a 70 százalékot - derült ki egy csütörtökön közzétett friss felmérésből.
2019. 09. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatot csökkentett az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtökön a várakozásokkal összhangban kamatot csökkentett és úgy döntött, hogy újraindítja a nettó eszközvásárlási programot, miközben csökkentette az eurózónára vonatkozó inflációs és GDP-növekedési előrejelzését.
2019. 09. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkkal tiltakoznak a párizsi közösségi közlekedés dolgozói

Sztrájkkal tiltakoznak pénteken a párizsi közösségi közlekedés dolgozói a francia kormány nyugdíjreformja ellen: a szakszervezetek és a párizsi tömegközlekedési vállalat, az RATP előjelzései szerint a kötelező minimum szolgáltatás 12 évvel ezelőtti bevezetése óta most először példátlan méretű fennakadásokra kell számítani.
2019. 09. 13. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia csökkentette a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését

A szlovén kormány csökkentette a gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését: 2019-re 3,4 százalékról 2,8 százalékra, jövőre 3,1 százalékról 3 százalékra - jelentette be csütörtökön Andrej Bertoncelj szlovén pénzügyminiszter.
2019. 09. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 09. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén teljesít az ipar az euróövezetben

Június után júliusban is a vártnál erősebb ütemben csökkent az euróövezet ipari termelése, újabb bizonyítékául annak, hogy az euróövezet gazdaságának növekedése jelentősen lassul.
2019. 09. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hiányt növelne Olaszország

A 2020-as évre az új olasz kormány 2,3%-os hiányt célozna meg, szemben az eredetileg tervezett 2,1%-kal.
2019. 09. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős lazító csomag jöhet az Európai Központi Banktól

Rendkívül fontos kamatdöntő ülést tart ma az EKB, mely egy jelentős lazító csomagról dönthet majd.
2019. 09. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: