Egyetlen év alatt sokat javított megítélésén a BKIK

Komoly fordulat következett be a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) korábban jócskán megtépázott renoméjában tavaly január és december között: a tagság körében végzett elégedettségi felmérés jól látható javulást mutatott a megítélésben, miután a szervezet az év egészét szolgáltatói szerepkörének erősítésére fordította.

Korábban kétszer annyian gondoltak negatívan a BKIK-ra, mint kedvezően: a fővárosi kis- és középvállalkozók körében tavaly januárban végzett felmérésben még a megkérdezettek 60%-a ítélte meg egyértelműen negatívan a kamara szervezetét és működését, miközben pozitív percepcióról csupán 31%-uk számolt be. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy még a közelmúltban is a BKIK működésének belső viszályaival és nagy port felverő botrányaival volt tele a hazai sajtó.
 
Ebből a nem túl irigylésre méltó helyzetből indult a tavaly februárban megválasztott, új kamarai vezetés: olyan cselekvési programmal kezdték el a munkát, amelynek fókuszában a BKIK működésének és megtépázott tekintélyének helyreállítása állt. Ehhez minden korábbinál erőteljesebben mozdultak el a szolgáltatói szerepkör felé. Részben megújították, a továbbiakban pedig még inkább elektronizálják külső és belső ügyintézési folyamataikat, amelyek gyorsabbá, átláthatóbbá és követhetőbbé válnak. Az elektronikus beszerzés már működik, a jövőben pedig a jelenleg szigetszerűen létező további rendszereket is egységes informatikai hálózatba integrálják. Elindult törzsadatbázisuk adatszintű átalakítása, elektronizálták a korábbi papíralapú név- és tagjegyzék közzétételeket, az ügyfélkaput összekapcsolták az iratkezelő rendszerünkkel, hogy hiteles elektronikus csatornán tudják megszólítani a tagjaikat.
 
Akik egyébként elég jól reagáltak az első év fejleményeire. A decemberben megismételt elégedettségi felmérésből ugyanis az olvasható ki, hogy a BKIK negatív megítélése jelentősen mérséklődött, a 2019 januárjában mért 60-ról 43%-ra. A pozitív percepció majdnem ezzel megegyező mértékben erősödött, 31-ről 45%-ra emelkedett. Szintén egyértelműen biztató visszajelzés arra vonatkozóan, hogy a tagság szerint jó az irány az, hogy a megkérdezettek között a „nagyon elégedettek” és az „elégedettek” aránya ugrott meg a legjelentősebben, 50, illetve 25%-kal.
 
„Nagy dolognak tartom, hogy hosszú évek hanyatlása után az általános elégedettség pozitív irányba mozdult, 2,6-ról 2,9-re nőtt az 5-ös skálán” – fogalmazott Nagy Elek, a BKIK elnöke, aki hozzátette: „fejlesztéseinket és informatikai beruházásainkat egyértelműen annak az alapfeladatnak rendeltük alá, hogy ügyfeleinknek értékes, hasznos szolgáltatásokat nyújthassunk.”
 
A decemberi felmérésben megkérdezettek ötöde már magától is említi a pozitív változást a kamara működésében: az információáramlásban, a kommunikációban, az aktivitásban, a színvonalas rendezvényekben. Tavaly összesen csaknem 3000 érdeklődőt láttak vendégül – főként a budapesti kkv szektor képviseletében – rendezvényeiken, amelyek közül kiemelkedett a nagysikerű KKV Akadémia, továbbá a Kamarai Napok év végi rendezvénysorozata. Utóbbin a BKIK – a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve – új fejezetet nyitott a visegrádi országok nemzetközi kamarai munkájában: átadták véleményezésre az érintett kamarák vezetőinek a V4-es Területi Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége alapszabályának tervezetét. „A célunk ezzel nem kevesebb, mint tevékeny alakítóivá válni Kelet-Közép-Európa valós gazdasági térséggé fejlesztésének – természetesen elsődlegesen tagvállalkozásaink érdekeit szem előtt tartva” – mondta erről a BKIK elnöke.
 
A felmérés megerősítette, hogy a kamara szolgáltatásai között egyik leggyakrabban használt terület a tanácsadás. Ezt a szerepet erősítendő, egyfelől pályázatfigyelő szolgáltatást indított el a BKIK az ország vezető pályázatíró vállalatával, a Goodwill Consultinggal. Másfelől szintén a napokban kezdte meg exkluzív, komoly értéket adó jogtárszolgáltatását a Wolters Kluwer Hungary-vel együttműködésben. Ez – a felhasználóbarát jogszabálygyűjtemény mellett – olyan különleges funkciókat is tartalmaz, mint a Jogi Navigátor, a jogszabályoknak rendszeresen megfeleltetett munkaügyi Okosirat a folyamatosan aktualizált szerződésmintatárral, vagy a kulcsszavasan kereshető, több mint 9000, adószakértők által összeállított kérdés-válasz gyűjtemény. A piaci értéken évente nettó 165 ezer forintos szolgáltatást április 15-ig bárki ingyen használhatja, azt követően viszont a Jogi Navigátorhoz és az Okosirathoz csak az önkéntes tagok férhetnek hozzá térítésmentesen.
 
A szakmai rendezvények mellett a képzésekre is komoly gondot fordítanak: rendre teltházasok a hiányszakmákra kialakított oktatások, a mesterképzések, valamint az olyan speciális tréningek, mint a közösképviselő-képzés vagy az autószerelőknek meghirdetett továbbképzés hibrid- és elektromos járművekre.

A budapesti vállalatok és a fővárosi felsőoktatás közötti együttműködés fejlesztése érdekében a BKIK szorosabbra fűzte a kapcsolatát a Budapesti Corvinus Egyetemmel: ennek iparpolitikai kutatóközpontjával közösen olyan fórumot hozott létre Kandó Klub néven, amely lehetőséget a cégvezetőknek, az egyetemi hallgatóknak és a kamara tisztségviselőinek szakmai elképzeléseik megvitatására és személyes kapcsolatok kialakítására, erősítésére.
 
Vállalkozói igények szerint készült el a BKIK két ágazati kutatása, amelyek eredményét kifejezetten pozitívan fogadta a tagság. Az elsőben a vendéglátóhelyekkel kapcsolatos elvárásokat, a választási preferenciákat járták körül, míg a másodikban – amelynek eredményeit a kormány szakemberei is tanulmányozták – a hazai szakképzés megítélését vizsgálták 1000 budapesti vállalkozás képviselőiből összeállított mintán.
 
Megújult, lényegesen fogyaszthatóbbá, felhasználóbarátabbá vált a BKIK honlapja és hírlevele. „Az új honlapon indítottuk el a Tudástár videósorozatot, amelynek eddig elkészült 10 epizódjában olyan, a vállalkozások számára fontos és praktikus témákat dolgoztunk fel, mint az adónemek, számlázási kérdések, vagy a pályázatokban való részvétel. Frissítettük a Facebook-oldalunkat, valamint elindultunk a LinkedIn-en is. Követőink száma összességében 47 százalékkal nőtt az elmúlt 7 hónapban. Az aktivitást jól mutatja, hogy a Facebookról több mint 15 ezer egyedi látogató landolt a BKIK weboldalán” - számol be a kommunikációs fejlesztésekről Szányi Gabriella, PR és marketing igazgató.

 

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

A koronavírus hatásai már érezhetőek az ingatlanpiacon

A koronavírus hatásai már érezhetőek az ingatlanpiacon, ezt támasztja alá, hogy Budapesten idén az első negyedévben 27 új projekt indult el, ami az előző év azonos időszakához képest 37,2 százalékos visszaesés - közölte az Otthon Centrum hétfőn az MTI-vel.
2020. 03. 30. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

134 milliárd forinttal csökken a jegybanki swapállomány

Nem fogadott el ajánlatokat a jegybank a hétfői egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), ezzel 134 milliárd forinttal csökken a swapállomány. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 2009 milliárd forintra mérséklődik.
2020. 03. 30. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a részvénypiacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2020. 03. 30. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,8 milliárd eurós hitelt kap a TUI a koronavírus okozta gazdasági kihívások áthidalására

A német szövetségi kormány és a német állami fejlesztési bank, a KfW Group 1,8 milliárd eurós áthidaló kölcsönt biztosít a TUI AG német turisztikai cég számára a koronavírus fertőzés okozta hatások mérséklése érdekében.
2020. 03. 30. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Vegyesen teljesítettek a részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,81 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 31 985,33 ponton zárt hétfőn.
2020. 03. 30. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Globális vállalással, önkéntes szolgálat elindításával és pénzadománnyal segíti a Pfizer a járvány elleni küzdelmet

A világ egyik vezető gyógyszeripari vállalataként a Pfizer is elkötelezetten támogatja a COVID-19 fertőzés elleni harcot. A világméretű járvány kezelésének segítésére a gyógyszeripari cég elindította új, COVID-19 Egészségügyi Szolgálat Programját, mely az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező kollégáknak ad lehetőséget, hogy országukban önkéntesként segítsék az egészségügyi ellátás fenntartását. A vállalat globális vezetése ezen túl egy öt pontból álló vállalást is közzétett, mellyel világszerte segítik a kutatókat, hogy gyorsabban állhassanak elő kezelési javaslatokkal és oltóanyagokkal.
2020. 03. 30. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdától új menetrend lesz érvényben a budapesti tömegközlekedésben

Szerdától szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrendet vezetnek be munkanapokra a fővárosi közösségi közlekedésben a koronavírus-járvány miatt csökkent utasszámhoz igazodva.
2020. 03. 30. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 29-re hívta össze éves közgyűlését a 4iG

A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 29-ére hívja össze éves rendes közgyűlését, ami abban az esetben lesz a társaság alapszabályának megfelelően személyes megjelenéssel megtartható, ha a koronavírus járvánnyal összefüggő tiltó jogszabályi rendelkezések a közgyűlés napján nem lesznek hatályban - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 03. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A legtöbbet idézett jogi kifejezés az elmúlt hetekben: vis maior

A globális koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási tilalmak, határlezárások, nyitvatartási korlátozások és karanténok jelentős hatással bírhatnak a szerződéses kötelezettségek teljesítésére. Jogi szakértők az elmúlt időszakban a legtöbbet a vis maior kifejezéssel találkoztak ügyfeleik, partnereik részéről. Sok a félreértés ezzel kapcsolatban, a magyar jogrendben nem meghatározott kategória jelentését végső soron a bíróság hivatott meghatározni.
2020. 03. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rigó Csaba Balázs veszi át a GVH vezetését

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn támogatta Rigó Csaba Balázs kinevezését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére.
2020. 03. 30. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt vannak az új banki ajánlatok: év végéig számolhatunk a kedvezményes THM-mel

Két bank tette közzé új személyi kölcsön termékeit: ezeknél az MNB tájékoztatásának megfelelően az 5,9 százalékos THM plafon csak 2020 végéig maradna, vagyis jövő januártól már nem a kedvezményes érték szerint törleszthetik az ügyfelek a felvett kölcsönt.
2020. 03. 30. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ősszel újraindulhat a belföldi turizmus?

Szeptember előtt nem indulhat újra a turizmus Budapesten, országosan talán előbb elindulhat a belföldi turizmus a járványhelyzet függvényében - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke a Kossuth Rádióban hétfőn reggel.
2020. 03. 30. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy veszteség érheti a dísznövényágazatot

A koronavírus-járvány csaknem 174 milliárd forint veszteséget okozhat a dísznövényágazatnak a kereskedelmi egységek nyitvatartásának korlátozása és a csökkenő kereslet miatt.
2020. 03. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mobilszolgáltatók hamarosan elindíthatják az 5G szolgáltatásokat

Lezárult az 5G frekvenciatender, amin sikeresen szerepeltek a magyarországi mobilszolgáltatók, így hamarosan elindíthatják kereskedelmi 5G szolgáltatásaikat.
2020. 03. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta Magyarországon - ábrán mutatjuk!

foglalkoztatottak száma; munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
2020. 03. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához

Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához, amely az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusának egyik eleme, és célja a különféle katasztrófa-elhárítási képességek felhalmozása, amelyek akkor vethetők be, amikor az uniós tagállamok saját képességei már kimerültek - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap.
2020. 03. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen megugrott a tőzsdei számlanyitás iránti igény

Jelentős megugrást tapasztalt az új tőzsdei értékpapírszámlák nyitásában a ProfitLine.hu. Az ügyfelek megnövekedett aktivitása mögött vélhetően az az egyszerű ok áll, hogy tanulva a 2008-2009-es válságból (mikor nagyon sokan lemaradtak a kedvező vételi lehetőségről), a jelenlegi - koronavírus járvány okozta - komolyabb részvénypiaci zuhanást jó beszállási pontnak vélik.
2020. 03. 30. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől indulnak az oktatási tartalmak az M5 csatornán

Oktatási tartalmakkal segíti az otthon tanuló diákokat az M5 kulturális csatorna, amely március 30-tól már az 1-4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként Alsós - Sulikalandok címmel.
2020. 03. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kézikönyv nyújt segítséget a kórházaknak

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter irányításával elkészült a kórházak számára az új koronavírus okozta fertőzések diagnózisának és terápiájának kézikönyve, ami több ország jó gyakorlatait veszi alapul a magyarországi viszonyokra adaptálva - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
2020. 03. 30. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Áprilisban Tokióba viszik az olimpiai lángot

prilisban viszik Tokióba az olimpiai lángot, amelyet addig Fukusimában őriznek.
2020. 03. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: