Egymástól is tanulnak az OTP Business nagykövetei

A kiválasztott OTP Business nagykövetek között van mások mellett a Balaton téli népszerűsítésén dolgozó cégcsoport, beszállítóit percek alatt kifizető fordítócég vagy elektromos kerékpárokat árusító vállalkozás vezetője is. Bármilyen cégméretet vagy szektort képviseljenek is, a program résztvevői a közös rendezvényeken egyre több témában fedezik fel a tartalmi különbségeken átívelő hasonlóságokat, és tanulnak egymástól üzleti gondolkodást, az ügyfelek és a munkatársak megtartását célzó eszközöket, miközben a bank is jobban megismeri mindennapi kihívásaikat és egy pénzintézettel szemben támasztott elvárásaikat. A kiválasztott cégek abban is hasonlítanak egymásra, hogy piaci réseket találtak, amelyeket sikerrel betöltve tudnak folyamatosan fejlődni.

Egymástól is tanulnak az OTP Business nagykövetei

Gál-Berey Tünde, Villámfordítás fordítóiroda (Easy Media Kft.)

A Villámfordítás fordítóiroda a mai világban kivételesnek tűnő méltányos kereskedelmi elvek mentén működik: nem kevesebb, mint ezerkétszáz alvállalkozóval dolgoznak, ami nem csoda, hiszen mindegyikőjüket, fordítókat, tolmácsokat a világ minden táján, átlagosan öt és fél perc (!) alatt fizetik ki, a hétvégéket is beleértve. „Banki munkaórától függetlenül, az eBiz rendszerén keresztül pillanatok alatt ki tudjuk egyenlíteni partnereink számláját. Azaz, közhelyesen hangozhat, de cégünk sikerének alapja a bizalom és az átláthatóság: mi minden beszállítónkat nemcsak kifizetjük, de gyorsan fizetjük ki” - mondta Gál-Berey Tünde.

A 32 nyelvet és 20 szakterületet behatóan ismerő Villámfordítás azonban nemcsak erről kapta nevét: minőségi fordításaik a fejlett technológia révén gyorsabbak és gazdaságosabbak is a hagyományos fordítószolgáltatókhoz képest. Intelligens szoftvereik növelik fordítóik hatékonyságát, a költségnövelő ismétlődéseket például már az árajánlat elküldése előtt kiszűrik, így nemcsak az ügyfél pénztárcájával, de idejével is takarékoskodnak.


Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


A Villámfordítás alapítója számára az a legizgalmasabb az OTP Business Nagykövet Programban, hogy közelről láthatja, amint egy olyan nagyvállalat mint az OTP, kapcsolódik az ügyfeleivel és nyitottá válik fejlesztésekre, ötletekre. „A hozzám hasonló cégekkel való találkozások, beszélgetések pedig nagyon inspirálóak, hiszen hasonló problémáink vannak és rengeteg ötletet kapunk egymástól” - tette hozzá a szakember.
 
Tóth Balázs, BL YachtClub (GastroDock Kft.)

A Balatonért és annak a hagyományosnál színesebb és a nyári szezonnál hosszabb programkínálatért dolgozik Tóth Balázs és csapata Balatonlellén. A modern BL YachtClub vitorláskikötő mellett három éttermet és egy 80 szobás hotelt is üzemeltetnek, sőt a szomszédos Bogláron mosodát is nyitottak pár éve. „Nem találtunk jó tisztítót a környéken, ezért csináltunk egyet. Bevált, eddig ötven olyan céges ügyfelünk van, akikkel éves együttműködés alapján dolgozunk”. A Gastrodock Kft. fő célja azonban nem a dél-balatoni abroszok, hanem a szezon „foltmentesítése”: Tóth Balázs szerint a Balaton nem egy kéthónapos történet, mert ennyi időre gyakorlatilag nem lehet fenntartható üzleti modellt építeni. Üzleti és kulturális indíttatásból is missziójuknak tekintik, hogy a tavi programkínálatot az egész évre kiterjesszék.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„Úttörőnek számítunk, mi csináltunk például először műjégpályát a Balaton partjára, mi vágtuk ki az elhíresült jégkörhintát, télen nemcsak karácsonyi vásárt, de vitorlásverseny-sorozatot szervezünk, és mindent megteszünk azért, hogy egész évben sok vendég legyen a Balatonnál. Nagyon örülünk, hogy mások is belátják, nemcsak nyáron fér el sok jó étterem, hotel és fesztivál legnagyobb tavunk körül”.

Az OTP Business nagykövete a folyamatos innovációban, az előretekintésben hisz, és abban, ha olyan különleges dolgokat csinálnak, amelyek felkeltik az emberek érdeklődését. A jelek szerint ez sikerül is nekik, hiszen ki ne kapná fel a fejét a Balatonban fürdőző elefántokra? A ma már Balatonlelle egyik nevezetes programjának számító cirkuszi elefántok fürdetése ugyanis szintén az ő nevükhöz fűződik.
 
Márkodi Szilvia, Ultimate e-Bike (Electro Trade Hungary Kft.)

Márkodi Szilviáék cége négy éve alakult, de igen dinamikusan fejlődik: eddig minden évben duplázni tudták bevételüket. Mindez nemcsak a vállalkozás, de környezetünk szempontjából is örömteli, hiszen az Electro Trade Hungary Kft. elektromos járművek, leginkább kerékpárok, rollerek és mopedek kiskereskedelmi értékesítésével foglalkozik. Budapest belvárosában található bemutatótermükben tesztelni, illetve bérelni is lehet ezeket az egyre népszerűbb, környezetkímélő járműveket, ahonnan a kiszemelt e-biciklivel akár haza is tekerhetünk, élvezve az elektromos rásegítés előnyeit. Emellett javítással is foglalkoznak, sőt a terveik között országos szervizhálózat kiépítése is szerepel.

Az OTP Business nagykövete szerint egy jó partnerségben a felek a hozamokon és a kockázatokon is osztoznak, ugyanakkor elengedhetetlennek tartja a szimpátiát, ami gördülékennyé teszi az egymás közötti kommunikációt. „Számomra a partnerség azonban leginkább a hitelességről és a toleranciáról szól, ez ugyanolyan fontos az üzleti életben, mint a magánéletben”- tette hozzá.

„Számunkra is nagyon inspiráló látni, amint nagyköveteink egymástól tanulnak, sőt üzleteket kötnek. Az a célunk a Nagykövet Programmal, hogy egyrészt megmutassuk ügyfélkörünk sokszínűségét, illetve mi is tanuljunk, és jövőbeni szolgáltatásainkat minél inkább ügyfeleink valódi igényeire szabjuk - mondta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az anyagi függetlenség teszi a felnőttet?

A magyar lakosság kétharmada szerint akkor tekinthető valaki felnőttnek, ha anyagilag függetlenedik a szüleitől, képes eltartania saját magát és képes önálló döntéseket hozni a pénze elköltésére vonatkozóan – derül ki az OTP Bank megbízásából készített felmérésből. A megkérdezettek több mint fele, 22-25 éves korra teszi azt a kort, amikor illene függetlenné válniuk a fiataloknak. A többség ugyanakkor abban is egyetért, hogy önmagában az anyagi önállóság nem egyenlő a felnőtté válással.
2021. 08. 17. 17:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Folytatódhat a hitelállomány és a profit növekedése

Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél - mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2021. 08. 12. 22:00
Megosztás:

A vártnál jobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
2021. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Évtizedes sikerszéria az agrár-külkereskedelemben – de lehet még javítani

A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, de néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. Mint írják: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.
2021. 08. 05. 23:00
Megosztás:

Ősztől az OTP Bank biztosítja az eBiz szolgáltatást

Az OTP Bank megvásárolta leányvállalatától, az OTP eBIZ Kft-től az eBIZ szolgáltatást biztosító üzletágát, így 2021. október 1-től a hitelintézet biztosítja teljeskörűen mindazon szolgáltatásokat, amelyeket addig leányvállalatán keresztül vehettek igénybe a vállalkozói ügyfelek. Az OTP eBIZ Kft. több mint 25 ezer ügyfele az eBIZ szolgáltatást a módosított általános szerződési feltételek elfogadása után a megszokott módon és az eddigi díjért használhatják a jövőben is. A változás következtében, a banki háttérnek köszönhetően, a platform megszokott és kedvelt funkciói mellett sor kerül majd további korszerű digitális megoldások fejlesztésére is.
2021. 08. 04. 20:00
Megosztás:

Rekord született az OTP Business Társasházi Pályázatán

Műemléki rekonstrukció, akadálymentesítés, elektromos gépjármű töltők kialakítása, valamint parkosítás is szerepel azon célok között, amelyekre idén vissza nem térítendő támogatást nyertek a lakóközösségek az OTP Business Társasházi Pályázatán. A két kategóriában meghirdetett pályázatra rekordszámú − több mint 1300 − jelentkezés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azt a húsz pályázatot, amelyeket a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat.
2021. 08. 04. 06:00
Megosztás:

Gombamód nőnek ki a földből az új lakásprojektek

A csökkentett áfa és az otthonteremtési támogatások hatására látványosan élénkül a fővárosi újlakás-kínálat, s egyelőre a vevők kedvét sem veszik el a korábban sosem látott összegeket tartalmazó virtuális árcédulák – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2021. 07. 28. 05:30
Megosztás:

Komoly lehetőségek rejlenek a magyarországi takarmánygyártásban

A világ növekvő tej- és húsfogyasztása miatt a takarmánygyártás továbbra is perspektivikus ágazat, amelynek magyarországi fejlődése főként a hatékonyság javításától függ – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. A szakcikk arra is kitér, hogy a következő egy-két évtizedben nem várható, hogy a mesterséges húsok számottevő mértékben teret nyernének a fogyasztásban.
2021. 07. 14. 15:00
Megosztás:

Környezetbarát bankkártyát tesztel az OTP Bank

Nagymértékben, 85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült környezetbarát bankkártyát tett elérhetővé az OTP Bank ügyfelei számára teszt jelleggel - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
2021. 07. 13. 10:30
Megosztás:

A falusi turizmus fellendítésében stratégiai szerepet vállalt az OTP SZÉP kártya

Az idén 10 éves OTP SZÉP kártya 1,7 millió kártyabirtokosa ma már több mint 45 000 elfogadóhelyen költheti el juttatását, köztük falusi szállás- és vendéglátóhelyeken is. Az indulás óta eltelt időszakban a SZÉP-kártya juttatásoknak nagy szerepe volt a falusi turizmus fellendítésében: az OTP SZÉP kártyabirtokosok 10 év alatt több mint 46 milliárd forintot költöttek falusi szálláshelyeken. A falusi turizmus fellendítéséhez a turisztikai szolgáltatók digitalizációja is hozzájárult, amit az OTP Pénztárszolgáltató és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége közötti együttműködés is támogatott.
2021. 07. 12. 19:30
Megosztás:

Jó helyen áll a pénz egy Balaton-parti nyaralóban?

Visszavonhatatlanul beköszöntött a nyár és elindult a vakáció. Ilyenkor sokak fejében megfordul, hogy a bérlés helyett jó lenne egy saját tulajdonú nyaraló a tó partján. A koronavírus járvány következtében megváltozott utazási szokások miatt, egy Balaton-parti nyaraló a nyári szabadság zavartalan eltöltése mellett most kecsegtető befektetési lehetőségként is szóba jöhet. Az OTP Ingatlanpont szakértői a nyaralóvásárlás és fenntartás költségeit, valamint a befektetési célú vásárlás szempontjait vizsgálják.
2021. 07. 09. 04:05
Megosztás:

Az OTP visszavonta a horvát állam elleni keresetét

Az OTP és a horvát állam közösen kérte a nemzetközi választottbírósági eljárás megszüntetését a Befektetési Viták Rendezésének Nemzetközi Központjától (ICSID). Az eljárás a svájci frank devizahitelek 2015-ös euróra történő kötelező átváltásával volt kapcsolatos.
2021. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Hova költözzünk, ha bővül a család?

A magyarok életük során átlagosan mindössze három alkalommal költöznek új ingatlanba, ilyen alkalom lehet a családalapítás, vagy ha a család további bővülése miatt megváltoznak lakhatási igényeink, nagyobb élettérre vágyunk. Az OTP Ingatlanpont szakértői az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján megvizsgálták, milyen lakásárakra számíthatnak, akik 50 négyzetméteres ingatlant keresnek és mekkora összegért tudnak nagyobb, 80 négyzetméteres ingatlanba költözni, ha érkezik a második gyermek.
2021. 07. 02. 09:00
Megosztás:

A koronavírus megtaníthat minket okosabban bánni a pénzünkkel

Az idei év első három hónapjában a korábbi évek szintjét messze felülmúló összeggel, 920 milliárd forinttal gyarapodtak a lakossági megtakarítások, a járványt kísérő gazdasági nehézségek ellenére. A bővülés nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy ez a szám csaknem kétszerese a 2019 azonos időszakában megtakarított 478 milliárd forintnak. Az OTP Bank szakértői arra számítanak, hogy a korlátozások feloldása erőteljesen lefékezheti a növekedés tempóját, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a felhalmozott tartalékok tudatosabb befektetésével, kisösszegű, rendszeres megtakarítások elindításával már most érdemes felkészülni az esetleges váratlan helyzetekre.
2021. 07. 02. 01:00
Megosztás:

Vajon mikor érhet véget az agglomeráció reneszánsza?

Pest megye lakosságának 40 százaléka ingázott az otthona és munkahelye között az EUROSTAT felmérése szerint 2020-ban. Ezt az arányt két folyamat befolyásolta ellentétes előjellel: az agglomerációba költözők növekvő, valamint a home office terjedése miatt napi szinten ingázók csökkenő száma. A koronavírus járvány visszaszorulásával egyes szakértők a hibrid munkavégzés elterjedését prognosztizálják, de számos munkahely a teljes visszarendeződést választja. Az OTP Ingatlanpont szakértője azt vizsgálja meg, hogy mi történhet akkor, ha az élet nagyjából visszaáll a megszokott kerékvágásba; fontosabb lehet-e az élhetőbb környezet az ismét szükségessé váló napi ingázás árán is?
2021. 06. 24. 15:30
Megosztás: